tag:blogger.com,1999:blog-7143723570441213632024-03-12T17:55:20.988-07:00A legenda lányaAlice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.comBlogger39125tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-15146603240044475832015-08-05T01:15:00.000-07:002015-08-05T01:15:07.474-07:00Ötödik Fejezet<div style="text-align: center;">
Sziasztok,</div>
<div style="text-align: center;">
ismét későn, ismét rövidebbet... sajnálom.</div>
<br />
<br />
- Bírnék egy barátság extrákkal kapcsolatot. - jelentettem ki, miközben edzésre baktattunk.<br />
<div style="text-align: justify;">
Először meglepődtem azon, hogy a közlésemet síri csend követte, majd oldalra néztem, és Alíz "tudom, hogy meg akarsz erőszakolni" tekintetével találtam szembe magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi nem rád gondoltam. - próbáltam nem kiröhögni saját magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kikire? - húzta fel a szemöldökét.</div>
<div style="text-align: justify;">
A lehetőség említésére nem tudtam visszatartani a röhögést, bár elég idiótán nézhetett ki, hogy ő tök normálisan sétál mellettem én meg jelenleg megfulladok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az ilyenekkel mindig kiábrándítasz. - közölte, miután a légzésem visszaállt a normálisra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tisztán látszik, hogy nem bírsz várni egy hosszabb távú kapcsolatra, most szakítottatok, rögtön szexelni akarsz, de nem a személy érdekel, hanem maga a szex. Ez kiábrándító. Legalább bírnád ki addig, amíg találsz valakit. - csóválta a fejét.<br />
- Csak azért nem tudod, hogy megy ez, mert még nem voltál senkivel.<br />
- Igazad van, full értetlen vagyok. - tárta szét a karjait, de még éreztem a hangjában a rosszallást.<br />
- Na és ez a gyerek? Mi van vele?<br />
- Egyszerűen csak azt szeretném, hogy statisztának jelentkezzen a Fűrészbe.<br />
- Milyen szépen fogalmaztál.<br />
- Te még nem hallottál csapkodva káromkodni. Ennek örülhetnél.<br />
- Gondolj arra, hogy nem tudja miről marad le.<br />
- Erre elég nehéz gondolni, tekintve, hogy barátnője van, és csak szórakozott velem.<br />
- Erre nem tudok mit mondani. De legalább érdemesnek tartott arra, hogy szórakozzon veled.<br />
- Ezt most nem mondod komolyan? - kérdezte teljesen kiakadva.<br />
- Tudod, milyen nagy dolog az? Szórakozni nem rossz csajokkal szoktak.<br />
- Ilyeneket ne mondj, elhiszem, hogy tapasztalt vagy benne.<br />
Mióta nem jött neki össze ezzel a gyerekkel, azóta nem lehetett vele normálisan beszélni, Folyamatosan puffogott, minden baja volt, néha már megőrültem tőle, de azzal nyugtattam magam, hogy azért oka van a kiakadásra. Viszont, amit művelt, az lassan kész volt. Nem tudom, a családja hogyan bírt vele, de nekem nehéz volt elviselni, miközben szívesen behúztam volna a gyereknek, hogy Alíz miatta érzi magát szarul.<br />
<br />
Az edzés végeztével gondoltam elmegyünk csapatostul kajálni. Alíznak mindenképp enni kellett adni, mert tapasztalatból tudom, hogy ha nem adnak neki junkfoodot akkor megbolondul. A többiek is enni akartak, úgyhogy megtámadtuk a mekit a szokásos kilométeres sorunkkal és valahogy odatömörültünk a legnagyobb asztalhoz. Mindenki valami értelmeset evett, egyedül Alíz rendelt ki hat fagyit, eper, csoki, karemella öntetekkel és közölte, hogy igen, ezt mind meg fogja enni.<br />
- Komolyan. Most már lehetek dagadt, nem kell tetszenem neki. - és konkrétan a szájába borította az első fagyi utolsó negyedét.<br />
- Elég legyen már, a torkod fogja bánni. - próbáltam leállítani, amikor a harmadiknál tartott.<br />
- Mi van, így érdekel a torka? - kérdezte Barna azzal a tipikus nézésével. Alízon csodálkoztam, hogy nem reagált, mert általánosságban utálta a szexista megjegyzéseket, én azonban megjutalmaztam egy "mindjárt megöllek" pillantással, és azt hiszem, vette a lapot.<br />
- Engem aztán nem érdekel.<br />
- Hé, a negyediknek állsz neki, mikor most jöttünk, állj már le! - próbáltam lebeszélni az akut torokfájás előidézéséről.<br />
- Nem, én szeretem a fagyit! A fagyi az egyetlen barátom!<br />
- Én is a barátod vagyok. - közöltem vele, de már kezdtem cikin érezni magam, hogy ezt a jelenetet mindenki előtt csinálja.<br />
- De téged nem ehetlek meg.<br />
- Szerintem átvitt értelemben nincs akadálya a dolognak. - szólt közbe Barna.<br />
- Jó, hazaviszlek. - álltam fel.<br />
- Dehogy viszel, apám nem tudja az egészet, az kéne még csak, hogy el kelljen magyaráznom!<br />
- Jó, akkor máshova megyünk, nem érdekel. Valaki jöjjön és hozza a fagyit! - Barna készségesen felállt és megfogta a maradék három fagyit.<br />
- Vegyünk mééég. - eléggé a sírás határán volt.<br />
- Jó, közben bemegyünk a százforintosba.<br />
Elindultunk kifelé, miután elköszöntünk mindenkitől. Alíz a nyakamba kapaszkodva bőgve sétált mellettem, míg Barna a fagyikat fogta. Olyan volt, mintha részegen mennénk haza, de nem nagyon érdekelt. A kisbolt előtt vállat cseréltünk, Barna fogta Alízt, nehogy összeessen, én meg bementem fagyiért. Az összesírt pólóm szerintem elég sokat mondott szegény pénztárosnak.<br />
- Szerelmi bánatra csoki vagy feketeerdő? - kérdeztem meg tőle.<br />
- Egyértelműen a csoki. - válaszolta.<br />
- Három dobozzal kérek. - kicsit furán nézett rám. - Elég nagy szerelmi bánat van.<br />
Miután megkaptam őket és ki is fizettem, Barna kezébe nyomtam és újra átvettem Alízt.<br />
- Merre megyünk, - kérdezte Barna.<br />
- Hozzánk. Így nem viszem haza az apjához. Majd felhívom és megmondom, hogy marad mert filmet nézünk.<br />
- Szegény miket gondolhat mit művelsz vele. - ingatta a fejét.<br />
Erre nem tudtam mit mondani. Csendben maradtam, és csak az hallatszott, hogy Alíz csapkodva mindennek elmondja a gyereket, Barna meg tehetetlenül sétált öt kiló fagyival az oldalán.<br />
- Segíts, vedd ki a zsebemből a kulcsot. - kértem, amikor a házhoz értünk. Pozitívum volt, hogy apu éjjeli ügyeletes volt, anya meg dolgozott egy sajtóeseményen, úgyhogy csak Balázs olt otthon, Kata a nagyinál.<br />
Miután ügyesen kinyitottuk az ajtót, Balázs és Barna segítettek felcipelni az emeletre.<br />
Ügyesen elhelyeztük az ágy szélén, ahonnan hamarosan legurult és a földön helyezkedett el. Balázs közölte, hogy felhívja Gyulát, Barnával pedig az ajtóban állva néztük a bőgő lányt.<br />
- És most mi a szart akarsz vele csinálni? - kérdezte Barna.<br />
- Tudom, hogy a te elméleted szerint megerőszakoljuk, de szerintem hagyni kéne. Úgyis tudjuk mi a szitu vele. A gyereket meg majd megverjük később.<br />
Miután Barna hazament, mivel amúgy is tíz felé járt az idő, Alíz pedig továbbra is a szobám padlóján bőgött. Nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel, mivel sírt már előttem egy párszor, de mindkétszer mást akart, és nagyon nem tudtam, most mi kell neki. Így hát szereztem két kanalat, leültem mellé, és a kezébe nyomtam a fagyit, mondván egyen. Nem is kellett neki sok, már tömte magába, a dobozt teljesen el is vette tőlem, így kezdtem beletörődni, hogy akkor én ma nem eszek, ha csak nincs energiám felkelni a másik két dobozért. Nem volt.<br />
Valamikor fél tizenkettő körül már láttam rajta, hogy lassul, alig eszik, és a dobozban megolvad a maradék. Elég fáradtnak nézett ki, a végén már a vállamon feküdt, én meg úgy döntöttem, nem kelek fel, mert akkor felébred, és újrakezdi a bőgést.<br />
<br />
Másnap reggel vízszintesben találtam magam, az ágy mellett, úgy hogy a lábam az ágyon feküdt. Nem igazán értettem a helyzetet, de a szobába hamarosan belép Alíz megmagyarázta.<br />
- Megpróbáltalak reggel felvonszolni, de nehéz vagy.<br />
- Látom találtál magadnak ruhát. - néztem fel rá, miközben próbáltam felkelni.<br />
- Ja, nem volt nehéz, kinyitottam a szekrényed és a fejemre esett. Szerintem meg is tartom. - vonta meg a vállát.<br />
- Ez mind szép és jó, de már rendben vagy?<br />
- Akkor leszek rendben, ha szépen kibaszhatok vele. Addig nem.<br />
- Helyes hozzáállás. De szerezz nekem kaját.<br />
- Te vagy itthon.<br />
- Te tudsz főzni.<br />
- Lent van anyád, hogy magyarázod ki neki, hogy itt vagyok?<br />
- Jó, megyek.<br />
Valahogy felkeltem, és lementem a konyhába, hogy akkor csempészek fel kaját. Anyám éppen az asztalnál nézegetett valami képeket, mikor meglátott rámmosolygott:<br />
- Alíz felébresztett?<br />
<br />
- Ügyes vagy. - közöltem, amikor felértem a sonkás szendviccsel.<br />
- Tudom. - röhögött ki.<br />
- Jó, ezért megérdemled a kaját. De ezek után nem dőlök be neked.<br />
- Be fogsz még dőlni, csak nem tudod. </div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-82579314567828675692015-07-04T09:44:00.000-07:002015-07-04T09:44:38.317-07:00Negyedik fejezet<div style="text-align: justify;">
Tudom, rövid lett... Viszont, csak hogy ne haragudjatok rám, írtam egy szupercuki részt, csak az az igazság, hogy a cselekményben az még nem most következik -.-. Így elég nehezen ráztam magam vissza ebbe az időzónába. Remélem azért ez is tetszeni fog, és nagyon sajnálom, hogy nem hoztam előbb... Az én életem történt pár update... Beiratkoztam a gimimbe (vigyázz, matek szak, jövök), vörös lettem... ésmégmás <3 :D. Jó olvasást!<br />
<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjwLn257HPmKB5zpm9Qr-8PiQ9UmeZjs6S9xG2fDx1FUaBnwFxVLKuNulS8kMOlTv8CyUylY2BWuJBakcXB866WO6tvUjNqADdKQh-vjG9YBDlDiVBiepatvEqUNvaDIQbKBdognmkEH2E/s1600/large+%25282%2529.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjwLn257HPmKB5zpm9Qr-8PiQ9UmeZjs6S9xG2fDx1FUaBnwFxVLKuNulS8kMOlTv8CyUylY2BWuJBakcXB866WO6tvUjNqADdKQh-vjG9YBDlDiVBiepatvEqUNvaDIQbKBdognmkEH2E/s320/large+%25282%2529.jpg" width="223" /></a>Éppen teljes nyugalomban ültem a kanapén, és dirigáltam Balázsnak, hogy indítsa már el a CSI: Miamit, aki persze pofázott, hogy nem érzékel a lejátszó, amikor a telefonom őrült csörgésbe kezdett mellettem. Lassan kezdett el rezegni a dohányzóasztalon, haladt a széle felé, én pedig hősiesen kaptam fel a - nem tudom, milyen mértékben - törésbiztos IPhone-t, amelynek képernyőjéről Alíz nézett rám.<br />
- Hát te? - kérdeztem.<br />
- Mit csinálsz? - kérdezte szintén köszönés nélkül.<br />
- Miamit akarok nézni. De nem úgy tűnik, hogy elindul. - válaszoltam.<br />
- Jó, mert akkor átmegyek. Reméltem, hogy nem a <i>Szerelmünk lapjai</i>-t nézed.<br />
- Miért nézném a <i>Szerelmünk lapjai</i>t?<br />
- Hát valahogy így képzeltelek el szakítás után. - válaszolta.<br />
- Dani, nem indul el a DVD. Most mi a szart csináljak? - kiabált Balázs idegesen.<br />
- Jó, akkor gyere. Nézek veled romantikus filmet, ha a gondolatmeneteddel erre akartál kilyukadni. - tettem le a telefont, majd Balázsra néztem. - Akkor NCIS-t nézünk.<br />
- Felőlem. Abban hol is tartunk?<br />
- Megnéztük a négy per egyet. A második jön.<br />
Balázs elővette a megfelelő DVD-ket, és betette a lejátszóba. Én elterültem a kanapán a már odakészített chips-szel, alig hagyva helyet akárki másnak is. Balázst nem igazán zavarta a dolog, felült a kanapé háttámlájára, és a lábát a combjaimon támasztotta meg.<br />
Már majdnem elfogyott a kaja amíg Alíz megérkezett. Világoskék famer rövidnadrág volt rajta fekete pólóval, hosszú világosbarna haja pedig a vállára hullott. Mikor belépett abban a pillanatban vetette le a fehér tornacipőjét, és a kanapé mellé hajtotta le.<br />
- Dani dobd arrébb magad. - közölte köszönés gyanánt, majd kérdés nélkül ráült a térdemre, ami eléggé fájt, tekintve, hogy bár minden előzetes élményem szerint puha a segge, azért volt egy súlya, a térdem meg sose volt erős, tekintve, hogy repedt már meg. - Miért ezt a szart nézzük? - kérdezte.<br />
- Mert ez egy jó sorozat. - vágta rá Balázs.<br />
- Szerintem szar, kiszámítható, hogy minden részben valami hajós cucc van. És mindig happy end van.<br />
- Mint minden CSI-ban.<br />
- De ez NCIS. A CSI legalább jó. Főleg a Miami, bár Horatio néha az agyamra megy. - fejtette ki a véleményét.<br />
- Jó, akkor mit akarsz? - kérdeztem rá, mert ha nem, akkor csak mondaná-mondaná tovább, ahhoz pedig nem volt kedvem.<br />
- Homeland. - vágta rá.<br />
- Az a sorozat mindig felbassza az idegeimet ha meglátom a tévében.<br />
- Én meg csak az első részt láttam belőle, de...<br />
- De kevesebb benne a szex mint A Trónok harcában ezért abbahagytad. - fejezte be Alíz helyettem. - Hajlandó vagyok első évadot nézni, bár már rég nem ott tartok.<br />
- Nem nézek veled semmiből első évadot, mert lespoilerezed az egészet. - közölte Balázs.<br />
- A tv-ben látod. Ott már a harmadik évad megy... annak is a vége. Főleg nem én, aki a másodikig látta.<br />
- Jó, elég legyen, akkor kalandozzunk el Carrie és Brody még nem létező, de hamarosan kibontakozó románcában. - közöltem, majd felültem, aminek hatására Alíz a kanapéra huppant, és azonnal elfoglalta a helyem, Balázs pedig kinyújtotta a lábát.<br />
Megkerestem a Homeland első évadának DVD-jét, majd kiválasztottam a második részt. Igazából sosem tűnt rossznak, mivel a szerzőpáros előző sorozatát, a <i>24</i>-et végignéztem, és az tetszett, ez pedig hasonlóak tűnt, csak politikai thrillernek állították be. Alíz megőrült érte, amióta csak megtalálta, nekem pedig a legtöbb napom a sorozatról való hadoválása tette kevéssé elviselhetővé.<br />
Elkezdtük nézni, és valahogy megfértünk a kanapén hárman. Alíz a kinyújtott lábait az asztalon pihentette. Szép lábai voltak, sose tagadtam. A termetéhez képest aránylag hosszúak, a vádlija vékony volt, a combja felső része kissé húsosabb, de hívogató. Akaratlanul is megpihent rajta a tekintetem, és mivel Alíz a sorozatot nézte, nem volt okom aggódni, hogy észreveszi.<br />
Aztán rájöttem, hogy elég beteg a hozzáállásom, elvégre mi csak barátok vagyunk, nem legeltethetem rajta csak úgy a szemem. Így innentől kezdve igyekeztem a filmre koncentrálni.<br />
<br />
Este zuhanyzás után éppen be akartam kapcsolni valami filmet, amikor kopogtak az ajtón. lazán kikiáltottam egy "tessék"-et, mire Balázs lépett be. Nem is kertelt sokat, belecsapott a közepébe.<br />
- Látom rajtad a szexmentes napok tüneteit.<br />
Hirtelen nem tudtam hová tenni a megnyilvánulását de lehuppantam az ágy szélére és kényelmesen hallgattam, mi a szart is akar.<br />
- Ahogy rá néztél. Szerintem észrevette.<br />
Megvontam a vállam.<br />
- Dani, én teljességgel megértem, hogy szakítottatok, de szerintem kár lenne szétbaszni a barátságotokat. Maximum ha szerelmes vagy belé.<br />
Erre sem tudtam igazán mit mondani, Balázs is levágta, kiment, én meg egyedül maradtam a gondolataimmal.<br />
<br />
Másnap reggel hétfő volt, amit mindig is utáltam. Igen hülye hangulatban keltem, elegem volt a világból. Suliba menni meg főleg nem volt kedvem, de hát ez az élet alapon előszedtem valami ruhát a szekrényből és elmentem zuhanyozni. A meleg víz valamivel jobb kedvre derített, de így se éreztem túl rózsásan magam. Alapfelállásban ilyenkor Eszter körül jártak a gondolataim, de hát ezt el kellett vetnem a szakításunkra való tekintettel. Bevallom, hiányzott a helyzet, hogy akkor mi most járunk, hogy átjön délután, vagy én megyek. Egyszerűen egyetlen veszekedéssel megszűnt az életemből.<br />
<br />
Csütörtök felé lazán elegem lett a hétből. Áprilist írtunk, minden tanár szarrá hajtott minket, hurrá. Alízzal szinte minden este beszéltem, egyedül enap nem sikerült, valamiért nem lépett fel. Keservesen lehajtottam a laptop tetejét, és úgy döntöttem, se nőm, se legjobb haverom, inkább kiverem magamnak.<br />
<br />
Szombaton a kertben ültem, a sufni falának dőlve, amikor kinyitódott a kerti kapu. Illetve csak hallottam, hogy nyílik, de különösebben nem is érdekelt, gondoltam anyu jön haza. Az ismerős léptek meghallása után azonban rögtön tudtam, hogy ez nem csak az lesz. Amikor felnéztem, máris nem láttam a napot. Alíz volt az.<br />
Sírva borult a nyakamba, amit nagyon nem értettem, de átöleltem. Sőt, mi több, magammal is húztam, így végül a földön fekve öleltem át, ő pedig tovább sírt mellettem fekve. Fogalmam sem volt, mi történhetett vele, de nem tűnt olyannak, akitől ezt éppen meg tudom kérdezni. Mikor kicsit alábbhagyott a sírása, azonban muszáj volt megszólalnom.<br />
- Mégis mi történt? - kérdeztem, majd beugrott a legkézenfekvőbb indok - A Szőkegyerek?<br />
- Ő. - válaszolta és újra kitört rajta a sírás.<br />
Erre nem tudtam mit mondani. Az a gyerek Alíz nagy szerelmes volt már évek óta, folyamatosan ki volt bukva, hogy a srácot biztosan nem érdekli ő, nagyon sokszor volt miatta rossz kedve, de a sírás távol állt tőle.<br />
Percekig feküdtem, átölelve őt. A könnyei már átitatták a pólómat, mire végre felült, a sufninak vetette a hátát, és átkarolta a lábait.<br />
- Írtam neki egy levelet. Leírtam benne, hogy szeretem, és hogy eddig nem mertem elmondani. Szerdán adtam oda neki, mert csütörtökön szünnap volt. Gondoltam lesz ideje gondolkozni. Ma Zsüfi megkérdezte tőle, hogy akkor most mi van. - olyan monoton hangon darálta, mintha tudná, hogy csak fél perce van, és kitör belőle a sírás.<br />
- És mi van? - sürgettem meg a választ, bár abban biztos voltam a reakció alapján, hogy össze nem jöttek.<br />
- Barátnője. - nézett rám.<br />
Nem akartam kimondani neki, hiszen ő is tudta, hogy szórakozott vele a gyerek. Hiszen, teljesen félreérthető jeleket adott neki, ezek alapján én is azt mondtam volna, hogy odáig van érte. Nem. Gondolom a csajával távkapcsolat volt, és a tesztoszteronszintjét meg nem tudta levezetni másképpen. Alíz meg ott volt.<br />
Igazából nem tudtam mit mondani neki. Ő sosem ítélkezett a tetteim felett, maximum utólag, ha megbántam, én sem mondhattam azt, hogy nem kellett volna megírni azt a levelet. Abban azonban biztos voltam, hogy a srácot egyszer péppé verem, ha lehetőségem lesz rá.</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-88336884579356222482015-04-26T05:02:00.002-07:002015-04-26T05:03:08.153-07:00Harmadik fejezet<div style="text-align: justify;">
Átkoztam azokat az embereket, akik eljöttek a meccsre. Ott álltam a stadion előtt, a befelé hömpölygő tömeget figyeltem a jegyárusoknál, miközben a bérletemet szorongattam. Alíz már bent volt, és minden bizonnyal síkideg állapotban rugdosott valamit az öltözőben. Még vettem egy mély levegőt, hogy felkészüljek a több órás hisztire, amit a kezdőcsapat mind az öt tagjától meg kell majd hallgatnom, és a bejárat felé indultam. Átverekedtem magam a tömegen, és a bérletet felmutatva kértem egy karszalagot az egyik ott álló diákmunkás csajtól.</div>
<div style="text-align: justify;">
A csarnok kezdett megtelni, de még éppen időben értem oda, azelőtt pár másodperccel, hogy elzárták volna a nézőteret a pályától. A gondok köszönt, kitárta, majd utánam végleg becsukta. Lebaktattam a lépcsőn, közben pedig felmértem a terepet. A dobosok a szokásos helyükön álltak, a Sopron kettőt is hozott, a bírók a labdákat ellenőrizték. Egy pillanatra Gállt is láttam, amint a pálya mögötti térbe vonul az egyik újságíróval. Kelemen Kíra, az ellenfél irányítója már kint parádézott, látványosan dobálgatott egy saját maga által hozott labdával. Észrevette, hogy ránézek, így integetett. Nem viszonoztam a kedves köszöntését, inkább elfordítottam a fejem. Az ellenfél az ellenfél.</div>
<div style="text-align: justify;">
A nézőtér alatti öltözőbe lépve teljes volt a felfordulás. Persze, húsz lány nem semmi egy légtérbe zárva, de itt most idegesség és taktikai megbeszélés volt. A másod és pályaedző Sziki egy táblán mutogatott, mire mindenki bólogatott, de összességében úgyis tudtuk, hogy vesztes lesz a meccs. A Sopron az örök rivális, és sajnos jobb, a ZTE pedig évek óta az örök második. A lányoknak nem tetszik a megalázó szerep, de ellene elég nehéz tenni.<br />
- Meg fogunk halni. - közölte Alíz gyászos hangon. Neki, akinek fontos volt az egója meg a méltósága, csak a Sopron meccs volt akadály. Általában már előtte hetekkel ki volt akadva miatta.<br />
- Dani. - szólított meg. - Segíts. - felém nyújtotta az izomszorítót. - A lábamra kéne.<br />
Engedelmesen megfogtam a szalagot, és a vádliján a megfelelő helyre illesztettem. Bár Alízt mint haveromat kezeltem, azért fel tudott izgatni egy ilyen helyzet, amikor egy jó csaj (bevallom, annak tartom) lábát fogdoshatom. Azért próbáltam magamnál maradni, nehogy hülyét csináljak magamból, és nagy nehezen kezdtem elválni a lábától. A szexelvonás kezdeti jelenségei.<br />
Idegesen sóhajtva léptem el tőle, és a velük szembeni padra ültem le, felhúzott lábakkal és kissé összegömbölyödve, nehogy valaki is észrevegye, hogy mennyire fel tudott húzni a dolog. A szememet elég nehezen vettem le a lábáról, elvégre megbámulni való volt. Kisalíz észrevette, hogy a barátnőjét bámulom, és felhúzott szemöldökökkel adta a tudomásomra, hogy nem igazán érti a helyzetet. Értékeltem, hogy nem ordította el magát, vagy ilyesmi, de ahogy néztem, okom volt hinni, hogy magyarázkodnom kell majd a dolgok miatt.<br />
Éppen a fejemet ingattam Kisalíz felé, Alíz kérdőn rám nézett.<br />
- Semmi. - legyintettem. Alíz lenyúlt a lábához, hogy megigazítsa a szorítót, közben pedig végigsimította a térdét. Ó, a fenébe!<br />
A legtöbb srác ötödiktől nyolcadikig a lányöltözőben akar lógni, utána viszont szerintem gyökeresen változik a helyzet. Velem is ez volt, inkább kimentem, minthogy lebukjak. Amint az ajtó felé indultam, Kisalíz röhögésben tört ki, mire a legtöbben felé néztek.<br />
- Mégis mi a fenét vihogsz? - kérdezte Fanni idegesen. - Kikapunk!<br />
- Semmi, csak eszembe jutott az a kép a nyúlról... - mentette ki magát elég ügyesen, bár ő sosem volt túl improvizatív jelenség. Miközben magyarázott, egyenesen a szemembe nézett, mint aki tud valamit.<br />
Az öltözőn túl a pályára jutottam, ahol persze a legtöbb embernek csak útjában álltam, így leültem a kispadra, és a takarítókat figyeltem. A pálya mellett labdával ült az utánpótlás kezdőcsapat, akiket arra szedtek oda, ha valaki elesik, akkor töröljék fel az izzadtságot a padlóról, nehogy elcsússzanak. Szegények még nem tudják, milyen csicska munkára fogják be őket.<br />
Alízék hamarosan jöttek kifelé, addig lehűtöttem magam. Beálltak a pályára gyakorolni, és már előre sajnáltam őket, tudtam, hogy veszíteni fognak. Mindezt ők is tudták, úgyhogy nem voltak túl lelkesek. Alíz mozgásán például láttam, hogy a lába erősen megtörten mozog, szinte éreztem, milyen nehéz lehet neki, hiszem nekem is volt hasonló bajom. Arra gondoltam, hogy eltűnök innen, és nem nézem végig a haláltusájukat, de az nekik se esett volna jól, úgyhogy maradni kényszerültem. Alapjáraton szívesen járok a lányok meccseire: bírom is őket, a kosarat meg természetesen favorizálom, sok itt a haver és az ismerős, és a legtöbbször a hangulat is jó. De ez, amit a Sopron meccseken csinálnak ez nyilvános megaláztatás.<br />
A lányok hamarosan felálltak a körgyűrűre, és elkezdődött a meccs. Az első pont a miénk lett, de utána a Sopron látványosan elhúzott. A félidőben Alíz már úgy jött le, hogy ő innen elmegy, nem érdekli. Aztán persze visszament a pályára, de szerencsétlen majdnem elbőgte magát. És, ezzel nem volt egyedül.<br />
Persze, kikaptak a végén. Mindannyian lehúztak a pályáról, amíg én a győztesek fotózkodását néztem. Alíz mellettem állt, és megvárta, míg mindenki bemegy.<br />
- Utolsónak kell elhagyni a süllyedő hajót, nem? - kérdezte, majd megfordult.<br />
<br />
Másnap tudtam, hogy sokáig fog aludni, mivel ki kell hevernie a dolgot, meg ha otthon volt, az anyjánál, akkor nem engedték meg neki, hogy nyolcnál tovább feküdjön, így az apjánál pótolta be az alváshiányt.<br />
Időzítettem: akkor akartam menni, amikor a nagyapja már elmegy otthonról az apjával együtt. Nos, igen, az apja bírt, főleg a bátyám miatt, aki az ő csapatában játszott, de a nagyapja valahogy mindig olyan furcsa volt. Igazából mindenkivel, de én azért egy kicsit tartottam tőle. A nagymamájától nem kellett, ő egy tündér volt, mindig jól teletömött, ha náluk jártam.<br />
Talán Alízék tudhatják maguknak az egyetlen olyan lakást Zalaegerszegen, ami kétszintes. Eleve beköltöztek a második emelet középső lakásába, de az első emelet jobb szélső lakója eladta nekik a lakást. van egy kisebb csücsök, ahol a két lakás összeér, itt lett kiépítve a lépcső. Az eredeti, második emeleti lakás a társasági központ lett, nappalival, konyhával és a nagyszülők szobájával, az első szinten pedig Alíz és az apja rendezkedtek be. A lakást zuggá alakították, a konyha kis étkező lett, ahol csakis kizárólag chipset és a kedvenc üdítőiket tárolták, volt csocsó és biliárdasztal is.<br />
A másodikon lévő ajtón közlekedett a család, így felmentem oda, majd miután a nagymama beengedett, lementem az alsó szintre. A számításaim bejöttek, Alíz egyedül volt otthon. A negatív dolog az volt, hogy aludt. Így leültem a székébe, és vártam, hogy felébredjen.<br />
Narancssárga virágos takaróját nyakig felhúzta, pedig nem volt már hideg. A haja összeborzoltam terült szét a párnáján, szóval összességében olyan nyugodt látványt nyújtott. Szerettem nézni az embereket, ahogy alszanak, mert akkor nagyon gondtalannak tűntek. Alízzal is így voltam.<br />
Miközben azon tűnődtem, hogy nem sül meg, felébredt. Először csak mozgolódni kezdett, majd megszólalt.<br />
- Te mégis mit keresel itt? - kedves volt, mondhatom, de ezt betudtam annak, hogy most kelt fel.<br />
- Vidítani jöttem.<br />
- És vetkőzős fiúkat is hoztál magaddal? - kérdezett vissza csípőből, majd lerúgta magáról a takarót. A látványra azért nem voltam felkészülve, hiába vagyunk csak barátok, ő azért mégis lány. Éppen ezért igyekeztem a falra összpontosítani, amikor a virágos rövidnadrágjában és a fehér trikójában felállt, és a szekrénye felé sétált. - Örülnék, ha elfordulnál. - közölte, mire hálásan löktem meg a széket a fal irányába.<br />
Fiú vagyok, abból a fajtából aki látott és hallott már lányt vetkőzni, úgyhogy a hangjaiból ki tudtam szűrni, mit csinál éppen. Pontosan tudtam, mikor veszi fel a melltartót, mikor húzza rá a pólóját.<br />
- Jó, fordulhatsz. - mondta, mire visszalöktem magam. Egyszerű farmer rövidnadrág volt rajta egy sötétzöld ujjatlannal, ami az alja felé bővült. A nyakába akasztotta a repülőgép alakú nyakláncát, közben pedig hátradobta a világosbarna haját. Nem fésülte meg. - Mivel akarsz felvidítani? Három ponttal kaptunk ki azoktól a kurváktól.<br />
- Mutatok egy sokkal elbaszottabb meccset.<br />
- Ha arra gondolsz, amikor a húgod a szomszéd kiscsajt verte meg röpiben, akkor nem vagyok rá kíváncsi. El van cseszve az egész. Idén is csak második hely.<br />
- Jövőre jobb lesz.<br />
- Hát, én nem hitegetném magam. Beszéltél azzal a ribanccal?<br />
- Miért beszéltem volna?<br />
- Mert én igen. Rámírt, hogy kapjam be. Először nem értettem. Aztán leesett. utána összeszidtuk egymást, végül lelépett. Szeretem, amikor azt mondod, megvered, aki bánt, de őt ne verd meg, mert az erőszaknak minősül.<br />
- Nem terveztem többször hozzáérni. - ráztam meg a fejem.<br />
- Helyes. - bólintott. Valamiért összevissza sétált a szobában, nem ült le. - Menjünk valahova, ingerszegény a környezet.<br />
- Pálya?<br />
- Nehogy a kosárlabdával gyere nekem. Tegnap vertek laposra és törték el majdnem még egyszer a lábam. - emlékeztetett. - Jolly?<br />
Bólintottam. A Jolly Ranger az uszoda melletti rockkocsma szerű hely volt, ahol jó zene szólt, olcsó volt a pia (meg az üdítő is), és általában oda jártunk, ha nem a Jókaiban kajáltunk, vagy nem a mekiben reggeliztünk a többiekkel.<br />
- Menjünk. Kösd be a lábad. - emlékeztettem.<br />
- Dobd ide a jégkrémet, légyszi.<br />
- Nincs is itt fagyi. - néztem körbe a rendetlen szobában.<br />
- A jeges krémet, amit a lábamra szoktam kenni. - helyesbített, mire megvilágosodtam, és felvettem az asztalról.<br />
Alíz az ágya szélére ült, és elkezdte belemasszírozni a krémet a lábába. Hülye lennék azt mondani, hogy nem volt szexi, ahogy csinálta, de ismét elhessegettem a gondolatot. Inkább örültem, amikor már bekente és bekötötte. Felállt, hogy indulhatunk, felvette a szemüvegét, majd indulatosan a tükörbe nézett. Benne visszatükröződött mind a 155 centije.<br />
- Tessék, most úgy nézek ki, mint egy divatkurva, akinek csak azért van kötése, mert szexinek hiszi.<br />
- Boldogítson a tény, hogy nem vagy az. - jobbat nem tudtam mondani.<br />
- Hát te tényleg nem vagy együttérző. - bólintott. - Menjünk már. <br />
Az úton szerencsétlen végig sántikált, de közölte, hogy ah meg merem sajnálni, megüt. Engedelmesen viselkedtem, nem ajánlottam fel, hogy megyünk kismotorral, hanem hagytam, hadd legyen a halálán. Ilyenek a jó barátok.<br />
A Jolly-ba érve kint ültünk le. Alíz Fantát rendelt, én meg Colát.<br />
Alíz eléggé csendben volt, de meg is értettem. Lassan kialakult nála egy egyszerű rituálé: a Sopron-meccs után senki se nézhetett tévét, nem olvashatta el a Zalát, és nem nézhette meg a Facebookot. Alíz nagyon jól tudta, mit fog viszont látni a médiafelületeken, így megvárta, míg leül a dolog.<br />
- Én nehezen értem meg azokat az embereket, akik boldogok valakivel, aztán szakítanak. Oké, ha már nem boldogok, akkor oké. De ha boldogok?<br />
- Addig nem is fogod megérteni, amíg nem kerülsz ilyen helyzetbe. - mondtam nagy bölcsen. Nem igazán sikerült játszanom a tapasztaltat, Alíz elröhögte magát, és mire végiggondoltam a szituációt, én is csatlakoztam hozzá. </div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-21292833859414425152015-03-25T13:28:00.002-07:002015-03-25T13:28:20.436-07:00Második Fejezet<div style="text-align: justify;">
Sziasztok,<br />
nem is lenne ehhez sok hozzáfűznivalóm. Második fejezet, jó olvasást. :)<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
______________</div>
<br />
Minden versenyszezon hasonlóan telik el.</div>
<div style="text-align: justify;">
Legtöbbször nincs új ellenfél, ugyanazokkal játszunk, bár néha egy-egy új játékos tud meglepetéseket okozni. Ugyanazok a stadionok vannak, nekünk nem építenek folyamatosan újakat, és a döntőt is ugyanott játsszuk. Sajnos ez van, a profi bajnokság ilyen. Az amatőrön mindig vannak újdonságok, de a profiba nem lehet csak úgy nevezni, és ez minden meglepetésből fakadó vicces helyzetet akadályoz. </div>
<div style="text-align: justify;">
A szezon vége néha már felüdülés: hiszen ekkor nevezünk a nyári versenyekre, már érzeni a végét. Nem, nem szokott elegem lenni a kosárlabdából. Imádom ezt a sportot, de nagyon könnyű benne elfáradni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hétfőn még csak délután volt edzésem, de a közelgő meccs miatt az edzőm közölte, hogy egész kedd délelőttre elkér. Ennek anyám nem igazán örült, mondhatni tombolt: utálta, hogy sportoló vagyok, és ennek hangot is adott. </div>
<div style="text-align: justify;">
Szóval kedden reggel a legtöbb iskolással ellentétes irányban baktattam, ugyanis én a sportcsarnok felé igyekeztem, ők meg a belvárosba. A programom sűrűnek ígérkezett: először volt egy edzésem, majd az edzővel megbeszélésem a taktikáról, és egy találkozó a sportorvossal.<br />
A sportcsarnok felé igyekezve leginkább arra gondoltam, hogy a szerelmespárok azt hiszik, hogy hatalmuk van. Rohadt szerencsése, és ezt tudják is: befurakodnak az ember elé a könyvesboltban, közös tálból eszik a krumplit, meg ilyenek. Nekem meg már legem volt abból, hogy én senkinek se kellettem. Vagyis, oké, nem akartam, hogy mindenki utánam bomoljon. Egy embert akartam, hogy szeressen, de nem úgy nézett ki, hogy érzelmeket táplál irántam.<br />
És persze, bennem volt, hogy szeretném Szeretném megtudni, milyen járni valakivel, és irigyeltem azokat az osztálytársaimat, akik tudták. Egyszerűen akartam, bár lehet, túl görcsösen, ezért nem jött össze.<br />
A sportcsarnok elé érve igyekeztem egy fontosabb problémára koncentrálni: a Sopron elleni meccsre. Ők egy nagyon erős csapat, a korosztály legjobbjai, a válogatottba is általában ők kerülnek. Eleve rengetegen vannak, negyvenen egy csapatban, és az edző ebből választ ki úgy tízet aki játszik, így tényleg a legjobbak kerülnek pályára. Mi tizenöten vagyunk, így kevesebb esély van jobbakat felrakni.<br />
<br />
- Na, még két kört! - ordított az edzőm, amikor éppen a huszonharmadikkal végeztem a pálya körül. Mindig arra kért, feszegessem a határaimat, és ez általában be is jött. Nekem, mint irányítónak a legfittebbnek kellett lennem: én futok a legtöbbet.<br />
Lefutottam a két kört, majd újabb kettő gyalog levezető következett. A focistadionban voltunk, mert ott nem olyan élesek a kanyarok, így nem árt annyira a bokámnak. A pálya szélén egyedül én futottam, a közepén a focisták edzettek. Most éppen nem apámmal, pedig amúgy ő az edzőjük, mert ő éppen a válogatottnál volt fent Pesten.<br />
- Jó, menjünk be az épületbe. - intett Gáll, mire elindultam az oldalkapu irányába. Bent labdát adott a kezembe, azzal csináltatott gyakorlatokat. A dobótechnikámat csiszoltuk.<br />
Elég szélsőséges játékos vagyok: a korosztály legjobb irányítója, és a legrosszabb dobója. A játékot általában jól és magabiztosan tudom irányítani, de a bedobásaim általában nem az igaziak, csak pár esetben sikerülnek.<br />
Hihetetlen lehangoló, ha sorban hagyod ki a dobásokat. A csuklód már fáj, a térdeidre századszor ereszkedsz vissza, de nem megy. Aztán megpróbálod a center dobást, a palánk alá befutva, de folyton rosszul esel, a bokád már sajog, és hatodszorra tápászkodsz fel a földről. Hülyék, akik azt hiszik, a kosárlabda könnyű sport. Fenéket, az egyik legfájdalmasabb.<br />
