Negyedik Fejezet

Sziasztok,
megérkeztem a következő résszel. Azért ilyen későn mert két napig meg sem álltam, mentem, jól éreztem maga, és nem volt időm a sok dolog közepette élesíteni ezt a részt. Most egyébként csodás álmodozó hangulatban vagyok. Nemrég említettem, hogy csalódtam, de lehet, hogy felesleges volt, és minden meg fog oldódni, a következő hét folyamán, legkésőbb szombaton, ha az a bizonyos valaki összeszedi a bátorságát. Mert itt már csak rajta múlik.
Tegnap hazajöttek az uncsiim Ausztriából, és egészen késő estig kosaraztunk, trambulinoztunk, filmet néztünk, hülyültünk a kertben stb. Gábor meg Ádám igazi nagy arcok, na :D

Hazaérve nem tettem mást, csak ledobtam a cuccom, köszöntem anyuéknak, majd a szobámba beérve írtam egyet a csapat Twitter-csoportjába, hogy hazaértem. Persze, rögtön megtaláltak, és elkezdtek írogatni, így folyamatosan rezgett a telefonom, de anyuék rám szóltak, hogy hagyjam abba a levelezést, és meséljem el, mi volt. Odavetettem pár szót, aztán a szobámba indultam. Megágyaztam, elővettem a pizsim, kipakoltam a cuccom, kicsit rendet raktam, aztán elmentem zuhanyozni.

Mindig is imádtam a forró vizet, ahogyan végigfolyik a testemen. Igazi feltöltődés volt, élni nem tudtam volna nélküle. Miután végeztem, fogat mostam, felvettem a fürdőköpenyemet, és bebújtam az ágyba a laptopommal. Elindítottam a zenét (Take my breath away), és elindítottam a Gyilkos elmék első évadjának harmadik részét, ugyanis itt tartottam a hétvégén elkezdett nagy maratonomban, aminek célja az volt, hogy a nyár végére mind a kilenc évaddal végezzek. 

Anyu tízkor szólt, hogy ideje lenne aludni. Még kimentem zsepiért, aztán elköszöntem tőlük.

Reggel azzal az érzéssel keltem, hogy semmi kedven az élethez, ahhoz, hogy bemenjek. Tegnap nagyon jól éreztem magam, városban, boldogan, a francnak volt kedve visszamenni a falusiakhoz. Végül azért fél hétre felöltöztem: fekete nadrág, kék, cápás póló "Im Veggie" felirattal, és befont haj, amiről tudtam, hogy kibontom, de addig is göndörödhet magában. 

Anyu már megcsinálta a szenyámat, megettem, miközben a nevelőapám szívta a vérem, de annyira nem érdekelt. Negyedkor Réka várt a buszmegállóban, szótlanul vártuk a tömegközlekedés eme csodáját, míg végül bezötyögött.

Gyenesen én felmentem, Réka le (klassz elrendezés). Az osztályban még csak a kétes életű lányok voltak ott, meg pár fiú,így én felültem a padomra, és vártam Nettit, aki nem sokkal utánam érkezett. Rögtön kajálni kezdett, amit én kiguvadt szemekkel néztem, majd észbe kapott, hogy törit kellene másolnia, így elkérte a füzetemet. Mondtam, hogy nincs kész. Nem lepődött meg. Én szeretem a törit, nagyon, de a tegnapi edzés lefárasztott, és hétfőn szóltam is a tanárnak, hogy nem tudom megírni, mert későn érek haza. Nem vette zokon, elég értelmesnek tart ahhoz, hogy rájöjjön, nem kibúvónak szánom.

Háromnegyed körül Zsolti is megérkezett. Teljes két másodpercig volt az osztályban, azalatt ledobta a táskáját, és kiment a haverjaihoz, akik épp várták. Addig is árgus szemekkel követtem, majd amikor kiment, rájöttem, hogy nem érdeklem, bedugtam a fülembe a telefonom fülhallgatóját. Csak azzal nem számoltam, hogy a Take my breath away fog elindulni. Ettől még inkább letargiába zuhantam, de hamarosan a Góth rázott fel, mert bejött a terembe, és egy rövid felelés után elkezdett magyarázni a dualizmus koráról. Megpróbáltam figyelni, jegyzeteltem a repülős füzetembe, de már az is elvonta a figyelmem. Zsoltitól kaptam, tavaly év végén. Már nem volt tanítás, csak úgy bent voltunk. Nála volt a törifüzete. Megmutatta nekem, hogy repülős, én meg megkérdeztem, hogy nem akarja-e véletlenül nekem adni. Ő csak a kezembe adta, és azt mondta: "de". Az összes ribanc rám volt irigy, én pedig azóta abba írok. Észre is vette, egy hónapja előttem ült, és akkor még rajzolt is a hátuljába (náci jelképet, oké, mindegy), meg végignézegette, hogy itt milyen rondán írt, meg ilyenek.

