Gondolom most néztek nagyokat, hogy mi van, mert a huszadik fejezetnek kéne jönnie, de... Én nem éreztem annyira jónak ezt a történetet, ti pedig, akik olvassátok, jobbat érdemeltek. Így átdolgoztam a történetet, így más lett a prológus is. Remélem ez legalább annyira fog tetszeni, mint az előző, és remélem, tudom jobban hozni a részeket! Remélem nem találjátok hosszúnak, de nem szerettem volna kettészedni :)
______________
- Eszter, mégis mi a faszt jelentsen ez? - szinte már ordítottam vele, de nem érdekelt. Nem érdekelt, hogy korábban még dühös sem bírtam lenni rá. Korábban tartottam magam ahhoz, hogy nem káromkodok vele, nem veszekszem vele, de mentségemre, ő kezdte az egészet. Ő kezdett vádaskodni.
- Hát azt, hogy csak a szexre kellettem neked! Oké, vártál kemény két hónapot, volt egy óra vízszintesben, aztán most már le se vagyok szarva? Most már lehet csalni? Dani, "legjobb barátnője" - rajzolt idézőjeleket a levegőbe - a lányoknak van! A fiúknak barátnőjük van, meg haverjaik! - akadt ki teljesen. Akkor már sejtettem, honnan fúj a szél.
- Már megint Alíz a bajod? - kérdeztem ezredszerre, amire ezredik alkalommal is ugyanazt a választ vártam: "Nem.". Most azonban megkaptam.
- Igen! Ő a bajom! Mondhatod, hogy nem, nincs köztetek semmi, de az ég szerelmére, látom! Eléd megyek a suliba, kivel sms-ezel? Vele. Beszélünk, valaki hív, csak nem ő az? Az ég szerelmére, akármilyen páros dolog van, mindig vele vagy! Ha bajod van, anyád inkább hívja őt mint engem! Elmegyek az edzésetekre, mit látok? Vele röhögsz, vele vagy egy csapatban, mindent vele csinálsz! Amikor meg nem egy csapatban vagytok, akkor ölelgeted! És ne mondd nekem, hogy azért, hogy ne kapjon labdát! - teljesen kikelt magából. Ilyennek még sosem láttam, bár mindig tudtam, hogy temperamentumos.
- Az ég szerelmére, Eszter, hétéves korom óta ismerem! Az apja a testvérem edzője, az anyám sportújságíró, Alíz meg egy játékos! Nem lehetek jóban más lányokkal? Csak úgy közlöm, hogy még tizenöttel járok egy osztályba, de azok sose zavartak, csak a csaj, akit ismerek vagy nyolc éve!
- Persze, hogy szúrja a szemem, hát folyamatosan együtt vagytok! Be lehet mesélni, hogy azért mentek ketten edzésre, mert ugyanarra laktok, de tudod, Dani én ebben nem hiszek. Én sem ölelgetek más srácokat, mióta járunk!
- De előtte ölelgetted őket. Ha nem tévedek deréktájban is! - vágtam oda, mire eléggé meghökkent. A kapcsolatunkban mindig is ő volt a domináns, gondolom ilyesféle véleménykinyilvánítást nem várt tőlem.
- Hogy merészeled! Engem csak ne ribancozz le! - fenyegetett.
- Nem mondtam, hogy ribanc vagy, csak utaltam rá. - közöltem.
- Ennyi erővel három hónapig jártál egy ribanccal! Tessék, büszke lehetsz magadra!
- Még mindig jobb azt mondani, hogy egy ribanccal jártam, mint azt, hogy ribanc vagyok! És még te kellettél nekem a szexre... Csak azon a héten nem találtál mást, és ott volt Dani, a kis szűz srác, akit biztos lehet bolondítani! Szívesen megkérdezném az osztályodat, ők tudják-e, hogy volt valakid! Vagy jól tudják-e kivel vagy együtt! Nem mindig egyértelmű... - hagytam nyitva a mondat végét.
