Hetedik Fejezet

Sziasztok,
Ismét megérkeztem, hogy mindenkinek az agyára menjek. :D Jujjci (oké, hülye vagyok) képzeljétek, vasárnap megyek a reptérre, csekkolok egy orosz repcsit. :) Annyira várom már, meg fogok őrülni. :D
Jó olvasást a részhez, kérlek titeket, kommenteljetek, mondjátok el a véleményeteket! :)

Hétfő reggel nekem suliba kellett mennem, és mivel Alíz busza csak tízkor ment, vittem őt is magammal. Reggel együtt reggeliztünk, Skypeolás közben (Kiki és Kisalíz konferenciahívásban) pedig kitöltöttük a Streetball fesztivál jelentkezési lapját. Ebben volt egy kis gond, mert általános iskolás kategóriában nem volt vegyes, meg oda nem is mehettünk volna, mert Kikivel mi ketten már gimisek vagyunk. Így végül két hetedikessel jelentkeztünk a gimnázium kategóriába. A két Alízt nem zavarta, tudták ők hogy nem lesz baj. Két NB1-es játékost nem győzik le csak azért, mert magasak, meg idősebbek. 

Az úton végig baromkodtunk, Alíz belökött az árokba - kemény gyerek - én is megpróbáltam őt, de megfogta a kezem, így mid a ketten zuhantunk egyet, szerencsére talpra. Hihetetlen érzés volt újra vele menni suliba, a régi időkre emlékeztetett. Ugyanúgy beszélgettünk, mint akkor: sportról, csapatról, a tegnapi meccsről. Tudtam, hogy nála jobb lánybarátot soha sem találok magamnak. Már csak a korom miatt se: ilyenkor már minden lány azt hiszi, ha elhívom beszélgetni, rögtön járni akarok vele. Amikor mi ismerkedtünk meg (Alíz öt én hét voltam), még nem volt ilyen gond. 