A két órás edzésem végeztével az edző az utamra küldött, hogy öltözzek át és zuhanyozzam le az öltözőben, amíg ő összeszedi a papírokat a stratégiához és felviszi a VIP-ba, ahol általában beszélni szoktunk az ilyesmiről.<br />
Az öltözőbe leérve becsuktam magam mögött az ajtót, és szabályosan ledobtam magamról minden ruhát. A zuhany alatt állva hagytam, hogy a forró víz rám ömöljön, amitől hirtelen álmos is lettem, de nem érdekelt. Annál jobban zavart a bokám, ami iszonyatosan fájt.<br />
A zuhanyból kilépve egyik törölközővel a hajam fogtam össze egy másikkal pedig megtörölköztem. Még ott a fürdőhelyiségben bekentem magam testápolóval. Kilépés előtt körbetekertem magamon a törölközőt, és az öltözőrészben előkészítettem magamnak a ruháim. Felöltözés után egy törölközőt terítettem a vállamra, hogy a vizes hajam ne áztassa el a ruhámat, majd végigcsináltam a szokásos hadműveletet a bokámmal: először egy rövid masszás következett - hiába: a sportoló egyszerre masszőr, krémszakértő és hivatásos pályamester-beugró -, majd rákentem a krémet, és a fáslit erősen körétekertem, hogy mindenképpen tartsa. Ezek után jött rám a cipő. Amúgy nagyon hülyén néztem ki, mert a fekete nadrágomon a fehér fásli a vádlin közepéig felkötve, az bizony nem divatos, de csak így érhettem el, hogy ne legyen kínzás az, hogy lépek.<br />
miután egy hadirokkant sebességével felmentem a VIP-be, Gáll már várt a kikészített: ott volt a gépén megnyitva a Sopron szinte össze szezonbeli meccse, a mienk, a dobóarányok, a lehetséges kezdőcsapat-variációk... Annyiféle neonnal húzta ki a szövegeket, hogy a szemem majd belesajdult. A lábamra vigyázva huppantam le vele szemben egy székre, majd a kezembe vettem egy listát, amire jegyzetelt.<br />
- Semmi értelme zónázni. - kezdte. - A Sopron nagy előnye, hogy a stratégiákat ki tudják játszani, főleg azokat, amiket még egy gimnáziumban is tanítanak. Úgyhogy egy újfajta támadáselméletet próbáltam kidolgozni nektek. A következő edzésen kipróbáljuk. A lényege, hogy kizökkentsük őket a betanult dolgokból. - magyarázta, - A kezdőcsapatról kéne beszélnünk.<br />
Hátradőltem a széken és bólintottam.<br />
- Te mint irányító és csapatkapitány természetesen ott vagy - magyarázta, és a nevem felírta egy papírra - melléd természetesen Kisalíz a jó megoldás centernek, ti össze tudtok dolgozni. Jövőre szeretném megpróbálni azt. hogy valaki mással, mondjuk Fannival edzel együtt, mert ő teljesen más stratégiát követ, így meg lehetne lepni a Sopront, de idén már késő lenne belekezdeni. Centernek még Dorinára gondoltam. Az az igazság, hogy a lepattanóknál szükségünk van a magasságára, mert ti ketten átlagmagasságban eleve leviszitek a dolgot. Bedobót játssz irányítóként, ne centert. Ahhoz, hogy valaki elzárjon neked, és dobjon Héli jön, ő is magas. A másik bedobónak Annát választottam, ő is százhetven felett van, de ha tényleg nem jön be, visszaviszem Tündit. Ez neked rendben van?<br />
- Teljes mértékben. - bólintottam. Sosem volt bajom egy csapattársammal sem, és nyilván az edző tudta a legjobban, ki hova való, de azért örültem, hogy a véleményemet kikéri.<br />
Bólintott, majd elővett egy MKOSZ-os lapot, és elkezdte felvezetni rá a kezdőcsapat és a cserék adatait. Mikor az elsővel, az enyémmel végzett, elém nyújtotta, hogy írjam alá. Alákanyarítottam a szokásos Horváth Zelmirát, bár a végére tettem egy "A"-t, nehogy itt nekem azt mondják, hogy nem hivatalos a nevem. Úgy szól a dolog ugyanis, hogy engem kosaras körökben Zelmiraként emlegetnek, de hivatalosan Alíz nevem, a Zelmira csak a második.<br />
- Hányra kaptál időpontot Majorhoz? - kérdezte. Dr. Major Gábor a mi csodálatos doktorunk volt, mindennek a professzora, aki mindenféle sérülésünkből kigyógyított minket, legyen az lábbaj, törött kéz, vagy gyógytornáztatás, mindent elintézett.<br />
- Délre.<br />
<br />
Dél előtt tíz perccel már a kórház főépületének lépcsőjén baktattam felfelé. Mondjuk, csinálhattam volna úgy is, hogy megkerülöm az egész kórházat, és közvetlenül az ortopédiára megyek, de az hosszabb lett volna, meg az ember krimirajongóként amúgy is bírja a kórházakat. Szóval miközben központi műtők és mindenféle kórtermek mellett haladtam el, azon szórakoztam, hogy a fáslim hány perc múlva fogja véglegesen felmondani a szolgálatot.<br />
Az ortopédiára beérve leültem a váróban egy csomó néni és lúdtalpas kisgyerek mellé. Ők mind sorban mentek be, azt azonban tudtam, hogy engem szólítani fognak. Nem tudtam, hogy tartsam a lábam, hogy ne fájjon. A fáslin átgennyezett a seb, és iszonyatosan forrónak éreztem. A legtöbben némán nézték a szenvedésemet, de nem is vártam tőlük semmi együttérző dolgot.<br />
12:02-kor Major dugta ki a fejét az ajtón, majd rámnézett:<br />
- Alíz gyere csak.<br />
Nagy nehézkesen felálltam, majd egy pöppet sántítva elindultam az ajtó irányába. Bent a szokásos kezelő fogadott. Már rutinosan ültem fel az ágyra, és vettem le a nadrágom. A legtöbben kiakadnának a dolgon, hogy vetkőzök egy felnőtt férfi előtt, de egy sportoló számára általában nincs olyan, hogy szemérmesség: a karom törésekor például levágták rólam az összes felsőruházatomat, és azóta nem nagyon érdekes, ki mennyit lát belőlem.<br />
Felfeküdtem az asztalra, és vártam a szokásos sebtisztítást, a dorgolását, hogy fejezzem be a mazochizmust. Leült az asztal melletti székre, és szemügyre vette a kötésem, majd lassan kezdte kibontani. A seb láttára felszisszent.<br />
- Ezt helyre kéne hoznunk a Sopron-meccsre, ugye? - tette fel a költői kérdést. - Kitisztítom, feltesszük rá újra a kötést, kapsz egy új fáslit, és akkor megnézzük a forradást.<br />
A legtöbb ember magától értetődőnek tartja, hogy egy sportolónak vannak törései. Azt hiszik, ezek röpke dolgok, amik hozzátartoznak a dologhoz. Az igazság azonban az, hogy egy törés hónapokra eltilt a játéktól, ami, ha éppen te vagy az irányító, a csapat teljesítményének romlásához vezethet. A sportolók számára pedig nem olyan rövid idő az a három hónap. Nekem ebből többször is kijutott: Minden végtagom tört már, illetve zúzódtak a csuklóim is. Mindez egyszerre négy alkalommal, ugyanis a bal lábam és kezem egyszerre szabtam el. A legrosszabbul a jobb lábammal jártam, amin lassú volt a forradás, így érzékenyebb: futásnál például nem tudok vele indítani, mert akkor megfájdul. A csont egy kicsit látszik a bőrömön keresztül, egy friss szem észre is veheti, hogy kicsit ferde. Nekem ezek rengeteg kihagyást jelentettek.<br />
Behunytam a szemem, amíg Major a lábammal foglalkozott. Egy álom volt, ugyanis a kötés kényelmetlen, végig a lábamon kell lennie, sokszor még éjszakára is, nehogy felsértsem alvás közben, így az, amikor fürdéskor és vizsgálatkor levehettem, az fenomenális volt. Gondolom Major direkt nyújtotta a dolgot, mert több mint húsz percet feküdtem az asztalon. Éreztem, hogy fáradt vagyok, hogy el tudnék aludni. Mellettem váltakoztak a betegek, a legtöbb furcsán nézett rám, de Major normális volt, időnként odajött egy kis vízzel hűteni a bokámat - igen, duzzadt is, nem csak sebesen éktelenkedett... - és akkor ejtett el megjegyzést a meccsre, így a legtöbben levágták, miért vagyok ott. Egy nő azt mondta, hogy rám nézve eszébe ötlött, nem a patológiára ment-e. Mondtam, hogy az oda való bejelentkezést nekem is meg kéne ejtenem.<br />
A lábam hűsölésének véget vetve Major megcsinálta a kötést, majd miután magamra húztam a nadrágot, segített felhúzni a cipőt, úgy, hogy ne fájjon. Maga a szenvedés hullámokban tört rám, egyik nap jó volt, a másik nap majd' meghaltam, de aznap úgy nézett ki, hogy meghalok-nap van.<br />
A kórház előtt apám várakozott a kocsijával,a mit a ZTE egyik sofőrje vezetett. Igen, apám nem vezethet. Nem, nem iszik, csupán mozgássérült, de ettől függetlenül edző. Olyan ember, akit a sérülése ellenére is meg akartak tartani a csapatnál, így játékos helyett edzőt csináltak belőle.<br />
- Sziasztok. - pattantam be hátra. Megígértem neki, hogy megnézem az edzését, egyrészt mert nagyon büszke volt a "fiaira" - igen, az egy lánya mellett boldogan tud magának kétszer huszonkét srácot is -, és mert mindig szeretett mutogatni, büszke volt rám, meg nem utolsósorban én is rá. Imádtam nézni, ahogy lefárasztja a srácokat, akikkel szintén jóban voltam, már jó ideje ismertem őket.<br />
A stadion felé menet odaadtam apunak a vizsgálat papírjait, mivel ő edzőként szinte orvosnak is kiképezte magát, úgy értette az ilyen dolgokat.<br />
A stadionba érve már hallottam a srácok hangját, ahogyan üvöltöznek az öltözőkben, így meg sem próbáltam köszönni nekik - úgyse hallják... - hanem lementem az edzők padjára, letettem az apu által kijelölt bójákat.<br />
Nemsokára megérkeztek mindannyian. Apu kiadott nekik húsz kört, és megkért, hogy amíg ő papírokat intéz, helyezzem el a futóiskolához szükséges helyeken a bójákat. Miután mindezzel végeztem, apuhoz sétáltam a pálya közepére.<br />
- Felmegyek a lelátóra, jó?<br />
Bólintott. Onnan szeretem a legjobban nézni az edzést. Nehézkesen átverekedtem magam a pályát a nézőtértől elválasztó drótkerítésen - a lábam miatt tényleg nehéz volt - és annyira ültem csak feljebb, hogy belássam az egész pályát. Közben akaratlanul is átnéztem a stadion szomszédságában található csarnok parkolójába, ahol volt egy kis nyüzsi, de hamar visszafordítottam a fejem a focisták felé, Oké, lehet az ember szerelmes, de ha huszonkét kigyúrt focista srác ugrál előtte lelkesen, akkor azért nem fordítja el a fejét. Így tettem én is.<br />
<br />
Az edzés után apuék elvittek az Ady elé. Belépve a volt iskolámba megkérdeztem a portástól, merre van a kilencedik bé terme, mert Dani mesélte, hogy áthelyezték, így nem volt kedvem bolyongani az iskolában, ugyanis ezen a helyen csak pár métert kell megtennem, és máris jönnek a volt tanáraim, és kezdődik az össznépi kérdezősködés. Miután végre kijöttek, persze kaptam pár nézést az osztálytársaktól, akik szerelmesek Daniba, és azt hiszik, a csaja vagyok, de ennyi.<br />
- Kiheverted Esztert? - kérdeztem, amint egy bizonyos távolságra kerültünk a többiektől.<br />
- Ja.<br />
- Vagyis nem.<br />
- Hát nem. - közölte.<br />
- Nem tudok eligazodni rajtad. - ráztam a fejem.<br />
- Pedig rajtam nem nehéz.<br />
- Dehogynem.</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-44598810519887849932015-03-08T11:12:00.004-07:002015-03-08T11:48:12.770-07:00Első Fejezet<div style="text-align: justify;">
Megérkeztem. Tudom, legtöbbetekből ez nem váltott ki semmilyen extra kedélyállapoti jellemzőt, és azt is, hogy sokat késtem, de felvételi időszak van, ráadásul a tanárok azt hiszem, most arra verik maguknak, hogy minél több tz-t írassanak egyszerre. Holnap elvileg a kémiával vége, és akkor nagyon boldog leszek. A két nagy álmom közül az egyikbe már felvettek, a kéttannyelvűre, a másik, a matek szak még kérdéses, és azt jelöltem elsőnek. Úgyhogy szurkoljatok! :3 Jó olvasást!<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
______________</div>
<br />
Barna szerintem tartotta a szavát, és még aznap este megfektette Esztert. Mindig is meg akarta, szilveszterkor még a fogadalmai közé is bevette. Ami engem illet, elhatároztam, hogy befejeztem vele. Nem gondolkodom rajta, a nevét se ejtem ki, semmi. Csupán azzal a pár héttel kell számolnom, amíg családi-baráti körben lecseng a szakításunk, és utána élhetem boldogan az életem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Szóval este képletesen is lemostam magamról annak a nőnek a mocskát, ittam két méregtelenítő teát - anyám hülyének is nézett, de tizenhárom éves korom óta nem kér különösebb magyarázatot bizonyos dolgokra. Példaképpen vehetjük a felhúzás után két nappal a mosógépben talált lepedőket, vagy amikor még az Eszteres időkben pénzt kértem tőle, megkérdezte, hogy mire, én meg azt mondtam, hogy nem mondom meg. Oké, kérhettem volna gumit Balázstól is, nem feltétlen kellett volna anyámtól pénzt kunyiznom, de ez így jött ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
Még szerencse, hogy amikor este hazaértem a meki után, nem volt otthon, mert valami eseményre kellett mennie a fotósával cikket írni. Amúgy szeretem, hogy anyám egy újságnál dolgozik, mert rendszertelen időben nincs itthon, ki lehet hagyni az étkezéseket, és egyéb. Oké, a nagymamám is velünk lakik, de ő aznap éppen valami bálon volt a barátnőivel (akikkel a ház előtti padon szoktak ülni és pletykálni...), úgyhogy kihagyhattam a vacsorát, mivel apám nem vette zokon, ha nem tartjuk be az étkezéseket. Szóval én egy köszönés közepette felballagtam a szobámba, miközben ő a húgommal matekozott, még beköszöntem Balázsnak, aztán levágtam a táskám a sarokba, elmentem fürdeni, és bedőltem az ágyba.<br />
<br />
Másnap reggel arra keltem, hogy a húgom próbál kihúzni az ágyból. A családunkban megállapodás szerint fél tízkor volt reggeli szombatonként, és a falióra meg negyed tízet mutatott. Nem szeretek korán kelni, de valahogy Kata rángatása elég indok volt ahhoz, hogy lerúgjam magamról a takarót, és lemenni enni.<br />
A lépcsőn leballagva Kata végig a kezem rángatta, és mesélt valamit, de nem nagyon fogtam fel belőle semmit. Addigra sikerült kijózanodnom, amíg megláttam a családot az asztal körül. Persze mindenki tökéletesen éber volt, még Balázs is, csak én ültem úgy, mint aki már a halálra készül.<br />
- És mit csináltatok tegnap? - ez volt anyu kedvenc reggeli kérdése.<br />
- Fociztam.<br />
- Kosaraztam. - kontráztam.<br />
- Röpiztem. - ragyogott Kata.<br />
- Sportos család. - nyugtázta apám.<br />
- Dani, láttam a nőd új képét facebookon... Azon nem gondolkoztál még, hogy... - kezdte, de időben közbevágtam.<br />
- Nem.<br />
- Tudod, az a lány azt hiszi, hogy attól még, hogy te nem vagy fent, az ismerőseid nem látják... - folytatta zavartalanul.<br />
Csak fogtam a fejem, és nem volt kedvem kijelenteni, hogy már nem vagyunk együtt. Nem volt kedvem magyarázkodni, vagy a sajnálkodást hallani. Annak örültem volna a legjobban, ha lett volna valami programom, és akkor elterelhettem volna a figyelmem, és visszazökkenhettem volna a normális kerékvágásba.<br />
- De komolyan, mondd meg neki.<br />
- Jó. - jelentettem ki, és reméltem, hogy leakadnak a témáról. Szerencsére nem feszegették: anyu amúgy sem szeretett velünk a barátnőinkről beszélni, apánknak volt annyi esze, hogy ne anyánk előtt tegye. Balázsról tudtam, hogy négyszemközt meg fogja kérdezni, Kata meg csak annyit fogott fel belőle, hogy Dani fogja egy lány kezét. Előtte mást nem is nagyon csináltunk.<br />
A reggeli hátralévő részében Kata szórakoztatta a családot. Tipikus legkisebb gyerek, imádja, ha rá figyelnek, ha kitűnhet. Nem is nyomjuk el itthon, általában érvényesülhet.<br />
Éppen csendben gondolkozva kevergettem a gabonapelyhet a tányéromban, amikor megszólalt a kapucsengő. Anyu már állt is fel, mert engem pizsamában, nyilván nem kérhetett meg, hogy menjek ki, de nagyon is ajánlottam, hogy valaki olyan legyen, aki nem fog kiröhögni.<br />
- Hoztam kaját! - hallottam Alíz hangját, akit nem zavart különösebben, hogy a családi reggelink közepébe rontott. Mondjuk, anyuék sem akadtak fent rajta, olyan szinten családtag volt, Kata imádta, Balázsnak sem volt vele baja, főleg, ha hozott magával zsömlét is. - Csak csokis volt, lekvárost nem tudtam hozni. - dobta az asztalra a Peck-Snack-es zacskót.<br />
- Te ilyen kurva korán mégis mit érzel? - kérdeztem tőle.<br />
- Nem sokat, ha már így kérdezed. - mondta, és lehuppant egy velem szemben álló székre. - Gondoltam felébresztelek, úgy, hogy fejbeváglak valamivel, de a húgod gyorsabb volt.<br />
Fogalmam sem volt, hogy mit keres itt ilyen korán, hiszen róla mindenki tudta, hogy imád sokáig aludni. Most azonban mégis ott ült előttem, valószínűleg teljes harci tervvel, hogy elterelje a gondolataimat. Kemény csaj, hogy megpróbálja.<br />
Hősiesen kitartott a szobám ajtaja előtt dekkolva, amíg lezuhanyoztam és felöltöztem, bár felajánlottam neki, hogy akár be is jöhet addig, de nem élt vele, azt mondja, hogy "álmodozni szabad.", bár általában az összes perverz megjegyzésre ezt vágja rá, ami kicsit is rá vonatkozik.<br />
Amikor készen lettem, kiléptem hozzá, és elindultunk a városban, csak úgy, céltalanul. Végül úgyis a parkban kötöttünk ki, mint rendesen, a kosárpálya melletti egyik padon ülve eszegettük a péksütit, amit a kedvenc helyéről szerzett.<br />
- Szőkegyerekkel mi van? - kérdeztem.<br />
Alíz azok közé a lányok közé tartozik, akik sok srácot megkaphatnának. Eleve, ahogy kinéz, mert csak ő maga állítja, hogy ronda lenne, meg a stílusa, a hozzáállása... Szóval a legtöbben fantáziáltak róla, meg hasonlók, sokan akarnak a közelében lenni, de ő valahogy egészen beparázott az új emberek megismerésétől: neki elég volt, hogy azokkal nagyon jóban van, akikkel a sors összehozta: velünk a csapat, az apja miatt ismerkedett meg. Viszont ezekhez az emberekhez nagyon ragaszkodott, megbízott bennünk. nehéz is elképzelni, hogy is történhetett az, hogy beleszeretett egy srácba. Még furcsább, hogy a gyerek észre sem vette - legalábbis az állítása szerint. Alíz meg olyat csinált, amit sosem: kétségbeesetten próbálta felhívni magára a srác figyelmét. Egy-egy sikertelen kísérlet után pedig rendszerint sírt, hogy megint hülyét csinált magából előtte, sosem lehetnek boldogok... Az a lány, aki sosem akadt ki egy srác miatt sem, kiakadva ült az ágyamon, és azt mondogatta, hogy "sosem fogunk összejönni...". Én meg azon gondolkoztam, hogy egy ilyen csaj - sztárkosárcsapatban játszik, gyönyörű, vicces, laza és okos, mégis egy falusi bunkó srác kell neki, aki miatt szenved, és a gyerek észre se veszi, milyen szerencsés.<br />
- Újabban felhagytam azzal, hogy megpróbáljam felhívni magamra a figyelmet. - vonta meg a vállát. - Úgyhogy várunk. aztán majd ha nem látom többet, bevallom neki a dolgot, akkor már úgyse számít. Majd ezek után hetvenkét macskával fogok meghalni apám lakásában.<br />
- Na, ott aztán biztos elfér hetvenkét macska. - jegyeztem meg.<br />
- Megragadtad a lényeget. - forgatta meg a szemét. - Olyan jó, hogy tavasz van.<br />
Ja, igen. Alíz tavaszmániás. Ő maga mindig sötétet visel, de maga körül imádja a színeket és a napfényt, a színes kis dolgokat, valami cukit, vagy ilyeneket. De sosem hordja őket, és ezért nehéz kitalálni a szobájáról, hogy valóban az övé.<br />
- Ja, lehet kint játszani. - intettem a pálya felé, majd megrugdostam a labdát, amit a lábával tartott.<br />
- Diszkrét célzás, mi? - kérdezte mosolyogva, mire bólintottam.<br />
- Enyhén.<br />
- Jó, én venni szoktam a lapot. menjünk. - felkapta a labdát a lába alól, és a pálya felé tartott. - Nem mondom, hogy kapj el, mert tudom, hogy gyorsabban futsz, de gyere már, ha így mondod! - kiáltott hátra.<br />
Megfogadtam a tanácsát, és mentem utána.<br />
<br />
- Kéne enni valamit. - jelentette ki több mint másfél óra játék után. A betonon feküdt, a fejét a nap felé fordította, de nem sok ideig volt még esélye sütkérezni, mert a fék lassan árnyékot vetettek a testére.<br />
- Jókaizni akarsz, mi? - kérdeztem tőle, bár hülyeséget csináltam: Alíz általában a Jókaiba akart menni kajálni, mert ott lehet kapni a legjobb pizzát Egerszegen.<br />
- Ja, van egy ezresem, adhatsz kölcsön kétszázat, és akkor letudtuk az ebédet. - állt fel.<br />
- Meggyőztél.<br />
A parktól nem messzi Jókaiban szombaton ebédkor voltak egy páran, de egyik sem volt velünk egykorú. Az idősebb párok mind furcsán néztek ránk, amikor én például kihagytam az udvariaskodási köröket - nem húztam ki neki a széket... nagy dolog. - és leültünk egy sarki asztalhoz.<br />
- Mit eszel?<br />
- Kéne kitalálnom egy saját pizzát. Az a baj, hogy olyan nincs, amit az ember enni akar. Paradicsomszósz, sajt, sonka, kukorica, hagymyát most nem eszek, mert még csak ebéd van, de lehet rajta még oregano. A többi fukszot most nem sorolom. - legyintett.<br />
- Ne is.<br />
- Szóval mesélj csak erről a szakításról! - közölte.<br />
- Most?<br />
- Igen, lehetőleg. - könyökölt az asztalra. - Ti folyamatosan veszekedtetek, mégis mi volt olyan gáz, hogy akkor most vége legyen?<br />
- Már megint azt hitte, hogy megcsalom.<br />
- Nézd, ha féltékeny, akkor valószínűleg szeret. - vonta le a következtetést.<br />
- Lányból vagy, ezért mondod. Ez azt jelenti, hogy nem bízik bennem. Én pedig nem leszek együtt valaki olyannal, aki kvázi nem bízik bennem.<br />
- Jó, ez logikus, de esetleg be is bizonyíthatnád neki, hogy nem így van, és akkor minden boldog lenne.<br />
- Nem bírod a csajt, de mégis ki akarsz vele békíteni? - kérdeztem, mert nem igazán értettem a dolgot.<br />
- Nekem sosem Eszter volt a fontos, hanem az, hogy jól éreztétek magatokat együtt. ha szeretted, akkor menj, aztán szerezd vissza.<br />
- Nem. Azt hiszi, befolyása van felettem, csak mert idősebb, vagy nem tudom. Nem érdekel engem az a nő.<br />
- Jó, hát te tudod. Én nem tudom átérezni a helyzetedet, de azt hiszem nem is akarom. Bár ti nagyon közel álltatok egymáshoz.<br />
- Az nem is kifejezés. Egy réteg ruha nem választott el minket. - motyogtam magam elé, de meghallotta, és felröhögött.<br />
- Perverz célzás arra, mit is műveltetek akkor, amikor nem vetted fel. Értem én.<br />
- Apuci kicsi hercegnője ismer ilyen célzásokat?<br />
- Jajj, anyuci pici fia meg be meri vallani hogy lefeküdt a barátnőjével? Anyádnak is el merted mondani? - vágott vissza. Igen... Apuci kicsi hercegnője anyuci pici fiacskájával vitatkozik. Patthelyzet.<br />
- Szerintem ezt a témát hagyjuk.<br />
- Úgyis sejti, nem hülye. Ha nem, akkor apád már régen elmondta neki. A szülők pletykásak. Ilyenkor szerencsés, ha éppen elváltak. - vonta meg a vállát.<br />
- Ejtsük a témát.<br />
- Persze, még játszod is, hogy magánügy. Nem mintha nem beszéltél volna róla nekem...<br />
- De te nem vagy az anyám.<br />
- Nos, látod, ez a legszerencsésebb motívum az életemben. - közölte.<br />
Nemsokára megérkezett a pincér, felvette a rendelést, így Alíz szerencsére ejtette a témát.<br />
- Kivel játszotok legközelebb? - kérdezte.<br />
- Körmend.<br />
- Abból tömegverekedés lesz. - húzta össze a szemöldökét.<br />
- Tudom. - vontam meg a vállam.<br />
<br />
Délután hazaérve anyám megkérdezte, mi van Eszterrel, így kénytelen voltam neki elmondani, hogy szakítottunk. A veszekedésünk témáját azért nem részleteztem, és ő sem kérdezte. Ebben szerencsém volt anyámmal: Balázzsal olyan szinten követelőző volt a részletek szintjén, hogy tőlem sokszor már nem mer kérdezni. Hát, igen, a testvérem azt a taktikát választotta, hogy mindent elmondott anyámnak, akit szerintem emiatt rémálmok gyötörtek, így abbahagyta a faggatózást.<br />
A szobámba érve ledobtam az edzőtáskát az ajtó mellé, majd bekapcsoltam a gépemet. Abban a pillanatban, ahogy ültem volna le a székre, megcsörrent a telefonom, amit tompán hallottam a - természetesen - lent hagyott kabátom zsebéből. Szerencse, hogy a csarnok akusztikája miatt általában a maximumra van hangosítva.<br />
Normális esetben nem rohantam volna, de mivel erősen közeledtünk a szezon végéhez, kialakult egyfajta forródrót a csapattagok között. Ha volt fent új videó arról a csapatról, akivel legközelebb játszottunk, ki kellett elemeznünk egy edzővel, hogy tudjunk ellenük taktikázni. Bár, a mi helyünkön a sorrendben nem volt miért harcolni: húsz csapatból hatodikok voltunk, és ha minden ezután következő meccsünket nyerjük, negyedikek leszünk. A lányok helyzete volt érdekes, ők holtverseny elsők voltak, és hamarosan meg kellett vívniuk a meccset a Sopronnal, ami mindig véres, a mentők jellemzően túlterheltek.<br />
- Haló. - szóltam bele. A csengőhang a <i>Blow </i>volt, így fogalmam sem volt, ki hív. Ez nekem az alapértelmezett, csak néhány embernek van külön beállítva.<br />
- Kinga vagyok. - szólalt meg a hívó, mire ösztönösen vágtam fejbe magam, hogy rá kéne nézni a kijelzőre, mielőtt felveszi az ember.<br />
- Szia Kinga. - erre nem tudtam mit mondani. Oké, ő az, és mit akar?<br />
- Nem érsz rá esetleg holnap? Találkozhatnánk. - vetette fel, mire az agyam rohamosan kereste a megfelelő elutasítást.<br />
- Öhm, anyámnak kell segítenem. A gépén frissítünk egy szoftverprogramot. A HT ONE654-et. Elég hosszú lesz. - nyögtem ki.<br />
- Rendben, akkor majd máskor. Szia! - köszönt el, és letette.<br />
Mi a faszom az a HT ONE654? - gondolkoztam el. A random hazugságok mestere lehetnék, ha lenne ilyen cím, esküszöm. Kinga lerázása elsőbbséget élvez minden létező listán, úgyhogy szerencsére nem vagyok kiakadva magamra, hogy hazudtam neki.<br />
Ezúttal felvittem magammal a telefont. Tanul az ember a hibáiból.<br />
A bátyám szobája a lépcsőn való felérésemmel egy időben vágódott ki, rajta pedig maga Balázs rontott ki. A bátyám elég jellegzetesen hasonlít rám, ahogy a húgom is: bár mindketten inkább arcra és szemre. Kata ugyanis még sötét és bongyor, Balázs valamilyen vörösesbarnás árnyalatú, én pedig a szőkülés szélén álltam. Anyánk szőke, apánk barna, és a születésünkkor mindannyian apánkra hasonlítottunk, de aztán én és Balázs is változtunk. Kata is fog, biztos vagyok benne.<br />
- Dani mi van a csajoddal? - kérdezte a lépcsőfordulóban állva.<br />
- Milyen csajommal? - kérdeztem vissza, és úgy tűnt, ezzel tulajdonképpen meg is adtam a kérdésére a választ, mert továbbindult.<br />
A szobámba érve aktivizáltam magam a Twitteren, majd megnéztem a Torrent letöltéseim között, mi jött le napközben, majd amikor megláttam a zöld karikát, elindítottam a Long way down-t.</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-7384278605595961392015-01-22T09:30:00.001-08:002015-01-22T09:30:18.095-08:00Prológus<div style="text-align: justify;">
Gondolom most néztek nagyokat, hogy mi van, mert a huszadik fejezetnek kéne jönnie, de... Én nem éreztem annyira jónak ezt a történetet, ti pedig, akik olvassátok, jobbat érdemeltek. Így átdolgoztam a történetet, így más lett a prológus is. Remélem ez legalább annyira fog tetszeni, mint az előző, és remélem, tudom jobban hozni a részeket! Remélem nem találjátok hosszúnak, de nem szerettem volna kettészedni :)</div>
<div style="text-align: center;">
______________</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Eszter, mégis mi a faszt jelentsen ez? - szinte már ordítottam vele, de nem érdekelt. Nem érdekelt, hogy korábban még dühös sem bírtam lenni rá. Korábban tartottam magam ahhoz, hogy nem káromkodok vele, nem veszekszem vele, de mentségemre, ő kezdte az egészet. Ő kezdett vádaskodni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát azt, hogy csak a szexre kellettem neked! Oké, vártál kemény két hónapot, volt egy óra vízszintesben, aztán most már le se vagyok szarva? Most már lehet csalni? Dani, "legjobb barátnője" - rajzolt idézőjeleket a levegőbe - a lányoknak van! A fiúknak barátnőjük van, meg haverjaik! - akadt ki teljesen. Akkor már sejtettem, honnan fúj a szél.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már megint Alíz a bajod? - kérdeztem ezredszerre, amire ezredik alkalommal is ugyanazt a választ vártam: "Nem.". Most azonban megkaptam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen! Ő a bajom! Mondhatod, hogy nem, nincs köztetek semmi, de az ég szerelmére, látom! Eléd megyek a suliba, kivel sms-ezel? Vele. Beszélünk, valaki hív, csak nem ő az? Az ég szerelmére, akármilyen páros dolog van, mindig vele vagy! Ha bajod van, anyád inkább hívja őt mint engem! Elmegyek az edzésetekre, mit látok? Vele röhögsz, vele vagy egy csapatban, mindent vele csinálsz! Amikor meg nem egy csapatban vagytok, akkor ölelgeted! És ne mondd nekem, hogy azért, hogy ne kapjon labdát! - teljesen kikelt magából. Ilyennek még sosem láttam, bár mindig tudtam, hogy temperamentumos.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az ég szerelmére, Eszter, hétéves korom óta ismerem! Az apja a testvérem edzője, az anyám sportújságíró, Alíz meg egy játékos! Nem lehetek jóban más lányokkal? Csak úgy közlöm, hogy még tizenöttel járok egy osztályba, de azok sose zavartak, csak a csaj, akit ismerek vagy nyolc éve! </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze, hogy szúrja a szemem, hát folyamatosan együtt vagytok! Be lehet mesélni, hogy azért mentek ketten edzésre, mert ugyanarra laktok, de tudod, Dani én ebben nem hiszek. Én sem ölelgetek más srácokat, mióta járunk!</div>
<div style="text-align: justify;">
- De előtte ölelgetted őket. Ha nem tévedek deréktájban is! - vágtam oda, mire eléggé meghökkent. A kapcsolatunkban mindig is ő volt a domináns, gondolom ilyesféle véleménykinyilvánítást nem várt tőlem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy merészeled! Engem csak ne ribancozz le! - fenyegetett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem mondtam, hogy ribanc vagy, csak utaltam rá. - közöltem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ennyi erővel három hónapig jártál egy ribanccal! Tessék, büszke lehetsz magadra! </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még mindig jobb azt mondani, hogy egy ribanccal jártam, mint azt, hogy ribanc vagyok! És még te kellettél nekem a szexre... Csak azon a héten nem találtál mást, és ott volt Dani, a kis szűz srác, akit biztos lehet bolondítani! Szívesen megkérdezném az osztályodat, ők tudják-e, hogy volt valakid! Vagy jól tudják-e kivel vagy együtt! Nem mindig egyértelmű... - hagytam nyitva a mondat végét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És még te papolsz nekem a hűségről! - förmedt rám. - Neked kéne egyes s mást tanulni a hűségről! Főleg ezt a pedofil hajlamod! Egy két évvel fiatalabb csajjal csalsz meg! De még ha szép lenne, de se melle, se segge, úgyhogy igazán javulhatna az ízlésed! Amíg velem voltál addig legalább tudtam, hogy jó! - fényezte ismét saját magát a támadásaiban.</div>
<div style="text-align: justify;">
Eszterék osztálytermében voltunk a Kölcsey-ben, a nyolcadik órájuk után. Rajtunk kívül mindenki hazahúzott, mi is ezt tettük volna, de amikor beléptem, és meghallotta, kivel beszélek, elszabadult a pokol. A padja mellett ordított velem, míg én a tőle legmesszebb eső pad tetején ülve hallgattam a kirohanását. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyerekek, ti aztán hangosak vagytok! - lépett be egy srác az osztályba, vélhetőleg Eszter osztálytársa lehetett. - Eszti jössz partizni pénteken? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze. - közölte a megszólított idegesen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne parázz, rajtam levezetheted a feszültséged. - közölte felkapva a táskáját, és kiindult a teremből, le se szarva, hogy én is ott vagyok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És még én csallak meg. - mosolyogtam gúnyosan. - Figyelj, megkérdezhetsz akárkit. Alízt is, nyugodj meg, nem fogja furcsán érni, ha letámadod ezzel, de nemet fog mondani. Járj utána, aztán majd rájössz!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem mondhatsz el csak úgy mindennek! Kihasználtál! - hisztizett. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Na, mesélj még!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak azért kellettem neked, mert a kicsi szűz srác egy idősebb, tapasztaltabb csajjal akarta elveszíteni!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azért ne tegyél úgy, mintha kényszerítve lettél volna! Tudtommal te is akartad! Ha ezek után még rám húzod, hogy megerőszakoltalak, akkor már nem tudom, mennyit süllyedsz a szememben! - vágtam a fejéhez a véleményem. Az az igazság, hogy egy Eszter-féle csajt amúgy kurvának néztem volna, csak hát addig egy srác sem néz ribancnak egy lányt, amíg járhat vele. Azután lesz problémás a helyzet, ha már nem vele jársz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akárkit megkérdezhetnék! Megkérdezhetném a Gállt! A csapattársaidat! mindenki bizonyítani tudná, hogy megcsalsz! Így meg ez az NB1-ben, Dani? Minden sportoló ezt csinálja? - belekezdett a jellegzetes műsírásába. - Ez nektek a fontos? Csak álkapcsolatok vannak?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ide ne szarjak, de sajnállak. - közöltem lenézően. teljesen szétesni látszott az idegrendszere, persze csak látszott. Mint mindig, most is arra játszott, hogy bocsánatot kérjek tőle, és meghunyászkodjak előtte. Azt hitte, hogy a szűz egyenlő a félénkkel. Hát velem melléhibázott. Eléggé mellé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Félmeztelen lányok szurkolnak neked! Elnézem! Húsz lánnyal jársz egy edzésre! Elnézem! De azt nem, hogy a bátyád edzőjének a lányával csalsz!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi köze ennek Balázshoz? - értetlenkedtem. Vajon jobban degradálna neki, ha egy szurkolóval lennék jóban?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem mentél valami messzire! - ordított. - Fogadjunk, hogy már meg is fektetted! Nem úgy néz ki a csaj, mintha gyorsan ellenkezne!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Egyáltalán honnan tudod te azt? Honnan veszed, hogy lefekszem vele? Ha mindenkivel ágyba bújnék, akivel beszélgetek, akkor egy kibaszott biszexuális pornószínész lennék!</div>
<div style="text-align: justify;">
Erre már nem tudott mit mondani. Ült a helyén, és lefelé nézett. Még mindig meg akart hatni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te már mondtad egyszer, hogy vége. Most én jövök. Azt hiszem, ideje volt. - közöltem, és leugrottam a padról. Felvettem magam mellől a táskámat, majd szó nélkül kimentem a teremből, és becsaptam magam mögött az ajtót.</div>