- És még te papolsz nekem a hűségről! - förmedt rám. - Neked kéne egyes s mást tanulni a hűségről! Főleg ezt a pedofil hajlamod! Egy két évvel fiatalabb csajjal csalsz meg! De még ha szép lenne, de se melle, se segge, úgyhogy igazán javulhatna az ízlésed! Amíg velem voltál addig legalább tudtam, hogy jó! - fényezte ismét saját magát a támadásaiban.
Eszterék osztálytermében voltunk a Kölcsey-ben, a nyolcadik órájuk után. Rajtunk kívül mindenki hazahúzott, mi is ezt tettük volna, de amikor beléptem, és meghallotta, kivel beszélek, elszabadult a pokol. A padja mellett ordított velem, míg én a tőle legmesszebb eső pad tetején ülve hallgattam a kirohanását.
- Gyerekek, ti aztán hangosak vagytok! - lépett be egy srác az osztályba, vélhetőleg Eszter osztálytársa lehetett. - Eszti jössz partizni pénteken?
- Persze. - közölte a megszólított idegesen.
- Ne parázz, rajtam levezetheted a feszültséged. - közölte felkapva a táskáját, és kiindult a teremből, le se szarva, hogy én is ott vagyok.
- És még én csallak meg. - mosolyogtam gúnyosan. - Figyelj, megkérdezhetsz akárkit. Alízt is, nyugodj meg, nem fogja furcsán érni, ha letámadod ezzel, de nemet fog mondani. Járj utána, aztán majd rájössz!
- Nem mondhatsz el csak úgy mindennek! Kihasználtál! - hisztizett.
- Na, mesélj még!
- Csak azért kellettem neked, mert a kicsi szűz srác egy idősebb, tapasztaltabb csajjal akarta elveszíteni!
- Azért ne tegyél úgy, mintha kényszerítve lettél volna! Tudtommal te is akartad! Ha ezek után még rám húzod, hogy megerőszakoltalak, akkor már nem tudom, mennyit süllyedsz a szememben! - vágtam a fejéhez a véleményem. Az az igazság, hogy egy Eszter-féle csajt amúgy kurvának néztem volna, csak hát addig egy srác sem néz ribancnak egy lányt, amíg járhat vele. Azután lesz problémás a helyzet, ha már nem vele jársz.
- Akárkit megkérdezhetnék! Megkérdezhetném a Gállt! A csapattársaidat! mindenki bizonyítani tudná, hogy megcsalsz! Így meg ez az NB1-ben, Dani? Minden sportoló ezt csinálja? - belekezdett a jellegzetes műsírásába. - Ez nektek a fontos? Csak álkapcsolatok vannak?
- Ide ne szarjak, de sajnállak. - közöltem lenézően. teljesen szétesni látszott az idegrendszere, persze csak látszott. Mint mindig, most is arra játszott, hogy bocsánatot kérjek tőle, és meghunyászkodjak előtte. Azt hitte, hogy a szűz egyenlő a félénkkel. Hát velem melléhibázott. Eléggé mellé.
- Félmeztelen lányok szurkolnak neked! Elnézem! Húsz lánnyal jársz egy edzésre! Elnézem! De azt nem, hogy a bátyád edzőjének a lányával csalsz!
- Mi köze ennek Balázshoz? - értetlenkedtem. Vajon jobban degradálna neki, ha egy szurkolóval lennék jóban?
- Nem mentél valami messzire! - ordított. - Fogadjunk, hogy már meg is fektetted! Nem úgy néz ki a csaj, mintha gyorsan ellenkezne!
- Egyáltalán honnan tudod te azt? Honnan veszed, hogy lefekszem vele? Ha mindenkivel ágyba bújnék, akivel beszélgetek, akkor egy kibaszott biszexuális pornószínész lennék!
Erre már nem tudott mit mondani. Ült a helyén, és lefelé nézett. Még mindig meg akart hatni.
- Te már mondtad egyszer, hogy vége. Most én jövök. Azt hiszem, ideje volt. - közöltem, és leugrottam a padról. Felvettem magam mellől a táskámat, majd szó nélkül kimentem a teremből, és becsaptam magam mögött az ajtót.