A buszmegállónál Kisalíz is csatlakozott, a suli előtt pedig Kiki, Laci és Barna vártak minket. A két Alízt nem zavartatta, hogy egy sokfős fiúcsapatban csak ők voltak lányok. Kisalíz éppen Barnával beszélgetett, Alíz velem meg Lacival ökörködött, Kiki pedig azzal szórakozott, hogy rendszeresen fejbedob valakit labdával. A hátunk mögött összesúgtak az emberek. Tudtam, hogy felismerték Alízt. Erre ő is rájött, néhol zavartan tekintett körbe, de valaki mindig lefoglalta, így annyira nem zavarta. Persze sokat változott az évek folyamán, de mindig volt róla egy aktuális fotó, amin nyomon lehetett követni a változásokat.
És itt következett az első probléma. Mivel az első órán, és a második óra felén valahol lennie kellett, így jött a dilemma, hogy menjen Alízzal, mert végtére is, az ő korosztálya, a régi osztálytársai, vagy velem és Kikivel, mert... Itt nem volt indok, így a két Alíz kiröhögött minket, és elindultak a hetedikesek terme felé. Hát, hoppon maradtunk.
A suliban egyébként tarolt a sztori, hogy Alíz itt van, hiszen a tanárok imádták, így minden alsóbb évesnek példálóztak vele, sokat emlegették, így nem halt ki az emléke, a diákok kicsit irigyek is voltak rá, hiszen jórészt tőlem hallották, hogy is van. Egyfolytában róla szóltak a hírek, vele volt tele a sajtó, legalábbis a Zalai Hírlap, mert az fix, hogy egy kis értesítés mindig volt róla. Főleg ha meccset nyertek.
Az osztályban persze rögtön rám akadtak, hogy ez az Alíz-e, az, akit mindig emlegetek... Igyekeztem lassan válaszolni minden kérdésre, nehogy belekavarodjak a jó előre eltervezett mondanivalómba. Mivel hamar ledaráltam és még volt idő csengetésig, leültem a padomba és egy mozimagazint kezdtem olvasgatni, mikor Petra lepattant mellém. Nem igazán tudtam mire vélni a viselkedését, mert ő nem az a barátkozós fajta, így felé fordultam, és vártam, hogy beszéljen.
- Hogyhogy itt van? - kérdezte mosolyogva - Miattad jött?
- Nem. Tegnap meccse volt, és nem engedték neki, hogy későn menjen haza, így itt maradt, és úgy döntött, nem unatkozik két órát, hanem bejön az első órára, és majd úgy indul innen.
- De ha te nem lennél, nem jött volna, nem? - inkább kijelentésnek szánta, mint kérdésnek, de nem haragudtam érte, örültem, hogy Petrát beszélni látom.
- Alíz miatt is jött volna. - vontam meg a vállam.
- Én még sosem találkoztam vele. Olyan városi legenda volt, mindenki beszélt róla, de még sosem láttam. Meglepett, hogy ilyen.
- Milyen?
- Hát, itthon érzi magát.
- Három évig ide járt, meg van, hogy vissza kell jönnie edzésekre.
- Nem látszik olyan nagymemőnek, mint ahogyan feltüntetik.
- Nézd, Alíz most U14-es csapatkapitány, jövőre, ha aláírja U16-os lesz. Egy hihetetlen profi játékos, nagyon jó fej csaj, de nem az a nagyzoló. Persze, nem is tökéletes, de nagyon bírom.
- Látom. Ő is téged.
- Azaz. - válaszoltam.
Petra ezek után nem tudta, mit mondjon, így inkább otthagyott a padomban a magazinnal, és visszatelepedett a saját helyére. Elővett egy könyvet, és olvasni kezdte. Nem John Green volt, hanem Cecelia Ahern. Életed Regénye. Ismertem. Alíz olvasta, és elmesélte. Klisésnek tartottam, ő szépnek, de aztán kezdtem rokonszenvezni az alapötlettel.
Első óránk mindjárt egy jó kis irodalom volt. Vagy lett volna. Ha Kovács nem lett volna elájulva attól, hogy újra láthatja Alízt.
- Komolyan, Dani, tudtam, hogy visszajár, mert edzése van, mindig olvastam róla a cikkeket, de sosem futottam össze vele. Sajnos csak pár szót sikerült váltanunk a folyosón...
- Csak a szünet végéig marad, utána jönnek érte, és viszik ki a buszra. Egy tegnapi meccs miatt van itt. - válaszoltam.
Kovács nem felejtett hamar, az órán többször visszakérdezett Alízra, de eltelt. Szünetben kivonultunk a kosárpályára, ahol Alíz középen megállt, és onnan bedobta. Hihetetlen belehabarodott a játékba, úgy dobálta a hárompontosokat, hogy a legtöbben csak néztek. Egy idő után a nyertesek mosolyával kiállt és leült a palánk alá Kisalízzal. A többi hetedikes irigykedve nézte a két lányt. Persze, a csapatunkban csak gimisek voltak, kivéve őket, akik ugye hetedikesek. Még a kicsik is odafordultak.