Irodalmon sem volt jobb a helyzet. Tetejébe egy novellát elemeztünk, én pedig már előre tudtam, hogy mi lesz benne, mert elolvastam a tankönyv összefoglalását. Megpróbáltam elfoglalni magam: arra gondoltam, hogy nem leszek sem kémián, sem tesin, közben pedig a kezemet tördeltem, amit az osztályfőnök sikeresen észre is vett.
- Alíz, valami baj van?
- Nem, semmi, csak kicsit ideges vagyok a meccs miatt. - villantottam egy ezerwattos mosolyt. A meccset általában felhasználhattam, ha nem akartam elmondani az igazat. Bár mindenki tudja, hogy én felszabadultan játszok, és sosem idegeskedem rajta, elmondhattam, hogy ez bajnokság, és hogy sok múlik rajta.
Az óra további részében békén lettem hagyva, még Emese se szólt hozzám, aki elvileg a legjobb barátnőm, és mellettem ül év eleje óta. Elvoltam, néha lefirkantottam egy-egy mondatot, így úgy-ahogy eltelt az óra. Az utána következő technikához már nem volt sok kedvem. Sosem szerettem, bár művészeti suliba jártam. Inkább írtam, rajzoltam, elemeztem novellákat, anekdotákat, könyveket. Tavaly, hatodikban majdnem meg is buktam belőle, mert egyetlen jegyem volt: egy egyes, házi feladat hiányból.
Valahogy eltelt, dobozt készítettünk, fűrészeltünk, faragtunk, ilyesmi. Utána egy gyötrelmes etika következett. Ez egy kicsi iskola, ami órát csak lehet, a párhuzamos osztállyal együtt tartanak. Angolt, etikát. Nos, mivel én etikás vagyok, nem hittanos, Zsoltival egy teremben ültem végig azt a negyvenöt percet. De a tetejébe még minden angolon is találkozunk. Igen, tetszik nekem, szeretem, de néha ciki, hogy hallja például a kiejtésemet - ami nem is olyan rossz - vagy ennyit látjuk egymást. Viszont néha ijesztően kevés időt töltünk együtt, és hiányzik. Nincs egyensúly.
A mostani órán a túlnépesedésről kellett beszélnünk. Csengetés után mindenki őrült tempóban vonult le az udvarra, és pedig megfogtam a táskámat, elköszöntem, és edzésre indultam. Szerettem, hogy a sport miatt vannak kiváltságaim: elmehettem az utolsó két óráról, másnapra több tanár mondta, hogy ne tanuljak, inkább eddzek, persze én a másfél órás sport után moziba igyekeztem, a Csajok Bosszújára, amit tegnap egyeztettem le anyuval. Dani csajos mozit akart megnézni, én meg mentem. Érdekes, ez fordítva szokott lenni, de annyira nem érdekelt. Megbeszéltük, hogy edzés után felmegyünk hozzájuk, lerakom a cuccom, utána pedig majd felmegyünk érte. Mindent elterveztünk, ahogy szoktuk.
A buszút csendesen telt, az óraközi szünetekben a többiek üzenetekkel. Háromnegyed tizenkettőkör megnyugodva dőltem hátra, mondván kémián nem engedi a Fejes, hogy üzengessenek, amúgy is sasszeme van, de kaptam egy üzenetet.
Eme üzenete: Az Mg égése milyen reakció??? Vivinek kell felel.
Amilyen gyorsan csak tudtam, írtam.
Alíz üzenete: Redoxireakció.
Nem tudom, hogy tudta kicselezni a tanárt, de még egy üzenetben megkértem, hogy írjon, hogyan felelt Vivi. Jó ideig nem kaptam tőle üzenetet, így valószínű volt, hogy észrevették, vagy nem mer írni, mert éppen rá néz a tanár. Vagy ami még rosszabb: ő a következő felelő.
A buszon figyelgettem az embereket, de inkább a zene kötött le. Éppen a Queen Dont stop me now-ja ment, amit mindig is nagyon szerettem. Ritmusra mozgattam a fejem, ütögettem az edzőtáskámat.
Odaérve Dani szokásosan várt a pályaudvaron. Tetszett ez a mindennap-találkozunk-dolog. Arra az időre emlékeztetett, amikor még én is egerszegi voltam, és minden nap összefutottunk a suliban. Kicsit a réginek éreztem magam, amikor megöleltem, és együtt sétáltunk a sportcsarnok felé. Teljesen máshogy éreztem magam, mint Gyenesen. Ott nehezebb volt: folyamatosan sziporkáznom kellett, hogy szeressenek, kényszeresen akartam jófej lenni. Itt inkább bunkónak volt nehezebb lenni. Akármit mondtam, jól jöttem ki belőle, a csapattársaim szerettek, a helyemen voltam.
Az öltözőben gyorsan bekapcsolódtam a pletykákba. Nem volt túl új a téma: valami Ady-s lányról beszéltek, aki lehet, hogy összejön az egyik csapattársunkkal, Barnival. Barni kicsit alacsony, zárkózott gyerek, nem igazán ismertem, pedig tíz éve egy edzésre jártunk. Mindennek ellenére szurkoltam neki, hogy összejöjjön a csajjal, persze, ha ő is akarja.
Nem csak róla esett szó. Legnagyobb meglepetésemre Daniról is beszéltek, mire mi, Kisalízzal csak hallgattunk. Tudtam, hogy Daninak volt egy barátnője pár hónapig, de szakítottak, viszont a részleteket addig ismertem, hogy a csaj tapadt, és Dani is rájött, hogy csak tetszik neki, és nem szerelmes. Persze itt, komplett találgatásokba kavarodtam.