Komolyan dühös voltam rá. A könyvekben valahogy mindig úgy volt, hogy azok szakítottak, akik csendben és romantikusan megvoltak egymás mellett, és azok maradtak együtt, akik folyamatosan marták egymást. Hát, mi nem így jártunk. Nekünk maximum két nyugalmas hetünk volt, a "rózsaszín köd" időszaka, utána kezdődött Eszter féltékenykedése, aztán jött az első szakításunk, aminek végül mégis az lett a vége, hogy együtt folytattuk. Pedig maga a megismerkedésünk jót ígért.
Esztert egy nagyon jófej, vagány lánynak ismertem meg egy helyi filmes klubban. Vicces volt, merész, és hát, amit először észrevettem rajta, hogy nagyvad. Szexi, rövid szoknyás lány, ráadásul nálam egy évvel idősebb. Folyamatosan nevetett, és elsőre szimpatikus lett, de én nem mertem nyitni, mert akkor volt fél éve, hogy szétmentünk az első csajommal. Ő kérte el a számomat, mert szerette volna, ha letöltök neki egy filmet torrentről, amihez nem értett. Nem furcsálltam a dolgot, mert a " torrent" szóval sokan példálóznak, de a fele azt sem tudja, hogy kell behozni a gépen.
Azonban időről időre lejött, milyen is ő. Az a csaj, aki havernak a legjobb. Vicces, időnként lehet röhögni a perverz poénjain, akivel nem bánod, ha összepletykálnak. Persze az ilyen csajokba mindenki beleszeret. Ha összejön, a legtöbben csalódnak, mert Eszterben is csalódtam. Oké, egy ideig új volt a dolog, mert férfiasan bevallom, előtte sosem csókolóztam, az első barátnőmmel nyolcadik osztály második félévében csak fogtuk egymás kezét. Eszter volt az első "igazi" barátnőm. Oké, a kapcsolatunkat emiatt mindig kicsit többre tartottam, de a negyedik hét körül felébredtem: nem az a vicces, mindig friss lány volt, akit én ismertem. A baj meg abból jött, hogy amikor először veszekedtünk, akkor fel is hoztam ezt neki, hogy védekezzek. Erre teljesen ki volt akadva, hogy mégis mit várok el tőle, ébredés után húsz perccel még nem lehet gyönyörű, meg ilyenek. Megmondtam neki, hogy nem kell, hogy kisminkelve ébredjen, de igenis, lehet valaki normális ilyenkor. Erre ki volt akadva, hogy ő az a fajta csaj, aki a kávéja előtt még nem ébred fel, de hát könyörgöm, bunkózni azért nem kell ilyenkor...
A másik, hogy mindig is lekezelt a kapcsolatunkban, talán mert fiatalabb voltam. Tapasztalatlanabbnak kezelt mindenben, nekem meg már elegem volt belőle. Ezt elmondtam neki. Akkor kezdett azzal jönni, hogy "Ti sportolók így szoktátok?!", azóta is elegem volt ebből a mondatból. Tény, hogy az ember az NB1-ben sztárolva van egy bizonyos fokon, de ez nem olyan "mi így szoktuk". Minden ember tök máshogy reagál, és attól még, hogy egy csapatban játszunk tizenöt-húszan, nem fogunk ugyanúgy gondolkodni.
Eszter hülyén állt a meccseimhez, az edzéseimhez, de persze nagyon mondta mindenkinek, hogy "az én pasim az NB1-ben kosarazik". Mintha csak dicsekvésre kellettem volna neki.
De akkor ott, péntek délután véglegesen eldöntöttem, hogy ennek vége, én nem csinálom tovább.
A Kölcsey-ből kilépve megfogadtam, hogy én oda sosem teszem be a lábam.
Kifelé menet elővettem a telefonom, hogy megnézzem, mennyi az idő. Lassan negyed négy lett, úgyhogy gyorsabban kezdtem gyalogolni, hogy odaérjek edzésre. Meg sem fordult a fejemben, hogy busszal menjek, mert azon idős nénik utaztak, akik mivel egész nap tévét néznek, képben vannak azzal, ki vagyok, és semmi kedvem sem volt az eredményeinkről beszélni.