<div style="text-align: justify;">
Komolyan dühös voltam rá. A könyvekben valahogy mindig úgy volt, hogy azok szakítottak, akik csendben és romantikusan megvoltak egymás mellett, és azok maradtak együtt, akik folyamatosan marták egymást. Hát, mi nem így jártunk. Nekünk maximum két nyugalmas hetünk volt, a "rózsaszín köd" időszaka, utána kezdődött Eszter féltékenykedése, aztán jött az első szakításunk, aminek végül mégis az lett a vége, hogy együtt folytattuk. Pedig maga a megismerkedésünk jót ígért.</div>
<div style="text-align: justify;">
Esztert egy nagyon jófej, vagány lánynak ismertem meg egy helyi filmes klubban. Vicces volt, merész, és hát, amit először észrevettem rajta, hogy nagyvad. Szexi, rövid szoknyás lány, ráadásul nálam egy évvel idősebb. Folyamatosan nevetett, és elsőre szimpatikus lett, de én nem mertem nyitni, mert akkor volt fél éve, hogy szétmentünk az első csajommal. Ő kérte el a számomat, mert szerette volna, ha letöltök neki egy filmet torrentről, amihez nem értett. Nem furcsálltam a dolgot, mert a " torrent" szóval sokan példálóznak, de a fele azt sem tudja, hogy kell behozni a gépen.</div>
<div style="text-align: justify;">
Azonban időről időre lejött, milyen is ő. Az a csaj, aki havernak a legjobb. Vicces, időnként lehet röhögni a perverz poénjain, akivel nem bánod, ha összepletykálnak. Persze az ilyen csajokba mindenki beleszeret. Ha összejön, a legtöbben csalódnak, mert Eszterben is csalódtam. Oké, egy ideig új volt a dolog, mert férfiasan bevallom, előtte sosem csókolóztam, az első barátnőmmel nyolcadik osztály második félévében csak fogtuk egymás kezét. Eszter volt az első "igazi" barátnőm. Oké, a kapcsolatunkat emiatt mindig kicsit többre tartottam, de a negyedik hét körül felébredtem: nem az a vicces, mindig friss lány volt, akit én ismertem. A baj meg abból jött, hogy amikor először veszekedtünk, akkor fel is hoztam ezt neki, hogy védekezzek. Erre teljesen ki volt akadva, hogy mégis mit várok el tőle, ébredés után húsz perccel még nem lehet gyönyörű, meg ilyenek. Megmondtam neki, hogy nem kell, hogy kisminkelve ébredjen, de igenis, lehet valaki normális ilyenkor. Erre ki volt akadva, hogy ő az a fajta csaj, aki a kávéja előtt még nem ébred fel, de hát könyörgöm, bunkózni azért nem kell ilyenkor...</div>
<div style="text-align: justify;">
A másik, hogy mindig is lekezelt a kapcsolatunkban, talán mert fiatalabb voltam. Tapasztalatlanabbnak kezelt mindenben, nekem meg már elegem volt belőle. Ezt elmondtam neki. Akkor kezdett azzal jönni, hogy "Ti sportolók így szoktátok?!", azóta is elegem volt ebből a mondatból. Tény, hogy az ember az NB1-ben sztárolva van egy bizonyos fokon, de ez nem olyan "mi így szoktuk". Minden ember tök máshogy reagál, és attól még, hogy egy csapatban játszunk tizenöt-húszan, nem fogunk ugyanúgy gondolkodni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Eszter hülyén állt a meccseimhez, az edzéseimhez, de persze nagyon mondta mindenkinek, hogy "az én pasim az NB1-ben kosarazik". Mintha csak dicsekvésre kellettem volna neki.</div>
<div style="text-align: justify;">
De akkor ott, péntek délután véglegesen eldöntöttem, hogy ennek vége, én nem csinálom tovább.</div>
<div style="text-align: justify;">
A Kölcsey-ből kilépve megfogadtam, hogy én oda sosem teszem be a lábam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Kifelé menet elővettem a telefonom, hogy megnézzem, mennyi az idő. Lassan negyed négy lett, úgyhogy gyorsabban kezdtem gyalogolni, hogy odaérjek edzésre. Meg sem fordult a fejemben, hogy busszal menjek, mert azon idős nénik utaztak, akik mivel egész nap tévét néznek, képben vannak azzal, ki vagyok, és semmi kedvem sem volt az eredményeinkről beszélni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Már a város másik nagy hírű gimijénél, a Zrínyinél jártam, amikor anyám hívott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hol vagy? kérdezte azonnal. A hangja mellett még a billentyűzet ütemes ütését hallottam ki, úgyhogy biztos voltam benne, hogy dolgozik.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A Zrínyinél.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mégis hogyan kerülsz te oda? - érdeklődött, szerinte jogosan, mivel a házunktól az én sulim eléggé a másik irányban volt található.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Eszter elé jöttem. - anyám hajlamos volt elfelejteni, hogy a barátnőm, vagyis volt barátnőm nem velem egy suliba jár, így ezt a vitát már megjártuk egy párszor.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben. Odaérsz edzésre, vagy kimenjek, és elvigyelek?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Simán odaérek. - közöltem, és letettem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ja, igen, anyám félt, mintha lány lennék. Ennek oka valószínűleg az, hogy ő tipikus fiús anyuka, a bátyám meg mindig is nehezen kezelhető volt, így én lettem a kedvenc gyerek, legalábbis nála. Apám pont a bátyám bírta, mindig őt hívta sörözni, meg természetesen a húgunk, aki igazi apás gyerek.</div>
<div style="text-align: justify;">
Alíz hívása akkor futott be, amikor a belváros szívébe értem, már csak pár száz méterre a stadiontól.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megvársz? Háromnegyedkor ér be a buszom. - csapott rögtön a közepébe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hallottad már az új ToD-dalt? Odavagyok érte... Basszus, olyan jól hangzik...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, még nem néztem meg. - válaszoltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megint szakítottatok Eszterrel. - közölte.</div>
<div style="text-align: justify;">
Már egészen megszoktam, hogy kiismer, úgyhogy nem is csodálkoztam a kijelentésén. Ismert, egész régen, úgyhogy szerintem már két szóból kitalálna velem kapcsolatos dolgokat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez nem "már megint". Most végelegesen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hála a jó égnek. Visszatartottad a keresetét a sarkon állási bizniszben. - jelentette ki, nekem pedig akaratlanul és eszembe jutott, hogy gondolkozik-e ő azon, hogyan néznek az ilyen mondatai közben a buszon mellette állók. Volt egy olyan érzésem, hogy nem. - Mégis min vesztetek össze megint?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Féltékeny.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Saját magára? - kérdezett vissza találóan. Ő nagyon is jól tudta, hogy ha azokra akarna féltékeny lenni, akik romantikusan közel állnak hozzám, akkor csakis saját magára lehetne féltékeny.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy néz ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne sajnáld, holnap lesz neki valaki más. Nem úgy néz ki, mintha nagyon összetört volna.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt honnan veszed?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te még sosem csekkoltad a csajod Facebook-profilját... Nézd, én ribancnak szoktam hívni ezt a kategóriát, de majd te is eldöntöd, mit szólsz hozzá. Kép, amit felülről fényképez, nagy valószínűséggel melltartóban van, de innen nem látni jól, kicsi a telefonom képernyője. Alatta az idézet: "Mosolyogj, hogy a világ is mosolyogjon!".</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kurva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudtam, hogy neked lesz rá jobb szavad. Szóval, kijössz elém? - kérdezte meg újra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Aha. Tíz perc.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nekem még negyed óra, úgyhogy ne siess. - közölte, és letette. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem lepődtem meg azon, hogy szidni kezdte Esztert. Mindig is utálta, már azelőtt is, hogy összejöttem volna vele. Először csak az volt a baja, hogy Eszter valóban dekoratív volt. Alíz meg nem. Ő olyan laza csajnak számított, Eszter meg a dögös szexi "dívának" - egyesek ezt a szót aggatták rá -, úgyhogy már emiatt ellenszenves volt neki. Aztán meg a hülyeségei miatt. Különben meg tudta, hogy valójában rá féltékeny, bár nyíltan nem lett kimondva. Utálta, mert meg sem akarta érteni az életet, amit az ilyen magunkfajta emberek élünk, és utálta, mert szerinte engem is meg akart változtatni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Viszont tök korrekten magába fojtotta az utálatát - pár kivétellel -, mert tudta, hogy szeretem, meg valamiért vele vagyok. Cserébe én sem mondtam semmit arra a gyerekre, akibe ő volt szerelmes, pedig lett volna rá - meg a viselkedésére is - egy-két szavam. Ilyen a véd és dacszövetség.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elég hamar odaértem a buszmegállóhoz, és azonnal ledobtam a táskámat az egyik székre. Nagy volt, és kék, a ZTE színeivel, és pár száz méter után kellően húzta az ember vállát.</div>
<div style="text-align: justify;">
Hamarosan be is gördült a pesti busz a jellegzetes kék színében, belőle pedig Alíz kászálódott ki. Piros katonai kabátban volt, fekete nadrágban, az elmaradhatatlan fekete bakancsában, a haja pedig szokásosan a szemébe lógott. A vállán ugyanolyan táska lifegett, mint az enyém, csak azon meglátszott, hogy több dolog van benne, ugyanis ő egy egész hétvégére jött Egerszegre. Itt lakott eredetileg, de a szülők válása után nyolc évvel az anyjával elköltöztek a Balaton mellé egy faluba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Heló! - köszönt, majd diszkréten megölelt. - Majd kihevered. Vagy elég volt ez a negyed óra?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Adj egy napot. Ha nem én dobtam volna őt, kettő kéne.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Javíthatatlan vagy. - rázta meg a fejét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez van. Remélem sír legalább.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Dehogyis. - vágta rá azonnal. - Előbb küld nekem gyűlölködő üzeneteket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fog, hidd el.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem kell bizonygatni. Sosem leszünk legjobb barátnők. Láttad már a streetball bajnokság kiírását? - váltott témát. Hihetetlen érzéke van az ilyesmihez, szerintem tudta, hogy arra, amit mondott, nem tudnék mit válaszolni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még nem néztem, gondolom a Gáll úgyis ezzel kezdi. - vontam meg a vállam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nekem elküldte. Egy csapatban csak egy igazolt játékos játszhat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez azt jelenti, hogy kigolyózták az aranycsapatunkat? - kérdeztem rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki, hát. Ha menni akarunk, olyan kell, aki tud játszani, de nincs igazolva. Mi meg nem is játszhatunk egy csapatban. - közölte.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké, van benne logika...</div>
<div style="text-align: justify;">
- De nem örülünk neki. - pontosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Amúgy miért van megint velünk edzésetek? - nézett rám séta közben. - Hol van Jimenez?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Spanyolországban. Egy hét. Átvett minket a Gáll.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó, engem nem zavar, de a jövő héten nem nagyon fogtok ezek szerint, mit csinálni. Mi edzünk a meccsre, ti meg valószínűleg szeditek a labdát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sopron?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sopron. - bólintott. - Legszívesebben kitépném annak a lánynak a haját. - utalt Kelemen Kírára, a Sopron Uniqua irányítójára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én már el se megyek arra a meccsre. Ha megint a számomat akarja, veled együtt kaparom ki a szemét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kiskanállal, mert úgy élvezetesebb. - tette hozzá.</div>
<div style="text-align: justify;">
Az edzésünk a város stadionjában szokott lenni, ahol a hazai meccsek is. Mivel elvileg meccsekre tervezték, így egy pálya volt benne, ami egy tizenöt-húsz fős edzésen kicsit zavaró, de az Ady-iskola tornatermébe csak hétköznap tudtunk bemenni. Főleg akkor volt bajban Alízék edzője, ha a mi edzőnk, Jimenez éppen külföldön volt, a családjával, és neki harminc-negyven gyerek edzését kellett megoldania, egy pályán, úgy, hogy ebből a negyven gyerekből tizenötöt pályára is kell állítania egy hét múlva. Oké, nem mindet, hanem egyszerre csak ötöt, viszont az edzés a cseréknek sem árt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Beérve mindketten köszöntünk a portásnak, aki a pénztárnál ült, majd felbaktattunk a lépcsőkön, és le a lelátón, köszönve a többieknek, mivel az egyesen az öltözőkbe vezető ajtó megint zárva volt.</div>
<div style="text-align: justify;">
A lelátók alatt a kinti jó időhöz képest nem volt annyira meleg, mivel a fűtést már lekapcsolták, de az ajtókat nem hagyják nyitva, hogy terjedjen a meleg.</div>
<div style="text-align: justify;">
Alíz balra rögtön bement az első ajtón, a női öltöző ajtaján, míg én tovább ballagtam a miénk felé, ahonnan már ütemes hangzavar volt hallható. Amint beléptem, már képben is voltam a szituációval: Zoli elvette Kiki telefonját, és a barátnőjének, Alexának írt üzeneteket olvasta fel hangosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi ez itt, ingyenes szextelefon szolgáltatás? - kérdeztem, miközben a földre dobtam az edzőcipőmet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, barátom, ez egy szép álom. - tette a kezét a vállamra Zoli, miközben felém tartotta a telefont. - De csak álom. Helyette Kornélunk nyálas üzenetei vannak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor hagyjuk. - intettem, és az edzőmezemet is kipakoltam a táskából. - Te meg csinálj a telefonodra egy normális jelszót! - fordultam a sértetthez.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó. Zoli, add vissza!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még mit ne! - kiáltotta amaz. - Ki nézzek még meg?</div>
<div style="text-align: justify;">
- A jó kurva anyádat, azt, meztelenül bazdmeg! - közölte Kiki indulatosan, és a padra felállva kitépte Zoli kezéből a telefont. Azt mondjuk nem értettem, hogy ezt negyed órával ezelőtt miért nem tudta megtenni, de őszintén, nem akartam kiigazodni rajta.</div>
<div style="text-align: justify;">
Miután átöltöztem, otthagytam őket az öltözőben, hadd vesszenek össze hatodszorra is. Végig Eszter járt a fejemben.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egyszerűen utáltam, de azért nem felejtettem el a boldog pillanatainkat. Sokat nevettünk, filmcímekből megértettük egymást...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem szard le. - szólalt meg Alíz. Megráztam a fejem, és felnéztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Előttem állt, fehér kosaras nadrágban, ami még jobban összenyomta a 155 centijét, felül pedig sötétkék ZTE-es pólóban. A lábám egy régi, elnyűtt Jordan világított az erős neonszínével. Ha jól emlékszem, Szanitól kapta, mert ő már kinőtte, de eladni már nem lehetett. ők ketten meg amúgy is jóban voltak. Haját még nem kötötte fel, a kezén lógott a gumi.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondom. Semmi értelme rajta gondolkodni. - erősítette meg saját magát. - Olyan vagy ilyenkor, mint egy kislány. Basszus, én a helyedben már rég bedurcáztam volna, kitöröltem volna a számát, felégettem volna a képeket róla, meg ilyesmi. Te meg vagy, és magadba roskadsz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem az a gyerekes viselkedés, ha bedurcázol? - kérdeztem vissza.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nevezd,a minek akarod, amit te csinálsz, az akkor is gyerekesebb. - legyintett. - Én már rég elküldtem volna a jó büdös francba azt, akivel szakítottam. Régen kipletykáltam volna az öltözőben. Mindenki szidná. Vegyél példát az érett viselkedésemről.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És akkor most mit kéne csinálnom? - néztem le rá. - Igyam le magam, vagy mi?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Pontosan. Menj el Kikiékkel, rúgj be mint állat, hívj fel, hogy menjek érted, én pedig bosszankodhatok, és mondhatom azt reggel, hogy szépen túlléptél rajta. Szerintem ezek után jobb lesz. - közölte.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Beteg egy ötlet. De nem. Nincs kedvem bebaszni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Annyira menthetetlen vagy. Szerintem anyád visszakívánja Balázs gyerekkorát, mert vele legalább lehetett mit kezdeni. Veled semmi gondja sincs. - ingatta a fejét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Más szülő lehet, örülne ennek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugyan már. Akkor piálj be apáddal, ahogyan a bátyád szokta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs kedvem piálni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor erre nem tudok mit mondani. Mit akarsz csinálni?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindent a fejéhez vágni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tökéletes. Hétfőn megyünk a Kölcseybe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De te nem leszel itt hétfőn. - emlékeztettem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó, dehogynem leszek. Kettőkor már itt is vagyok, edzés előtt lesz két óránk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, nem fogom megalázni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor mit akarsz? - kérdezte meg újra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Filmet nézni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Milyet?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindegy. Csak boldogabb legyen a sztorija, mint az enyém.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megint kislányt játszol. - jegyezte meg. - Edzés után megyek, és megnézünk valami olyat, aminek semmi köze a romantikához. - jelentette ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kapd el, Alíz! - hangzott valahonnan a távolból. Alíz rögtön a hang irányába fordult, azonban téves riasztásnak bizonyult a dolog, a felszólítás a másik Alíznak szólt, akit a magassági különbségek alapján Kisalíznak kereszteltünk el. Persze, mindkettő baromi alacsony, de azért a 155 meg a 150 között van különbség.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Most pedig jössz, és felnősz. - ragadott karon, és a palánk alá vonszolt a labdákhoz.</div>
<div style="text-align: justify;">
Néha hálát adtam istennek, amiért ilyen baromi erős személyiségű embert ismerhetek, mint ő. Rengeteg gyengesége volt, és bár mindig volt valami biztató szava, ő maga nem volt pozitív ember, saját magára nem tudott hallgatni, nekem azonban mindig segített. Összesen kétszer: A Petrával és az Eszterrel való szakításunkkor.</div>
<div style="text-align: justify;">
A palánk alatt ültek a legtöbben, és érdeklődve néztek az ajtó irányába.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mikor jön a Gáll? - kérdezte Barna.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Juditot kérdezd. - röhögte el magát Alíz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ja, az új nője. Azért sokat elmond rólunk, hogy több nője volt az edzőnknek, mint most nekünk összesen. - jegyezte meg Bálint.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez az élet, emberek. Mindig a pedofiloknak van barátnője... - jegyezte meg Kiki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Beszélsz te! - oltották le hatan egyszerre. - Alexára panaszkodsz?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó, hát rá aztán nem. - kacsintott körbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
Alíz egy labdát pattogtatott mögöttem, miközben időnként felnevetett a társaságunkon. A hangulatnak Gáll vetett véget, aki elegánsan, öltönyben lépett be a csarnokba. A jelenlétére rögtön beálltunk valami tornasor szerűségbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sziasztok! - köszönt lelkesen. - Ma olyan edzést tartunk,a minek nem fogtok örülni. - közölte, mire a legtöbben felsóhajtottak. - Fiúk futnak hét kört, lányok ötöt. Ma ez megvan, akkor fiúknak jön a szokásos erősítés, a súlyzókat majd hozzátok ki előtte. Lányok beállnak hármasával, gyakorlunk pár formációt. - tapsolt kettőt, és ez azt jelentette, hogy kezdhetjük.</div>
<div style="text-align: justify;">
A legtöbben meglódultak, és egy ideig egy kupacban haladtunk, a második körnél azonban kezdett szakadozni a dolog, sokan hátramaradtak, voltak akik nagyon begyorsítottak, de a legtöbben mégis a középmezőnyben maradtunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
Két okból futok itt. Egyrészt, hátul, lemaradva ciki. Másrészt ha a lányuk előtt futok, az nekem nem élmény. Ha mögöttük, az annál inkább.</div>
<div style="text-align: justify;">
Az ötödik kör után a lányok megálltak, következett számukra a gimnasztika és a nyújtás. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tekintgettem hátra rájuk, ahogyan hajolgattak, derékkörzést csináltak, mert akármennyire is sport, akkor is szexik közben.</div>
<div style="text-align: justify;">
Alízt kerestem a tömegükben - körülbelül egyszínű ruhák, egyformán felkötött hajak - és elég hamar meg is találtam: a lófarka - amit megint nem tudott normálisan felkötni - a derékkörzésnél ide-oda csapkodott, közben meg Kisalízzal nevettek valamin.</div>
<div style="text-align: justify;">
Miután mi is megtettük a hét körünket, következett a fekvőtámasz-felülés-törzsemelés-súlyzózás kvartett, míg a lány labdával dobálóztak a pályán. Egy esetleges törzsemelésből például kiváló kilátás nyílt rájuk, ezt meg kell hagyni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem sokáig csinálták a hármas-nyolcasokat, a Gáll két csapatra osztotta őket, a kimaradt öt ember pedig beállt hozzánk fekvőzni. A felállás többé-kevésbé igazságos volt, a két Alíz külön csapatba került. Ez azért volt fontos, mert mindketten nagyon jó játékosok voltak, és mellette alacsonyak is. Azonban Kisalíz csapata erőhátrányban volt, hiszen Alíz volt a csapat egyetlen és kizárólagos irányítója, ez a játék pedig elég nehezen kivitelezhető irányító nélkül.</div>
<div style="text-align: justify;">
Az erősítés végeztével beálltunk a Gáll mellé, aki kritikus szemmel figyelte a lányokat. A magasabbak gond nélkül ugráltak, Alíz volt olyan helyzetben, hogy nem tudott mit kezdeni a 155 centijével, átbújt a kezek alatt, így szerezte meg a labdát. Egy alkalommal éppen ment volna át, azonban Ditta - milyen lánynevek vannak, most komolyan? - lehúzta a karját, így Alíz a lendülettől átesett rajta. Ennek következményeképpen mindketten elestek: elsőként a sprinter Alíz, rá pedig a szerencsétlen Ditta esett. Gáll persze rögtön odakapta a fejét, elvégre a csapatkapitánya nem eshet össze csak úgy, hogy ne adj isten, eltörje valamijét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól vagyok, nyugi! - kiáltotta Alíz, miközben Ditta lekászálódott róla. - Folytassuk. Te jól vagy? - fordult felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ja, puha vagy. - röhögött fel amaz.</div>
<div style="text-align: justify;">
Alíz felállt, leporolta magát, majd újra beállt a játékba.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az edzés végeztével a lányok izzadtan, mi meg röhögve vonultunk be az öltözőkbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Isten ajándéka Tünde pucsítása a dobások közben. - jegyezte meg Barna, miközben levette a pólóját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És az ilyet mindig meg kell becsülni. - tette hozzá Kiki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A családos csak ne beszéljen! - oltottam le.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A másik se. - nézett rám Barna.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én már nem vagyok az. - ráztam a fejem, igyekezve, hogy ne mutassam, azért megrendített a szakítás.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na, mi történt? - kérdezte. Úgy nézett ki, tényleg érdekli, úgyhogy röviden elmagyaráztam neki a helyzetet. - Az komoly. Akkor most visszaregisztrál a rosszlányok.com-ra?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért tartjátok kurvának? - kérdeztem körbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Őszintén, Dani, csak te vagy annyira értelmi fogyatékos, hogy még sosem nézted meg a facebook-profilját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán mert nekem sincs?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Dani, olyan képei vannak kint. Kettő, amin kurvul, egy, amin ti vagytok, és ez váltakozik.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem jó arány. - vetette közbe Kiki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szóval Kiss Eszter újra szingli lány? - kérdezte Barna.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Levetett, utcasarki kurva. De tulajdonképpen szabad. - vontam meg a vállam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor várok még egy kicsit, nehogy véletlenül elkapjam az AIDS-esedet. - jegyezte meg Barna.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát remélem megfertőztem valamivel. - közöltem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- No, akkor megfektethetem én is. - rakta össze Barna. - Azt hiszem, megvan a hétvégi program.</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-20844489732895884482014-12-29T02:15:00.000-08:002014-12-29T02:15:06.615-08:00Tizenkilencedik Fejezet<div style="text-align: justify;">
Tudom, nem túl hosszú... De remélem azért tetszeni fog...<br />
<br />
Ha nem hallottam volna a hangját, lehet, hogy eltévedek. Nem mintha a falusi iskola olyan nagy lett volna, de számomra mégis idegenen hatott a túl barátságos, túl szép környezet, így két sarkonként úgy éreztem, mintha valami elkényeztetett libák kollégiumában járnék. </div>
<div style="text-align: justify;">
Voltak emberek a folyosókon, de tudtam, hogy óra van méghozzá a második. Alíznak biosz. Ha nem ez lett volna, eltökélt szándékom lett volna úgy benyitni az osztályába, hogy hülyét csinálok belőle, de annyira rühellte a biosztanárát, és az is őt, hogy inkább nem csináltam semmit. Átvágtam a hetedik osztályos teremből kizúduló lyukasórásokon, majd benyitottam a 141-es terembe, a 8/b.-be. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó napot, Alízért jöttem. - csak álltam az ajtóban, és ezt mondtam. A barátnőm a táblánál állt, és éppen tüdőt rajzolt, meg hörgőcskéket. A tanárja kritikus szemmel bámulta, de rögtön rám nézett. - Hát te meg ki vagy? - kérdezte. Úgy tűnt, az emlékei között kutat, hogy vajon ballagtatott-e, de láttam, hogy nem ismer fel. Nem tudtam, mit mondjak, elvégre ha azt mondom, hogy a barátja, akkor csak még jobban elítélheti. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bán Dániel vagyok. - mutatkoztam be illedelmesen. Alíz osztályából többen összesúgtak. Valószínűleg hallották már a nevem. - Alízért jöttem, mert meccsre megyünk a kosárcsapattal. A többiek lent várnak minket a buszban, engem küldtek fel érte. </div>
<div style="text-align: justify;">
A tanár kettőnk között kapkodta a fejét, majd felsóhajtott. Négyötöd, ha kegyelmezel tanulni, jövő órán javíthatod.<br />
Alíz boldogan pattant a helyére, a középső padsor második padjához. A padtársa addigra már nekidobta a tolltartóját. Egy laza mozdulattal a táskájába söpört mindent, ami csak a padján hevert, amit a tanár szörnyülködve nézett, miközben újabb felelő után kajtatott.<br />
A teremben körbenézve megláttam Zsoltit. Tudta, ki vagyok, felismert, én is tudtam, hogy ki ő. Látszott a szemén, hogy tudja, hogy tudom, mi történt anno közöttük.<br />
Alíz mellém pattant, majd boldogan megszólalt:<br />
- Aztán jók legyetek ám! Tudjátok, a szervrendszer az az.... - itt éreztem, hogy szerencsétlen tanár nem volt felkészülve erre a monológra a második órában, így szó szerint kirángattam a barátnőmet a teremből, aki persze a folyosón ordítva fejezte be a definíciót.<br />
- Most már teljes az életük, hogy ezt tudják. - közöltem vele.<br />
- Látod, milyen kedves vagyok? - mosolygott rám.<br />
- Vigyem? - pillantottam a hátizsákjára.<br />
- Jó, hogy mondod, választhatsz. Pöttyös hátitáska, vagy lányneves oldaltáska. - nézett le a ZTE-s névvel ellátott, hatalmas oldaltáskára.<br />
- Add a pöttyöset. - vontam meg a vállam.<br />
Kissé zavaró volt, hogy szinte mindenkit ismert, és másodpercenként odaköszönt valakinek a folyosón. Persze őt mindenki viszont ismerte, engem meg csak bámultak. Főleg a kezeinket. Falusi pletyka.<br />
A parkolóba érve valóban ott volt a busz, már az ajtóból láttam, így gyorsan döntöttem, és magamhoz húztam Alízt, aki nem számított a hirtelen mozdulatra, és a lendülettől a mellkasomnak esett, és a két nyitott tenyerével igyekezett megtámasztani magát.<br />
- Direkt csinálod? - kérdezte, de válasz helyett megcsókoltam. Ez most nem az a gyengéd fajta volt, hanem az, amelyikkel tudatosítottam benne, hogy akarom, hogy régen láttam, és hogy szeretnék kettesben maradni vele. Mikor elhúzódtam tőle kipirulva nézett fel rám, de szerintem nagyon levegőt venni sem volt ideje, mert rögtön kapott egy gyengédet is.<br />
A busz felé sétálva megkértem, mesélje el, hogyan is kezdődött a csodálatos bioszfelelése.<br />
-... és akkor megkérdezte, mi az a laza rostos kötőszövet. - közölte, amikor felléptünk a buszra.<br />
- Az az a rózsaszín hosszúkás, rózsaszín cucc nem, ami a bioszkönyvemben van? - kérdezte Kiki.<br />
- De. Már csak az a kérdés, hogy mit keres a nyolcadikos anyag a tizedikes könyvedben. - röhögte ki a barátnőm.<br />
- Szóval az, ami ott a bőrhám alatt van, nem? - kérdezte Kiki, miközben Alíz leült közé és közém.<br />
- Az irha alatt van a bőralja, és abban van. Elvileg.<br />
- Két zseniális biológus vitatkozik. - sóhajtotta Kisalíz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem is sejtes mennyire zseniálisak... - vettem közbe Kikire és Alízra nézve, akik még mindig a bőr rétegein voltak kiakadva.<br />
- Mielőtt még akármelyikőtök is elgondolkozna azon, hogy orvos lesz, közlöm, hogy a bőrnek három rétege van! - szólt közbe Kisalíz, megelégelve a dolgot.<br />
- Mondtam!<br />
- Én hétnek tanultam. - duzzogott Kiki.<br />
- Ciki. Kivel is játszunk? - terelte el Alíz a beszélgetést.<br />
- Győrrel nem? - kapcsolódott be Dorina.<br />
- Az ETO-ban úgyis a kézisek a jók. - döntötte el Kisalíz.<br />
- Vélemény az van. De amúgy az ETO-val, vagy a Győrrel? Nem mindegy.<br />
- Fogalmam sincs. - vontam meg a vállam, de annyira nem is érdekelt, ki az ellenfél.<br />
Miután körülbelül kiveséztük a témát a busz egy része elcsendesedett, hiszen a társaság már vagy öt óta ébren volt. A legtöbben zenét hallgattak, de volt olyan, aki tableten nézett letölthető filmet.<br />
<br />
Győrbe érve kiderült, hogy a lányok vagy hat csapattal játszanak aznap, mire egyértelműen felsóhajtottak, és legtöbben az ajtó felé nézelődtek.<br />
- A pálya fél óra múlva a miénk, öltözzetek! - adta ki Gáll a parancsot, mi meg jobb híján őt követtük a lelátóra. A Nyíregyháza és a Kecskemét harcoltak éppen a pályán.<br />
- Gyerekek, ingyenmozi van. - jelentette ki Barna a pályára nézve, ahol éppen tíz lány ugrált a labdáért.<br />
- Azért csináljunk úgy, mintha hűségesek lennénk. - tette hozzá Kiki.<br />
- Könnyű nektek, a ti csajotok nem jön ki mindjárt hátulról. - jegyeztem meg, de azért csatlakoztam a lánymeccs bámulásához.<br />
- Azért szerintem téged sem kell félteni. - nézett rám Barna.<br />
A lányoknak tényleg nem kellett sok, már jöttek is ki, a kék-fehér mezben meg a sárga melegítőfelsőben. Alíz a lelátó tetejéről hozzám vágott egy zacskót. - Segíts. - kérte.<br />
Már elég jól tudtam, hova kell neki rakni az izomcsíkokat, így mindet felragasztottam gerincre-vállra. A medencevédőjét is fel kellet húzni még kissé.<br />
- Úgy nézel ki, mint egy hadirokkant. - vettem oda neki a véleményem.<br />
- Arra gondolj Dani, de mindig arra gondolj, amikor ez a szar leszedte a szőrt a lábadról. - világított rá egy nem túl kellemes emlékre.<br />
Régebben nekem is kellett hordanom a vádlimon ilyen izomszorítót, és egyszer túl erősen nyomtuk rá, amikor levettem, akkor pedig egy furcsa, cikkcakkos alakban szedte le a szőrt a lábamról. Mivel nyár volt, nem maradhatott így, ezért Alíz elrángatott egy kozmetikushoz, aki elég furcsán nézett rám, amikor rájöttem, hogy a gyanta igenis fáj. Alíz egy ideig basztatott is vele, hogy akkor most legalább tudom, mit él át ő.<br />
- Nagyon vicces vagy. - közöltem vele, mire csak mosolygott.<br />
- Lányok, negyed órátok van, és melegítünk! - kiáltotta Gáll. A pályáról már jöttek le a játékosok.<br />
Alíz a ruhám ujjával szórakozott, ide oda tekergette a póló szélét. Tudtam, hogy ideges, és ezzel vonja el a figyelmét, de azért el kell mondani, nem hagyott hidegen a mozdulat. Gondolom, mindezt észrevette, amikor magamhoz húztam, és átfogtam a derekát.<br />
- Gyerekek, ha pornót akarok, akkor azt légyszíves hagyjátok meg a netnek, nem itt élőben vagyok rá kíváncsi. - jegyezte meg Barna.<br />
- Ja, közszeméremsértésért lecsuknak titeket. - tette hozzá Kiki.<br />
- Összefogtak ellenünk. - suttogta Alíz röhögve.<br />