- Csak azért beszélnek róla, mert te is itt vagy. - súgta nekem. - Azt hiszik, te többet tudsz, és így akarják kiszedni belőled, meg azt hiszik, hogy köztetek alakul valami.
- Szuper. - súgtam vissza. - Egyszerűen szuper.
Hagytam, hadd találgassanak, azért sem szólaltam meg. Elővettem a telefonom, és egy nem létező sms-t kezdtem el olvasni. Azt állt benne, hogy Alíz, szeretlek, csak eddig nem mertem elmondani. És természetesen képzeletben Zsolti írta.
Az edzés kezdetével abbahagytam az álmodozást, és a feladatra koncentráltam. Valahogy végigjátszottam a másfél órát, a szokásos teljesítményemmel, ahogyan mindig is tettem. Utána elsőként öltöztem át, siettünk Danival hozzájuk.
Daniék háza a kertváros szélén, közel a belvároshoz. Kívülről nem látszott nagynak, de belül igenis az volt, hiszen három gyerekkel kisebb nagyon nem is lehetett volna. A kedvencem azért Dani szobája volt: sötétkék falak, körbeposzterezve, egy kosárpalánkkal az ágya melletti falon, egy csomó kis teniszlabda méretű gumilabdával, kosárlabda-színűre festve, szétszórt ruhákkal. Úgy vettem észre, a legtöbb csak zavarba jön attól, ha meglát egy fiú alsót a földön. Nekem kiskorom óta természetes volt, hogy Dani azokat is szétszórva hagyja, így nem rökönyödtem meg rajta. Az asztalát is rendetlenség uralta, amelynek legtetején a kémiakönyve hevert, nyitva valami számára érthetetlen leckénél.
Először ő öltözött át, bár azt előttem. Levette a pólóját, amit szétizzadt, keresett helyette másikat, és neki ennyi volt a nagy toalett. Közben Kata rontott be, hogy köszönjön nekünk, én meg csak mosolyogtam a kiscsajon.
Az én öltözködésem valamivel hosszabb időt vette igénybe: korallszín rövidnadrágot vettem fel, egy lógós, háromszög mintás csontszín felsővel, az elején pedig betűrtem a nadrágba. nagyjából kontyba rendeztem a hajam, mert a mozizáshoz nem szeretem, ha a szemembe lóg, majd megmostam a fekete szemüvegem lencséjét.
Dani az ajtónál várt, és már indulhattunk is. Még zsebre vágtam a telefonomat, és mentünk is.
Danival szerettem mozizni, mert nagy film-őrült, minden érdekli, minden filmre kritikus szemmel néz, meg van róluk a véleménye. És, ami a legfontosabb, akármit megnéz. Akármilyen romantikus vígjátékra el lehet rángatni. A töritanáruk azért szereti, mert egy csomó történelmi filmet látott, mint a például a Karácsonyfát a frontra, vagy a Nyugaton a helyzet változatlan. A Schindler listájából olyan elemzést írt médiára, hogy a tanár csak nézett. Emellett gyakran idézgeti filmekből, amit nagyon bírok benne. És ami a legdurvább, hogy ebben a jellemben semmi erőltetett nincs: neki így esik jól, így csinálja, ezt szereti.
Útközben jött egy üzenetem Nettitől.
Netti üzenete: Hoool vagy?? Azt mondtad, ma fent leszel Fb-n.
Alíz üzenete: Moziba megyek, Zegen vagyok, este érek haza. Akkor meg inkább alszok.
Netti üzenete: Dejóóó!! :) Mit nézel?
Alíz üzenete: Csajok Bosszúja, és Danival. Most megyünk.
Ennyivel le is tudtuk a dolgot.
Az úton inkább Dani kérdezgetett engem: melyik hétvégén jövök, miből írunk tézét, szóval csak a szokásos dolgokat. Azért érdeklődtem egyet a régi sulimról, osztályomról, de ő se tudott sokat mondani, mert mióta gimis, csak Kisalíz miatt szokott lenézni a hetedikesekhez, őt meg rendszerint kihívják, vagy ő megy fel a kilencedikesekhez. Azért annyit mondott, hogy nekik is bele kell húzniuk, meg hogy a Margó meg akarja buktatni Lacit irodalomból, mert Lacit semmi sem érdekli, csak az idegen nyelvek.
A Plázába belépve megvettük a jegyeket, de volt még fél óránk, így beszabadultunk a könyvesboltba. Dani valami életrajzi regényt keresett, én meg az Ötödik Sally-t. Ő hamarabb megtalálta az övét, én még nézelődtem egy kicsit, amíg rábukkantam a Virágot Algernonnak írójának másik könyvére. Nem olvastam még, meg sem akartam venni, csak megnéztem, hogy megvan-e. Dani addig a riportregényeknél nézelődött, aztán odahívott maga mellé.
- Ez neked való lenne. Riportregény a rendőrökről. Moldova György - Bűn az élet. Én ezt néztem magamnak. - mutatta fel a 90 nap a mentők között-öt.
- Az se rossz. Én Gillian Flynn-től akarok olvasni, nagyon dicsérik. - közöltem, és tovább nézegettem a krimi polcot.
Dani maradt a médiaregényeknél. Imádtam nézni, amilyen beleéléssel olvas bele mások életébe, a közéletbe. Mindene volt, hogy mindent tudjon a rendezőkről, filmesekről, producerekről, színészekről. Nem kellett sok, én akadtam bele - bizonyára rossz polcra rakták vissza - arra, amiről biztosan tudtam, hogy még nem olvasta.
- Nézz ide. A díványon - Marilyn Monroe.
- Uhó, mikbe bele nem botlunk. - vette ki a kezemből, és elkezdte olvasni a fülszöveget.