Már a város másik nagy hírű gimijénél, a Zrínyinél jártam, amikor anyám hívott.
- Hol vagy? kérdezte azonnal. A hangja mellett még a billentyűzet ütemes ütését hallottam ki, úgyhogy biztos voltam benne, hogy dolgozik.
- A Zrínyinél.
- Mégis hogyan kerülsz te oda? - érdeklődött, szerinte jogosan, mivel a házunktól az én sulim eléggé a másik irányban volt található.
- Eszter elé jöttem. - anyám hajlamos volt elfelejteni, hogy a barátnőm, vagyis volt barátnőm nem velem egy suliba jár, így ezt a vitát már megjártuk egy párszor.
- Rendben. Odaérsz edzésre, vagy kimenjek, és elvigyelek?
- Simán odaérek. - közöltem, és letettem.
Ja, igen, anyám félt, mintha lány lennék. Ennek oka valószínűleg az, hogy ő tipikus fiús anyuka, a bátyám meg mindig is nehezen kezelhető volt, így én lettem a kedvenc gyerek, legalábbis nála. Apám pont a bátyám bírta, mindig őt hívta sörözni, meg természetesen a húgunk, aki igazi apás gyerek.
Alíz hívása akkor futott be, amikor a belváros szívébe értem, már csak pár száz méterre a stadiontól.
- Megvársz? Háromnegyedkor ér be a buszom. - csapott rögtön a közepébe.
- Persze.
- Hallottad már az új ToD-dalt? Odavagyok érte... Basszus, olyan jól hangzik...
- Nem, még nem néztem meg. - válaszoltam.
- Megint szakítottatok Eszterrel. - közölte.
Már egészen megszoktam, hogy kiismer, úgyhogy nem is csodálkoztam a kijelentésén. Ismert, egész régen, úgyhogy szerintem már két szóból kitalálna velem kapcsolatos dolgokat.
- Ez nem "már megint". Most végelegesen.
- Hála a jó égnek. Visszatartottad a keresetét a sarkon állási bizniszben. - jelentette ki, nekem pedig akaratlanul és eszembe jutott, hogy gondolkozik-e ő azon, hogyan néznek az ilyen mondatai közben a buszon mellette állók. Volt egy olyan érzésem, hogy nem. - Mégis min vesztetek össze megint?
- Féltékeny.
- Saját magára? - kérdezett vissza találóan. Ő nagyon is jól tudta, hogy ha azokra akarna féltékeny lenni, akik romantikusan közel állnak hozzám, akkor csakis saját magára lehetne féltékeny.
- Úgy néz ki.
- Ne sajnáld, holnap lesz neki valaki más. Nem úgy néz ki, mintha nagyon összetört volna.
- Ezt honnan veszed?
- Te még sosem csekkoltad a csajod Facebook-profilját... Nézd, én ribancnak szoktam hívni ezt a kategóriát, de majd te is eldöntöd, mit szólsz hozzá. Kép, amit felülről fényképez, nagy valószínűséggel melltartóban van, de innen nem látni jól, kicsi a telefonom képernyője. Alatta az idézet: "Mosolyogj, hogy a világ is mosolyogjon!".
- Kurva.
- Tudtam, hogy neked lesz rá jobb szavad. Szóval, kijössz elém? - kérdezte meg újra.
- Aha. Tíz perc.
- Nekem még negyed óra, úgyhogy ne siess. - közölte, és letette.
Nem lepődtem meg azon, hogy szidni kezdte Esztert. Mindig is utálta, már azelőtt is, hogy összejöttem volna vele. Először csak az volt a baja, hogy Eszter valóban dekoratív volt. Alíz meg nem. Ő olyan laza csajnak számított, Eszter meg a dögös szexi "dívának" - egyesek ezt a szót aggatták rá -, úgyhogy már emiatt ellenszenves volt neki. Aztán meg a hülyeségei miatt. Különben meg tudta, hogy valójában rá féltékeny, bár nyíltan nem lett kimondva. Utálta, mert meg sem akarta érteni az életet, amit az ilyen magunkfajta emberek élünk, és utálta, mert szerinte engem is meg akart változtatni.