- Lehet.<br />
<br />
A bemelegítés után egymás mellett álltak a pályán, a vonalon, és várták az engedélyt a bevonulásra. A kezdőcsapat játékosai Alíz, Tünde, Kisalíz, Dorina és Flóra voltak, ebből ketten nagyon magasak (Flóra és Dorina), Tünde középmagas, de a két Alíz nagyon alacsony. Oké, Kisalízt nem tudom, hány centi lehetett, de Alíz 155 centit számlált, és mivel üt centi minimum van közöttük, így valahol 150 körül lehetett.<br />
- Frissítettem a facebookon, hogy meccsen vagyunk. Most jön a twitter. - közölte Barna.<br />
- Kép van hozzá? - kérdezte Kiki.<br />
- Persze, mit is képzelsz rólam? - kérdezett vissza amaz.<br />
A meccset néztem, ahol Alíznak kellett ugrania, amit sosem értettem, elvégre ő szinte a legalacsonyabb, és mellette mindig magasabb ugrik. Hát, nem is szereztük meg a labdát, az ellenfél irányítója (a meze hátulján M. Fanni névvel) vitte a labdát, de nem sikerült bedobnia, mert Dorina olyan sapkát nyomott neki, hogy kedvem lett volna felugorva éljenezni. A labdát megszerző Tünde rögtön Alíznak passzolta le, aki lévén irányító, vitte-vitte a pálya másik feléig. A labdát a teljesen üresen álló játékosunknak, Flórának dobta, és ezzel elérte, amit akart: minden kecskeméti Flórára rohant, aki könnyen visszadobta Alíznak, aki így, hogy a saját védőjét is lerázta, egy hárompontossal kezdte a meccset.<br />
A Kecslemét egészen szépen játszott, technikai hibájuk nem sok volt, de látszott, hogy nincsen sok meccsgyakorlatuk, nem szokták meg a dolgot. Alízéknak meg hát... Egy elég összeszedett, jó képességekkel rendelkező csapat, akik zsinórban háromszor másodikak a bajnokságon. Látszott is a különbség, Gáll szinte egyszer sem cserélt, amit a padon ülő öt lány nem valami boldogan vett. Persze volt magyarázat is: kellett az első hely a téli tabellán, és mivel tudtuk, hogy a Sopron is veretlen lesz, meg mi is, így a lehető legjobb pontarányt kellett megszereznünk, mert döntetlen esetén azt nézik. Amúgy nem úgy tűnt, hogy nem lesz meg, mert a lányok sorra szerezték a pontokat, folyamatosan nekünk harsant fel a taps, én legtöbbször annak örültem, ha a Horváth Zelmira nevet láthattam a kijelzőn.<br />
Ugyan Alízt sokszor leteremtették azért, mert röplabdázott, de volt egy helyzet, ahol azt hiszem, nagyon jól jött a tudása. A pálya közepe előtt állt úgy egy-másfél méterrel, Dorina pedig kissé túl hosszan dobta neki a labdát. Alíz szerintem tudta, hogy ha elviszi a lendület a labdával együtt, akkor visszajátszás lesz belőle, így leguggolt, úgy fogta meg a labdát, és a hasához szorítva bukfencezett vele egyet. A legtöbben lefagyva nézték a röplabdás gurulást, vagyis azt, amikor az egyik lába oldalra kiállt, és ezt kinyújtva áll fel a végén, a másikon rugózik. Már az, ahogy csinálta fájt, legalábbis nekem, mert ahhoz, hogy egy lábán támasztva felemelje az egész testét, ahhoz erő kellett, de úgy, hogy a másikat kinyújtotta, és nem hajlította be.<br />
Elsőként Kisalíz kapott észre, így Alíz angyon gyorsan bepasszolta neki a labdát, aki center módjára bevitte és bedobta.<br />
- Szép gólpassz! - kiáltott Gáll.<br />
<br />
Szép is volt, meg a többi meccs is, ugyanis a lányok mindenkit megvertek. A Kecskemétet, a Debrecent, a Miskolcot, a Nyíregyházát, a Hódmezővásárhelyt, a Győrt és a Szegedet is. Oké, Szeged elleni harc érdekes volt, de végül megnyerték.<br />
Továbbra is veretlenek.</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-53616327013965246742014-11-05T10:27:00.001-08:002014-11-05T10:27:50.598-08:00Tizennyolcadik Fejezet/Második Szakasz<div style="text-align: justify;">
Tudom, nem lett hosszú, és kicsit sok időt ölel fel, de így jönnek ki a dolgok. :) Jó olvasást!<br />
<br />
Hatra már elegem lett az egészből. Mármint, oké, hogy itt meg kell mutatni, hogy akkor mi kedvesek vagyunk és segítünk, de az emberek szeretik kiélvezni az ilyesmit, úgyhogy a környező éttermesek végül velünk pakoltattak székeket, ami baromira nem volt jó buli.</div>
<div style="text-align: justify;">
De egyszer csak vége lett. Az emberek elszivárogtak, a rendrakást pedig már az Aqua munkatársaira bíztuk, és engedéllyel kisurrantunk a helyről, közös megegyezéssel felpattantunk a buszra, hogy együnk valamit a mekiben.<br />
A buszon természetesen nem volt ülőhely - miért is lett volna - úgyhogy álltunk. Alíz nekem háttal támaszkodott egy vascsőnek, miközben én a derekánál fogva tartottam magam, miközben mások körülöttünk arról sugdolóztak, hogy "milyen aranyos gyerekek", én meg szidtam az istent, hogy így kell állnom, mert nem mintha nem szeretném ezt a testhelyzetet, csak nekem mondjuk vízszintesben optimálisabb lenne, meg kevesebb emberrel a nyakamban lihegve. Vagyis, Alíz liheghet a nyakamba, az nem zavar, de az övé a kizárólagos jog erre a cselekvésre.<br />
A leszállást követően automatikusan kerestem a kezét, amit rögtön meg is találtam, mivel mellettem jött.<br />
- Fáradt vagyok. - közölte, mire bólintottam.<br />
- Hazamegyünk, aztán alhatsz.<br />
- Mármint, én is haza, meg te is. Nem vagyunk középkorú jegyespár. - mondta nevetve.<br />
- De először hozzánk jössz, nem?<br />
- Hogy utána félholtan cipeljetek haza? - kérdezte.<br />
- Szerinted nem oldanám meg?<br />
- Jó, meggyőztél.<br />
A mekibe beülve - természetesen már kajával - mindenki panaszkodni kezdett, hogy mi ez már, miért kellett ezt csinálni, megizé.<br />
- Tudjátok én mit nem értek - filozofált Kisalíz - Hogy miért vagyok alacsony.<br />
- Ugye tudod, hogy ez nem témába vág? - kérdezte Alíz.<br />
- Megszólalt a másik törpe! - röhögött Bálint.<br />
- Minden Alíz ilyen alacsony? Szertartás? - kérdezte Barna.<br />
- Persze, pont ugyanolyan megállapítás, mint az, hogy akinek hideg a keze, az jó az ágyban. - vágta rá Alíz.<br />
Erre érdekes módon mindenki a kezét kezdte tapogatni.<br />
- Egyébként én azon gondolkoztam, hogy ha a hidegről jövök be, az is ér? - érdeklődött Alíz.<br />
- Dani, erre te adhatod meg a választ, azt hiszem. - nézett felém Kiki.<br />
- Nem akarunk dicsekedni... - adtam kitérő választ.<br />
- Most jön az, hogy terhes? Ezt így szokták: nem akarunk dicsekedni, de xy babát vár... - kérdezte Barna.<br />
- Azért az nem vagyok. - vetette közbe az érintett. - No, de Kornél, ha már ilyen személyes kérdéseket teszel fel, lássuk, mi van veletek?<br />
- Személyeskedő kérdések? - vonta fel a szemöldökét. - Merész vagy?<br />
<br />
A meki után hozzánk mentünk fel Alízzal, aki már alig várta, hogy valami kevésbé mozgással járó tevékenységet végezhessen. Ennek szellemében hanyatt vetette magát az ágyamon, és közölte, hogy ő úgy is marad.<br />
- Biztos? Onnan nem látod a filmet. - álltam meg előtte.<br />
- Most jön az a poén, hogy berakok valamit, aztán nézhetünk filmet is? - kérdezte.<br />
- Ennyire átlátszó lennék?<br />
- Csak túl régóta ismerlek. - mondta.<br />
Az ágyra ülve megcsókoltam. Lehajoltam hozzá, ő felemelte a fejét, és úgy csókolt vissza. Tudtam, hogy a nap nagy részében azért voltam ideges, mert nem lehettem a közelében, csak távolról nézhettem. És megőrjített. Mintha a mézesmadzagot húznák el a szemem előtt. Most viszont az enyém volt, velem volt, és velem foglalkozott.<br />
- Hé. - szólalt meg a mellkasom fogva kissé eltolva magától. - Itt megállunk. - mondta, de nagyon halkan, mint aki inkább könyörög, mint parancsol. Lenéztem, és észrevettem, hogy a kezem a pólója aljánál köröz, és már meg is ragadta azt.<br />
- Bocsánat.<br />
- Ne kérj bocsánatot, mert nem tettél semmit. Élveztem, csak nem akarok tovább menni.<br />
- Megértelek.<br />
- Én magamat nem, de ez nem fog megváltozni. - közölte, és megcsókolt. Ülő helyzetbe helyezkedtünk, és úgy folytattuk.<br />
A filmezésből végül annyi lett, hogy fél kilenc tájban elkezdtük nézni a Hová lettek Morganék?-et.<br />
Alízt végül tizenegykor kísértem haza, de az ajtóban már majdnem összeesett a fáradtságtól.<br />
<br />
<br />
- Istenem, de régen csináltam ilyet! - sóhajtott fel Alíz.<br />
- Ne is mondd. - folytatta Kisalíz. - Ti ilyenkor sosem gondolkoztok el azon, hogy helyesen teszitek-e?<br />
- Meg sem fordult a fejemben.<br />
- Nekem sem.<br />
- Akkor jó. Azt hittem, csak én vagyok naiv. - reagálta le.<br />
Egyesével hívtak be bennünket megkötni a szerződéseket. Mindannyiunkat újabb három évre szerződtettek le, kivéve a két Alízt. Mind tudtuk, miért, de ők közölték, hogy erről hallani sem akarnak. Ne is említsük. Ne említsük azt, hogy ők egy év múlva akár a válogatottban is játszhatnak, és akkor bontani kéne.<br />
Mindketten utolsóként mentek be, és írták alá.<br />
<br />
A függöny mögött álltunk tízen fiúk. Mindannyian öltönyben, elég furcsán festettünk a sok hétköznapi öltözet után. A legtöbben össze-vissza zselézték a hajukat, kirittyentették magukat, néhányukról úgy kellett lemosni a korrektort (!), ami eltüntette a pattanásokat. Volt azonban olyan gyanúm, hogy a lányok jobban kiöltöztek.<br />
Őket nem láthattuk, még hátul voltak, valószínűleg öltöztek.<br />
Kint éppen az egyesület elnöke beszélt a tavalyi csodálatos szezonról, ahol minden csapat jobb eredményekkel végzett, ha nem is a rangsorban, akkor a dobások aránya lett jobb.<br />
Miután végzett, bejelentette az első csapatot. Az idősebb fiúk vonultak fel a színpadon, kaptak pár kedves szót, aztán már le is vonultak. Következtünk mi. A bemondó elmondta a csapatunk nevét, pár eredményt, majd megjelentünk oldalt.Sorban, egyesével mentünk, egy leadott lista szerint. A színpad oldalán álló férfi mindenkit poszttal és számmal együtt szólított. Irányítóként és csapatkapitányként először én mehettem fel. A posztom mellé még hozzátette, hogy mellette bedobósként is játszok. Utánam Kiki jött, minden egyes névnél tapsoltak, nem volt valami rossz élmény, azt el kell mondani.<br />
Levonultunk, és a nézőtér szélén álltunk meg, ahol a bemondó már kezdte is mondani.<br />
- A ZTE NKK U16-os utánpótlás csapata már évek óta tartja a helyét a bajnokságban. Tavaly hosszas harc után újra ugyanazt érték el, mint tavaly. Hatalmas büszkeség nekünk, hogy őket a mieinknek tarthatjuk. Az előző csapat tagjait mindenki ismerheti, most pedig következzen a húsz leigazolt játékos a 2014/2015-ös szezonra, régi kezdőcsapattal, és új cserékkel! Varga Tünde 14-es számmal, bedobó! - Elsőként Tündi ért fel a színpadra. Fekete pörgős szoknyát viselt, amit a derekánál feljebb húzott, és bele egy sötétkék inget tűrt. Igen. A fekete-fehér általában meghatározott az ilyen eseményeken, de a kék azért lett belecsempészve - az ingünk nekünk is kék volt - hogy a ZTE színeit hangsúlyozzák.<br />
- Fellenger Fanni 16-os számmal, Varga Tünde cseréje! - Egy nagyon magas, számomra ismeretlen lány lépett a színpadra.<br />
Szólították a többieket is, lassan. Mindenkit a cseréje előtt mutattak be, így hamarosan Kisalíz is felért a színpadra. Mindenki ugyanolyan ruhában volt, amilyenben Tündi, a legtöbben valami magasabb sarkú cipőben.<br />
- Várpalota Flóra 12-es számmal, Horváth Zelmira cseréje, center játékos. - vele együtt tizenkilencen álltak a színpadon.<br />
- És végül... A csapatban tíz éve játszó, válogatott-esélyes csapatkapitányunk, irányítónk, bedobó-játékosunk, Horváth Zelmira! - hatalmas dübörgés támadt, Alíz pedig úgy lépett elő, mint a dizájnerek a divatbemutató után. A kezében egy hatalmas rózsacsokrot fogott, amin összeköttetés képpen egy tavaly bajnokság második hely érem lógott. A cipője sarka hatalmas volt, féltem, hogy elesik benne. Nem csak a sarka lehetett vagy hat-nyolc centis, de a lábfején is volt egy kis magasítás. Mindenesetre nagyon jól állt neki. A csokorral a kezében mosolyogva ballagott Kisalíz mellé, és az összes lány egyszerre hajolt meg. Olyan boldog látvány volt. Ők, sportolók végre nem cska kedves kommenteket kapnak, hanem tapsot, ami megjár nekik.<br />
<br />
Az edzések augusztus első hétfőjén kezdődtek. Az első edzésünk közös volt, azonban megegyezéses alapon a másodikon már egy másik, spanyol edzővel folytatjuk. Azonban augusztus közepéig csak erősítünk, játszani nem is játszunk. Ennek szellemében terepfutással indítottunk.<br />
A Göcsejben kellemesen fújt a szél, ennek szellemében senki sem gondolta úgy, hogy a kullancsok potenciális zsákmánya lehetne, így mondanom sem kell, mindenki rövidnadrágot húzott. Mintha valami reklámban lettünk volna, a húsz lány ugyanolyan fekete rövidnadrágban sorakozott egy vonalon. Azok a lábak... Hát, nem voltak rosszak. Alíz a sor elején állt, így az övét nem láttam teljesen, viszont kárpótolt a tudat, hogy tudom, milyen.<br />
Gáll mellett pár fotós állt, akik az újságba fotózták az első edzésünket. Főleg a lányokon kattintgatták a képeket, akik persze élvezték. Hozzájuk fűztek hatalmas reményeket, hiszen tavaly a Sopron ellen csak kevéssel vesztettek, idén pedig a fogadások alapján úgy gondolták, nyerik a bajnokságot. Oké, ezeken a képeken elég szedett-vedetten látszanak, elvégre mindenféle mez nélkül olyan mások... Bezzeg ha ugyanolyanban vannak, akkor a rajongókon kívül senki sem különbözteti meg őket.<br />
Alíz elöl állt, egy pillanatra kihajoltam a sorból, és megnéztem magamnak. terepcipőben volt, fekete rövidnadrágban és egy régi magyar fociválogatott mezben, amin hátul a "Horváth 11" felirat virított. Az apja meze. Az egyik fotós külön le is kapta, valami óriási megható dolognak tekintették. A haját egyszerűen felkonytolta, hogy ne zavarja, és zavartalanul ácsorgott. Megdöbbentő volt, hogy nála szinte mindenki magasabb volt, kivéve Kisalíz, aki azonban tényleg nagyon kicsire nőtt.<br />
Elindultunk.<br />
<br />
Amikor végeztünk, Alíz fáradtan lerogyott ez fához. Követtem a példáját.<br />
Egy ideig csak csendben ültünk egymás mellett, míg meg nem szólalt a telefonja.<br />
- Szia apu. Igen... Köszi. Itt vagyunk a hídnál. Köszi.<br />
- Eljön értünk. - nézett rám.<br />
- Átjössz később?<br />
- Aha, rendbeteszem magam, kajálok, aztán lesétálok. - mosolygott.</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-83959272076532652962014-10-19T02:57:00.003-07:002014-10-19T02:57:28.006-07:00Tizennyolcadik Fejezet/Első szakasz<div style="text-align: justify;">
Sziasztok,<br />
megérkeztem, tudom óriási késéssel, és kicsit rövidebb résszel de minél hamarabb megírom a második felét, és rakom is ki.<br />
<br />
Reggel tízkor indultunk az Aquába a többiekkel. Most csak fiúk, ami egyedülálló alkalomnak bizonyult. Alíz egy nagyobb csapatban játszó lánnyal, Szandival volt Balatonedericsen, de úgy mondták, a nap végére odaérnek. Azért ez nem állított meg minket, többieket abban, hogy menjünk. Igazából nem önszántunkból szerveztük: Zalai Hírlapos rendezvény volt, és mivel anyám ott dolgozik, nekem alapjában véve mennem kell, a többiek meg csak jöttek, amerre láttak.<br />
Amikor odaértünk a busszal, felmutattuk a bérletünket (a ZTE váltotta nekünk, hogy a nyilvános megjelenéseken ne kelljen fizetnünk) és bementünk. A helyünket, a sátras környezetet nem volt nehéz megtalálni, anyám is már reggel hat óta kint dekkolt, odaintett minket magához, és kezdődhetett is a munka. Elsőként sátrakat állítottunk a strand további részein, anyu kollégáival, meg székeket pakoltunk ki a strandmedence mellé. Lacit valaki elhívta, hogy segítsen a hullámmedencébe szórni a vízszínezőt, amit külön erre az alkalomra vettek, mert "az milyen poén".<br />
Dél körül végeztünk ezekkel a dolgokkal, szerencsére senki sem mondta azt, hogy dolgozni jött ide.<br />
- Dani, gyere, adok pénzt, hozz kérlek valami ételt! - hívott oda anyu, és kinyitva a pénzárcáját a kezembe nyomta a zsét.<br />
- Jó ötlet! Tita, gyere ide! - kiáltotta egy mellette álló kolléganője, és máris ugyanazt tette a lányával, mint anyu velem. A csaj lesütött szemmel fordult felénk, és ballagott utánunk. Igen, ciki volt, mert nem tudtam, hogyan szóljak hozzá, ő meg láthatóan nem akart beszélni.<br />
Érdekes tény, hogy amíg nem volt barátnőm, akárkivel képes voltam beszélgetést kezdeményezni, most azonban nem tudtam, mit mondjak neki. Ha egyáltalán kell is valamit.<br />
A kajáldához érve azonban mégis magam elé engedtem, hadd legyek már gáláns úriember, aztán csak utána kértünk mi. Anyunak egy rakat hotdogot vittem, mivel ő azt szereti enni az ilyen rendezvényeken. Neki a pizza túl nagy, a saláta nem elég tápanyagdús, a hotdog pont jó.<br />
- Lexa üzeni - vette elő Kiki a mobilját -, hogy ő is lement Szandiékhoz, és most a strandon vannak, de négykor már itt lesznek, mert fél háromkor indul a buszuk.<br />
- Képet nem küldött? - kérdeztem, hátha szembetalálom magam a fürdőruhás barátnőmmel egy sms-ben, de Kiki csak tagadólag ingatta a fejét.<br />
Közben egy velünk egyidős lánycsapat költözött a törölközőnk mellé. Hangosan nevettek minden egyes - egyáltalán nem vicces - megjegyzésen. Már húztam volna el mellőlük, de Laci a cuccait pakolta a táskába, feltűnően lassan, mintha élvezné a vihorászást, vagy nem is tudom.<br />
- Meg kellene keresni a többieket. - közöltem.<br />
- Ja, valahol a sátraknál kellene lenniük. - fordult a medence felé Kiki.<br />
Az ilyen rendezvényeken általában mindenki kivonul, aki csak kicsit is Zalaegerszeghez tartozik. A galériák, a színészek, és természetesen a ZTE, azaz mi. Nem szükséges mindenkinek, van olyan csapattag, akinek nevét egyáltalán nem is ismerik, nem is hiányolják, de a kezdő jönni szokott általában. Így hiányzik Alíz, aki a ZTe üdvöskéje, a királynő, a Gáll "Kicsicsillagja" (Van, hogy így hívja). Bár ezek a jelzők általában a népszerűsége miatt ragadták rá, néhányan negatív értelemben használják. Bár azért tényleg jól játszik, minden tornán őt választják a legértékesebb játékosnak, és csapatkapitány lassan tíz éve.<br />
Mielőtt bementünk volna a vízbe, odamentünk a ZTE-sekhez, ahol csapatpólót osztogattak. Vettem kettőt, nehogy a királylánynak ne maradjon. A Gáll még közölte, hogy öt után számít ránk, aztán húzzunk és fürödjünk, ha ingyen van.<br />
- A két Alíz hiányzik nekem, valamint Szandra... - gondolkozott.<br />
- Együtt vannak Edericsen, négykor jönnek. - válaszoltam.<br />
- Jó. - csak ennyit mondott.<br />
<br />
Kétszer voltunk a hullámban, és kajáltunk is, mire meghallottam azt az ismerős röhögést a bejárat felől. Csakis Alíz képes erre, hogy ilyen hosszan, és így nevessen. A két idősebb között jött, a colos Alexa, és az eleve tizenhét éves Alexa között kicsinek nézett ki, de ő sosem volt egy magasság. Amin nagyon meglepődtem, hogy szoknyát viselt. Ő az a csaj, aki képtelen szoknyát felvenni, mert fél attól, hogy felcsúszik, nem tud benne futkosni, és neki kényelmetlen.<br />
Amikor meglátott minket, integetni kezdett. Szandiék is nagyban jelezték, hogy észrevettek minket, mire én is röhögni kezdtem. A jelenet valamiért ezt váltotta ki belőlem.<br />
Amint odaért hozzám, elkaptam a derekát, és megcsókoltam. Hiányzott már ez, hiszen egy jó ideje nem láttam. Belekapaszkodott a hátamba - jellegzetes szokása, nem karmol legalább - és úgy csókolt vissza.<br />
- Jólvan, egyesek szerelmesek, de haladjunk. - közölte Laci unottan. Gondolom a hátuk mögött Kiki és Alexa hasonló jelenetet rendezett, így megunták, így hát elengedtem.<br />
Alíz rögtön levette a szoknyáját, hogy akkor ő megy a vízbe, Azt azért nem vette észre, hogy a hirtelen - és neki persze természetes - mozdulaton nekem megakadt a szemem, így csak magyaráztak neki a többiek, hogy előbb le kellene jelentkezni, hogy megjöttek. Utólag átgondolva, lehet, hogy feltűnően bámultam a combjait, de nekem megengedett, elvégre együtt vagyunk.<br />
Közben vette le a pólóját is, az enyémet meg Kiki rántotta meg hátulról, gondolom diszkrét jelzés volt arra, hogy ne ennyire feltűnően legyek oda érte. Oké, könnyen mondja ezt ő, aki minden nap látja a csaját, én viszont van hogy csak két hetente kapok belőle.<br />
Miután Szandi is levetkőzött végre, odamentünk a Gállhoz, aki majd' könnyekben tört ki Alíz láttán. Oké, én értem, hogy ő a sztárjátékosa, meg ő kell neki a pályára, de néha úgy reagál dolgokra, mint egy rossz buzi. Még közölte velünk, hogy mennyi időnk van, aztán elengedett minket. Én megfogtam Alíz kezét, aki erre csak mosolygott, és elindultunk.<br />
Egyszerűen csak fel voltam dobva, hogy itt van, hogy hozzáérhetek. Valahogy ez mindig így volt, mellette nem kellett játszani a jófiút, vagy akárkit. Ő olyan régóta ismert, hogy ezt meg sem akartam próbálni. Nem kellett neki a falusi jófiú, nem kellettek neki az ottaniak. Valamiért velem volt, velem van.<br />
A víznél szokásosan az volt, hogy a legtöbben előre bementek, Alíz maradt csak hátra, mert ő irtózik a hideg víztől, meg eleve a hideg dolgoktól.<br />
- Nem kell megvárni, majd megyek. - közölte, amikor nem akartam elmozdulni mellőle. - Ott vannak a többiek, menj.<br />
- És ha nem akarok? - kérdeztem.<br />
- Akkor miattam maradhatsz is, de nem fröcskölsz, nem próbálkozol lenyomni a víz alá. - ígértette meg velem, persze bólintottam.<br />
Vicces, hogy általában játssza a kemény csajt, meg egy kicsit az is, de ha valaki ránéz, nem feltétlenül az jut eszébe. Ő maga sosem volt magas, meg olyan nagyon vékony sem, viszont a tipikus kosaras alkattal sem áldották meg: a kosaras lányok ugyanis mind deszkák voltak és nagyon vékonyak. Alízon volt valami, nem mondom, hogy felesleg, de bírtam, hogy nem az a szálka. Volt teste, nem kell titkolni, ezért szerettem például fürdőruhában nézni. Maga az egész külseje nem olyan volt, mint a jelleme. A sötétszőke haja nem illett a lázadó jelleméhez, a kék szeme azonban annál inkább. Igazából művészlélek volt, de nagy kosaras, az az igazi fanatikus, aki mindenhova elmegy, ahol játszanak. Más volt, mint azok, akikkel én egy suliba jártam. Ők mintha tettették volna magukat, direktben, Alízban azonban benne volt az a könnyedség, amit sokáig nem tudtam hova tenni. Benne nem elfogadnom kellett dolgokat. Egyszerűen, amit mások elfogadásképpen vállalnának, én megszerettem. Például a nyolcvanas évek zenéjéért sokan a falra másznak, ő odavan érte, nekem pedig semmi bajom vele. Aranyos, amikor meccsszünetben valami ilyesmit énekelget, aranyos, amikor magyaráz róluk. Bírom benne, hogy teljesen odavan az apjáért, bár sokaknak szemet szúrna, ha egy lány ennyire szellemileg függene az apjától, de mivel Gyula teljesen normális, és tényleg olyan ember, akire fel lehet nézni, aki letett valamit az asztalra, ráadásul mivel velem is normálisa, ezért semmi bajom vele. És, hát, nagyon remélem, hogy fordítva is így van.<br />
Miután negyed óra elteltével Alíz végre elmerült a strandmedencében, a kisszigethez mentünk, a többiekhez. A legtöbben kint ültek a szigeten, én is odapattantam, egyedül Alíz maradt a vízben, mivel "bejöttem, most ki is menjek?". A többiek éppen azon röhögtek, hogy ha a vízből nézzük, ahogy Kiki kiszáll, akkor "nem látszanak az izmai."<br />
- Na, mutasd, én úgy sem szállok ki. - röhögött Alíz, aki lábujjhegyen állt a vízben, elvégre nem volt valami magas.<br />
- Nem tudom, Alíz, az urad örülne-e neki. Dani megengeded? - fordult felém.<br />
- Ameddig csak nézi.<br />
- Tapogatni már nem tapogathatom? - kérdezte kaján vigyorral.<br />
- Azt meg én nem engedem meg! - közölte Alexa.<br />
- Arra Danié is jó, nem? - szólt közbe Kisalíz.<br />
- Miért, te már fogtad? - röhögött Alíz.<br />
- Sosem tudhatsz meg mindent rólam. - mosolygott amaz sejtelmesen<br />
- Tudni sem akarom. - forgatta a szemét a barátnőm. - Senki se fogdosson senkit, és akkor nem kell ilyeneken gondolkozni.<br />
- Kibírjuk mi úgy? - lökött meg Kiki.<br />
- Anélkül, hogy egymást fogdosnátok? - kérdezte Alexa fintorogva.<br />
- Az kéne még csak. - röhögött, és átkarolta a barátnőjét.<br />
Alíz közben a lábam mellé úszott és a kezét nyújtotta. Felhúztam magam mellé, mire a meleg idő ellenére dideregni kezdett. Átkaroltam a vállát, mire hozzám bújt, és a nagy szerelmi jelenetet rendező Kikiéken kezdett röhögni.<br />
<br />
Hamar ki kellett jönnünk, mert következett a nyilvános szereplés, ahol nekünk kellett segítenünk. Oké, én értem, hogy mindenki rohadt büszke azt NB1-ben szereplő csapatokra, de az, hogy negyven fokban álldogáljak és mikrofont adogassak, vagy tulajdonképpen csak a jelenlétemmel asszisztáljak valamihez, amihez semmi közöm, az nem villanyozott fel túlságosan. Pláne az, hogy szétszedtek minket, Alíz ajándékot osztogatott a placc másik felén, meg okleveleket írt a kisgyerek vetélkedőkhöz, én meg a színpadi ki mit tud programját néztem, szóltam a versenyzőknek, hasonló.<br />
<br /></div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-40719387768188683962014-09-15T10:13:00.005-07:002014-09-15T10:13:46.935-07:00Tizenhetedik Fejezet<div style="text-align: justify;">
Huhh, itt vagyok.<br />
Tudom, nagyon sokat késtem, de mentségemre, katasztrófa az órarendem, és még nem alakultak ki a délutáni foglalkozások. Úgy néznek ki a dolgok, hogy hétfőn 8, kedden 6 (de különangol, az délután), szerdán 8, csütörtökön 7 és pénteken is 7 órám lesz, pedig nem gimis vagyok, hanem csak simán nyolcadikos.<br />
Azért tényleg megpróbálok tartani valami rendet. xXx Alice.<br />
<br />
Nem néztem Dani után, mert tudtam, hogy késztetést éreznék rá, hogy utánaordítsak, inkább lassan odasétáltam a csapattársaimhoz, akik a törölközőkön ültek, és beszélgettek. Tudtam, hogy Dalma és Lili rá fog kérdezni, hogy mi volt ez az egész, hiszen eddig nekem nem is volt barátom, de a legnagyobb meglepetésemre nem szóltak. Csupán Anna mosolygott rám kajánul, tudtam, hogy neki mindent el kell mesélnem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Azonban tényleg nem kell sokat várnom arra, hogy kérdezősködni kezdjenek. Megérkezett hát Szabina, aki nem bírta ki, hogy ne a pasikról beszéljen, ne sminkelje agyon magát... Körben ültünk, a reggelinket ettük. Szabina sorban kérdezgetett minket, hogy van-e barátunk. Végig kellett hallgatnom mind Dalma, mind Lili és Bella "pasizós" sztoriit. Aztán elérkezett hozzám. Tudtam, mit fog kérdezni, így sóhajtottam, és a rettegett mondat elhangzása után rávágtam:</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És úúúú, hogy jöttetek össze? Mennyi idős? Hogy néz ki? Mi a neve? - záporoztak felén a kérdések, én pedig igyekeztem normálisan megválaszolni őket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tizenhat éves, Daninak hívják, kicsi korunk óta ismerjük egymást. Nemrég óta vagyunk együtt. Jól néz ki. - tettem hozzá mosolyogva, miközben eszembe jutott az arca, ahogy aludt a kanapénkon. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Naaa, de mesélj! Hogy jöttetek össze? - nem akartam válaszolni, de a többiek mind a társaság orrára kötötték a dolgaikat, így már majdnem én is megszólaltam, de szerencsére az edző közölte, hogy kéne jönni bemelegíteni, így felálltam, leporoltam magam, és rájuk vigyorogtam: - majd később.<br />
<br />
Már alig vártam, hogy újra mehessek Zegre. Már nem csak a család, hanem a <i>barátom </i>miatt is. Képtelen voltam elhinni, hogy van ilyen. Valaki velem akar járni. Velem. Egész magabiztosnak ismertem magam, de ezt nehéz volt megemészteni. Úgyhogy egy ideig tartott, hogy felfogjam a dolgokat, és rendezzem magamban a történteket.<br />
Egész nap különösen jó kedvem volt, csak úgy ugrándoztam a homokban, ütöttem a labdát, még meg is dicsértek, hogy milyen jól játszom, én meg csak nevettem. Az egész boldogság valami megmagyarázhatatlan magabiztosságot adott, a többiek nem szívóztak velem. Más volt minden, egészen más.<br />
Délután amikor hazaindultam, megnéztem a telefonom. Egész nap rá se figyeltem, annyira lekötött, hogy jól érezzem magam. Rögtön beugráltak az üzeneteim, egy privát számról: "Mi van Bajnok? Jó volt az edzés? xD". Azonnal tudtam, kitől jött, és azonnal válaszoltam is.<br />
<br />
Péntek reggel éppen körbe-körbe futottunk, amikor kezdtem megelégelni azt, hogy Liliék látványosan menőznek a pasijaikkal, de azért nem mutattam ki, csak mentem körbe-körbe. Hülyén éreztem magam: mindig is utáltam a fürdőruhás edzéseket, nekem nem tetszett, ha rövidnadrágban és sportmelltartóban kell játszani. Pláne, hogy az összes nálunk egy évvel idősebb sulitársunk áll a pálya mellett, és figyel minket. Ketten, Peti és Ádi a barátnőiket, a többi meg bandázás" címszó alatt minket.<br />
Már éppen felálltunk a pályára, aminek nem igazán örültem, mivel tőlük a második párban kellett állnom, amikor megláttam valaki ismerőset a strand bejáratán át közeledni. Hát nem Dani volt az? Messziről kiszúrtam, ahogy megy, ahogy mosolyog. Közben az edző leparancsolt minket a pályáról, hogy miután megtudtuk, hol állunk, ihassunk a futás után. Persze nem inni mentem, rögtön rohantam hozzá, miközben kibontottam az idegesítően összekötött hajam, ami az edzés kezdete óta zavart. Ott helyben ugrottam a nyakába.<br />
- Na mi van, a Fanta már nem is érdekel? - kérdezte mosolyogva, amikor felém nyújtotta a félliteres üveget.<br />
- Hogyhogy itt vagy? Mi ez? - kérdezgettem. - Várj, nekem vissza kell mennem. - közöltem. - Megvársz?<br />
- Azért jöttem, hogy egész nap téged nézzelek, ahogy fürdőruhában ugrálsz a homokban.<br />
- Oké, ez perverz volt, de kösz.<br />
- Legalább igaz. - vonta meg a vállát.<br />
- Ott a cuccom, felismered a törölközőt, nem? - nem volt kérdés, tudtam, hogy igen a válasz. Egy gyors puszi után elfutottam a lányok közé, és beálltam Annával szemben a bemelegítéshez. Először csak dobálgattuk a labdát, meg nyújtottunk. Aközben láttam meg Danit oldalt, a többi srác mellett, miközben a röpis gurulásokat csináltam. Lili barátjával kezdeményezett beszélgetést, aki röhögve válaszolgatott neki, meg minden. Úgy látszott, összehaverkodnak. Közben nem kerülte el a figyelmem, hogy milyen lélegzetelállítóan néz ki, de rögtön el is fordultam, nehogy észrevegye, hogy nézem. Tetejébe épp láttam, ahogy felém mutat, Peti követte a mozdulatot.<br />
Ezután felálltunk játszani, párosával, én természetesen Annával. Meleg volt, így az edző nem csináltatott erősítést, csupán meccseztünk. Annával éppen a Kíra-Panna páros ellen kezdtünk, amikor Dani mögém állt és megfogott egy a hajamból kiálló tincset.<br />
- Úgy nézel ki, mint egy szétázott kutya. - közölte kedvesen.<br />
- Ez szép volt. Jobb bókokat nem tudsz? - kérdeztem.<br />
- Nem. Na, menj játszani. - lökött be a pályára, és mögöttünk lévő hálónak dőlve figyelt minket, ami azt akadályozta meg, hogy a labda ne zakózzon egyenest a Balatonba.<br />
- Bedobom, oké? - kérdeztem, mire a másik két lány bólintott, így áthajítottam hozzájuk. Szépen fogadta az egyik, feladta a másik, csak sajnos nem találta el az ütő. Mi kezdtünk. Kihátráltam a vonal mögé, és nyitottam. Pont. Nyitottam. Pont. És ez így ment még legalább tizenegy pontig, amíg egyszer be nem fogadta a lány. Imádtam nyitni, tudtam, hogy az elején elhúzunk majd.<br />
Egészen jól ment a játék, feküdtünk a homokban rendesen. Ide-oda vetődtünk, Dani persze minden egyes esésemnél kiröhögött. Ez mégsem olyan volt, mint amikor Ádi, vagy valamelyik ribanc pasija röhög ki. Ez kedves volt, szeretetteljes nevetés. Biztos voltam benne, hogy ha nem álltam volna fel minden egyes bukfenc után, akkor nem röhögne.<br />
Pályacserénél láttam, hogy az edzőnk, a hatalmas Tibi bácsi odamegy Danihoz. Először megijedtem, hátha elküldi, de láttam, hogy röhögnek valamin, úgyhogy megnyugodtam, mondván akkor rossz nem sülhet ki belőle. Valamit nagyon mesélt neki, aztán minta kérdés következett volna, mire Dani rám mutatott. Akkor esett le, mi is lehetett a kérdés.<br />
<br />
Az ebédet a lehető leggyorsabban ettem meg, utána pedig amint mehettem, futottam is vissza a törölközőkhöz. Dani már ott várt, hogy bemenjünk a vízbe, úgyhogy már indultunk is.<br />
- Most kezdem érteni, miért is látványsport a röplabda. - jegyezte meg. - Persze, csak ha női szakágról beszélünk.<br />
A megjegyzése egy határozott hátbavágást érdemelt, de nem hagytam volna ki, hogy visszavágjak.<br />
- Azért a férfi atlétika sem rossz látványsportnak, nem?<br />
- Ez most megsértett. Azt akarod, hogy tütüben ugrándozzak egy rúdon?<br />
- Hát, hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy nem a te sportod lenne.<br />
- Mi, a rúd? Igazad van, neked jobban állna.<br />
Ez túl magas labda volt az edzéstől kifáradt lelkemnek, úgyhogy inkább hagytam, hadd röhögjön saját magán.<br />
- Hogyhogy anyádék elengedtek? - kérdeztem.<br />
- Igazából nem nagyon kellett kérnem. Te itt vagy, úgyhogy nem egyedül lennék, vezetni tudok, ő meg amúgy sincs otthon, megint valami újságos rendezvényre ment.<br />
- Mennyi idő motorral idáig az út?<br />
- Számoltam is, hetvenkét perc.<br />
- Az viszonylag jó. Többiek Aquáznak?<br />
- Szerintem nem, mert Kikit meghívták Alexa szülei, hogy menjen el velük nyaralni két napra Karosra, a többiek meg gondolom gépeznek. De majd valamikorra összehozzuk. Csak legyél ott.<br />
- Tényleg, ők már tudnak erről? - emeltem fel az összekulcsolt ujjainkat.<br />
- Mióta megváltoztattam Twitteren a kapcsolati állapotot, azóta szerintem tudnak.<br />
- De nem raktad ki, hogy velem, mert akkor nekem is kint lenne.<br />
- Ja, de szerinted, ha te elpletykálod Kisalíznak, ők rögtön Kikinek, aki előbb tudja meg tőle, mint tőlem, aki nem bírja, ki, hogy ne beszéljen erről valakivel, és végső esetben Bálintnak mondja, aki jóban van Lacival, akinek meg nincs diszkréciója, így Gergő orrára köti, aki meg Szentapu és a barátnője előtt nincs titka?<br />
- Oké, jogos, abban a suliban gyorsabban terjed a pletyka mint a herpesz. De szerintem most éppen rólam beszélnek. - mutattam hátra az étterem felé.<br />