Nem sokkal azután, miután Dani elrakatta magának a könyvet, hogy majd bejön érte, ha lesz nála annyi pénz, megvettük a kaját: neki nagy kóla, nagy popcorn, smarties, nekem pedig ugyanez, csak Fantával. Kicsi korom óta imádtam a Fantát, szerelem volt első kortyra. Azóta ha tehetem, azt iszok.
A filmünk az egyesben, a "Nagyteremben" kezdődött, bementünk, leültünk a helyünkre, és már kezdődtek is a bemutatók. Imádtuk a bemutatókat mindketten. Én azért mert szeretem a színes, figyelemfelkeltő kisfilmeket, Dani meg hogy eltervezze, melyiket nézi meg legközelebb. Természetesen ha ő moziba jön, általában jövök vele én is, mert hozzá hasonlóan nagy mozis vagyok, csak nem értek úgy a filmekhez.
A második reklámnak nagyon ismerős főcíme volt. Majd beugrott.
- Ez az a nő, akit mondtam. Gillian Flynn. Az ő könyvéből csinálták a filmet. - súgtam, miközben a bemondó kimondta a címet: Gone Girl - Holtodiglan.
Nemsokára következett azért a filmünk is, ami nem volt rossz, de azért azt észrevettem, hogy minden nő elhozta a pasiját. Legyen nekik is csajos programjuk.

Miután a filmnek vége lett, Danit hívta az anyukája, hogy eljöjjön-e értünk, mert éppen jön haza a TESCO-ból. Ezzel sokkal jobban jöttünk ki, mint a gyaloglással, mert így biztonságosan el is értem a buszt, ami végül fél kilencre juttatott haza.