Viszont tök korrekten magába fojtotta az utálatát - pár kivétellel -, mert tudta, hogy szeretem, meg valamiért vele vagyok. Cserébe én sem mondtam semmit arra a gyerekre, akibe ő volt szerelmes, pedig lett volna rá - meg a viselkedésére is - egy-két szavam. Ilyen a véd és dacszövetség.
Elég hamar odaértem a buszmegállóhoz, és azonnal ledobtam a táskámat az egyik székre. Nagy volt, és kék, a ZTE színeivel, és pár száz méter után kellően húzta az ember vállát.
Hamarosan be is gördült a pesti busz a jellegzetes kék színében, belőle pedig Alíz kászálódott ki. Piros katonai kabátban volt, fekete nadrágban, az elmaradhatatlan fekete bakancsában, a haja pedig szokásosan a szemébe lógott. A vállán ugyanolyan táska lifegett, mint az enyém, csak azon meglátszott, hogy több dolog van benne, ugyanis ő egy egész hétvégére jött Egerszegre. Itt lakott eredetileg, de a szülők válása után nyolc évvel az anyjával elköltöztek a Balaton mellé egy faluba.
- Heló! - köszönt, majd diszkréten megölelt. - Majd kihevered. Vagy elég volt ez a negyed óra?
- Adj egy napot. Ha nem én dobtam volna őt, kettő kéne.
- Javíthatatlan vagy. - rázta meg a fejét.
- Ez van. Remélem sír legalább.
- Dehogyis. - vágta rá azonnal. - Előbb küld nekem gyűlölködő üzeneteket.
- Fog, hidd el.
- Nem kell bizonygatni. Sosem leszünk legjobb barátnők. Láttad már a streetball bajnokság kiírását? - váltott témát. Hihetetlen érzéke van az ilyesmihez, szerintem tudta, hogy arra, amit mondott, nem tudnék mit válaszolni.
- Még nem néztem, gondolom a Gáll úgyis ezzel kezdi. - vontam meg a vállam.
- Nekem elküldte. Egy csapatban csak egy igazolt játékos játszhat.
- Ez azt jelenti, hogy kigolyózták az aranycsapatunkat? - kérdeztem rá.
- Ki, hát. Ha menni akarunk, olyan kell, aki tud játszani, de nincs igazolva. Mi meg nem is játszhatunk egy csapatban. - közölte.
- Oké, van benne logika...
- De nem örülünk neki. - pontosan.
- Amúgy miért van megint velünk edzésetek? - nézett rám séta közben. - Hol van Jimenez?
- Spanyolországban. Egy hét. Átvett minket a Gáll.
- Jó, engem nem zavar, de a jövő héten nem nagyon fogtok ezek szerint, mit csinálni. Mi edzünk a meccsre, ti meg valószínűleg szeditek a labdát.
- Sopron?
- Sopron. - bólintott. - Legszívesebben kitépném annak a lánynak a haját. - utalt Kelemen Kírára, a Sopron Uniqua irányítójára.
- Én már el se megyek arra a meccsre. Ha megint a számomat akarja, veled együtt kaparom ki a szemét.
- Kiskanállal, mert úgy élvezetesebb. - tette hozzá.
Az edzésünk a város stadionjában szokott lenni, ahol a hazai meccsek is. Mivel elvileg meccsekre tervezték, így egy pálya volt benne, ami egy tizenöt-húsz fős edzésen kicsit zavaró, de az Ady-iskola tornatermébe csak hétköznap tudtunk bemenni. Főleg akkor volt bajban Alízék edzője, ha a mi edzőnk, Jimenez éppen külföldön volt, a családjával, és neki harminc-negyven gyerek edzését kellett megoldania, egy pályán, úgy, hogy ebből a negyven gyerekből tizenötöt pályára is kell állítania egy hét múlva. Oké, nem mindet, hanem egyszerre csak ötöt, viszont az edzés a cseréknek sem árt.