- Szard le nagy ívben. Meg Kingánékat is.<br />
- Ő biztosan sejti.<br />
- Persze, szerintem látta eleve a kiírást is, meg amúgy is tudja, hogy ki vagy. Mindig is tudta, hogy bírlak, nem lehet olyan ostoba, hogy nem vágta le.<br />
- Szegény biztosan depressziós.<br />
- Vázolom, szerintem milyen egy depressziós: ül magában a szobájában, Adele-t hallgat, feketében magába fordul. És milyen Kinga? Biztos vagyok benne, hogy már most a sarkon áll. - forgatta meg a szemét.<br />
Lassan odaértünk a vízhez. A lépcsőre támaszkodtam, és megvártam, amíg Dani felméri a terepet.<br />
- Milyen hideg? - kérdezte,<br />
- Én ebben nem megyek bele, de te bírni fogod. - közöltem.<br />
-Akkor belelöklek. - vonta meg a vállát, és elindult felém.<br />
- Azt aztán nem.<br />
- Csak úgy szólok, hogy te vagy ötven kiló, míg én hetven. Erőfölény.<br />
- Nem ér. - közöltem durcásan.<br />
- Jó, akkor most kedvesen megengedem, hogy belemenj egyedül.<br />
- Igazán nagylelkű vagy.<br />
<br />
Miután elküszködtem magam addig, hogy lebukjak, már nem volt olyan hideg. Beúsztunk a stégig, ahonnan ugrálni szoktam az emberek a vízbe. Dani meg akarta mutatni, milyen karizmai vannak, így a lépcső helyett a felkapaszkodást választotta, és azonban puding létemre az egyszerűbb úton jutottam fel.<br />
- Itt jó az idő. - dőltem el hanyatt a meleg elemeken.- Ha bele mersz lökni, ott végzed, ahol én.<br />
- Nem azért, de jönnek a csapattársaid.<br />
- Mi? - ültem fel hirtelen. - Teleportálj.<br />
- Tévedésben élsz, rossz sráccal kezdtél, ha azt hiszed tudom változtatni a helyem varázsütésre.<br />
- Ó, akkor szakítanunk kell.<br />
- Ez esetben. - közölte, és közelebb lépett - Ez sem tiltott. - jegyezte meg, és hátulról meglökött. Annyira nem számítottam erre, hogy be sem fogtam az orrom, a szemem is csak a vízbe érés után sikerült becsuknom. Mint minden kiszámíthatatlan esésnél, akkor is rögtön a felsőmhöt nyúltam, de szerencsére a helyén maradt.<br />
- Ezt nem úszod meg. - mondtam, amikor felértem a víz alól<br />
- Nem-e? - kérdezte kajánul, a kezében pedig a levehető melltartópántjaim lógtak.<br />
- Azt hogyan?<br />
- A célom az volt, hogy az egész a kezemben maradjon, de ezt még tökéletesítenem kell. Na, gyere, felhúzlak. - nyújtotta a karját.<br />
Először megpróbálkoztam azzal, hogy belerántom, de számított rá, erősen tartott, így nem jött össze a dolog.<br />
- Szerencséd, hogy nem az aqua-ban voltunk. Ott átlátszik a víz.<br />
- Szerinted ott megpróbálnám lerántani rólad?<br />
- Ebben van ráció. Na, segíts, még nem értek ide.<br />
Hátat fordítottam neki, mire az első részben található helyére akasztotta, és megkötötte.<br />
- Nem szoros?<br />
- Inkább az legyen. - röhögtem el magam.<br />
Végül ez lett a végszavam, ugyanis megérkeztek a többiek. Elsőként a fő ribanc, Dalma jött fel, mögötte szorosan Ádi. Mivel nem tud úszni, Lili lett a következő, utána persze Peti, majd azok, akik "nem számítottak annyira". Én a stég közepén ültem, nehogy valaki úgy döntsön, hogy beledob. Dani kezet fogott Petivel és Ádival, úgy néz ki, egészen jóban lettek.<br />
Dalma persze rögtön megtalálta a barátomat, és kérdezgetni kezdte mindenféle dolgokról.<br />
- És te is Ady-s vagy?<br />
- Igen.<br />
- És hányadikos?<br />
- Tizedikes leszek. - válaszolta tömören. Gondoltam, hogy elege lesz belőle, de nem tudtam elrángatni mellőle. Azért, engem is elfoglaltak a dolgok.<br />
- Te most le szeretnél engem innen hátsó szándékkal lökni? - röhögtem rá Ádira.<br />
- Úgy nézett ki.<br />
- Na, gyere. Próbálkozni lehet.<br />
Ádiról tudni kellett, hogy kicsit ducis volt (oké, nem nagyon), és nem igazán erős, így egy kisebb csatát követően ő landolt a Balatonban. Közben Lili nyávogott, hogy őt márpedig be nem merjék dobni, mert nem tud úszni, mire az egyik lány, Vanda felé fordult:<br />
- Miért? Olyan magas vagy, simán leér a lábad.<br />
<br />
Végül fél hatkor búcsúztunk el agymástól a strand kapujában. A vége felé azért otthagytuk a társaságot, kijöttünk, töltöttünk egy kis időt kettesben, de eljött az idő, amikor mennie kellett. Egy csókkal búcsúzott, és megígérte, hogy jön még. </div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-50887351336076350832014-08-26T12:22:00.002-07:002014-08-26T12:22:54.990-07:00Tizenhatodik Fejezet<div style="text-align: justify;">
Sziasztok,<br />
ezzel a résszel nem terveztem előbb érkezni, de holnap este valószínűleg nem leszek wifikörnyezetben, illetve csak lassú nettel, így ma kiposztolom. :D Aztán a következő tényleg jövő szerdán jön, akkor már az első három napomról is be tudok számolni. :D Remélem tetszeni fog, az észrevételeket várom lent kommentben. :)<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://2.bp.blogspot.com/-vhtx--lJoAY/U_zebcPoypI/AAAAAAAAMLE/8pacmDZ4aYI/s1600/large%2B(18).jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://2.bp.blogspot.com/-vhtx--lJoAY/U_zebcPoypI/AAAAAAAAMLE/8pacmDZ4aYI/s1600/large%2B(18).jpg" height="212" width="320" /></a></div>
- Dani... - kezdte. Rá néztem. - Mi a baj?<br />
Azt hittem, megáll bennem a ütő. Azt hittem, nem tud semmit. vagy! Lehet, hogy mindent tud, mert Kisalítz elmondta neki, és így akar tőrbe csalni, vagy... Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy miért kérdezi, mit tud, mit nem... Mert akármilyen furcsa, letettem arról, hogy mondjuk, meghódítom. Nem volt szándékom a ténnyel, hogy szerelmes vagyok belé, mert úgyis csak elrontanám a dolgot.<br />
- Semmi... Ki mondta, hogy valami bajom lenne? - kérdeztem rá.<br />
- Nem versz át. Kiki és Kisalíz is kijelentette, hogy van veled valami, de megesketted őket, hogy nem mondják el senkinek, és hogy ezalól én is kivételt képzek. Tudod, nem azért kérdezek rá, mert rosszul esett, és mert mindent tudni akarok. Azért, mert szerintem te nem vagy jól.<br />
- Jól vagyok! - közöltem erőteljesebben.<br />
- Akkor miért vagy ilyen velünk? Meg sem szólalsz, ha többen vagyunk.<br />
- Nem, ez nem így van.... - védtem magam. Eszem ágában sem volt elmondani az igazságot, de a következő kérdésével valahogy bűntudatot ébresztett bennem:<br />
- Akkor csak velem?<br />
- Nem, ez nem agy van...<br />
- Tudod, hogy nem tudok érzelmi alapon vitatkozni! Tudod, hogy én az vagyok, aki homokba dugja a fejét inkább, mint hogy egy szubjektív vitát folytasson. De ha már megkérdeztem, akkor választ is akarok!<br />
- Alíz... - kezdtem bele ebbe az egészbe. - Tudod, miért vettem el a labdád akkor? - kérdeztem. Oké, időnyerésnek volt, de Alíz szereti a sztorikat hallgatni, meg amúgy mondani, úgyhogy bevált. Rám nézett, és figyelmesen hallgatott, mintha nem tudná, mi fog következni. Pedig biztos voltam benne, hogy tudja. - Mert meg akartalak ismerni. Ne vedd sértésnek, de nem úgy néztél ki, mint aki csapattag lesz, és féltem, hogy akkor nem látlak már. De érdekeltél. Így elvettem a labdád. És nesze, utána beszélgettünk! Engem érdekelt apuci picikéje, az edző lánya! Engem érdekeltél, amikor idősebbek lettünk, amikor eljöttél onnan, amikor ballagtam, mindig. Most is. Ne mondj semmit. Nem kell semmit sem mondanod rá. Tudom, sok mindent elcsesztem, de nem, nem kell semmit sem mondanod. Ha akarod, most rögtön elfelejtjük ezt a beszélgetést. - eddig nem néztem a szemébe. Lehajtottam a fejem, és az alkonyatban sötétedő törölközőt kezdtem tanulmányozni.<br />
- Nem akarom elfelejteni. - mondta. Felemeltem a tekintetem. Úgy döntöttem, hogy ha idáig eljutottam, akkor folytassuk.<br />
- Tudod, sokáig észre sem vettem, mit jelentesz nekem. mit jelent ez az egész "barátság". - rajzoltam idézőjelet a levegőbe. - Akkor jöttem rá, amikor sírtál. Amikor megírtad a levelet. Akkor leesett.<br />
- Azóta...? - kérdezte halkan.<br />
- Azóta.<br />
- Három hónapja?<br />
- Három hónapja. - helyeseltem. - Nem akartam semmit sem megváltoztatni. Mert szeretlek. És most nem lehetek a közeledben úgy, ahogy eddig. Mert gondolom nem akarod. - habogtam össze-vissza. Azt tudom, hogy ha egy lány zavarba jön, az aranyos, de fogalmam sem volt, fordítva mit gondolhat rólam.<br />
- Ha nem is így. - mondta. Látszott rajta, hogy magabiztosnak próbálja tettetni magát. - Akkor máshogy. - közelebb hajolt hozzám. Éreztem, hogy mit akar, de nem mertem elhinni. Tudtam, hogy akármilyen kötél szakad, ha nem teszem meg, akkor semmi sem sül ki belőle. Így max nem lesz a válasz, és elcseszem. De megtettem. Én is odahajoltam, és megcsókoltam.<br />
Nem, ez nem afféle tökéletes első randis csók volt. Alíz nagyon bizonytalan volt, én már kevésbé, két barátnő után azért egy csók nem számított olyan nagy dolognak. Aha, hittem én azt. Ez az egész sokkal különlegesebb volt, mint akárki mással, akivel eddig eljutottam idáig. Nem rontott az élményen, hogy kicsit ügyetlen volt, vagy hogy azért egy csókhoz messze ültünk egymáshoz.<br />
Nem is tartott sokáig. Mindketten elhúzódtunk a másiktól, azonban ő megmozdult. Nem tudtam, mit fog tenni, így csak ültem, ahogy eddig is. Felemelte a testét, és hozzám közelebb huppant le. Nem nézett a szemembe, csak a vállam felé hajtotta a fejét, és a vállgödrömbe fúrta az arcát. Nem tudtam, mit jelent ez: most akkor szeret, vagy megbánta? Mindettől független átöleltem, és szorongattam egy kicsit.<br />
Egyszer csak elfordította a fejét, felém, mire nem engedtem az ölelésből, de ránéztem.<br />
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-hqW-AOhhoTU/U_zePvq9kAI/AAAAAAAAMK8/8ANd7u4Tstw/s1600/large%2B(17).jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://3.bp.blogspot.com/-hqW-AOhhoTU/U_zePvq9kAI/AAAAAAAAMK8/8ANd7u4Tstw/s1600/large%2B(17).jpg" height="320" width="316" /></a>- Szeretlek. - mondta. Képtelen voltam mit kezdeni ezzel a szóval. Féltem, hogy utána jön a "de csak barátként" rész, úgyhogy inkább kivártam. De nem mondott semmit. Feszülten néztem le rá, de mivel egyre sötétedett, nem láttam teljesen az arcát. Végül a keze elmozdult mellőlünk, és átölelve a nyakam, megcsókolt.<br />
Azonnal vettem a lapot. Ez már tovább tartott, mint az első, és sokkalta igazibb volt. Szorítottam magamhoz a derekánál fogva, és már ő sem ült, inkább térdelt, a magassági különbségeink miatt. Iszonyatosan jó volt végre érezni, hogy mellettem van, hogy igazából velem van. Ezek után végre teljes bizonyosságot kaptam arról, hogy a barátnőm lesz. Hiszen nem ezt tenné, ha nem így lenne, nem?<br />
Mikor távolabb került tőlem, az egyik strandi lámpa fénye éppen rá esett, így láttam a szemét. Mosolygott. A térdelésből lecsúszott ülőhelyzetbe, lábait két oldalra hajlította be. Nekem már a látványtól is fájtak a végtagjaim, nemhogy még ilyeneket is csináljak. Boldognak tűnt, ahogy ott ült előttem.<br />
- Veled akarok lenni. - közölte. - Érted?<br />
- Én is. - válaszoltam erre, és magamhoz húztam. Nehezen hittem el, hogy mindez, ami velünk történik, igaz, de a tetteink, az ami történt, ezt bizonyították. Magamhoz öleltem, igazából. Nem úgy, ahogy eddig öleltük egymást. Azért eddig még akkor sem mentem el, amikor még úgy éreztem, csak barátok vagyunk. Megremegett a testem, amikor megéreztem a kezét a hátamon. Mintha simogatta volna, de mégsem. Karmolásnak sem mondtam volna, hiszen Alíz rágta a körmét, csak akkor tudott karmolni, ha éppen hagyott egy kis élesen leszedett részt a szélén, de pólón át ez érezhetetlen volt. Különös mozdulata végén szinte belekapaszkodott a pólómba. Én a nyakához dörzsöltem az orrom. Imádtam az illatát. A dezodora, a parfümje keveredett a saját illatával. Ezeket a mesterséges dolgokat azonban csak messziről lehetett érezni. Ha ilyen közel hajoltam hozzá, már érződött az a tipikus Alíz-illat. Éreztem, hogy megborzong, és tudtam mitől: utálta, ha valaki a vállához vagy a nyakához ér, valamiért fenyegetésnek, kényelmetlennek érezte. Azonban tudtam, hogy ha ezzel is így lenne, akkor már rég nem ölelkeznénk, úgyhogy feltételeztem, hogy tetszik neki.<br />
Nem akartam elengedni, de szükségem volt rá, hogy megkérdezzem, mit gondol. Tudni akartam, mi jár a fejében.<br />
- Veled akarok lenni. - ismételte. - Szeretlek. Nem tudom mióta. De szeretlek. - mondta.<br />
- Mégis hogyan?<br />
- Úgy, hogy szentül hittem, hogy a szeretet meg a szerelem két külön dolog. Az is. Csak nehezen fogtam fel, hogy az egyikből lehet a másik. Itt akarok lenni mindig, ahol most.<br />
- Már nem azért, de anyád lehet lecseszne, ha egy pokrócon ücsörögnél télen a befagyott Balaton partján minusz húsz fokban. - közöltem, bár tudtam, hogy nem ideillő, a szarkazmusom megmaradt.<br />
- Mindig képes vagy nagyon gyorsan odacseszni a szép pillanatokat. - bújt ki az ölelésből a szemembe nézve. - Nem is te lennél.<br />
- De te engem szeretsz, nem? - kérdeztem vissza.<br />
- Hogy juthattam idáig.... - nem láthattam, de tudtam, hogy megforgatta a szemét, majd újra megölelt. Persze, én is szerettem őt ölelgetni, de fogalmam sem volt, mi ez a hirtelen szeretetroham. Alíz azonban választ adott rá.<br />
- Amúgy ezt csak azért csinálom, mert fázom.<br />
- Szólhattál volna előbb is. - nevettem fel, majd a táskámhoz nyúltam, hogy kivegyem belőle a pulcsim. A hátára dobtam a neonzöld darabot, aminek következtében Alíz mintha világított volna.<br />
- Oké, akkor most megkérdezem rendesen. - vettem egy mély levegőt. - Leszel a barátnőm?<br />
- Leszek. - vigyorodott el, és ennek következtében a pulcsimban úgy nézett ki, mint egy kis kobold.<br />
<br />
Kilenc felé elindultunk fel a partról, mert Alíz anyja fél tízig engedett kimenőt. Mikor felkaptam a táskámat a vállamra, és ő is felállt a hátizsákjával, felé nyújtottam a kezem. Egymásba simuló tenyerekkel vágtunk neki az előttünk álló négyszáz méternek.<br />
A ház előtt valahogy mindketten magunkhoz húztuk a kezünket, néma jelként, hogy ez most még titok.<br />
- Tartsuk meg egy kicsit magunknak. Most még élvezni akarom, hogy nincs pletyka, nincs kibeszélés. Nem kell, hogy anyám is faggasson. - kért, mire bólintottam. Én is féltem tőle, hogy az én szüleim mit szólnak majd mindehhez.<br />
Felérve a lakásba azzal szembesültem, hogy Ágiék a rakodó/vendég-szobában alszanak, enyém a nappali. A nappali, a kihúzható ággyal, amelynek ajtaja pont Alíz szobájának ajtajára nézett. Hajjaj, gondoltam, de persze bólintottam. Szerencsétlen barátnőm - iszonyat jó érzés volt így nevezni - kapta a feladatot, hogy nekem megágyazzon, a szülők addig megpróbálták letenni a gyerekeket aludni. Alíz előszedte a szekrény aljából az ágyneműt meg a lepedőt, majd lehuppanva az ágy egyik szélére elkezdte felhúzni. A falnak támaszkodva néztem. Imádtam őt nézni. Nem beleszólni abba, amit csinál, mert sokszor olyan aranyosan belefeledkezett dolgokba, például a kosarazásba, hogy vétek lett volna félbeszakítani.<br />
Ő ment elsőként zuhanyozni. Ültem az ágyon, és a víz csobogását hallgattam. Nem ment ki a fejemből a csuromvizes Alíz látványa, ami még délután ivódott bele. Közben a telefonommal babráltam, ide-oda húzogattam a menüt. Örökkévalóságnak tűnt, mire kilépett a fürdőből.<br />
Pizsiben volt, egy nagy kék Benetton pólóban és egy apró mintás szürke-fehér nadrágban. A haja alja tiszta víz volt, azt igazgatta, amikor megállt előttem.<br />
- Mi van a Tv-ben? - kérdezte, és lehuppant mellém. Vészesen közel, először azt hittem, az ölembe ül. Ami azt illeti, örültem volna neki.<br />
- Mindenki lefeküdt aludni. - közölte, és oldalra nyúlt, hogy lekapcsolja a villanyt. Csak a tévé, és egy kis lámpa világított, ő pedig félig nekem dőlve, a fejét a vállamra hajtva meredt a tévére.<br />
- Mi ez?<br />
- Valami idióta valóságshow lehet. - találgattam, és a bal kezemmel még közelebb húztam magamhoz. Az egyik kezét végül már a mellkasomon pihentette.<br />
Fél óráig váltogattuk a csatornákat miután én is lefürödtem, majd visszaültem mellé, mire azt vettem észre, hogy komolyan fáradok. Egyre többször hunytam le a szemem, és maradt is úgy. Közös megegyezéssel döntöttünk az alvás mellett, ő bement a szobájába, én pedig magamra húztam a takarót a kihúzott ágyon, és az ajtót kezdtem bámulni. Nehéz éjszakánk lesz, gondoltam.<br />
<br />
Másnap reggel kómásan kerestem az éjjeliszekrényem, de persze nem találtam. Helyette valami másba akadt a kezem. Puha volt, és egy pár pillanat után már rá is jöttem, mi az. Valakinek a lába. Hirtelen megijedtem, hátha Alíz anyjáéba kapaszkodom, vagy ami még rosszabb, a keresztapjáéba, de amikor kipattant a szemem, a barátnőm mosolygott rám.<br />
- Jó reggelt. - köszönt. Halk volt, így arra jutottam, hogy nem sokan lehetnek ébren a házban. Lassan felültem a kanapén, és elfogadtam a kinyújtott kezét. - Gyere! - felhúzott, be a szobájába.<br />
Ahogy beértünk, halkan becsukta magunk mögött az ajtót, és megcsókolt. Ha eddig fáradtnak éreztem magam, akkor rögtön felébredtem, ahogy a barátnőm hozzám bújt, majd gyengén a fotelba lökött.<br />
- Elfordulni. - közölte.<br />
- Miért is?<br />
- Mert felöltöznék. - mutatott végig magán.<br />
- Nekem így is jó vagy.<br />
- Ne is álmodj róla, hogy így maradok. Sietek. - erre sóhajtva a másik irányba néztem. Tényleg nem kellett sokat várnom, rekordidő alatt elkészült. - Nézhetsz.<br />
Rögtön elfordítottam a fejem. A sárga-kék pöttyös fürdőruhájában állt előttem, és éppen a fekete rövidnadrágját vette fel. Nem arra készültem, hogy fürdőruhában fogom látni, de azért nem esett nehezemre nézni. Ő is észrevette, hogy figyelem, megállt a mozdulattal, ahogy a pólóját vette fel.<br />
- Néha pisloghatsz is. - mosolygott, majd felvette, és a táskájába kezdett pakolni.<br />
Mindig is imádtam a szobáját, bár nem tükrözte őt teljességgel. A falak világosak voltak, ahogy a bútorok is. Alíz azonban úgy takarta el ezeket, ahogy tudta, mindenhova plakátokat, fényképeket ragasztott, és telepakolta az alig tizenhárom négyzetméteres területet a cuccaival. Persze, ez ő, mindig is tudtam, hogy imádja kidekorálni az életterét képekkel, egyebekkel, de két dolog mégis megzavart, mintha nem is nála lennék: a világos színek, és a kosaras dolgainak teljes hiánya.<br />
Alíz másik szobája, az apjáék lakásában sokkal inkább őt jellemezte. A falai narancssárga színben pompáztak, nagyon világos narancsban, a bútorai pedig világos juharban, de a sok poszter és egyéb miatt mégis kissé sötétnek tűnt, pedig az épület sarkán volt, az ablakán kinézve a szomszédos saroképület egy ugyanilyen szobáját lehetett megpillantani. A polcain kosaras trófeák sorakoztak a repülőmodellek társaságában, alattuk szögeken az összes, közel harminc érme. A falon bekeretezett régi rajzok, mezek álltak, képekkel, a könyvespolca pedig regényekkel teli volt. Az íróasztalán nyoma sem volt tancuccoknak, egy régi tolltartó mellett rajzcuccok és nagy fa rajztábla árválkodtak folyamatosan a vázlatfüzetek mellett. Az ajtaján a "Zelmira" felirat díszelgett, körülötte matricákkal, mindenféle képekkel.<br />
Ahogy elrakodta a dolgait megfogta a röplabdáját, és hozzám vágta.<br />
- Ne felejtsd el hozni. - közölte, és leült velem szembe az ágyára. Nem ágyazott be, nem is vártam el tőle. Bár az anyja megkövetelte a katonás rendet, a barátnőm lázadt ellene, így az apjánál például sosem volt rend a szobájában, és itt, a parton is próbálta érvényesíteni az akaratát. - Úgy megyek el a táborba, hogy ugye ti indultok, és kitesztek engem a strandon. Nincs kedvem biciklizni. - vonta meg a vállát.<br />
Fél nyolckor indultunk kocsival. Én és Alíz hátra ültünk, a keresztanyjáék meg értelemszerűen előre.<br />
- Merre is kell kanyarodni? - kérdezte Ági Alízt, aki előrehajolva magyarázta az útvonalat. lassan bekanyarodtunk a strand elé, ahol a barátnőm kiszállt. Sokat gondolkoztam rajta, hogyan is búcsúzzunk el egymástól, de akkor korszakalkotó ötletem támadt.<br />
- Bekísérem. - közöltem, és én is kipattantam. Még nem szedtek jegyeket, és könnyedén bejutottunk a strandra. Egy ideig a röplabdapályák mellett sétáltunk, de Alíz egyszer csak megállt, és szembefordult velem.<br />
- Közelebb ne menjünk. - kérte - Meglátnak, és kérdezősködni fognak.<br />
- Nekem jó. Hiányozni fogsz. - magamhoz húzva megöleltem. Ő a földre dobta a táskáját és belém kapaszkodott.<br />
- Te is nekem.<br />
- Mikor jössz?<br />
- Szombaton meccsem van Karoson. Szóval szerintem vasárnap. - mondta, és megcsókolt. Tudtam, hogy lassan el kell búcsúznunk egymástól, így csak öleltem magamhoz. Egyszer csal elhúzódott tőlem, nagyon hirtelen. Utólag rájöttem, hogy a tőlünk pár méterre elsétáló pár lány miatt.<br />
- A csapattársaim. - magyarázta.<br />
- Melyikek a "barátnők"? - értette, mire célzok, így megfordult a karjaimban, és nem túl feltűnően mutogatni kezdett.<br />
- Van az, amelyiknek pöttyös a fürdőruhája, és éppen eszik. Ő a normálisabb, a mások a szőke, rózsaszín cuccokban. Ő a hülye.<br />
- Értem. Egyik se néz ki valami észvesztően. Ellenben te...<br />
- Ne folytasd, elpirulok. - közölte, és megcsókolt. - Lassan menned kell.<br />
- Még egy perc. - kértem, és lehajoltam hozzá. Ez volt a búcsúcsókunk. Utána elengedte a kezem, és egy lépést távolodott. - Szia.<br />
- Szia. - megfordultam, és kihátráltam a strandról, miközben néztem, ahogy odasétál a csapattársaihoz. </div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-41469984183818909942014-08-20T10:28:00.006-07:002014-08-20T10:28:50.673-07:00Tizenötödik Fejezet<div style="text-align: justify;">
Sziasztok!<br />
megérkeztem a tizenötödik fejezettel, hamarabb, mert az előző résszel jól átvertelek titeket, bocsánat... Így úgy gondoltam, ha az késett egy csomót, ez miért ne jöhetne előbb? És akkor a következővel visszaállunk arra, hogy szerdánként... Igen, imádlak titeket, de a vége miatt ne öljetek meg és nem ér előre megnézni! :)<br />
<br />
Nem volt valami meleg nyarunk, annyi egyszer biztos. Egyik délután a röplabda edzőtábor kellős közepén éppen végeztem a napi edzéssel, és indultam haza. A buszmegállóban állva anyu hívott, és közölte, hogy Ágiék Keszthelyen vannak, mert eljönnek hozzánk. Anyu szerint a keresztanyuék már Hévízen vannak, szóval vagy várjam meg őket, vagy szálljak fel a buszra. Mivel éppen abban a pillanatban gördült be a jármű, közöltem, hogy megyek a busszal, nem várom meg.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<br />
</div>
<div style="text-align: justify;">
Amúgy egész jó volt, bár az osztályom hülye a kosárhoz, de attól még elszórakoztunk egymáson. A buszon még integettem Nettinek, majd bedugtam a telefonom fülhallgatóját, és az út végéig Train-t hallgattam. Én egyszerűen imádom a Drive by-t! Ez a kedvenc számom, persze csak a nyolcvanas évek béli slágereim után-után-után.<br />
Imádtam Ágiékat, ők olyan közvetlenek és kedvesek voltak. Nem csak a nagynénémként vagy a keresztanyumként, hanem inkább testvéremként tekintettem rá. A lányára, Lillára pedig a testvéremként, mindig is ő volt a nővérem, csak Isten valószínűleg tudta, hogy ha testvérnek teremt minket, akkor anyánk nem bírt volna velünk. Viszont ez sem lett egy rossz megoldás.<br />
<a href="http://4.bp.blogspot.com/-MMvIsWw1qzk/U_TaiWL9DqI/AAAAAAAAMA8/nIxl08wxdac/s1600/large%2B(12).jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://4.bp.blogspot.com/-MMvIsWw1qzk/U_TaiWL9DqI/AAAAAAAAMA8/nIxl08wxdac/s1600/large%2B(12).jpg" height="320" width="244" /></a>Hazaérve lecseréltem a ruhámat, amit sikeresen szétizzadtam, egy farmer rövidnadrágra és bordó felsőmre. Még éppen húztam át az ujját a nyakamon, amikor hallottam a dudát a ház elől. Máris hallatszott Ági nevető hangja, ahogy anyut üdvözli. A keresztapám, Lajos már el is nyomott egy viccmaratont, mire feléjük futottam. Éppen beértek a kertbe, ahogy a nyakukba ugrottam, majd kissé csalódottan néztem körbe.<br />
- Lillát nem hoztátok? - kérdeztem.<br />
- Nem, de van jobb. - mosolygott Ági sejtelmesen. Nem értettem, mire mondja, de leesett, amikor Dani előugrott a kerítés mellett futó tuják mögül. Azonnal leakadtam Ági nyakából, és inkább az övébe vetettem magam. Úgy nézett ki, ez egy nyakba-ugrálós nap lesz. - Hát te? - kérdeztem, miután kiörömködtem magam.<br />
- Nem hittem volna, hogy ezt túlélem, de az emberi szervezet csodákra képes. - közölte, amikor elengedtem. - A kérdésedre válaszolva éppen roppant művészien sétáltam haza a hobbiboltból, amikor sikeresen észrevettek a keresztanyádék, és közölték, hogy ők már pedig el akarnak hozni hozzád, ha már Lilla éppen Sopronban van. - magyarázta meg az ittlétét. Derűsnek tűnt, nem olyannak, mint amilyennek az elmúlt hetekben láttam. Ennek meg duplán örültem. - Strand? - kérdezte.<br />
- Strand. - bólintottam.<br />
Felmentünk a házba, anyuék pedig követtek minket. A szobám előtt hátrafordultam Danihoz.<br />
- Mondanám, hogy ne haragudj, elég rendetlen, de te jogosan rávágnád, hogy a tiéd rosszabb, és hidd el, nem tiltakoznék, mert tudnám, hogy igazad van. - közöltem, majd benyitottam.<br />
Amúgy tényleg rendetlenség volt. Üvöltött a Train 50 ways to say goodby, az ágyam ugyan be volt ágyazva, de mivel nem figyeltem oda, a pokróc legyűrődött róla, így a sárga virágos ágynemű fele teljesen látszott, a kispárnám valahol a szőnyeg másik szélén feküdt, az asztalomon egy szabad négyzetcentimétert nem lehetett találni, a kisszekrény előtt pedig gátként feküdtek a ruháim.<br />
- Oké, ez tőled szokatlan. - állapította meg, de nem zavartatta magát. Levetette magát a fotelba, miközben én a szó szoros értelmében bemásztam a szekrénybe, hogy előkeressem a sok fürdőruhám egyikét - balatoni lányként csak úgy lehet menő az ember, ha sok van neki -, amely valamilyen csoda folytán meg is lett. Beledobáltam az egyik táskámba egy törölközővel és egy üveg hűtött Fantával együtt, meg egy naptejjel és nagyjából készen is voltam. Dani felállt, közölte, hogy neki a kocsiban van a cucca, és elköszöntünk anyuéktól. Anyu persze még utánam ordított, hogy "csak akkor mehetsz el, ha rend van a szobádban, de mivel vele szemben a hazugság mestere lettem, utánaordítottam, hogy persze, minden a legnagyobb rendben".<br />
- Most fussunk, mielőtt bemegy. - és sprintben nekieredtünk. Dani kiszedett egy nagy zöld táskát a csomagtartóból, majd mentünk is lefelé. Négyszáz méterre laktunk a partról, így körülbelül negyed óra alatt értünk le, kényelmes tempóban.<br />
- Szóval ma voltam délelőtt edzésen, és Laci nagyon jól akart célozni, Gáll meg éppen belesétált a képbe. Remélem zúzódással megússza. - mesélte az edzés részleteit.<br />
- Mikről le nem maradok, amíg azokkal a nyavalyásokkal táborozok... - állapítottam meg.<br />
- Azért a ZTE táborba is jössz, nem?<br />
- Persze. Ki nem hagynám, hogy apu ne figyeljen minden két percben. - forgattam meg a szemem. Bírom én apám, csak hát, ha ugyanott edző, ahol én játszok, az néha ciki.<br />
- Szerintem apád jó fej.<br />
- Hát, nem arról van szó. Ez olyan, mintha a ti osztálykirándulásotokra anyád menne veletek. - kerestem hasonlatot, mire Dani elhúzta a száját. - Igazad van. - jelentette ki.<br />
- Remélem egy ismerőssel sem futok össze. Mondjuk, nem mintha évek alatt sok embert megismertem volna ezen a helyen. - filozofáltam.<br />
- Fogadunk, hogy ez nem fog összejönni.<br />
- Hidd el, tudom én azt. - válaszoltam. És abban a pillanatban megpillantottam Laurát. Anyu fodrászának lányaként jóban kellett vele lennem, pedig irtózatosan gyűlöltem: mindenből poént csinált, idősebbnek akarta tettetni magát, pedig még csak ötödikes volt. Ő is észrevett engem, nem nagyon fogta fel, hogy valaki mással vagyok, így odajött.<br />
- Szia Alíz! - Danira ügyet se vetett, vagy nem tudta kezelni, hogy egy srác áll mellettem, vagy nem is akarta. pedig biztos be szeretett volna vágódni nála, hiszen Laura zsenge kora ellenére olyan radarral rendelkezik, hogy az nem igaz. Minden srácra rögtön odakapja a fejét. - Hogy vagy? - kérdezte.<br />
- Jól, köszi. Te? - gondoltam, akkor érdeklődök egyet én is.<br />
- Persze, mi is. Nem akarlak ám zavarni, csak gondoltam, köszönök. Szia! - és elment. Nem is tudtam esetleg elköszönni tőle, már fel is pattant a biciklijére, és tekert fel a dombon.<br />
- Ezt meg mi lelte? - kérdezte Dani, amikor már beálltunk a pénztárhoz. Felmutattam a bérletem, Dani meg a nevelőapámét, csak letakarta a képét.<br />
- Ő ilyen. Szerintem kinézett magának. - közöltem.<br />
- Mi? Engem? Kizárt. - állította határozottan. A fiúk hülyék, akkor jöttem rá. Nem nagyon veszik észre, ha egy csaj megőrül értük.<br />
- De! Hidd el, láttam. Ez a kiscsaj minden srácnak tetszeni akar, aki magasabb nála, és csak egy kicsit is helyes! - állítottam határozottan, miközben a vízbe kicsit benyúló részre vezettem, hogy ott tegyük le a cuccot.<br />
- Te helyesnek tartasz? - kérdezte. Akkor bántam meg, hogy ezt így fogalmaztam meg.<br />
- Éppen megtűrlek magam mellett. - mondtam mosolyogva, mire ő is elvigyorodott, és megállt a kis "félsziget" közepén. - Akkor itt jó? - kérdezte.<br />
- Persze. megyek és átveszem ezt. - közöltem, felemelve a táskámból a fürdőruhámat. Nem mintha nem az lett volna rajtam, hiszen a röpitáborból jöttem, de tiszta homok volt, ráadásul ez a kék-citrom pöttyös "csakjátszanihordom" fürdőruha volt, hiszen a sportmelltartó alatt teljesen jó volt, nem zavarta a nyakam, meg kopott is volt, de nem akartam máshol hordani, mert egyrészt már tényleg nem az a legszebb darab volt, másrészt a kötője megbízhatatlannak bizonyult, de mint mondtam, a sportmelltartó mindig megfogta.<br />
- Megyek veled. Úgyis arra van a kajás, nem? Meghalok egy kóláért.<br />
Én megálltam a spirálos öltözőnél, és bementem. Mindig is utáltam az ilyeneket! Le kellett dobálnom a ruháim a földre, amit akárki láthatott, ráadásul ha nem éppen fürdőruha lett volna rajtam, akkor hova rakom a rendes bugyit, melltartót? Hajjaj, micsoda dilemmák.<br />
Gyorsan felvettem a másikat: Sötétkék és világos szürkésbarna volt, tekert felsőrésszel. Az egyik felén kék, a másikon barna, a kéken kis virág alakú kivágásokkal. Azok alatt látszott a barna anyag, úgyhogy nagyon jól nézett ki. Az alsó része teljesen sötétkék volt, ugyanezzel a tematikával. Megkötöttem a kötőjét a nyakamban, mert tudtam, hogy ha mi hülyülünk a vízben, akkor biztos csinálok valami olyat, amitől leesik. felvettem a rövidnadrágom, mivel utáltam a strandon bugyiban közlekedni. A pólón is gondolkoztam, de az már hülyén vette ki volna magát.<br />
- Ha most olyat játszunk, hogy baromi sokáig fogsz öltözködni, akkor közlöm, hogy nem vagyok vevő rá... - szólalt meg Dani. Kicsit megijedtem, mert azt hittem, kóláért ment, de úgy nézett ki, már visszaérkezett. Még utoljára végignéztem magamon, és kiléptem a strandra.<br />
Dani már átöltözött, vagyis levette a pólóját. Irigyeltem a fiúkat, mert egy: az átöltözés nekik csak ennyi, kettő: nem kellett a felső részt figyelni, hogy egy óvatlan pillanatban leesik-e, vagy nem oldódik-e ki a kötője. Amikor kiléptem, már elsétált egy métert, háttal nekem, de egy másodpercnyi kocogással hamar beértem.<br />
- Tessék. - nyomott a kezembe egy kis üveges Fantát. - nem vagyok bunkó, hoztam neked is.<br />
- Ó, valaki milyen udvarias lett, mióta az első találkozásunkkor elvette a labdám.<br />
- Jó, az nem azért volt. - kezdett mentegetőzni.<br />
- Ó, ne tettesd! - röhögtem.<br />
- Elmeséljem? Mindenki úgy volt veled, hogy téged nem szabad bántani, mert te vagy az edző lánya, a "Gyula bácsi" lánya. Mindenki hímes tojásként bánt veled, direkt hagytak neked plusz egy labdát. Gondoltam, oké, nem úgy néz ki a csaj, mint aki besértődne, úgyhogy leszedtem a lepattanót. Te mg kerestél magadnak egy másikat.<br />
- Először azt hittem, visszadobod. - mondtam.<br />
- A fenéket. Meg akartam mutatni, hogy vagyok én akkora fenegyerek, hogy elszedem az "edző bácsi" lányának a labdáját.<br />
- Ja, így kezdődött a nagy barátság.<br />
- Először néztelek, akkor olyan kicsi voltál. Megkérdeztem a Gáll-t, hogy ő biztos megvan-e ez a kiscsaj öt, és mondta, hogy meg. nagyon kicsinek néztél ki. Kiszúrtalak magamnak. A többiek féltek tőled, mert hogy biztos beárulsz minket apádnak, meg futsz hozzá. Még most is csókosnak, meg apuci pici lányának tartanak. Néha tényleg annak tűnsz.<br />
- Hogyan? - kérdeztem vissza.<br />
- Amikor edzés után vele mész haza. vagy amikor felülsz a lelátóra az edzésén. Még a legnagyobb hidegben is. Tudom, hogy neki sokat jelent, ha megnézed, de a többiek így gondolják.<br />
- Mindenki?<br />
- Hát, az irigyeid. A srácokat nem érdekli, szerintük nem vagy az.<br />
- Na, ha a saját nemem nem is, ti legalább bírtok.<br />
- Mi bírunk. - közölte.<br />
A cuccunkhoz visszaérve lepakoltuk a ruhákat - Dani csak ledobta - és bementünk a vízbe.<br />
- Elvileg nem hideg, én ebéd után voltam bent a ribancokkal. - és beleléptem. - Oké, két faluval arrébb melegebb volt.<br />
- Adj neki esélyt, vagy lefröcsköllek.<br />
- Meg ne próbáld! - utasítottam. - különben... Én is téged!<br />
- Nem hat meg. - vonta meg a vállát, és pár méterrel beljebb fejest ugrott. Mikor feljött, megrázta a haját - gondolom, nagyon fontos volt - és rám nézett. - Az Aquaparkban nőttem fel.<br />
- Én is, de engem átszoktattak.<br />
- Nem menekülsz, elkaplak! - már futott is. Nem tehettem mást. Nem mehettem ki a partra, mert ott simán beér, mert ő velem ellentétben képes volt hosszú távon futni. Ellenben a vízben ismerem, hogy merre kagylós, és merre nem. elindultam hát jobbra. Ahogy sprinteltem a hideg víz felverődött a lábamra és a hasamra.<br />
Utánam jött, de csak egy kis darabon.<br />