Beérve mindketten köszöntünk a portásnak, aki a pénztárnál ült, majd felbaktattunk a lépcsőkön, és le a lelátón, köszönve a többieknek, mivel az egyesen az öltözőkbe vezető ajtó megint zárva volt.
A lelátók alatt a kinti jó időhöz képest nem volt annyira meleg, mivel a fűtést már lekapcsolták, de az ajtókat nem hagyják nyitva, hogy terjedjen a meleg.
Alíz balra rögtön bement az első ajtón, a női öltöző ajtaján, míg én tovább ballagtam a miénk felé, ahonnan már ütemes hangzavar volt hallható. Amint beléptem, már képben is voltam a szituációval: Zoli elvette Kiki telefonját, és a barátnőjének, Alexának írt üzeneteket olvasta fel hangosan.
- Mi ez itt, ingyenes szextelefon szolgáltatás? - kérdeztem, miközben a földre dobtam az edzőcipőmet.
- Tudod, barátom, ez egy szép álom. - tette a kezét a vállamra Zoli, miközben felém tartotta a telefont. - De csak álom. Helyette Kornélunk nyálas üzenetei vannak.
- Akkor hagyjuk. - intettem, és az edzőmezemet is kipakoltam a táskából. - Te meg csinálj a telefonodra egy normális jelszót! - fordultam a sértetthez.
- Jó. Zoli, add vissza!
- Még mit ne! - kiáltotta amaz. - Ki nézzek még meg?
- A jó kurva anyádat, azt, meztelenül bazdmeg! - közölte Kiki indulatosan, és a padra felállva kitépte Zoli kezéből a telefont. Azt mondjuk nem értettem, hogy ezt negyed órával ezelőtt miért nem tudta megtenni, de őszintén, nem akartam kiigazodni rajta.
Miután átöltöztem, otthagytam őket az öltözőben, hadd vesszenek össze hatodszorra is. Végig Eszter járt a fejemben.
Egyszerűen utáltam, de azért nem felejtettem el a boldog pillanatainkat. Sokat nevettünk, filmcímekből megértettük egymást...
- Szerintem szard le. - szólalt meg Alíz. Megráztam a fejem, és felnéztem.
Előttem állt, fehér kosaras nadrágban, ami még jobban összenyomta a 155 centijét, felül pedig sötétkék ZTE-es pólóban. A lábám egy régi, elnyűtt Jordan világított az erős neonszínével. Ha jól emlékszem, Szanitól kapta, mert ő már kinőtte, de eladni már nem lehetett. ők ketten meg amúgy is jóban voltak. Haját még nem kötötte fel, a kezén lógott a gumi.
- Mondom. Semmi értelme rajta gondolkodni. - erősítette meg saját magát. - Olyan vagy ilyenkor, mint egy kislány. Basszus, én a helyedben már rég bedurcáztam volna, kitöröltem volna a számát, felégettem volna a képeket róla, meg ilyesmi. Te meg vagy, és magadba roskadsz.
- Nem az a gyerekes viselkedés, ha bedurcázol? - kérdeztem vissza.
- Nevezd,a minek akarod, amit te csinálsz, az akkor is gyerekesebb. - legyintett. - Én már rég elküldtem volna a jó büdös francba azt, akivel szakítottam. Régen kipletykáltam volna az öltözőben. Mindenki szidná. Vegyél példát az érett viselkedésemről.
- És akkor most mit kéne csinálnom? - néztem le rá. - Igyam le magam, vagy mi?
- Pontosan. Menj el Kikiékkel, rúgj be mint állat, hívj fel, hogy menjek érted, én pedig bosszankodhatok, és mondhatom azt reggel, hogy szépen túlléptél rajta. Szerintem ezek után jobb lesz. - közölte.
- Beteg egy ötlet. De nem. Nincs kedvem bebaszni.