<a href="http://4.bp.blogspot.com/-hgcWt60_Npc/U_TajaEA2sI/AAAAAAAAMBE/0Hxuwe7blIA/s1600/large%2B(11).jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://4.bp.blogspot.com/-hgcWt60_Npc/U_TajaEA2sI/AAAAAAAAMBE/0Hxuwe7blIA/s1600/large%2B(11).jpg" height="213" width="320" /></a>- Na, most bukj le. - mondta. Már derékig álltam a vízben, így erőt vettem magamon, és lebuktam. Csak a fejemnek volt hideg, a többi testrészem már megszokta. - Na, hideg volt? - kérdezte.<br />
- Nem. - ismertem be. Nem tehetek róla, iszonyatosan utálom a hideg vizet és időt. Kivéve, ha a víz inni kell. Akkor csak azt szeretem, ami nem possadt.<br />
- Na, gyere. - hívott beljebb, majd elindult. A hajam a hátamra tapadt, egy kicsit összekócoltam, hogy ne idegesítsen, és egy fejessel utána iramodtam a 120 cm-t jelző táblához. Egyik fejesem követte a másikat, imádtam fejest ugrani. A szaltóval is próbálkoztam, az Aquaparkban már körülbelül ment is.<br />
- Na, megvagy? - nézett rám.<br />
- Meg.<br />
- Eldoblak.<br />
- Az kizárt. Fájni fog. - közöltem, mivel ehhez már volt szerencsém.<br />
- Nem, nyugi, bízz bennem. Lépj fel a térdemre, és fogd meg a vállam. - megcsináltam. - Oké. Háromra. -bólintott, mintha csak magának mondta volna, majd elkiáltotta magát - HÁROM! - és már repültem is. Közben befogtam az orrom, a szemem pedig becsuktam. próbáltam nem hátra esni, hogy tompítsam a zuhanás élét.<br />
<br />
Anyuék végül csak egy pár percre jöttek le a strandra, hogy adjanak pénzt kajára, aztán felmentek a két öcsémmel a játszótérre. Mi kijöttünk a vízből, mert egyrészt nekem például kékült a szám, és Danin is láttam, hogy fázik, csak nem akarta bevallani. Készségesen elment két pizzáért, persze szorosan magára tekerve a törölközőjét. Nem ám bevallaná, hogy azért ő is fázik néha...<br />
Negyed óra múlva a két kész pizzával tért vissza a törölközőnkre. Letette kettőnk közé a dobozokat. Én azonnal rávetettem magam arra, amelyikből kukoricaszemek álltak ki. Ugyanis nagyon jól tudta, hogy nekem csakis kukoricásat lehet venni!<br />
Ott ettünk egymással szemben, és csak beszélgettünk, beszélgettünk... Mint régen. Nem volt meg benne az a szomorúság, az a feszélyezettség. Nem akartam elrontani a pillanatot, de úgy éreztem, tisztelem és szeretem annyira, hogy tudjunk beszélni róla.<br />
- Dani... - kezdtem. Rám nézett. - Mi a baj? </div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-12722094890476900032014-08-18T11:17:00.001-07:002014-08-18T11:17:39.243-07:00Tizennegyedik Fejezet<div style="text-align: justify;">
Sziasztok,<br />
sajnálom, hogy egy ilyen iszonyatos késéssel, de végre megérkeztem. Az a baj, hogy ínyhüvelygyulladásom van, a gépem a javítóban, anyuékét nem csórhatom egyfolytában... Úgyhogy ez most késett, de a következővel igyekszem elővigyázatosabb lenni. Remélem tetszeni fog, jó olvasást!<br />
<br />
<a href="http://4.bp.blogspot.com/-hMPVKHH-ziA/U_JBzNg1HBI/AAAAAAAAL9U/rjYZYPo5pZg/s1600/large%2B(2).jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://4.bp.blogspot.com/-hMPVKHH-ziA/U_JBzNg1HBI/AAAAAAAAL9U/rjYZYPo5pZg/s1600/large%2B(2).jpg" height="320" width="213" /></a>Az az igazság, rájöttem valamire. Én kiszerettem Zsoltiból. Oké, ez furcsán és hirtelen hangzik, de mivel nem láttam már vagy másfél hónapja, nem is gondoltam rá. Nem néztem az offline állapotát a Facebookon üveges szemmel, és nevetségesnek éreztem a levél utáni kiborulásom. A legtöbb barátom örült annak, hogy elfelejtettem, bár mit ne mondjak, én is. </div>
<div style="text-align: justify;">
Így boldogan teltek a napjaim. Voltam táborban, találkoztam a barátaimmal, élveztem a nyaram, amelyet cseppet sem tudnék unalmasként lefesteni. Talán ez volt az eddigi legjobb szünidőm, már túl rövidnek bizonyult, pedig én stréber módjára néha várom a sulit. Úgyhogy ez van, ezt kell szeretni.<br />
Szóval ez az egész kiszeretés elég hosszan zajlott. Először végtelen szomorú voltam, majd nagyon dühös. Bunkóztam, a pokolra kívántam, legszívesebben elástam volna, akár élve is. Majd elfelejtettem. De úgy, hogy nem is gondoltam rá. Azonban nagyon igyekeztem, hogy véletlenül se legyek szerelmes. Semmi kedvem sem volt újra csalódni, vagy újra reménykedni. Azt akartam megtudni, milyen is lehet a legtöbb kortársam élete.<br />
Úgyhogy sok mindent csináltam a nyáron. Legfőképpen a ZTE és a Zalai Hírlap rendezvényeim voltam ott mint segítő. A sajtómegjelenéseken, bejelentéseken is mind ott voltam, több kategóriában is jelentkeztem a nyári bajnokságra, úgyhogy igazán nem unatkoztam.<br />
Nem gondoltam volna, hogy a páros női bajnokságon ilyen jó eredménnyel zárunk, de Kisalízzal végül bajnokként jöttünk ki az egészből, ami már csak azért is meglepő, mert mindketten alacsonyak vagyunk, és a többi játékos mindegyike idősebb volt nálunk. A döntőket - az első három helyért - a budapesti Papp Lászlóban lettek megrendezve, mint rendesen. Kisalíz anyja vitt fel minket, Gáll és a fiúk sem tudtak jönni, így ketten álltunk ki a sokszurkolós csapatok ellen.<br />
Bennünk az a jó, és mindig az volt a jó, hogy nagyon összeszokottan játszunk, és eleve, a kosáron kívül is össze vagyunk szokva. Úgyhogy az összes döntőt veretlenül játszottuk, az utolsónál volt egy kis gikszer, de végül megnyertük, ezzel pedig magyar bajnokok lettünk. életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy a legjobb barátnőmmel állhattam a dobogó tetején.<br />
Amúgy meg elgondolkoztam Danin. Mostanában kissé szomorúbbnak láttam, de nem mondta el, mi a baja. Bár, lehet, hogy nincs is baja, csak olyan kedve volt... Az vele a baj, hogy szélsőséges: egyszer úgy érzem, hihetetlenül ismerem, és én vagyok az, akivel mindent megoszt, másodszor pedig mintha nem is tudnám ki ő, olyan rejtélyes velem, de nagyon bírom akkor is,amikor ilyen.<br />
Sok tekintetben ismerem: tudom, hol lakik, tudom, kik a családja. Jártam már a szobájában, tudom, milyen ruhákat hord, vagy például hogy hogyan néz ki a szekrénye. Hogy mi a kedvenc filmje, zenéje, albuma... Könyve, sorozata, színe, száma, sportja, anyámkínja. Persze tudok róla személyesebb dolgokat is: mit csinál, ha éppen szarul van, mi van az ágya alatt, milyen, ha valakit lenéz, és milyen, ha valakit amúgy bír... Mert neki is van egy humora, amit kevesen értenek, másik azt hiszik, valójában csak okoskodik, és nagyképű.<br />
És sok dolog van, amit nem tudok róla, bár úgy gondolom, a barátságunkba nem is fér bele, hogy mindent tudjak róla. Viszont azt nem szeretem benne, ha előttem is megpróbál menőzni. Nekem persze elmondhatná, ha valami nyomja a szívét, nem kell elrajulni, csak úgy néz ki, neki és pont akkora a büszkesége, mint nekem. magasan a felhők felett.<br />
Úgyhogy akárhogyan próbáltam kiszedni belőle,mi a baja, nem kaptam érdemleges választ. Kikit is kérdeztem, ő tudta. Azonban a válasz az 'És mi?" kérdésemre nem volt más csak egy elutasítás, miszerint Dani elmondta neki, de megígérte, hogy nem adja tovább, és legjobb barátként tartja a szavát. Megkérdeztem nagy-e a baj. Ő azt mondta, hogy az attól függ, mert Dani érzéseibe ő sem lát bele. Egyfelől megnyugodtam, hogy bízhatok Kikiben, mert ha Dani titkát megtartja, még egy másik barát előtt is, akkor az enyémeimet is híven őrzi, másfelől iszonyúan rosszul esett, hogy nekem nem mondta el, mi a baja.<br />
Amikor közös programon vettünk részt, folyamatosan figyeltem, de társaságban ugyanolyan volt, mint mindig. Vicces, filmekről beszélt. nevetett, beszélgetett. Azonban észrevettem, hogy ha csak négyen maradtunk, ő nem igazán szólt bele a dolgokba, pedig általában az ügyeletes csendes Kisalíz szokott lenni.<br />
Az edzéseken azonban tényleg a régi volt. Külön csapatban játszottunk, mint mindig, de olyan erővel játszott, hogy nem igaz. Kicsit úgy éreztem, hogy akármi miatt is szomorú, a sporton tölti ki. Ott is ugyanúgy megvolt a mi kis összhangunk, mint a való életben.<br />
Ezek az edzések inkább arra szolgáltak, hogy a fizikumunkat fenntartsák. Hetente egyszer, másfél órában edzettünk, inkább játszottunk, valamint a sportdoki mindenkinek egy személyre szabott edzéstervet is készített. A hivatalos, komoly edzések augusztus 18-ai kezdéssel voltak kitűzve, azon a hétfőn kezdődött az igazi kínzás, de mi, még így július közepén élvezték a lazaságot.<br />
Voltak azonban gondok: a keret változott. A kezdő ötösünk nem, de Kisalíznak is például új cseréje lett. Az enyém is kilépett, így Gállnak a lehető legnehezebb feladat elé kellett néznie: július közepén egy olyan irányítót találni a szezonra, aki képes a kispadon ülni. A nagyoknál durva volt a helyzet, ott a tíz főből hárman maradtak, a többi játékos változott. Naná, Judit visszajött a szülése után, meg többen átigazoltak, így őket végül is megoldották. Az én cserém azonban kulcsfontosságú volt, mert még úgy járhattunk, mint az Uniquások. Mi, irányítok viszont nagyon kevesen vagyunk, és irányítót igen körültekintően kell választani. Mi pedig,ha már ilyen ritka, kihalásra ítélt faj lettünk, meg is válogatjuk, kinek mondunk igent, kinek nem. És nem szeretünk cserék lenni. Persze, irányító mindenki akar lenni, azért vagyunk kevesen, mert nem sokan alkalmasak rá.<br />
Úgyhogy az utolsó telje szünetes hónap úgy telt, hogy mindenhol csere után kellett kajtatnom, és mivel eddigre már alá vannak írva a szerződések, csak nincsenek nyilvánosságra hozva, nehéz dolgom volt.<br />
<br />
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-B9_ff_mstQ8/U_JB2ACOo2I/AAAAAAAAL9g/HeleN8LDvf4/s1600/large%2B(4).jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://3.bp.blogspot.com/-B9_ff_mstQ8/U_JB2ACOo2I/AAAAAAAAL9g/HeleN8LDvf4/s1600/large%2B(4).jpg" height="166" width="320" /></a>Július közepén volt a vegye mérkőzés, ahol egy ötös csapatban versenyeztem Barnival, Danival, Kikivel és Kisalízzal. Ez egy külön kategória volt, hiszen a vegyesben nagyon sok van: Először is az egyikben három lány két fiú, a másikban ez épp fordítva, és mindkettőben külön külön, hogy fiú vagy lány-e az irányító. Mi vegyesben, három fiú két lány, lány irányítóban jelentkeztünk, és be kell vallani, ebben voltak a legkevesebben. Ugyanis általában a fiúkat rakták be irányítani, nálunk pedig rám jutott a nemes feladat.<br />
Pesten volt a mérkőzésünk, ahova Dani anyja vitt el minket, mivel neki, újságíró létére, írnia is kellett róla. Miközben beléptünk a Papp ászlóba, elfogott az a meccs előtti érzés, hogy úgyis megnyerjük. Volt bennünk összhang, tudtunk együtt játszani. Hogy honnan veszem? Mi voltunk az egyetlen veretlen csapat ebben a kategóriában.<br />
<br />
<a href="http://1.bp.blogspot.com/-v7_5vOyCUuc/U_JB1hgHMuI/AAAAAAAAL9c/CePEUetn9FU/s1600/large%2B(3).jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://1.bp.blogspot.com/-v7_5vOyCUuc/U_JB1hgHMuI/AAAAAAAAL9c/CePEUetn9FU/s1600/large%2B(3).jpg" height="320" width="245" /></a>Gondolom nem kell megmagyaráznom, hogy féltem attól, hogy Dani gondja nem a sulival, vagy a kosárral kapcsolatos. Féltem, hogy Eszti hiányzik neki. Oké, persze, Esztivel szakítottak, de egy elég mély kapcsolatuk volt, és közös érdeklődési körük, Daninak pedig ő volt az első igazi kapcsolata. Tudtam, hogy szereti, hiszen általában úgy beszélt róla. A másik pedig, ami végképp bizonyságot adott róla, az az volt, hogy nem ölelt meg. Előtte, utána ha találkoztunk, öleléssel köszöntöttük a másikat, de Esztit tisztelte annyira, hogy nem tartott meg engem a legjobb lánybarát fázisban. és ahogy Esztit ismerem, nem rótta volna fel Daninak, ha megölel. Egyszerűen csak olyan volt, hogy nem tette. Szerette Esztit, és szenvedett a szakítás után.<br />
Szerettem volna megkérdezni, mi van. Szerettem volna odamenni, meg minden, és sokszor el is indultam, hogy letámadjam a kérdéseimmel, de eszembe jutott, hogy ha nem, hát joggal nem mondja el. Valamint az is, hogy ha nem akarja, nem kell erőltetni, mert csak rosszabbul lesz. Az azonban megnyugtatott, hogy legalább valakinek elmondja. Sajnáltam, hogy ha esetleg Esztivel kapcsolatos, akkor nem mondhatja ez az apjának, akivel sosem álltak nagyon közel egymáshoz, mivel Miklós tűzoltó volt, hivatásos, így keveset volt otthon. Ezért sem kerültek bizalmi viszonyba a másikkal. Akkor meg az anyjával beszélje meg?<br />
Aztán arra jutottam, hogy én lennék a tökéletes, akinek kiöntheti a szívét. Lány vagyok, aki tud tanácsot adni, ha egy másik csajról van szó, mert lányként tudom, mit akarnék egy sráctól. Nem híresztelném, hiszen imádom, a barátja vagyok. Hát nem mindenki valaki ilyennek akarná elmesélni, mi baja is van?<br />
Aztán kicsit messzebb néztem. Lehet, hogy a családban van baj. Mi van, ha a szülei válnak? Nem, ők pont álomcsalád, nem olyanok, mint az enyémek, akik ténylegesen el is váltak. Szeretik egymást, nem veszekedős fajták. Balázzsal sem veszhetett össze annyira, hogy baja legyen, hiszen Balázs vagy nem törődik vele, vagy jófej. Szerencsés, hogy ő is keveset van otthon. Katát bántaná valaki? Nem, Dani az első rossz szóra ugrana, és nem csak szomorú lenne. Más pedig nem igazán bánthatja - legalábbis, ahogyan ismerem.<br />
Annyira imádtam őt, hogy idegesített, ha szomorú volt. Az az igaz szeretet volt, amikor boldog vagyok, ha valaki boldoggá teszi, és szomorú, ha látom rajta, hogy nem az. Ebből különbözik a szeretet a szerelemtől: Ha szerelmes vagy, utálod, ha barátnője van. Ha szeretsz valakit, akkor imádod, aki boldoggá teszi.<br />
<a href="http://1.bp.blogspot.com/-qTwIeeMcr8k/U_JB38rYRpI/AAAAAAAAL9s/Aaj66jgJ5yk/s1600/large%2B(5).jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://1.bp.blogspot.com/-qTwIeeMcr8k/U_JB38rYRpI/AAAAAAAAL9s/Aaj66jgJ5yk/s1600/large%2B(5).jpg" height="211" width="320" /></a>Szóval én csak szerettem volna megölelni, és azt mondani neki, hogy "Bármit elmondhatsz, meg fogom érteni. Azt is, ha Kingába szerettél bele. Azt is, ha a csajnak barátja van.". De nem mertem. Akárhányszor mintha nyújtottam volna a karom, megérezte, és belekezdett valamibe. A végső soron én sem mertem már. Mintha valami óriási szakadék nőtt volna köztünk ezzel a titokkal, ami ott lebegett a fejünk felett. Szerintem ő is tudta, hogy tudom, csak nem akarta kimondani. Vagy nem tudom. De sokat gondoltam arra, mi lehet vele, mire gondolhat, ha egyedül van. Tud-e filmet nézni, vagy a gondolatai nem hagyják magában? Ekkor volt az első eset, hogy szívesen beleláttam volna a fejébe. </div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-58494243261612700612014-08-17T09:39:00.000-07:002014-08-17T09:40:46.122-07:00Hetedik Díjam<div style="text-align: justify;">
<a href="http://4.bp.blogspot.com/-FI8qtBLR-BY/U_DRvHevuVI/AAAAAAAAL80/YZW78GU6IcA/s1600/d%C3%ADj.png" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://4.bp.blogspot.com/-FI8qtBLR-BY/U_DRvHevuVI/AAAAAAAAL80/YZW78GU6IcA/s1600/d%C3%ADj.png" height="200" width="200" /></a>Akik ismernek, tudják, hogy a 13-as mellett a másik szerencseszámom a 7, így ez a díj most éppen jól jött a sorszám szempontjából. Amúgy, a Hetedik egy jó film is, nézzétek meg, bár kissé brutális, gyenge idegzetűeknek nem ajánlom.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nagyon sajnálom, hogy nem jött rész a szokott időben, de az a helyzet, hogy az utóbbi időben a sport miatt ínyhüvelygyulladásom volt, amit bár nem gipszeltek, de nagyon fájt. A régi, megszokott billentyűzetemen tudok gépelni vele, mert az lapos, de így, hogy mindig máshol kell írnom... Kissé nehéz, és hamar elfáradok, mert még nem gyógyult be teljesen. Aztán ott van a chatben elmondott indokom, ami szintén fennáll....</div>
<div style="text-align: justify;">
A tizennegyedik részt holnapra ígértem, de lehet, hogy már ma este fent lesz, utána pedig egy hosszú, és nagyon-nagyon fontos rész következik, lehetőleg minél hamarabb. :) Nem spoilerezek, de remélem tetszeni fog majd!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<ol>
<li style="text-align: justify;">Tegnap megnéztem a moziban a Lucy című filmet, és iszonyatosan tetszett, még mindig a hatása alatt vagyok a cselekménynek, és a kérdésnek, amit felvet a film. Mellesleg Morgan Freeman ismét nagyot alakított, mint a Hetedikben, amit amúgy ugye feljebb már említettem. </li>
<li style="text-align: justify;">Imádom a Tony Scott filmeket. Mindenem, amit ez a pasas rendezett, főleg a Top Gun és a Gyilkos számok. Egyszer még cikket is írtam róla, a TG-tpedig több mint 13-szor láttam. </li>
<li style="text-align: justify;">Most éppen a Jane Eyre-t olvasom, hamarosan végzek vele, és kedden megyek Az alibiért az Alexandrába. Amúgy most van egy csomó kiolvasandó könyvem, de félek, hogy ez egy idő múlva már nem lesz a boltokban, úgyhogy elmegyek érte. </li>
<li style="text-align: justify;">Kedden, amikor a könyvért megyek, beszerzem az összes suliba kellő dolgot. Oké, a felük már megvan, de még tollak, ceruzák, vonalzók stb. kellenek. </li>
<li style="text-align: justify;">Szörnyen imádom a mozifilmeket. Imádok moziba menni, nekem minden film életreszóló élmény a CinemaCityben. Arra a kilencven-száz percre elveszek, és csak a film érdekel. Ebben a tekintetben rettenetesen hasonlítok Danira.</li>
<li style="text-align: justify;">Jövőre kollégista leszek, amit már nagyon-nagyon várok. </li>
<li style="text-align: justify;">Szeretek filozófiai kérdéseken elgondolkozni, magammal vitatkozni. Nekem az a kikapcsolódás. </li>
<li style="text-align: justify;">Éppen ezért szeretem azokat az alkotásokat, amelyek ilyen kérdéseket vetnek fel.</li>
<li style="text-align: justify;">Alapvetően csak azért várom a sulit, mert így legalább hamar véget ér majd, és minél hamarabb magam mögött hagyhatom ezt az istenverte iskolát. Már alig várom a ballagást, meg a jövő évet!</li>
<li style="text-align: justify;">Akármennyire is furcsa lehet ezt tőlem hallani, életem első publikált írása egy fanfic volt. Bár előtte nem írtam ff-t, utána pedig helyi lapban jelent meg ajánlóm, ilyesmi, de igen, egy ff-fel kezdtem a publikálást. De nem 1D volt, vagy ilyesmi, hanem egy Castle ff, sőt ilyeneket még mindig olvasok.</li>
<li style="text-align: justify;">Korábban én is írtam a Hogyvolt.hu-ra, de ezzel felhagytam. Pedig szerettem, csak más dolgok közbeszóltak ... :/</li>
</ol>
<div>
<div style="text-align: justify;">
Kérdések.... Áhh, kérdések. :D</div>
</div>
<div>
<ol>
<li style="text-align: justify;">Mi a legfontosabb az életedben? - Azt hiszem, egy egoista válasszal fogok előállni: én magam. Nekem a legfontosabb, hogy önmagam legyek, hogy nevessek, hogy boldog legyek. A többi ezek után már jön magától. Mert ha megtartom önmagam, akkor olyan leszek, amilyen vagyok: segítőkész, realista, logikus, intelligens, kreatív, barátságos és őszinte. Ez szerintem másoknak is jó, úgyhogy. És ezt kérlek, ne vegyétek egoizmusnak. </li>
<li style="text-align: justify;">Mióta blogolsz? - Három éve. Írni régebbóta írok, a publikálásnak viszonylag későn kezdtem neki. Bár nem gondolom, hogy a blogolás az érdekes, hanem az, hogy mióta ír valaki. Blogolni ugyanis a legtöbben későbben kezdenek, mint írni, és szerintem ez a helyes. A többi blog összecsapott és lehetetlen lesz.</li>
<li style="text-align: justify;">Milyen stílust képviselsz? - Rocker-emó keverék lennék. Aki olvassa a blogjaim, ismerhet. </li>
<li style="text-align: justify;">Szeretsz a figyelem középpontjában lenni? - Kövezzetek meg, de igen. Mármint, szeretem, ha végighallgatják a mondandóm, ha reagálnak rá. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy kilenc évig egyke voltam, elvált szülők gyermeke, valamint tehetséges sportoló, így sokan figyeltek rám. rajzban is nagyon jó voltam, voltak művészeti kiállításaim, ilyesmik... Ekkor mindig figyeltek rám. Azonban vannak olyan társaságok, amiknek nem akarok a középpontjában lenni. Sokak beszélgetését, csipkelődését szeretem messziről figyelni, hallgatni, mert olyan jópofák egyesek, hogy nem kell at nekem azzal elrontanom, hogy belebeszélek. </li>
<li style="text-align: justify;">Tudsz rajzolni? - Igen, ráadásul egész jól.</li>
<li style="text-align: justify;">Ünnepled a Valentin-napot / Halloweent? - A Halloweent sosem ünnepeltem, csak néha tököt faragtam, mécsest gyújtottam, ilyesmi. Valentinkor általában azt mondogatom, hogy "Nem vagyok Bálint,minek köszöntsenek?", de ebben az évben rossz volt, mert az osztályunkból két csajnak is van barátja, ők pedig nem tudtak leakadni a témáról. Ebben az évben nagy valószínűséggel nekem is lesz kivel ünnepelnem (Márk*.*), de eddig erősen a boldog szinglik táborát erősítettem a szerelmesek napján. És ettem. Sok csokit. Egyhuzamban. </li>
<li style="text-align: justify;">Melyik a kedvenc állatfajtád? - Öhm... Szeretem az osztálytársaim! (hazugság, Alice ne hazudj, neeeeee!)</li>
<li style="text-align: justify;">Neked van állatod? - A nevelőapám, csak sajnos őt nem lehet sétáltatni. (Volt kutyám, de tavaly novemberben meghalt... Édes egy törpeuszkár volt, a neve pedig Zsizsi.)</li>
<li style="text-align: justify;">Milyen könyveket olvasol? - Krimiket, illetve néha YA-könyveket. Mostanában a pszicho-thrillerekre is rákaptam, de az orvosi-krimi-thriller rajongásom sem újkeletű.</li>
<li style="text-align: justify;">Valamilyen együttes/sorozat rajongója vagy? Ha igen, melyiké? - Én igényes néző, olvasó vagyok, így lehet, hogy meglepő lesz: hatalmas Castle, RizzoliandIsles, Covert affairs, Shark, Criminal Minds és Numb3rs rajongó vagyok. Együttesben imádom a Hooligans-t, ha errefelé vannak, megyek is a koncertjükre. Odavagyok még a Tankcsapdáért és a Top Gun soundtarckáért. <3</li>
<li style="text-align: justify;">Mikor és hogyan jött a blogod ötlete? - Hát, ezé? Egyszer már leírtam a 13 tényes bejegyzésben, de akkor most rövidebben: akartam egy sportolókról szóló, körülbelül boldog történetet írni, és mivel több sportágat is versenyszerűen űztem, választhattam: a talajtorna, nem, az azért nem olyan, a röpiről csak rossz emlékeim voltak, így a kosár mellett tettem le a voksom, ami amúgy a kedvenc sportom. Amúgy, azok a olvasók, akikkel beszélgetek a facebookon, tudhatják, hogy mi a sztoriban az igaz, és mi az abszolút fikció. </li>
</ol>
</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-24449953109800816502014-08-05T12:15:00.003-07:002014-08-05T12:15:39.517-07:00Legszebb Design *.*<div style="text-align: center;">
Nos, örömmel hallottam, hogy harmadik lettem a <a href="http://www.dreamworld-designs.blogspot.hu/2014/07/eredmenyhirdetes-2-legszebb-design.html">DreamWorld Designs blogversenyének Legszebb Design kategóriájában.</a> Nagyon örülök a helyezésnek, és várom a Legjobb nem fanfiction kategória eredményét. Szurkoljatok! :)</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://4.bp.blogspot.com/-FH0DPM3xRJg/U-EtSrfIgFI/AAAAAAAALYM/ffr4kiqaO-c/s1600/Legszebb+design+3..jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://4.bp.blogspot.com/-FH0DPM3xRJg/U-EtSrfIgFI/AAAAAAAALYM/ffr4kiqaO-c/s1600/Legszebb+design+3..jpg" height="256" width="320" /></a></div>
<br />Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-2065421612124189592014-08-05T11:27:00.000-07:002014-08-05T11:27:35.509-07:00Tizenharmadik Fejezet<div style="text-align: justify;">
Sziasztok,<br />
Elérkeztünk a következő fejezethez. Szinte hihetetlen, hogy már itt tartok a sztoriban, és most így elkezdtem gondolkozni egy bizonyos második évadon is... De ez még csak gondolkozás szintjén van meg bennem, mindenesetre nagyon hozzám nőtt a történet.<br />
Amúgy pedig jó olvasást ehhez a részhez is. :) Remélem tetszeni fog mindenkinek. :)<br />
<br />
Mosolyogva néztem a videót a hirfolyamban. Kisalíz tette ki, ezzel a szöveggel "A pillanat, amikor megtudtuk, hogy U16-os bajnokok vagyunk. <3" megjelölve benne Alízt. Nagy pillanat volt: az utolsó negyvenegy másodperc volt levideózva, ebben Kisalíz büntetője és a legvégén Alíz hárompontosa látszik. kettő-kettőben versenyeztek, streetballban, azaz egy palánkra. Amikor lenullázódott a mérő, a két lány egymás nyakába ugrott, a pálya széléről pedig a videóban felismerhetetlen emberek ugráltak oda hozzájuk.<br />
Szóval, ők most éppen magyar bajnokok, a nyáron pedig rengeteg meccset játszanak majd, az Európa-bajnoki címért küzdve. Biztos voltam benne, hogy egyébként megnyerik azt is, így majd jön ősszel a világbajnokság. Na, abban kevésbé voltam biztos, gondoltam, hogy az amerikaiak nem lesznek rosszak. De azt tudtuk, hogy remekül helyt állnak majd.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-seT4Q3B9-Is/U-EgoPs0hCI/AAAAAAAALXY/bQwE0nOGTCo/s1600/largese.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://3.bp.blogspot.com/-seT4Q3B9-Is/U-EgoPs0hCI/AAAAAAAALXY/bQwE0nOGTCo/s1600/largese.jpg" height="311" width="320" /></a></div>
Annak örömére, hogy végre vége a sulinak, csoportos mozizást szerveztünk, amely először zártkörű lett volna: Alíz, Kisalíz, Kiki meg én, de akkor már Alexa sem hiányozhatott. Tetejébe egy Lacival és egy Gergővel is meg lettünk áldva, mivel ha már Alexa, Petra miért ne jöhetne? Nyolcan már csoportnak számítottunk.<br />
A mozipénztárnál aztán olyan gondba ütköztünk, hogy a társaság egy része még nem töltötte be a tizenhatot. Mi pedig a Szexvideót akartuk nézni, ami meg, ugye tizenhatos.<br />
- Akkor nem kérek diákjegyet, azt mondom, nincs itt a diákom, és akkor nem nézheti meg, hogy hány éves vagyok. - jutott Alíz eszébe a nagy ötlet.<br />
- Jó, ez nem rossz. Ha megkérdezi, melyik középiskolába járunk, akkor Ady. - tervezgetett tovább Kisalíz.<br />
- Már nem azért - röhögött Gergő - de olyan népszerűek vagytok, hogy rólatok még a hülye is tudja, hány évesek vagytok.<br />
- A büdöséletbe. - morgott Alíz. - Mindegy, ha nem tudom igazolni, el kell, hogy higgye. - vonta meg a vállát.<br />
Végül odamentünk a pénztárhoz. Először Petra és Gergő kérték, simán megkapták a jegyet. Majd Laci és Kisalíz álltak oda egymás után. Ekkor kezdődött a probléma.<br />
- Hány éves vagy? - kérdezte a mozis srác Kisalízt.<br />
- Tizenhat leszek a jövő hónapban. - közölte amaz magabiztosan.<br />
- Biztos?<br />
- Igen, '98-as vagyok, csak kissé kisnövésű... - magyarázta. Hát, kapott jegyet.<br />
- Oké, akkor én egy diákot és egy teljeset kérek... - léptem oda a pulthoz.<br />
- Kié a teljes? - kapkodta a fejét a srác.<br />
- Az enyém. - tette fel a kezét Alíz - nincs itt a diákom.<br />
- Elmúltál tizenhat?<br />
- Nem, júliusban töltöm be. - blöffölte teljes komolysággal.<br />
- Jó, vigyétek. Következő!<br />
- Mi két diákot kérünk. - kezdte Kiki, de a mozis gyerek megállította.<br />
- Azért ilyet nem játszunk! Felnőttek nem mehetnek be diákjeggyel.<br />
- Diák vagyok. - erősködött Kiki.<br />
- Igazolványt.<br />
Kiki megmutatta, mire a srác elhűlt.<br />
- Fiam, neked milyen szüleid vannak? Mutánsok?<br />
- Ja, apám Alien. - közölte Kiki, miközben elvette a jegyet.<br />
A mozipénztár után rögtön a pulthoz mentünk. Elöl a két Alíz tetemes mennyiségű kaját vásárolt fel, nagy Fantát, nagy popcornt, meg Kisalíz még valami hordónyi nachost. Én értem, hogy egyesek éhesek, de ennyi kaját. Na, azért az sok.<br />
Még volt egy kis idő kezdésig, így leültünk az előtérben egy nagyobb asztalhoz, és már kezdődött is az ipari mennyiségű sztorizgatás. Mindenről. Meccsek és eredmények, tanárok és diákok.<br />
- Még a bajnokságon volt. - közölte Alíz, amikor Gergő valamelyik poén után megkérdezte, hogy ezt hol hallották.<br />
- Tényleg, az hogy sikerült? Láttam a videót, de hogyan győztetek le tizennyolc párost? - érdeklődött Laci.<br />
- Nem egyszerre volt. Sorsolással oldották meg, jó csoportba kerültünk, ennyi az egész. - közölte Alíz. Kisalíz bólogatott.<br />
- Na, de komolyan, meséljetek már! - unszolta őket Laci.<br />
- Oké, szóval a megyei döntőn nem voltak sokan, a ZTE csak minket indított, három párost pedig simán levertünk, az nem volt olyan nehéz, a legtöbben nem is kosaraztak komolyabban, csak kiálltak a versenyen. Aztán következett az, hogy mind az összes megye bajnokait berakták egy kalapba, és kihúzták a csoportokat. Három csoport volt, mi a "B"-be kerültünk. Két baranyai, két békési, két vasi, két fejéri és két zempléni lánnyal együtt. Csoportelsőként már bent voltunk az első háromban. A másik két első az Uniqua meg a PEAC volt. Az Uniqua egyik játékosa nem tudott eljönni, kiestek, ők lettek a harmadikok, a PEAC-ot meg levertük. Aztán a többiek is versenyeztek egymással, a megyei játékosok is, így alakult ki a sorrend. Bár, a mi meccsünk volt az utolsó, a finálé.<br />
- Hányan voltak? - érdeklődött Laci. Úgy néz ki, neki tényleg számított.<br />
- Tele volt a Papp László. Mondjuk, aznap csak döntők voltak. Szóval csak miattunk jöttek el. Sok volt a zalai, meg voltak fotósok, egyéb.<br />
- Kép van?<br />
- Aha. - Alíz elővette a telefonját, húzogatta egy kicsit a kezét a képernyőn, majd mutatott egyet: Kisalízzal ketten állnak sötétkék egyenmezben, ugyanúgy előrefonták a hosszú hajuk, mindkettőjüknek jobb oldalra. Alíz kezében labda van, mosolyognak - Ez előtte készült, de van az eredményhirdetésről is. - Azon a képen a két lány ugyanabban a mezben a dobogó legfelső fokán áll, mindkettőjük nyakában érem, közöttük a kupa, lábuk előtt egy kosárlabda, csak hogy művészibb legyen a kép. A másik két páros már nem mosolyog annyira. Meg is értem őket.<br />
- Na, gratulálok. - nyugtázta Laci. Alíz kifújta magát, láthatólag örült, hogy nem kell a meccs minden pillanatáról beszámolnia. Ma is csodásan festett, ahogy mindig: egy fekete pólót vett fel, kantáros rövid farmerrel. Cipőnek szokásosan a fehér vászoncipőjét húzta, haját kiengedte. Éppen elrakta a telefonját, amikor megakadt a szeme valamin.<br />
- Szerintem mehetünk be. - állt fel és felvette a kajáját. A többiek is szedelőzködni kezdtek, csordában léptünk be a termekhez. A négyesben voltunk, megkerestük a helyünket, és leültünk. Éppen jókor, mert már kezdődött is a sok előzetes. Két igazi filmrajongó volt a társaságunkban - Alíz és én. Végigbeszéltük a trailereket, mindenre rámondtuk, hogy ide is, oda is el akarunk menni. Őt legfőképpen a Lucy érdekelte, engem a Sin City.<br />
<br />
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-_3qFJv0f1cI/U-EiCEEHuPI/AAAAAAAALXs/2nC5TcowX1w/s1600/large.png" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://3.bp.blogspot.com/-_3qFJv0f1cI/U-EiCEEHuPI/AAAAAAAALXs/2nC5TcowX1w/s1600/large.png" height="320" width="291" /></a>Mozi után nem mentünk mekibe, mert mindenki leégettnek számított anyagilag. Közösen inkább a Vizsla Park melletti kosárpálya mellett döntöttünk, szerencsére Laci éppen közel lakott, így hazaszaladt egy labdáért, dobálni is tudtunk. Alízt figyeltem: nem kosarazott, átengedte a terepet a fiúknak, a pálya szélén ült, és gazokat tépkedett. Kiki indult meg feléjük.<br />
- Mi szeretnénk látni játszani ezt a nagy bajnoki csapatot! Dani, kihívjuk őket, nem? - nézett felém.<br />
- Hát persze.<br />
A többiek kiálltak a pálya szélére, és érdeklődve figyelték a meccset. Nem volt kemény, tudtam, hogy a két lány simán elverne minket. Lehet, hogy mi ketten magasabbak, erősebbek vagyunk, de ők ketten jobban kiegészítik egymást, jobb a taktikájuk, és többet játszanak együtt. Úgyhogy szorosan bár, de megvertek minket, én pedig büszke mosollyal néztem rájuk.<br />
Lassan sötétedni kezdett, a legtöbbünket hazahívták, Alízt is kereste a nagymamája, így hazakísértem. Az úton végig beszélgettünk, lökdöstük egymást, úgyszólván elvoltunk. A szívem még mindig fájt érte egy kicsit, de megnyugtatott, hogy nem beszélt Zsoltiról. Örültem volna neki, ha elfelejti a srácot, aki valószínűleg nem akar tőle semmit. És mondjuk belém szeret... De nem, ez elég lehetetlenül hangzik.<br />
Miután útjára engedtem egy szoros ölelés után, hazamentem. Kata rögtön a nyakamba ugrott, és miután sikerült levakarnom magamról, bementem a szobámba.<br />
Szokás szerint harci állapot uralkodott, anyu pedig még nem ért haza, így nem kellett rendet raknom, amíg nem szól. Anyu nyáron sokat dolgozik, ugyanis az újság akkor rengeteg programot szervez, és mint újságíró, neki is meg kell jelennie az ilyeneken. Ezek általában minimum sötétedésig tartanak - de van, ami akkor kezdődik - és persze utána még segíteni kell lebontani a helyszínt, és hasonlók. Van, hogy én is kimegyek, de most ugye éppen programom volt. Más kérdés, hogy nemrég beiratkoztam egy intenzív KRESZ-tanfolyamra, augusztusi vizsgával. Ha sikerül, vezethetek kismotort.<br />
Amíg azt vártam, hogy anyu megérkezzen, közölje, hogy pakoljam össze a szobám, filmet néztem. Elkezdtem A Nőt. Mondjuk, nem sokáig jutottam benne, mert apu bekopogott, és közölte, hogy le kéne nyírni majd a füvet, előzőleg pedig Balázs csinálta, rajtam a sor. Rábólintottam, de nem csukta be az ajtót. Innen jöttem rá, hogy beszélgetni szeretne. Csak nagyon reméltem, hogy nem én leszek a téma. Tévedtem.<br />
- Van valaki a láthatáron? - kérdezte, és tudtam, hogy a lányokra gondol. Apámhoz sokkal kevésbé álltam közel, mint anyámhoz, talán amiatt, hogy apu kevesebbet van itthon, és a munkája miatt kevesebbet tud velünk foglalkozni. Persze, az apám volt, szerettem, csak a komolyabb dolgokat nem vele osztottam meg.<br />
- Igen van. - válaszoltam.<br />
- Ismerem valahonnan? - kérdezte, és letelepedett az ágyamra. ebből gondoltam, hogy nem fog hamar elhalni a beszélgetés, pedig már itt cikinek éreztem.<br />
- Igen.<br />
- Alíz az? - mondta ki a bűvös nevet.<br />
- Ő. - tettem pontot a dolog végére. Vagyis, csak az én véleményem szerint. Apu nem így gondolta.<br />
- És mit gondolsz, van esélyed nála?<br />
- Nem hiszem. Egy ideje még egy osztálytársába volt szerelmes.<br />
- Attól még miért ne lehetne?<br />
- Mert egy: ha akármilyen romantikus megnyílvánulásom lenne, ő nem venné annak. Ha mozibe megyünk ketten, az természetes. Ha mekibe az is. Ha megölelem, az is. Tudod, köztünk olyan barátság van, amiből nehéz lenne kapcsolatot csinálni. Tudod, milyen régóta ismerem... Kilenc éve.<br />
- Ez csak kifogás. - csóválta a fejét.<br />
- Miért mondod ezt?<br />
- Mert szerintem van.<br />
- Mim?<br />
- Esélyed. </div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-23060529189820929982014-08-01T07:07:00.001-07:002014-08-01T07:07:13.958-07:00Elismerésem<div style="text-align: justify;">
Nem is tudom, mit mondjak nektek. Igen, szoktam kritikákat kérni, blogversenyekre jelentkezni, de a folyamatos elismerésekhez még nem szoktam hozzá. Viszont most valami olyan szépet kaptam cahtbe, hogy kimondhatatlan. Clara, köszönöm! Az eredeti bejegyzést <a href="http://queenkritikaesblogdesign.blogspot.hu/2014/07/verseny-gyozteshez.html">ITT</a> tekinthetitek meg!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<i>"Drága Alice Zelmyra Hodgins! Bár már a madarak csiripeltek neked arról hogy megnyerted versenyünk,azért mégegyszer elmondjuk mekkora örömöt nyújt ez nekünk. Nagy örömömre szolgál hogy beneveztél a versenyre és elnyerted blogjaiddal azokat a címeket,és bár igaz hogy nem túl sokan jelentkeztek,de te bizonyultál a legjobbnak,persze ezzel nem akarok senkit lemondani mivel mint te is tudod még mindig vannak negatív vélemények,de az arcunkra mosoly száll hogy téged mondhatunk versenyünk győztesének és már csak a díjaid elkészítése vár ránk,köszönettel tartozunk neked is mivel te voltál olyan szíves és mindent betartottál a versenyfeltételeknél amit mi kiszabtunk,és igen te kommentbe írtál,igen láttuk hogy a többiek is igyekeznek de te még egyszer elmondom mi tartozunk hálával neked! És hogy ezt a pár sort kitöltsem még,bár a tintám fogyóban van,egy rövid mondattal zárnám a sort mely talán minden résztvevőhöz szól: Szóval egy szó, mint száz: ÜGYES VAGY!“</i></div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-89400656405264308882014-07-30T03:38:00.004-07:002014-07-30T03:39:33.077-07:00Hatodik Díjam<div style="text-align: justify;">
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-BuWY9dQIfvc/U9jDPiKdt0I/AAAAAAAALUw/5lU7YG1xjNY/s1600/LIEBSTER-BLOG-AWARD.jpeg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://3.bp.blogspot.com/-BuWY9dQIfvc/U9jDPiKdt0I/AAAAAAAALUw/5lU7YG1xjNY/s1600/LIEBSTER-BLOG-AWARD.jpeg" height="200" width="200" /></a>Huhh, tegnap boldog voltam, hogy végeztem a díjakkal, erre kaptam egyet <strike>ez az én formám</strike>. És! Ma van a szülinapom. :D Ezt nem azért írtam le, hogy kommentben mindenki felköszöntsön, csak úgy, tényként. :D Amúgy meg akkor töltsünk ki egy újabb díjat. Ezt <a href="http://thisisusoned.blogspot.hu/p/dijak.html">Szivecske Tami</a>-ól kaptam, nagyon köszönöm! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>11 dolog rólam:</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
#1 - Epres túrótortám van.</div>
<div style="text-align: justify;">
#2 - Az első kézzelfogható ajándékom Rékától kaptam, Daniel Keyes <i>Az ötödik Sally </i>című könyvét, amely egy skizofrén nőről szól <strike>Blood alapanyag*.*</strike>. </div>
<div style="text-align: justify;">
#3 - Hamarosan kész az új blogom designja. :D</div>
<div style="text-align: justify;">
#4 - A címe: <i>International - Amerikai Álom</i></div>
<div style="text-align: justify;">
#5 - És igen, itt is "Z" betűs lesz a főszereplőnő neve. :D</div>
<div style="text-align: justify;">
#6 - Nem szeretem a fantasyt.</div>
<div style="text-align: justify;">
#7 - Sem a szappanoperákat. </div>
<div style="text-align: justify;">
#8 - Pénteken megyek tokot venni a telefonomra.</div>
<div style="text-align: justify;">
#9 - Van csokim *.*</div>
<div style="text-align: justify;">
#10 - Reggel elvittem az öcsém a játszótérre, és végig ordított, úgy kellett hazacipelnem -.-" .</div>
<div style="text-align: justify;">
#11 - Csíkos az ágyneműhuzatom. <strike>Hogy ez hogy jön most ide?</strike></div>
<div style="text-align: justify;">
<strike><br /></strike></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>11 válaszom:</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit csinálsz most?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Itthon ülve töltöm ki ezt a díjat. Előtte Subway Surf-eztem, utána pedig olvasni és ebédelni fogok.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
- Min gondolkodsz jelenleg?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Azon, hogy mi legyen a válasz erre a kérdésre. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
-Hány kép van a szobádba?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Te jó isten, számoljam meg? A fal tele van mindenfélével, az egyik oldalon nem is látszik a tapéta. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
-Tudsz így: 5rn5?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Hát, ha érteném, mi ez... Azt tudom, hogy azt, hogy numbers, úgy szoktam írni, hogy numb3rs. :D</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
-Szereted a Num Lock-ot?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>ÉN A CAPSLOCKOT SZERETEM *.* ÖSSZE FOGUNK HÁZASODNI.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
-Ha nem, akkor miért nem?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>MERT ÉN A CAPSLOCKBA VAGYOK SZERELMES. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-Szoktad olvasni a blogomat?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Nem. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
-Mivel mosogatsz?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Szivaccsal. Pedig a Jar-ral jobban járnék.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
-Mi lennél következő életedben?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Yakuza harcos. Ha mégsem akkor strici.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
-Hány plüss állatod van?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Nem látom tőlük a képernyőt.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
-Eredetiek voltak a kérdéseim?</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Hát, ilyenekkel még nem találkoztam, de inkább fárasztóak, mint eredetiek. :D</i></div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-12845271157360377342014-07-29T06:46:00.002-07:002014-07-29T06:46:42.512-07:00Tizenkettedik Fejezet<div style="text-align: justify;">
Sziasztok,<br />
megérkezett a következő rész. :) És, én is megérkeztem, több értelemben: egész eddig Zalaegerszegen és egy napot Budapesten voltam, sok élménnyel gazdagodtam. Ezekről persze a Firkászon hamarosan írni fogok, de addig is itt az ALL következő része. :) Jó olvasást a tizenkettedik fejezethez!<br />
<br />
<a href="http://1.bp.blogspot.com/-8MbbUaW_D_I/U9elPAr6UpI/AAAAAAAALUQ/FK9XU1HKPLQ/s1600/large+(7).jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://1.bp.blogspot.com/-8MbbUaW_D_I/U9elPAr6UpI/AAAAAAAALUQ/FK9XU1HKPLQ/s1600/large+(7).jpg" height="320" width="213" /></a>Zavarodott voltam. Egész hazaút alatt gondolkodtam azon, mit is érzek, mi is játszódik le bennem. Biztos voltam benne, hogy szeretem Alízt, hogy szerelmes vagyok belé, de abban nem, mikor is kezdődött mindez. Az első tippem az volt, hogy akkor, amikor megismerkedtünk: én hét voltam, ő öt. Én már két éve a ZTE-nél játszottam, ő pedig eljött a válogatásra. Én maradtam, és megnéztem a lányokat, és akkor találkoztam vele. Kiszúrtam magamnak, mert alacsony volt, nem egy kosárcsapatba való.</div>
<div style="text-align: justify;">
Aztán elvetettem az ötletet. Elvégre eddig két barátnőm is volt. Az első nyolcadikban. Laurának hívták, de akkor még nem voltam túl érett, így csak az ölelésig jutottunk, a ballagáson szakítottunk, mindössze pár hónapig voltunk együtt. Ő rosszul viselte, én jobban, de rájöttem, hogy kicsi vagyok ehhez. Írtam is neki, hogy sajnálom, hogy megbántam, de soha többé nem beszélt velem. </div>
<div style="text-align: justify;">
A második, az első komolyabb kapcsolatom fél éve kezdődött, Eszterrel. Egy filmes klubban ismerkedtünk meg, nagyon kedves volt, telefonszámot cseréltünk, mert megkért arra, hogy szedjek le neki torrentről pár filmet, mert ő nem értett hozzá. Utána többször is találkoztunk, mert kedvesnek tartottam, végül azt hiszem, szerettem is. Mindössze két hónapig voltunk együtt: Eszti kapcsolatban más volt, mint barátként, és így visszagondolva, barátnak kellett volna meghagynom. </div>
<div style="text-align: justify;">
Egy volt bennük a közös: mindketten baromira irigyek voltak Alízra. Mert őt akkor is megöleltem, akkor is voltam vele. Oké, megértem én őket, de Alíz, az Alíz. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy hazaértem az ágyamra vetettem magam. Még benne volt Alíz illata, így a fejem a takaróba temettem,. Kata bejött párszor, hogy vacsorázunk, de elintéztem azzal, hogy nem vagyok éhes, de elfáradtam az edzésen, majd később eszem. Elkezdtem visszagondolni a közös pillanatainkra, mindenre, amit ketten tettünk. Annyit tudtam, hogy imádom ezt a csajt, akármit is tegyen. Csak nem lehet az enyém.</div>
<div style="text-align: justify;">
Neki valaki más tetszik, egy osztálytársa, aki nem való hozzá: lovagol, falusi, és szőke. Alízhoz más lenne jó: egy igazi vagány srác, akár én, aki nem annyira földhözragadt, mint az ottani farmerek. Belegondoltam, milyen is lennék vele, ha a barátja lehetnék: a tenyeremen hordoznám, egész nap szorongatnám a kezét...<br />
<br />
Pokoli nehezek voltak ezután a napjaim. Nem tehetett róla, máshogy néztem rá: amikor a gépemen lementett képek között a kettőnk tavalyi fürdőruhás képére akadtam, kicsit tovább elidőztem rajta, amikor fekvőtámaszokat nyomott a vasárnapi edzésen a kelleténél jobban megnéztem magamnak, amikor mellettem sétált, a kelleténél közelebb léptem hozzá. Pokoli nehéz volt kibírni, amíg itthon volt, de még rosszabb, amikor hazament.<br />
Anyuék is érzékelték a hangulatingadozásomat, nem is firtatták, csak Kata kérdezett időnként kicsit sokat, de akkor inkább a lakás egy csendesebb szegletébe menekültem. Kikinek elmeséltem az egészet. Vasárnap délután a kertben ültünk a fűben, a még meg nem töltött medence mellett. Ő csak tépkedte a fűszálakat, és gondolkozott, míg belőlem ömlött a szó.<br />
- Hát, ember, ezt kifogtad.<br />
Kiki a kapcsolatának köszönhetően örök optimista lett, így végleg rosszabbul lettem, amikor rájöttem, hogy erre ő sem tud mit mondani. Persze akárhogy biztatott, tudtam, hogy ő ma hazamegy, és üzen Alexának, és beszélgetnek... mert együtt vannak. Másnap együtt mennek suliba, együtt kajálnak, együtt lesznek. Irigyeltem.<br />
Kisalíznak is elregéltem mindezt, de megeskettem, hogy a legjobb barátnőjének természetesen nem mondja el. Még az kéne csak. Hogy mindenki tudjon a nyomoromról.<br />
A napjaim másik "nagy eseménye" a Facebook regisztrációm lett, amellyel körülbelül két órát szórakoztam, hogy mindent kitöltsek. Eddig csak twitteren voltam elérhető, de hát, ideje volt beújítani. Ezek mellett készültem a következő, május végén esedékes meccsünkre, az utolsóra. Ha azt megnyerjük, akkor negyedikek leszünk a bajnokságon. Úgyhogy igyekeztem arra koncentrálni. Nem, nem sikerült.<br />
Május első keddjének délutánján éppen a ZTE galériáját nézegettem, hogy vajon milyen képek vannak az idei szezonról. Feltettek egy frissítést Twitterre, hogy összeválogatták az idei szezon legjobb képeit a legemlékezetesebb pillanatairól. Oké, volt több mappa is, kiválasztottam azt, amin a kosarasok képei vannak, és be is állítottam diavetítésre.<br />
Rögtön egy csoportképpel kezdődött: egyik oldalon a fiúk, másikon a lányok. A hátsó sorban tízen állnak: öt férfi a felnőtt kezdőcsapatból, mellettük Horváth Zsófi csapatának kezdő5-je. Alattuk a hozzájuk tartozó cserék térdelnek, majd jön a mi csapatunk. Felül nálunk a cserék, majd a legalsó sorban én és Alíz középen ülünk, úgy, hogy a hátunkat a másikénak támasztjuk, mellettünk a többiek. A felirat valami cirádás betűtípussal azt hirdette, hogy mi vagyunk a ZTE, a kép alatt a diavetítésen megjelent a névsor. Utána rögtön a szezonnyitó, mindenki ünneplőben. A következő képen Alíz és Zsófi háttal állnak a kamerának, és az ugyanolyan melegítőjüket mutatják. Majd a két Alíz abban a pólójukban, amikre a posztok vannak írva. Utánuk a mi csapatunk következik: csapatkép, majd én és Kiki. Aztán Alízék kezdőcsapata a pályán fekszik, majd egy csapatkép a lányokról is. Gáll és a két Alíz, Alíz és az apja mindketten ZTE pólóban. Pár lány dobálgat. Körgyűrűre állós csapatképek, majd Kisalíz dobja a büntetőt: szemből fényképezték, a palánk alól, mellette sorban állnak a játékosok sorfalban. Iszonyat egy kép lett. Ugyanebből a szemszögből Alíz, csak ő tempót dob. A képen látszik, hogy mennyire koncentrál, csodás lett. Persze, ő is csodás rajta. Utána jön még egy halom helyzetkép. Majd karácsonyi buli, ajándékozás. Különböző emberek csak úgy kosárlabdával a kezükben. Alíz és Kelemen Kíra kézfogása. Az egyetlen elvesztett meccsük képei. A nyert Szekszárd-forduló utáni ováció röpke tíz képben.<br />
A honlapon a diavetítés alatt tájékoztattak minket, hogy videó minden csapatról külön is készül majd, illetve a vetítés még kiegészül. Bezártam a netet, így szembetaláltam magam az Alízzal közös képünkkel. Egy kültéri pályán ülünk, Alíz előttem, a kezében labdát fog, én mögüle hajolok ki, és félre-szamárfület mutatok neki. Az egész képet Kiki csinálta, kissé féloldalasan, mert éppen röhögött, így az eredeti kép széle homályos lett, de mivel Balázs barátnője Anita megszállott Photoshopper (azon a csajosan van is mit retusálni...) így megoldotta, hogy éles legyen, és még a fényviszonyokkal is szórakozott kicsit. Így lett egy jó közös képünk.<br />
Azzal a lendülettel levágtam a gép tetejét, és ezzel elsötétült a képernyő. Aztán persze megbántam, és felnyitottam, hogy megnézzem, nem esett-e baja. Persze nem történt semmi, így ledőltem az ágyamra, és a kis labdákat kezdtem el dobálgatni a palánkba.<br />
Az elmúlt napokban nem tudtam elfoglalni magam. Eddig a mai kamasz srácok összes jellemzőjét lepergethettem magamról: nem gépeztem egész nap, nem csak a haverokkal lógtam, és legfőképpen, nem feküdtem egész nap. Most azonban ebből állt a hetem. Legfőképpen az utolsóból, haverokkal lógni meg netezni teljesen elfelejtettem, kivéve azokban az időpontokban, amikor tudtam, hogy Alíz online van, mert tudtam, hogy akkor beszélhetek vele. De amúgy csak feküdtem, és a plafont néztem.<br />
A mi esetünkben elvetett volt minden normális csajozási szokás: ha moziba hívtam volna, akkor azt egy normális gesztusnak veszi, hiszen mi sokszor járunk ketten moziba. Minden más randival ugyanez a helyzet. De ő másba szerelmes, így a próbálkozásaim hiábavalóak lennének. Úgyhogy hagytam a fenébe. De a pillanat...Amikor ott ült az ágyamon két könnycsepp között. Akkor jöttem rá, hogy soha többé nem akarom így látni. És arra is akkor jöttem rá, hogy meg akarom ismerni a srácot.<br />
<br />
Volt is rá alkalmam. Alízék évzárója, amire meg lettem hívva, és mivel az Ady-ban egy nappal az övéké előtt volt, anyuék rábólintottak. Addig persze szenvedtem, rosszul éreztem magam, de sikerült összehoznom valami értékelhető állapotot, amivel már senki sem gyanakodott, hogy idegösszeomlást kaptam. És sikerült. Találkozunk tizedikben.<br />
Alízék állták a nyolcadikosok sorfalát, így beletelt egy kis időbe, míg megtaláltam, de elsőre felismertem. Nyolcvanas évek-inget viselt fekete ceruzaszoknyával, a haját kiengedte. Egy alacsony srác mellett állt, beszélgettek. Miután köszöntem neki, szokásos üdvözlésünkhöz híven a nyakamba ugrott. Nem túlzok, ha azt mondom, minden osztálytársa felénk fordult. A lányok engem méregettek, ahogy ölelem, a srácok meg... Nos, azt hiszem ők nem foglalkoztak velem. Alíz az ölelés után cselesen megmutatta nekem Zsoltit. Hát... Nálam kicsivel alacsonyabb, szőke srác volt, fehér ingben és fekete nadrágban. Nem, nem volt különösebben buzis, vagy kisgyereknek kinéző, de Alízt mégsem tudtam elképzelni mellette.<br />
Még nem jöttek a végzősök, így röviden bemutatkoztam Nettinek és még pár lánynak, akik úgy néz ki már hallottak rólam. Közben Zsoltit figyeltem, érdekli-e a jelenet, hogy a lány, aki szerelmet vallott neki, két hónappal később egy másik sráccal nevetgél? Nem, őt nem érdekelte.<br />
A ballagás idejére megszakítottam a nagy beszélgetést, utána pedig a terembe mentünk fel, hogy megkaphassák a bizonyítványokat. Alíz természetesen kitűnő lett, így komferálta fel az - egyébként nagyon alacsony - ofójük:<br />
- Alíz, osztályunk egyik kitűnője... - még mondta volna, hogy miből kapott dicséretet, de Zsolti elsőként kezdett tapsolni. Ezt nem tudtam hova tenni, így nem is érdekelt, csak álltam az anyja mellett. Miután mindezzel végeztünk, Alíznak ballagási bulira kellett mennie, ahova elvitt engem is. Rékát elsőre megkedveltem, Alíz egyik legjobb barátnője volt, ő ballagott a nyolc béből. Egész jó délutánt töltöttem el a két csajjal.<br />
<br />
Mivel hivatalosan is lekezdődött a nyár, úgy döntöttem, felavatom a medencét. Egyedül, ugyanis Balázs foci edzőtáborban volt Pesten, ahol egész véletlen Alíz apja edzette, Kata pedig az Ady rajztáborában tengette napjait. Én is jelentkeztem, de végül úgy döntöttem, a későbbi turnusban megyek. Anyu és apu mindketten dolgoztak.<br />
Fürdőgatyában leültem a szélére, és belelógattam a lábam. Tudtam, hogy nem fogom könnyen megszokni a hideg vizet, így lehoztam a gépem, és neteztem egy keveset. Természetesen mindenki rengeteg nyári képet posztolt, ahogy nyaralnak, vagy éppen jól érzik magukat. Alíznak is volt egy, Rékával. Egy asztalnál ülnek és limonádéznak, de gondolom valaki szólt nekik, hogy kép készül, így mindketten a kamerába néztek.<br />
Elmélázva néztem a képet, és nem tudtam semmi újat mondani magamnak. Nem kapom meg, nem lesz az enyém. </div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-36798534034079361312014-07-28T08:31:00.000-07:002014-07-28T08:31:07.091-07:00Ötödik Díjam<div style="text-align: justify;">
<a href="http://4.bp.blogspot.com/-kKLZGEQmq3A/U9ZspR4FAlI/AAAAAAAALS4/PzixDRVG0S8/s1600/versatile.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://4.bp.blogspot.com/-kKLZGEQmq3A/U9ZspR4FAlI/AAAAAAAALS4/PzixDRVG0S8/s1600/versatile.jpg" height="200" width="200" /></a>Hú, végeztem! Egy ideig végeztem a díjaimmal. :D Ehhez már nincs túl sok hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy szintén nem adom tovább. Ja igen, és köszönöm szépen <a href="http://barat-vagy-ellenseg.blogspot.hu/">Dreamy Moon</a>-nak! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>11 dolog rólam:</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
#1 - A kedvenc repülőm a B737 és az A380.</div>
<div style="text-align: justify;">
#2 - Nem tudom a magyar abc-t, csak az angolt. Jó, ha megerőltetném magam, el tudnám mondani, de ha gyorsan elkezdem, egy idő után átváltok az angolra. </div>
<div style="text-align: justify;">
#3 - Drámatagozatos vagyok. </div>
<div style="text-align: justify;">
#4 - A kémia, az irodalom, a töri és a matek a kedvenc tantárgyam. </div>
<div style="text-align: justify;">
#5 - Szeretem a Disney-meséket.</div>
<div style="text-align: justify;">
#6 - Van két öcsém.</div>
<div style="text-align: justify;">
#7 - Nevelőapával élek.</div>
<div style="text-align: justify;">
#8 - November 14-én van a névnapom, de február 23-án tartom. </div>
<div style="text-align: justify;">
#9 - Imádom a "Z" betűs neveket.</div>
<div style="text-align: justify;">
#10 - Nem szeretem az osztályom, semmi kedvem visszamenni hozzájuk szeptemberben, csak az boldogít, hogy ez az utolsó évem velük.</div>
<div style="text-align: justify;">
#11 - Csak az ofőimet fogom sajnálni, őket nagyon szerettem. Meg a kémiatanárom. meg a töri és a matektanárom. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>11 válaszom:</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki inspirált téged, hogy írni kezdj?</div>
<div style="text-align: justify;">
A <a href="http://legenda-zelmira.blogspot.hu/2014/07/harmadik-dijam.html">harmadik díjamban a második kérdés</a> pont erre válaszolt. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Melyik a kedvenc PC játékod?</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem PC-zem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretsz olvasni? Blog vagy könyv inkább? Miért?</div>
<div style="text-align: justify;">
Igen, nagyon szeretek, könyvgyűjtő vagyok. Inkább könyvet olvasok, mert ott nem botolhatok olyan írásokba, amelyek a minőségükkel teljesen kiborítanak. Jó, kivéve az Egy ikerpár titkos naplóját. Meg mert imádom őket a kezemben fogni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Kedvenc TV csatornád?</div>
<div style="text-align: justify;">
Mostanában nem sok tévét nézek, a sorozataim is gépen, de RTL, Viasat, Cool. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hol jártál eddig külföldön? Hova szeretnél eljutni?</div>
<div style="text-align: justify;">
Horvátország, Olaszország, Ausztria, Tunézia. Angliába, Csehországba, Norvégiába, Svédországba, Ausztráliába, Franciaországba, Kanadába és az USA-ba szeretnék eljutni. De igazából utazó típus vagyok, akárhova elmennék, mindent látni szeretnék!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi a kedvenc színed?</div>
<div style="text-align: justify;">
Türkiz, bordó, bíbor, fekete, sötétkék.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szereted a mekis kaját?</div>
<div style="text-align: justify;">
Szeretem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Inkább mosolyogsz, vagy hamar depis leszel?</div>
<div style="text-align: justify;">
Kívül állandóan mosolygok, csak néha látszom szomorúnak, de belül más a helyzet...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Haragtartó vagy?</div>
<div style="text-align: justify;">
Attól függ, kiről van szó.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Illik rád a forrófejű tulajdonság?</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem mindig. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Allergiás vagy?</div>
<div style="text-align: justify;">
Parlagfűre, darázsra és háziporra. Mindig aktuális -.-".</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-59711624527835448992014-07-28T08:11:00.002-07:002014-07-28T08:11:49.494-07:00Negyedik Díjam<div style="text-align: justify;">
<a href="http://2.bp.blogspot.com/-IIkIh89KuZ8/U9ZoIt9LkyI/AAAAAAAALSs/phAb3WBfe6w/s1600/d%C4%82-jam.png" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://2.bp.blogspot.com/-IIkIh89KuZ8/U9ZoIt9LkyI/AAAAAAAALSs/phAb3WBfe6w/s1600/d%C4%82-jam.png" /></a>Hú, újabb díj. :D Ezúttal <a href="http://the-wrong-telephone-number-br.blogspot.hu/">Blood Redy</a>-től kaptam, nagyon köszönöm neki. Jó nehéz lesz újra összeszednem magamról dolgokat, de egye-fene kezdjünk neki. Hirtelen sok elismerés szakadt a nyakamba, de félre ne értsetek, nagyon örülök mindnek. :) </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Akkor kezdjük is. <strike>Már csak egy díj van hátra, de jó!</strike> Ismét nem jelölök meg embereket, nincs, akit olvasnék, és már ne adtam volna neki. </div>
<div style="text-align: justify;">
<strike><br /></strike></div>
<div style="text-align: justify;">
11 dolog rólam:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
#1 - Samsung Galaxy Ace III telefonom van. </div>
<div style="text-align: justify;">
#2 - Idén még nem voltam nyaralni.</div>
<div style="text-align: justify;">
#3 - Szeretem a brokkolikrémlevest.</div>
<div style="text-align: justify;">
#4 - A kedvenc kajám a rántott gomba.</div>
<div style="text-align: justify;">
#5 - Hosszú szőkés hajam van. Bárcsak sötétebb lenne *sóhaj*!</div>
<div style="text-align: justify;">
#6 - Nagyon szeretem nézni az esőt és a villámlást, olyan szép!</div>
<div style="text-align: justify;">
#7 - Viszont irtózatosan fázós vagyok.</div>
<div style="text-align: justify;">
#8 - Egész télen bakancsban jártam, imádom a bakancsokat. </div>
<div style="text-align: justify;">
#9 - Nyolcadikos leszek.</div>
<div style="text-align: justify;">
#10 - Tavaly majdnem megbuktam technikából. Egyetlen jegyem volt az évben, egy egyes, csak azért nem húztak meg, mert kitűnőt nem buktathatnak készségtárgyból. Szerencsére az a tanár már nem tanít technikát. </div>
<div style="text-align: justify;">
#11 - Szinte mindig a fekete nadrágom hordom. Kivéve, ha meleg van, akkor értelemszerűen rövidet, vagy szoknyát. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>11 válaszom:</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
– Tudod ki az a Rick Riordan?</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem, nem tudom.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
– Ha elvihetnél két könyvet egy lakatlan szigetre melyikek lennének azok?</div>
<div style="text-align: justify;">
Hm... A könyveket ott kell hagynom, vagy nekem is ott kell lennem? Az első esetben az Egy ikerpár titkos naplóját vinném, bár azt nagyon szívesen hagyom ott akárhol. A másik esetben valami túlélési kézikönyvet vinnék, mást nem, mert nem tudnék választani. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
– Tudod-e, hogy mi az, hogy anime? Ha igen melyik a kedvenced?</div>
<div style="text-align: justify;">
Tudom mi az, de csak régen néztem, és csak a történetre emlékszem, a címre nem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
– Milyen a számodra romantikus randi?</div>
<div style="text-align: justify;">
Nekem egy adott sráccal - Márk *.* - akármilyen randi romantikus. Nem kell naplemente, mert az csak képben romantikus. Magadban úgysem dolgozod fel, nem arra koncentrálsz. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
– Ha felajánlanának neked egy visszautasíthatatlan lehetőséget (rád bízom, hogy mit… amire nagyon vágyakozol), akkor is elfogadnád, ha emiatt két évre Amerikába kéne menned, hátrahagyva a családodat, a barátaidat és szinte az összes ismerősödet?</div>
<div style="text-align: justify;">
Simán elmennék. Nem sokan vannak, akik kedvéért itthon maradnék, többen, akik miatt mennék. Oké, érzéketlen lehet, de iszonyatosan imádom a lehetőségeket, az utazásokat. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-52106023949459351462014-07-28T00:52:00.001-07:002014-07-28T00:52:41.836-07:00Harmadik Díjam<div style="text-align: justify;">
<a href="http://1.bp.blogspot.com/-UMfQd0Io9TI/U9X53RyQWLI/AAAAAAAALMk/-eo-au4H4sk/s1600/versatile+blogger+award+pic.png" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://1.bp.blogspot.com/-UMfQd0Io9TI/U9X53RyQWLI/AAAAAAAALMk/-eo-au4H4sk/s1600/versatile+blogger+award+pic.png" height="200" width="200" /></a>Öhm... Kaptam ismét <strike>három</strike> egy díjat, amit nagyon köszönök <a href="http://www.i-dont-know-what-i-do.blogspot.hu/2014/07/harmadik-dijam.html">Kathy F.</a>-nek. Kathy-tól amúgy már kaptam egy nagyon kedves kritikát is, de így is meglepett, hogy engem jelölt meg. Kezdem úgy érezni, hogy vannak, akik szeretik a blogot, hiszen csak úgy a semmiből bukkannak fel olvasók: nemrég valaki az én blogomat kommentelte egy facebook-kiíráshoz, és azt mondta, szereti, míg más megtalált privátban, és linket kért hozzá, mert eltűnt a lementett dolgot közül. Bár még félúton sem járunk a történetben, meg kell, hogy köszönjem Nektek, hogy szeretitek a történetet! A tizenkettedik fejezet kedd este érkezik, kivételesen nem szerdán. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Amúgy ezt a tizenegy dolog rólam dolgot nehéz kitölteni, mert most egyszerre három díjat kaptam, így próbálom sztornózni, hogy mit, hogy, mit hova. Remélem azért még mindig érdekes vagyok Nektek. A díjat nem küldöm tovább, nincs olyan blog, amelyet most díjaznom kéne, aki van, az meg már kapott tőlem. Legszívesebben Kingának adnám, de ő kap eleget nélkülem is, és utálja a díjakat. Úgyhogy, ez megmarad nekem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>11 dolog rólam:</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
#1 - Tegnap ráejtettem egy zsámolyt a mamáéknál a nagy lábujjamra, ennek következtében belilult, és be is dagadt, de szerencsére nem tört el. Fájni azonban fáj.</div>
<div style="text-align: justify;">
#2 - Tegnap nagyon sokat gyalogoltam, mert Pesten voltam repülőtér-látogatáson (*.* <3), és ugye a repülőtér nagy. A bokám meg nehezen bírja, mert edzőtáborban egy hétig a homokban rohangáltam, az kikezdte, és még nem gyógyult be, így most nagyon fáj. </div>
<div style="text-align: justify;">
#3 - Hamarosan begyógyulnak a sebek a lábszáramon, a térdemen, és a sarkamon. </div>
<div style="text-align: justify;">
#4 - Igen, én mindig összetöröm magam, edzőtábor nem marad anélkül, hogy Alice ne sántikáljon a végére. </div>
<div style="text-align: justify;">
#5 - Tegnap Budapesten voltam, ugyanis szülinapomra repülőtér-látogatást kaptam. csodás volt, iszonyat jó, láttam két emeletes B747-400-ast is! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
#6 - Kissé tanácstalan vagyok egy bizonyos helyzetben, és nem szeretnék megbántani senkit, úgyhogy fogalmam sincs, mit tegyek. </div>
<div style="text-align: justify;">
#7 - Nagyon mozgalmas a nyaram.</div>
<div style="text-align: justify;">
#8 - Idegesít, ha nem ismerek valamit, amit a többiek igen. Például: sorozat, zene, könyv, film... Így mindig próbálok képben lenni az új dolgokkal, de néha nincs kedvem ahhoz, hogy a legújabb, ízlésemnek nem megfelelő zenéket hallgassak a Cheap Trick helyett. </div>
<div style="text-align: justify;">
#9 - Nagyon sokszor láttam a Top Gun-t, tizenháromig számoltam, utána már nem. Szerintem ma délután is megnézem. </div>
<div style="text-align: justify;">
#10 - Nagyon szeretek Ki nevet a végén?-ezni, apuval szinte minden este dupla partit játszunk, ami azt jelenti, hogy ő van a pirossal meg a sárgával, én meg a kék-zölddel (ez egy utalás a testi épségemre). Általában meg is verem. :D</div>
<div style="text-align: justify;">
#11 - Szeretem a meglepetéseket. Furcsa, mert mindenki utálja, ha ilyen dolgokat nem tudhat előre, de én imádom, ha valaki meglep. Rendszerint nem is kérdezősködöm.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>11 válaszom:</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mikor kezdted a blogod?</div>
<div style="text-align: justify;">
A legelsőt 2012. decemberében, az ALL-t pedig áprilisban. Közte folyamatosan vannak blogjaim. A legutolsó kezdett blogom még nem publikus, de ha az lesz, akkor értesítem, akit érdekel, meg szerintem ide is kirakom. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi vitt rá arra, hogy elkezdj írni?</div>
<div style="text-align: justify;">
Hú, ez egy hosszú történet. Már nagyon kicsi koromban találtam ki magamnak meséket, de nem írtam le őket. Egyszer egy osztálytársam felállt még másodikban egy óránkon, hogy szeretné felolvasni a meséjét. Akkor jutott eszembe, hogy tudnék ennél jobbat is, kicsit irigy voltam, bevallom, utánoztam egy pöppet, de igazam volt, tudtam jobbat írni. Amúgy ma ő is blogger.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi/ Ki alapján alkottad meg a szereplőidet?</div>
<div style="text-align: justify;">
Attól függ, melyikről beszélünk. Nova (The real dr. House) Kathy Reichs könyvsorozatának ihletése volt, Xen (Kisvárosi gyilkosságok) az unokatesóm, egy osztálytársam (nem, nem legjobb barátnő) és a saját magam összegyúrása. Kitti (Blood) egy kicsit én, a többi fikció, és akkor a mellékszereplőkről még nem is beszéltünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogyan vélekedsz a munkáidról?</div>
<div style="text-align: justify;">
Publikálás előtt igyekszem őket nagyon átnézni, foglalkozni velük, így általánosságban meg vagyok velük elégedve. Bár, van amit elkezdtem átdolgozni, bővíteni, például a Blood vagy a The real. dr. House. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mivel foglalkozol még szívesen az íráson kívül?</div>
<div style="text-align: justify;">
Olvasok, kosárlabdázom. A délutánjaim jórészt tanulással telnek, néha nyáron is tanulok, augusztusban szoktam ismételni, illetve most már egy éve folyamatosan minden kedden nyelvtanfolyamra járok, az angolt tanulom tovább. Idegen nyelven is szoktam olvasni, aztán a barátaimmal vagyok, Nettivel általában visítva beszélünk ki egyes embereket (<3), meg ilyesmi. Szóval, amellett, hogy komolyabb vagyok, azért mégiscsak tizenéves. :D</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Van olyan dolog, amire különösen büszke vagy?</div>
<div style="text-align: justify;">
A sporteredményeim, az apukám, az iskolai eredményeim, és a Firkász blog. Az olyan szinten a szívemhez nőtt, hogy kifejezni nem tudom. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hány éves vagy?</div>
<div style="text-align: justify;">
Két nap múlva 14 *.* </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretnél komolyabban foglalkozni az írással a későbbiekben?</div>
<div style="text-align: justify;">
Igen, szeretnék.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-Mi a kedvenc színed?</div>
<div style="text-align: justify;">