- Annyira menthetetlen vagy. Szerintem anyád visszakívánja Balázs gyerekkorát, mert vele legalább lehetett mit kezdeni. Veled semmi gondja sincs. - ingatta a fejét.
- Más szülő lehet, örülne ennek.
- Ugyan már. Akkor piálj be apáddal, ahogyan a bátyád szokta.
- Nincs kedvem piálni.
- Akkor erre nem tudok mit mondani. Mit akarsz csinálni?
- Mindent a fejéhez vágni.
- Tökéletes. Hétfőn megyünk a Kölcseybe.
- De te nem leszel itt hétfőn. - emlékeztettem.
- Ó, dehogynem leszek. Kettőkor már itt is vagyok, edzés előtt lesz két óránk.
- Nem, nem fogom megalázni.
- Akkor mit akarsz? - kérdezte meg újra.
- Filmet nézni.
- Milyet?
- Mindegy. Csak boldogabb legyen a sztorija, mint az enyém.
- Megint kislányt játszol. - jegyezte meg. - Edzés után megyek, és megnézünk valami olyat, aminek semmi köze a romantikához. - jelentette ki.
- Kapd el, Alíz! - hangzott valahonnan a távolból. Alíz rögtön a hang irányába fordult, azonban téves riasztásnak bizonyult a dolog, a felszólítás a másik Alíznak szólt, akit a magassági különbségek alapján Kisalíznak kereszteltünk el. Persze, mindkettő baromi alacsony, de azért a 155 meg a 150 között van különbség.
- Most pedig jössz, és felnősz. - ragadott karon, és a palánk alá vonszolt a labdákhoz.
Néha hálát adtam istennek, amiért ilyen baromi erős személyiségű embert ismerhetek, mint ő. Rengeteg gyengesége volt, és bár mindig volt valami biztató szava, ő maga nem volt pozitív ember, saját magára nem tudott hallgatni, nekem azonban mindig segített. Összesen kétszer: A Petrával és az Eszterrel való szakításunkkor.
A palánk alatt ültek a legtöbben, és érdeklődve néztek az ajtó irányába.
- Mikor jön a Gáll? - kérdezte Barna.
- Juditot kérdezd. - röhögte el magát Alíz.
- Ja, az új nője. Azért sokat elmond rólunk, hogy több nője volt az edzőnknek, mint most nekünk összesen. - jegyezte meg Bálint.
- Ez az élet, emberek. Mindig a pedofiloknak van barátnője... - jegyezte meg Kiki.
- Beszélsz te! - oltották le hatan egyszerre. - Alexára panaszkodsz?
- Ó, hát rá aztán nem. - kacsintott körbe.
Alíz egy labdát pattogtatott mögöttem, miközben időnként felnevetett a társaságunkon. A hangulatnak Gáll vetett véget, aki elegánsan, öltönyben lépett be a csarnokba. A jelenlétére rögtön beálltunk valami tornasor szerűségbe.
- Sziasztok! - köszönt lelkesen. - Ma olyan edzést tartunk,a minek nem fogtok örülni. - közölte, mire a legtöbben felsóhajtottak. - Fiúk futnak hét kört, lányok ötöt. Ma ez megvan, akkor fiúknak jön a szokásos erősítés, a súlyzókat majd hozzátok ki előtte. Lányok beállnak hármasával, gyakorlunk pár formációt. - tapsolt kettőt, és ez azt jelentette, hogy kezdhetjük.
A legtöbben meglódultak, és egy ideig egy kupacban haladtunk, a második körnél azonban kezdett szakadozni a dolog, sokan hátramaradtak, voltak akik nagyon begyorsítottak, de a legtöbben mégis a középmezőnyben maradtunk.
Két okból futok itt. Egyrészt, hátul, lemaradva ciki. Másrészt ha a lányuk előtt futok, az nekem nem élmény. Ha mögöttük, az annál inkább.
Az ötödik kör után a lányok megálltak, következett számukra a gimnasztika és a nyújtás. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tekintgettem hátra rájuk, ahogyan hajolgattak, derékkörzést csináltak, mert akármennyire is sport, akkor is szexik közben.
Alízt kerestem a tömegükben - körülbelül egyszínű ruhák, egyformán felkötött hajak - és elég hamar meg is találtam: a lófarka - amit megint nem tudott normálisan felkötni - a derékkörzésnél ide-oda csapkodott, közben meg Kisalízzal nevettek valamin.
Miután mi is megtettük a hét körünket, következett a fekvőtámasz-felülés-törzsemelés-súlyzózás kvartett, míg a lány labdával dobálóztak a pályán. Egy esetleges törzsemelésből például kiváló kilátás nyílt rájuk, ezt meg kell hagyni.
Nem sokáig csinálták a hármas-nyolcasokat, a Gáll két csapatra osztotta őket, a kimaradt öt ember pedig beállt hozzánk fekvőzni. A felállás többé-kevésbé igazságos volt, a két Alíz külön csapatba került. Ez azért volt fontos, mert mindketten nagyon jó játékosok voltak, és mellette alacsonyak is. Azonban Kisalíz csapata erőhátrányban volt, hiszen Alíz volt a csapat egyetlen és kizárólagos irányítója, ez a játék pedig elég nehezen kivitelezhető irányító nélkül.
Az erősítés végeztével beálltunk a Gáll mellé, aki kritikus szemmel figyelte a lányokat. A magasabbak gond nélkül ugráltak, Alíz volt olyan helyzetben, hogy nem tudott mit kezdeni a 155 centijével, átbújt a kezek alatt, így szerezte meg a labdát. Egy alkalommal éppen ment volna át, azonban Ditta - milyen lánynevek vannak, most komolyan? - lehúzta a karját, így Alíz a lendülettől átesett rajta. Ennek következményeképpen mindketten elestek: elsőként a sprinter Alíz, rá pedig a szerencsétlen Ditta esett. Gáll persze rögtön odakapta a fejét, elvégre a csapatkapitánya nem eshet össze csak úgy, hogy ne adj isten, eltörje valamijét.
- Jól vagyok, nyugi! - kiáltotta Alíz, miközben Ditta lekászálódott róla. - Folytassuk. Te jól vagy? - fordult felé.
- Ja, puha vagy. - röhögött fel amaz.
Alíz felállt, leporolta magát, majd újra beállt a játékba.
Az edzés végeztével a lányok izzadtan, mi meg röhögve vonultunk be az öltözőkbe.
- Isten ajándéka Tünde pucsítása a dobások közben. - jegyezte meg Barna, miközben levette a pólóját.
- És az ilyet mindig meg kell becsülni. - tette hozzá Kiki.
- A családos csak ne beszéljen! - oltottam le.
- A másik se. - nézett rám Barna.
- Én már nem vagyok az. - ráztam a fejem, igyekezve, hogy ne mutassam, azért megrendített a szakítás.
- Na, mi történt? - kérdezte. Úgy nézett ki, tényleg érdekli, úgyhogy röviden elmagyaráztam neki a helyzetet. - Az komoly. Akkor most visszaregisztrál a rosszlányok.com-ra?
- Miért tartjátok kurvának? - kérdeztem körbe.
- Őszintén, Dani, csak te vagy annyira értelmi fogyatékos, hogy még sosem nézted meg a facebook-profilját.
- Talán mert nekem sincs?
- Dani, olyan képei vannak kint. Kettő, amin kurvul, egy, amin ti vagytok, és ez váltakozik.
- Nem jó arány. - vetette közbe Kiki.
- Szóval Kiss Eszter újra szingli lány? - kérdezte Barna.
- Levetett, utcasarki kurva. De tulajdonképpen szabad. - vontam meg a vállam.
- Akkor várok még egy kicsit, nehogy véletlenül elkapjam az AIDS-esedet. - jegyezte meg Barna.
- Hát remélem megfertőztem valamivel. - közöltem.
- No, akkor megfektethetem én is. - rakta össze Barna. - Azt hiszem, megvan a hétvégi program.