Bordó, sötétkék, fekete, bíbor.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Van-e olyan dolog/személy ami/aki miatt mindenen túl rajongsz?</div>
<div style="text-align: justify;">
Dolognak a repülőgépek. Imádom őket, pilóta akarok lenni. Néha csak úgy fekszem a fűben, a kövön és az eget figyelem. Szerencsére van pilóta ismerős. :D Személy? Márk *.*</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-75108690016899913202014-07-22T11:39:00.001-07:002014-07-22T11:43:10.839-07:00Tizenegyedik Fejezet<div style="text-align: justify;">
Sziasztok,<br />
megérkeztem a tizenegyedik fejezettel. Meglepő lesz, legalábbis, azt hiszem. Tudom, egy nappal korábban, mert a csütörtök helyett most átszoktunk a szerdára, de azért ma, mert azt mindenképpen szeretném, hogy a következőre kerek egy hetet kelljen várnotok - gonosz vagyok :D - és szerdán van a szülinapom, így aznap nem leszek elérhető.<br />
Azt még meg kell említenem, hogy nemrég kaptam egy blogajánlót Lanától, amit <a href="http://lanahelpindesign.blogspot.hu/2014/07/blogajanlo-3.html">az oldalán</a> megtekinthettek. Az ajánlóban egy másik blogom, a The real dr. House is szerepel, ha van kedvetek, oda is kukkantsatok be!<br />
Jó olvasást!<br />
<br />
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-sRUo_BZ50qM/U86vuDYefaI/AAAAAAAALHM/ltXOvvv1Tbo/s1600/lat.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://3.bp.blogspot.com/-sRUo_BZ50qM/U86vuDYefaI/AAAAAAAALHM/ltXOvvv1Tbo/s1600/lat.jpg" height="305" width="320" /></a>Alízék meccse után a hét nagyjából elfogadhatóan telt: a meccs utáni nap a legtöbben furán néztek rám és Kikire, hogy miért hiányoztunk, de mormogtunk valamit, így nem kérdezősködtek tovább, ami nagy szerencse, mert amiről nem beszélek magamtól, azt inkább nem kell erőltetni. Mondjuk, a kockák voltak a hibásak, mert a legtöbben a második szünetre összerakták, hogy tegnap volt a lányok meccse, mi meg tegnap hiányoztunk, akkor biztos ott voltunk. És: találtak bizonyítékot is! Képeket, amik valljuk be, viccesre sikeredtek: Kiki meg én állunk, közöttünk a két Alíz, de Kiki feje már kilóg a képből, olyan magas, Kisalíz felfelé néz rá, Alíz meg éppen lépne el, és emiatt olyan hülye feje van, hogy el sem lehet képzelni, mögöttünk pedig a Szekszárd-lányok ugranak a labdáért (ők gyakoroltak), de ők nem látszanak, csak a labda, de úgy, mintha Kisalíz fejére akarna esni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Muhhahha, Alíz feje! - röhögött fel Barna, amint a képet nézte valamelyik gyökér IPhone-ján. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Melyikre gondolsz? - kérdezte Kinga, aki természetesen nem bírta ki, hogy ne maradjon ki valamiből is. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A hetedikesre. - válaszolta Barna egyértelműen, mire kérdőn néztem rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindketten hetedikesek. - ráztam a fejem, jelezve, hogy a válasza nem volt túl korrekt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Aki ide jár. - helyesbített.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szombaton apu közölte, hogy le kellene mosni a kocsit, mivel jó az idő, és akkor szórakozhatunk a vízzel. Persze ezt kedvcsinálónak szánta, mert Kata ahogy meghallotta, már rohant is a szobájába, hogy megkeresse a fürdőruháját, és amint kikapta a fiókból már csavarta is a slagot, pedig akkor még csak fél tíz volt. </div>
<div style="text-align: justify;">
Balázs egykedvűen rugdosta a focilabdát a kertbe vezető üvegajtó előtt, miközben én, hozzá hasonlóan fürdőgatyában megjelentem mellette, a kezemben a kosárlabdával, és azt próbálgattam, hogy vajon bele tudnék-e célozni a tőlem elég messze lévő, és valóban nagyon alacsony kosárpalánkba. Inkább hagytam, nehogy ledobjam a tetőt, úgyhogy csak pattogtattam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Kata már kint ugrált a slag körül, a kezében egy röplabdával. Alíz még tavaly kezdte el tanítani, és ezt jobban megszerette, mint a kosárt, így anyuék beíratták a ZTE-hez, kezdőre, így jövőre, harmadikos lesz, ott kezdhet. Tök aranyos volt ahogyan átdobta a labdát a felfelé fordított slag felett, majd átugrott a vízen, hogy elérje. Így képzelek el a kommandós kiképzést. </div>
<div style="text-align: justify;">
Apu kitolatott a fűre, Kata meg elkezdte locsolni a kocsit. Ezzel csak az volt a baj, hogy nem vettük észre a lehúzott ablakot. Egyszerre hárman néztünk rá azzal a tipikus "Te jóságos isten" fejjel, anyu meg jót szórakozott rajtunk, mert kajacsinálás közben kilátott ránk a nagy üvegablakokon.</div>
<div style="text-align: justify;">
A házunk előnye egyébként az, hogy egy magas és vastag kerítés miatt nem lehet belátni az udvarba, csak a kapun keresztül, de a nappali-konyha-étkező együttesből pedig a hatalmas üvegablakokon keresztül simán be lehetett látni a kertet. Alíz szokott azon röhögni, hogy nem mer lemenni egyedül, ha későn nézünk horrort, mert fél, hogy valaki visszanéz rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
Szerettem a házunkban lakni, mert nagy volt, belvárosi, és mégis családi, mindenkinek külön szobával, azonban szépnek tartottam. A közösségi terekben a sötét színek uralkodtak, mert annyi fény jutott be a nagy ablakokon, meg a tükrök annyira tükrözték, hogy a világos színek rosszul mutattak volna. </div>
<div style="text-align: justify;">
Anyuék szobája a földszint egyik eldugott sarkában foglalt helyet a saját fürdőjükkel együtt, a mieink azonban az emeleten voltak, ahova két lépcső is vezetett: az egyik a konyhából, a pult mellől, de az olyan volt, hogy nem volt mindenhol megtámasztva, csupán egypár vékony fémoszlop tartotta, a másik pedig a bejárat mellett a nappali sarkában. Ezt anyu direkt azért preferálta, hogy ha majd "privát" vendégünk lesz, akkor azt használjuk. Balázzsal mi sokat sejtetően összenéztünk, Kata pedig megkérdezte, hogy az ovistársaira gondol-e (akkor még nagycsoportos volt). </div>
<div style="text-align: justify;">
A kert még a háznál is jobb volt: az előző tulaj valami nagyon gazdag volt, de mivel a lánya után költözött Horvátországba, gyorsan el kellett adnia, így nagyon olcsón rásózták anyuékra. Így történt, hogy van például rendes, földbe süllyesztett medencénk. Meg persze kosárpalánkunk, focikapunk, röplabda és tollashálónk, meg ilyenek, ráadásul anyu díszkertjének is lett hely.<br />
Na, ebben a díszkertben ugrált Kata, amikor nekikezdtünk a mosásnak. Persze mindhárman teljesen máshogy, így a végére sehova sem jutottunk, szisztematika nélkül.<br />
<br />
<i>- Kiss Diána dobásával fejeződött be a ZTE NKK utánpótlás csapatának utolsó, szezon és U14-béli meccse. A megye csapata ezzel ismét a korosztályos bajnokságon a második helyet szerezte meg. A küzdelemben a góltöbbséget egyértelműen H. Zelmira és A. Alíz volt, de ezen a mérkőzésen szépen domborított K. Dia és F. Hanna is. </i><br />
- Most minek olvasod fel? - kérdeztem anyut a reggelinél.<br />
- Büszke vagyok Alízékra. - mosolygott. - Tényleg, nincs kedve átjönni a hétvégi sütögetésre?<br />
- Megkérdezem. - közöltem, majd tovább ettem, hogy lássa, nincs kedvem beszélgetni. Nem is nagyon volt. Fáradt voltam a szokásos vasárnapi CSI-maraton miatt, pedig öt részt néztem csak meg, ami tőlem egész kevésnek számított. De i egész mégis kialvatlannak éreztem magam, mint aki egész éjszaka forgolódott, de én ilyet nem tettem! Aludtam, na.<br />
- Jujj, Danci nézd, mim van! - ordította Kata, miközben lefutott a lépcsőn, kezében valami Barbie-babával.<br />
- Ne Dancizz, amúgy meg neked is jó reggelt. - dörmögtem.<br />
- De nézd! - tolta az orrom alá.<br />
- Nagyon szép. - közöltem határozottan, mire Kata végre lenyugodott, és leült enni.<br />
Hamarosan Balázs is megérkezett, még pizsamában, levágta magát mellém, és elkezdte kenni a kenyeret. Villával. Pár pillanatig csak tátott szájjal néztem, de aztán kirobbant belőlem a röhögőgörcs. Balázs rám nézett, majd megkérdezte.<br />
- Mégis mit fuldokolsz? Bajod van öcsi? - aha, akkor ma reggel harapós. Nem baj, én tovább röhögtem azon a barom állaton, aki villával kente meg a kenyeret. Miután végzett, letette, és újra felvette, hogy kivegyen egy paradicsomot, majd megfogta a kését, és megkérdezte:<br />
- Ez hogyhogy nem koszos? Az előbb kentem vele... - mire kész, nem bírtam tovább. Még Kata is visítva nevetett. Balázs csak nézett ránk, nem értette, mi van, de nem is úgy nézett ki, mint aki érteni akarja. Csak megvonta a vállát, az összes evőeszközt félresöpörte, és kézzel ette a vajas kenyeret.<br />
Anyu ránk se figyelve pötyögött a gépén.<br />
- Dani, megtennéd, hogy átküldöd nekem azt a filmajánlót? - kérdezte, de igazából nem is figyelt.<br />
- Délután. - válaszoltam, mire bólintott, feltolta a szemüvegét, és sebesen gépelni kezdett.<br />
<br />
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-IDCYrLpvnJM/U81rqx134WI/AAAAAAAALFo/vC4_n9MDJ34/s1600/large+(10).jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://3.bp.blogspot.com/-IDCYrLpvnJM/U81rqx134WI/AAAAAAAALFo/vC4_n9MDJ34/s1600/large+(10).jpg" height="261" width="320" /></a>Alíz hétfő este várt Skypeon, legalábbis írt, hogy menjek fel. Mindenféle tanulás nélkül nyomtam be a gépem, majd a videohívást, ahol betöltődött az arca, miután felvette. Nem erre számítottam. Sírt.<br />
- Mi történt? Miatta? - kérdeztem azonnal, mire csak bólintott, és letörölte a könnyeit. Abban a pillanatban két dolgot akartam: hogy Alíz Egerszegen legyen, és megölelhessem, hogy minden rendben van, és hogy a gyerek egy balhorgosra álljon a jobb öklömtől. A tudat, hogy Alíz miatta sír, kiakasztott.<br />
- Megírtam neki mindent. Leírtam egy rohadt lapra, hogy három éve szeretem, és a kezébe nyomtam. Pénteken. - szipogta. - Ma Zsófinak elmondta, hogy barátnője van.<br />
- Nem merte a szemedbe mondani? - akadtam ki.<br />
- Nem. Rám sem nézett. Fél éve hülyített. Fél éve! - sírt még jobban.<br />
Persze nagyon rosszul volt, így többször is meg kellett hallgatnom a sztorit, mire teljes egészében megértettem. Tehát, Alíz írt egy levelet csütörtök este Zsoltinak, amit odaadott neki pénteken, a nap végén, és egész hétvégén rágódott, majd aznap reggel az egyik barátnője, Zsófi odament a gyerekhez és megkérdezte, hogy most mi van. A srác elmondta, hogy barátnője van, mire Zsófi kötelességtudóan elmondta Alíznak, aki abban a pillanatban röhögőgörcsben tört ki, és csak azután fogta fel, hogy mi is történt. Este tizenegykor köszöntem el tőle, addig sunyiban netezett, de elfáradt, és már majdnem elaludt. Annyit azért elmondott, hogy szombaton jön.<br />
<br />
Az az igazság, hogy délben még nem szólt semmit. A nagymamáéknál ebédelt, akik engem is meghívtak. Azt tudni kell, hogy Alíz apja az anyjáéknál lakik a balesete miatt, így vele is összefutottam, de csak pillanatokra, mert elsietett valahova. Így egész ebéd alatt próbáltam elkapni a tekintetét, de nem szemezett, csak csendben evett. Majd felkapta a táskáját, és hozzánk sietett.<br />
Ő nem olyan lány volt, aki az utca közepén nekiállt lelkizni, hanem megvárta, amíg nálunk köszönünk anyunak, felmegyünk a szobánkba, bezárkózunk a szobába. De akkor kitört belőle. Levetette magát az ágyamra, és a takaró csücskét az arcához szorítva kezdett el sírni. Durva volt.<br />
Körülbelül negyed óra után lecsendesedett, majd újra kitört belőle. Én csak ültem mellette az ágyon, és a hátát simogattam.<br />
- Kérsz valamit? - kérdeztem kedvesen. Rövid időre felnézett, és bólintott egyet.<br />
Tudtam, mi a dolgom. Alíz nem az a csaj volt, akinek ilyenkor teát kell főzni, hogy megnyugodjon, így leszaladtam a konyhába fél liter Fantáért. Alíz imádta a Fantát, kiskora óta, így mindig volt nálunk.<br />
- Az a legdurvább - kezdte -,hogy egész hétvégén azt mondtam magamnak, hogy úgysem jöhetünk össze, mert biztos barátnője van, vagy valami ilyesmi... Erre nem ez van? Annyira röhögtem, először csak az jutott eszembe, hogy igazam volt, aztán leesett... - mondta. Velem szemben ült, a Fantát kortyolgatta. - Egész nap olyan rossz volt. Egész héten. A levélben leírtam, hogy ne mondja el senkinek, de biztos, hogy az egész osztály tudja.<br />
- Azért ennyire nem lehet gyerekes... - közöltem bizonytalanul.<br />
Végignéztem rajta. A világosbarna rövidnadrágja meggyűrődött, sötétkék pólóján hatalmas fekete foltok sötétlettek a könnyektől. Világosbarna haját szálkában oldalra fonta, de a copf pár helyen kibomlott, ahogy a fejét az ágyba dörzsölte. Smink nem volt rajta, nem festette magát, és ez kiemelte, hogy milyen szép az arca. A lábáról már majdnem lejött a fásli, amit azért viselt, mert a túlzott megerőltetés miatt fájt a lábtörésének helye, és a dokik javasolták, hogy felrakja, mert ha ráesik, legalább puhára esik.<br />
A szemei vöröslöttek a sírástól, az arcán megszáradt a könny. Akkor jutott eszembe a kicsi Alíz, aki már elsőben is a Mennyország touristot üvöltötte, aki mindig mindenhol ott volt, az örök optimistát, aki mindig azt hangoztatta, hogy az unokanővérével örökre szinglik maradnak, boldogok ők így is. Ez a lány sírt az ágyamon egy szerelmes levél miatt, a kijelentés után cirka nyolc évvel.<br />
- Na gyere ide. - közöltem, és egy ölelésre magamhoz húztam. Belém csimpaszkodott, nem engedett el.A pólóm válla teljesen átázott a könnyeitől, de nem érdekelt.<br />
Délután edzésre kellett mennünk, de Alíz még mindig nem volt elég jól. A játékán is látszott, szétszórt volt, és nagyon szomorú. Annyira sajnáltam, hogy nem tudtam, mit mondjak neki. A két és fél óra leteltével elsőnek vonult be az öltözőbe, ahogy én is siettem, nehogy tőlem kérdezgessenek, hogy mi van vele. Hát, nem úsztam meg.<br />
- Zelnek meg mi baja? - kérdezte Zoli, amikor belépett.<br />
- Fogadunk megjött a mikulás. - kuncogott kissé gonoszan Peti.<br />
Persze minden hülyeséget kitaláltak. Kiki csendben várakozott mellettem, nem szólt bele a találgatásba, úgyis tudta, hogy elmondjuk neki. Amilyen hamar csak tudtam, olyan hamar siettem ki a többiek közül. Alízt az épületben nem találtam sehol, így kimentem az épület elé. A lépcsőn ült, a "ZTE FC Székház" felirat alatt, és az arcát a kezébe temette.<br />
- Mennyünk innen nagyon gyorsan, mielőtt elkezdenek faggatni a többiek. - fogtam meg a karját, miközben felrántottam. Egy közeli cukiba, a Betti Cukrászdába mentünk, ahol a sarokba, a legeldugottabb helyre ültünk.<br />
Alíz most kevésbé nézett ki rosszul. Látszott, hogy a mozgás jót tett neki, és mivel egy ideje nem sírt, az arca sem volt feldagadva. Ránéztem, és abban a pillanatban minden szánalom, amit felé éreztem, elpárolgott. Sajnáltam, persze, de szánalmat nem tudtam érzeni. A srácot sajnáltam. Tudtam, hogy fogalma sincs, mit hagyott ki: nem tudja, ki is Alíz, milyen is. Nem tudja, milyen érzés az, amikor van egy ilyen csaj melletted, akivel poénkodhatsz, aki mellette mesélheted a disznó vicceid. Én tudtam.<br />
Folyamatosan az arcát néztem, amíg ő a Zala Kockáját piszkálta. Abban a pillanatban, ahogy belegondoltam, mit hagy ki a srác, a lista más nevet kapott: "Mi nem lesz soha az enyém". Igen. Abban a pillanatban tudtam, hogy Alíz több nekem, mint egy barát, de neki egy kicsivel sem jelentek többet. Abban a pillanatban éreztem, hogy ezért a lányért hét éves korom óta rajongok, csak nem vettem észre. Összetévesztettem a barátsággal. Öreg hiba.</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-11779161497424031962014-07-20T05:41:00.001-07:002014-07-20T05:41:25.225-07:00Második Díjam<div style="text-align: justify;">
Megkaptam a blog második díját, Calissa-tól, nagyon szépen köszönöm! Ez egy újabb ok arra, hogy előkerítsek magamról újabb tizenegy dolgot, amit talán még szívesen is olvastok. Közben azért elmondom, hogy nem gondoltam volna, hogy lesznek olvasóim, így tényleg nagyon meglepett, hogy másodszorra is kaptam egy díjat. Na, kezdjük!</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<ol>
<li style="text-align: justify;">Nagyon szívok amiatt, hogy fiús vagyok. Kiskoromban fiúk között nőttem fel, sokat voltam velük, és egy idő után rám mindenki elkezdett haverként tekinteni: nem volt akadály velem ökörködni, még ha barátnőjük is volt/van. Ma is pl. Ádival löködtük egymást, és azért a sok hülye, disznó beszólásunkért a barátnője simán féltékeny lehetett volna, ha ott lett volna. És vannak srácok, akikkel bírom, ha így néznek rám, mármint, haverként, de nagyon félek, hogy az a srác, aki nekem tetszik, ő is haverként tekint rám, bár volt pár olyan megjegyzése, hogy lehet, hogy életemben először végre valaki lányként megnézett... Pedig öltözködésre például csak kicsit vagyok fiús, a rózsaszínt és a szoknyákat kerülöm. </li>
<li style="text-align: justify;">A Balaton-parton élek, ahol nyáron minden tele van turistával, télen azonban egy lélek sincs. Most egész jó: meleg a víz, szünet van, a faluban akár vizes pólóban (a fürdőruha miatt) is sétálhatok, nem néznek hülyének. Amúgy négy éve élek itt, azóta kezdem megszokni ezt a fajta, "lazaságot", de papucsban pl. még most sem vagyok képes az utcán menni fürdőruhában. </li>
<li style="text-align: justify;">Most olvasom a Wall Street farkasát, szerintem jó könyv.</li>
<li style="text-align: justify;">Most van nálunk a Borfesztivál, és ma például Ocho Macho koncert lesz. Megyünk Rékával.</li>
<li style="text-align: justify;">Írtam egy hosszú listát azokról a könyvekről, amelyek közül anuyék választhatnak, hogy mit vesznek szülinapomra. Amit megvettek, kihúzzák, és továbbadják a családban, hogy senki se vegye ugyanazt, és mindenképpen eltalálják, hogy mit akarok. </li>
<li style="text-align: justify;">Ha már itt tartunk: tíz nap múlva lesz a szülinapom.</li>
<li style="text-align: justify;">Lehet, hogy hamarosan nyitok egy új blogot, amiben szintén lesz romantika, a főszál azonban a népszerűségen lesz, a főszereplő pedig egy egészen különleges karakter. A cím pedig: International...</li>
<li style="text-align: justify;">Tegnap Zalakaroson voltam röpimeccsen, Fruzsival tizedikek lettünk. </li>
<li style="text-align: justify;">Hiányzik Viki... *.* alias Tori Andrew.</li>
<li style="text-align: justify;">Van két repülős matricafüzetem is. <3</li>
<li style="text-align: justify;">Sokan nem szeretik a nevüket, én azonban imádom, mind a kereszt, mind a vezeték, mind a becenevem. Szerencsés vagyok, hogy klassz nevem lehet. Nem egó, tényleg így gondolom, ráadásul emiatt a szüleimre vagyok büszke. </li>
</ol>
<div style="text-align: justify;">
<div>
<b>1. Van tesód? </b></div>
<div>
Igen, két öcsém is van, az egyikük három, a másikuk öt éves. Amúgy van két unokabátyám, és egy unokanővérem, akik a családom, kiskoromban nagyon sok időt töltöttem velük, és hozzájuk nőttem. Azt hiszem, nekik az a húguk vagyok. </div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>2. Volt valaha halálfélelmed egy bizonyos szituációban?</b></div>
<div>
Volt.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>3. Kedvenc színész/színésznő?</b></div>
<div>
Stana Katic, Emily Deschanel, Navi Rawat, AJ Cook, Nathan Fillion, David Krumholtz, Rob Morrow és természetesen David Boreanaz <3.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>4. Mi azaz egy vagy két szó amivel jellemezni tudnád magad?</b></div>
<div>
Repülőfan, nyolcvanas-évek-fan, művészlélek, reader... Lehet választani. :D</div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>5. Kedvenc könyv?</b></div>
<div>
Nem nagyon van, mert mindegyiket imádom, de ha választani kell, akkor az örök fav Csont és vér <3.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>6. Kávé vagy tea?</b></div>
<div>
Teából csak nagyon kevés teát szeretek, anyuék megutáltatták velem, így kávé, mert annak isteni az illata.... <3</div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>7. Mit szeretsz magadban?</b></div>
<div>
Azt, hogy olyan vagyok amilyen. A külsőmön kívül mindent. Megtanultam szeretni a saját jellememet, persze néha elbizonytalanodom, de amúgy megvagyok magammal.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>8. Melyik az a város ahova mindenképp elszeretnél jutni?</b></div>
<div>
Milyen kérdés ez? Montreal! <3</div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>9. Ha lenne egymilliód mit vennél belőle?</b></div>
<div>
Könyveket, repülőmakettet, és elmennék Montrealba. </div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>10. Milyen zenét hallgatsz?</b></div>
<div>
Pop-rock, rock, alter, és könnyűzene. </div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>11. Kedvenc autómárka?</b></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
Renault.<br />
<br />
Az a helyzet, hogy nem küldöm tovább a díjat. A Firkászra nemrég kaptam egyet, és ott mindenkit megjelöltem, akit meg szeretnék, többen nincsenek. Ha lesz, aki kiérdemli, annak úgyis fogok szólni, és megkapja a kérdéseket. Szerdán új rész, addig is legyen szép napotok! :)</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-714372357044121363.post-58836147724278922832014-07-16T08:45:00.002-07:002014-07-16T08:45:48.303-07:00Tizedik Fejezet<div style="text-align: justify;">
Sziasztok,<br />
Ma jubilálunk, ugyanis ez a tizedik fejezet a blogon! :) Hú, nagyon örülök, hogy eljutottunk idáig, bár azt be kell vallanom, hogy amikor ma végre leültem a gép elé, majdnem elaludtam, ugyanis röpis edzőtáborban vagyok egész nap, szombaton bajnokság, az előző párommal, akivel nagy bajnokok voltunk, nem tudok játszani, mert kiköltözött Németországba (Viki, hiányzol!), í mostani párom Fruzsi (Zsuuu*.*) pedig hadirokkant, csípő, térd és minden más problémával. De a jó hír, hogy az unokatesóm hazajött a külföldi diákmunkájáról, holnap találkozunk! *.* Na, de jöjjön, amire vártatok, vagyis, remélem vártatok: Tizedik Fejezet!<br />
Jó olvasást Nektek!<br />
<br />
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-RrevLncyrbs/U8JGfXDXOHI/AAAAAAAALBM/R0lHPf32LvQ/s1600/large.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://3.bp.blogspot.com/-RrevLncyrbs/U8JGfXDXOHI/AAAAAAAALBM/R0lHPf32LvQ/s1600/large.jpg" height="212" width="320" /></a>Fogalmam sincs, miért van az az effektus, amikor azt mondják, leszállhatsz a buszról, és egyszerre kezd el mindenki menni a kijárat felé, azt várva, hogy majd a többi hátrafordul, és utat enged. Így történt az, hogy mire leértem egypár sérüléssel gazdagodtam, bár a többiek sem úszták meg kevesebbel. Diának, egy másik lánynak vérzett is a lába, persze senki sem vállalta a felelősséget, a sofőr meg csak röhögött rajtunk. Jellemző.</div>
<div style="text-align: justify;">
Leérve a földre vágtam a táskámat és felnéztem a sportcsarnokra. Akkor építették, amikor azt hitték, hogy a Szekszárd majd mindenkit lever, és akkor ilyen szép meccseket játszhatnak hazai pályán, de nem jött össze, mert ők jellemzően lecsúsztak a dobogóról. Amíg mindenki leszállt a kezembe hajtogatott papírt böngésztem a csapatokról, akik a bajnokságra jelentkeztek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nos, ha mi most úgy elverjük őket, akkor ők a Körmend ellen mennek... - silabizáltam a lapot, és mögöttem elhallgattak a többiek. - És akkor valószínűleg a Körmend nyer, aki megy a PEAC ellen, a PEAC megveri. Játszottunk mi a PEAC-cal? - néztem körbe, mert hirtelen nem ugrott be a meccs.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Aha. - közölte a mellém érő Dia, aki éppen a lábán lévő sebre rakott ragtapaszt. - A szezon elejére hozták, mert az egyik csaj asszem válogatott, és nekik most vannak az U17-es meccsek, asszem Egyiptom ellen. - közölte.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Levertük őket, nem? - kérdeztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Le, ha jól emlékszem két ponttal. Kemény volt. - vonta meg a vállát, én pedig azon kezdtem el gondolkozni, hogy milyen felelősségteljes csapatkapitány az, aki a meccsekre sem emlékszik. Kutattam az agyamban, aztán beugrott: még szeptemberben játszottunk velük, mert a csapatból az egyik lány válogatott, és nélküle nem játszottak, a válogatottnak pedig ilyenkor vannak Európa és világbajnoksági meccsei. </div>
<div style="text-align: justify;">
A Szekszárd játékosai már nézegettek kifelé az ablakon, feltűnően sokszor jártak az ajtó irányában, így végül egy engedélyt követően Diával bementünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ha eddig úgy gondoltam, túlzok azzal, hogy ez a város nagyon szerette a csapatát, akkor ezt abban a pillanatban terveztem visszavonni: a lépcsők korlátjain a csapat sárga-fekete mezével egyező színekben lufik lengtek, az egész küzdőteret kidíszítették. Megforgattam a szemem, Dia pedig felnevetett a gesztuson, mire az egész Szekszárd (szurkolókkal együtt) felénk fordult. </div>
<div style="text-align: justify;">
Egy nem túl kedves csaj az öltözőnket is megmutatta, de olyan hanyagul válaszolgatott Dia feltett kérdéseire - aki mellesleg csak érdeklődött, de mindegy - hogy eldöntöttem, én inkább meg sem szólalok, jó nekem csendben is. A hely egyébként nem volt rossz, a sarkamban belépő csapat véleménye szerint, akik szokásosan eltévedtek a stadionban - jó szokás szerint. </div>
<div style="text-align: justify;">
Öltözés közben Kisalízzal stratégiát egyeztettünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
A kosárlabdában öt fős a kezdőcsapat, az egy palánkra való játékban - streetballban - pedig négy plusz egy csere. A rendes, előbb említett játékban akárhány cserét alkalmazhatnak, nincs megadva. Az összes játékosból egy - a csapatkapitány - az irányító, a többiek mind egyetlen poszton mozognak. Nincs támadó vagy védekező, mindenki ott van, ahol tud, csupán az edzők szoktak posztokat megkülönböztetni. Az irányító irányítja a pálya játékát, irányító csak irányítót foghat, vagyis ők nem is nagyon fogják egymást. A mi stratégiánk valami olyasmi volt, hogy ha akárki is dob, Alíz mellé megy, mert akkor ha meglökik, őt faultolják ki, így neki kell a büntetőt dobnia, és ő a legjobb büntető-dobónk. Én nem megyek beljebb a hárompontos vonalon, mert aki tud olyat dobni, azt ki kell használni. A többiek passzolnak és kétpontosokat dobnak. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután végeztünk, a kezembe vettem az izomszorítókat, és kimentem a fiúkhoz a folyosóra. Dani készségesen megismételte a szalagok felragasztását, míg Kiki azt magyarázta nekünk, lányoknak, hogy ezek a Szekszárd-lányok milyen bátrak, merthogy ő eddig két telefonszámot is kapott. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te mennyit? - kérdeztem halkan Danitól. Kiki felé biccentett és bólintott egyet. Ő is kettőt. Hát, oké. Tényleg bátrak ezek a lányok, én sosem mertem volna csak úgy egy telefonszámot nyomni a srác kezébe, akibe én vagyok szerelmes. - Hol vannak? - kérdeztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Felém nyújtotta a kezét, és kivettem a tenyeréből a két papírfecnit. Dani szó nélkül megmagyarázta:</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az egyik az a vörös hajú, ott a bírók asztalánál, a másik pedig az a barna, aki a lelátón ül a szőkével a harmadik sorban. - mutogatott, de igyekezett úgy tenni, hogy ne legyen feltűnő.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Értem. Felhívod őket?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Dehogy is, miért hívnám? - ezt utáltam Daniban. Nem zárta le a témát egy ponttal, visszakérdezett, bár nem várt rá választ, de mégis idiótának éreztem magam, hogy nem válaszolok egy kérdésre. Tudta, hogy ezt utálom benne, de mindig azt mondta, hogy "kell, hogy megtartson magában valami rossz szokást is, nehogy túlságosan szeretni kezdjem.", és gonoszan röhögött a kijelentés mellé. </div>
<div style="text-align: justify;">
A fiúk hamarosan leszállingóztak a nézőtérre, mi pedig a pálya szélére. A kamerások már vettek minket, az egyik operatőr éppen arra kérte a mi csapatunk "kezdő5"-jét, hogy álljunk össze, hadd legyen egy kép a kezdőcsapatról. Ugyanezt lejátszották a másik csapattal, majd amikor végre valahára végeztek, pályára állhattunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
Én ugrottam, ennek megfelelően bementem a körgyűrű közepébe, ahol kezet fogtam a másik csapatkapitánnyal, majd egy pillanatra hátranéztem a többiekre, de nem volt időm elgondolkozni, mert már kezdődött is a meccs. Szerencsére nekem sikerült elütnöm a labdát, ami Dia kezébe pottyant. A csapatunk többi tagja előrefutott, így Dia passzolhatott Kisalíznak, akit persze rögtön úgy löktek meg, hogy ráesett a labdára. A meccs első balesete az első percben... A legtöbben körégyűltünk, de ő felállt, és folytatta, de mivel egyértelműen fault volt, dobott két csont nélküli büntetőt. Így rögtön négy pont előnnyel kezdtük a meccset.</div>
<div style="text-align: justify;">
Olyan volt, mint amilyenre számítottam: ötven ponttal vertük meg őket, bár a Szekszárd-lányok hősiesen kitartottak, de hiába, erősebbek voltunk. Daniék a pálya szélén boldogan ünnepeltek minket, de persze az utolsó dobás pillanatában fel sem fogtuk. Csak csendben álltunk, míg a közönség ZTE-szurkoló része üvöltözött. Én egy másodperc töredéke alatt Alíz nyakában termettem, ott ugráltunk. Persze, már jó ideje mindig második helyezést érünk el a bajnokságon, de azért minden évben ugyanúgy (ha nem jobban) örülünk neki. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Fáradtan értem haza, és miközben fogadtam a netes gratulációkat (persze csak miután már megkaptam őket anyuéktól és a rokonoktól) a meccsen készült képeket nézegettem. Úgy döntöttem, hogy először lecsekkolom a felvételeket, és utána megnézem a híreket, mert amilyen gyorsan mennek az események, biztos voltam benne, hogy estére már egy tucat oldal tudósít rólunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
De milyenek is lettek a képek? Először még csak a küzdőtér, majd jönnek a szurkolók: a mieink, az ellenfélé, az egész lelátó, az öltözőkön kilépő csapatok, majd az eligazítás a pálya szélén. A kamera az középre rakott kezeik fölé magasodott, onnan fényképeztek. A következő képeken a kezdőcsapatok összeállós képei látszódtak, majd az ugrás pillanata. Hihetetlen jó kép lett, a másik csapat kapitányával már mindketten elemelkedtünk a földről, így tényleg az ugrás látszik. Utána rengeteg dobó-védő páros, hárompontosok, rólam is. Vicces volt visszanézni a képeket, valahogy úgy éreztem, mintha nem si én lennék rajtuk. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután ezzel végeztem, felnéztem Facebookra, ahol a falamat a rengeteg kép és a gratulációk árasztották el. Millió posztban jelöltek meg, amikben mindenki ujjongott, hogy nyertünk. Megnéztem a ZTE weboldalát, ahol máris szerepelt rólunk egy hír, amely a klasszikus kosaras csapatképpel kezdődött, ahol a tíz játékos (kezdőcsapat plusz öt csere) feles arányban beáll a körgyűrűre, a legelsők guggolnak, hogy mindenki látszódjon. Gyorsan lementettem a képet, nehogy elvesszen itt nekem, és végigolvastam a tudósítást, amely persze semmi újat nem tartalmazott, hiszem ott voltam, részt vettem. </div>
<div style="text-align: justify;">
A ZTE Facebook falát is megnéztem, ahol a képen majdnem sírva fakadtam. Én és Alíz állunk rajta, mindketten az oklevél egy-egy szélét fogjuk (az érmet egy külön ünnepségen adják át), és mosolygunk. Ugyanolyan mez, ugyanaz a nézés, beállás, ami csak kettőnkre jellemző. Ugyanaz a kibontott, hosszú haj (bár más színben), a két legjobb barátnő vigyora... A képaláírás pedig: "Horváth Zelmira és Auer Alíz csapata a Magyra Bajnokság második helyén végzett a mai szekszárdi mérkőzésen. A részletes beszámolót a linken tekinthetik meg. Hajrá ZTE NKK, hajrá 13-asok!"</div>
<div style="text-align: justify;">
Voltak, akik nem értették, hogy miért van odaírva, hogy "Hajrá 13-asok!", de én persze igen. Az a lényege, hogy az egyesület két, bajnokságon is részt vevő csapatának két kapitánya (Zsófi és én), mindketten tizenhármas számmal játszunk. Így vagyunk mi a "tizenhármasok". Megnéztem a kommenteket is. Szinte mind gratulációval kezdődött, tobzódtak a büszke rokonok, az "Én lányom!" felkiáltásokkal. Visszamentem az üzenőfalra, és írtam egyet a ZTE-nek: </div>
<div style="text-align: justify;">
"Bizonyára sokan ismerik a Facebook profilomat, de aki nem, annak elmondom, hogy én vagyok Horváth Zelmira. Nem, nem álprofil, én lennék, és ezáltal szeretném megköszönni a sok gratulációt, a biztatást, mindent, amit a rajongóktól kaptunk. Örülünk a második helynek, de tehetek egy ígéretet: Jövőre még az Uniqua sem állíthat meg minket! Jövőre a finálé a cél, és meg is nyerjük."</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem telt bele egy perc sem, már harmincan megosztották a kiírásomat, és a ZTE oldalára egy kép is kikerült, amit gondolom ScreenCapture-val fényképeztek le, a fülszöveg pedig "Horváth Zelmira üzenete a szurkolóknak". Olyan kommentek érkeztek alá, amiken csak szüntelenül mosolyogtam. Majd egy, amin képtelenül elröhögtem magam. A feladó a Zalai Hírlap Facebook oldala volt, és ezt írta: "Ha jövőre bajnoki első helyet értek el, tietek a szombati hétvége rovat nagyoldala... :)"</div>
<div style="text-align: justify;">
Átlinkeltem a kommentet az összes csapattársnak, kivétel nélkül mindenki őrjöngött, de azt hiszem, ők még a nyert meccs hatása alatt. Én viszont csak lefekvés előtt egy kicsivel fogtam fel, hogy mi történt... Hát, bajnoki másodikak lettünk az NB1-ben!</div>
Alice Zelmyra Hodginshttp://www.blogger.com/profile/04125304494907737642noreply@blogger.com2