- Izé, nevezőzzünk! - kiáltotta valaki. A két lány felé fordultam, akik rögtön ugrottak, hogy oké, jönnek.
- Milyet játszunk, csapatosat? - kérdezte Kisalíz.
- Akkor szedjük szét az NBA-t. - közölte Laci röhögve. Kinga egy ideig a háttérben maradt, majd amikor azt kellett eldönteni, hogy Alíz az én, vagy Kiki csapatába menjen, előlépett.
- Majd én leszek Danival, és akkor nem lesz túlerő.
Megvontam a vállam, majd elröhögtem magam Alízon, aki két ujjal a két szemére bökött, majd az enyémre, jelezve, hogy "Leverlek".
- Mi kezdünk, nálatok van a fél ZTE. - szerezte meg a labdát Zoli.
- Mer' Dani nem oda jár. - fogta a fejét Kiki.
- Na, jó, adjátok. - lépett előre Alíz.
- De nem. - közölte Kinga.
- Észnél vagy, Kinga? Tudod, ki van nálatok. Alíz egyenesbe akárhonnan bedobja. Nem kell itt keménykedni. Dobjátok. - tartotta fel a kezét. Érdekes, hogy egy hetedikes csajnak a gimisek között milyen tekintélye van. Vagy, nincs. Mert Zoli mielőtt átpasszolta volna egyet rám nézett, mire bólintottam. Engedélyt kért. Szóval, kettőnk közül nekem van tekintélyem.
Alízé volt a kezdés. Nagy pályán játszottunk, Alíz Kingát mondta, rögtön bement neki. Valaki visszadobta neki, és ugyanígy csont nélkül lett, ezúttal az én nevemmel. Ez így folytatódott még pár pontig, míg egyszer elvétette. Kinga kiröhögte, de pechjére ő jött, aki még közelről sem tudta bedobni. Alíz halkan kacagott, úgy, hogy Kinga nem hallotta. Kisalízzal összepacsiztak, pedig másik csapatban játszottak, de ők már csak ilyen összetartóak.
Szünet végére Alízért is jöttek hogy elvigyék. Gyorsan megöleltem, aztán mennem kellett órára, úgyhogy elhúztam a folyosón. Mögöttem összesúgtak, amikor Alíz elkiáltotta magát:
- Azért a hétvégét ne felejtsd! - vigyorgott, tudtam, miért csinálja. Ki akart velem cseszni, hogy rólam pletykáljanak, neki meg úgyis édes mindegy, már nem ide jár. Kínosan elröhögtem magam, aztán tovább futottam a terem felé.
- Mi volt ez, tesó? - kérdezte Kiki.
- Már megint szívat. - közöltem.
- Nyilván csak szívat. - mondta azzal a tipikus "nem vágsz át" hangsúllyal.
- Ha hiszed, ha nem, szívat.
Miután ezt megbeszéltük leültem a helyemre. Nem ért be még mindenki a szünetről, így Petrával beszéltem pár mondatot az Escape Plan című filmről, mivel körülöttem senki sem látta, így felüdítő volt, hogy legalább Petra megnézte. Nem sokáig tartott az eszmecsere, ugyanis Kinga levágta magát közénk, és, át, úgy is maradt.
- Mióta kosarazol? - kérdezte. Nem volt semmi kompromittáló a kérdésben, de már a hangja kiakasztott.
- Öt éves voltam, amikor kezdtem. - mondtam, és reméltem, hogy leszáll a témáról. De nem. A meccsekről kérdezgetett, hogy mikor lesz legközelebb, hogy milyen szokott lenni... Igyekeztem normálisan válaszolni, de sanszos, hogy hallatszott a hangomon, hogy mennyire leszarom a csajt. Végül abban maradtunk, hogy a szombati meccsünkre eljön, és megnéz.
Miután végre békén hagyott pár percre, küldtem egy sms-t Alíznak.
Dani üzenete: Plusz fő szombaton.
Alíz üzenete: Ki?
Dani üzenete: Kinga. 
Alíz üzenete: Meg a halál. Otthon maradok. Egy ekkora ribancot...
Dani üzenete: Nyugi, majd megunja. 
És bejött a tanár. Ez egy normális osztályban azt jelenti, hogy kezdődik az óra, nálunk meg azt, hogy továbbra is szabadfoglalkozás van. Oké, Besenyei megelégelte úgy öt perc után, hogy nem hallgatunk el, így elordította magát, és kihívta Kikit felelni. Aki hülye a föcihez. Úgyhogy ez alapból egyesről indult.
- Ó, hogy mostanában csak engem találnak meg... - közölte halkan, mire felröhögtem.

Hazaérve szanáltam, hogy miből is kell házit írnom. Matekból nem, azt majd megkapom Kingától. A nyelvtant rendszeresen Petrától kérem el. A bioszt az újdonsült zseni, Kiki írja. Rajzra, tesire, etikára és technikára úgysem kell semmit sem csinálni, így végül arra jutottam, hogy ismét nem csinálok semmit.
Inkább úgy döntöttem, megnézek egy filmet. A Youtube-on rákerestem 2014 új filmjeinek előzeteseire, de a legtöbb még nem volt se moziban, se kalózfelvételen, úgyhogy inkább trailereket nézegettem, és felírtam a címüket, hogy ne felejtsem el, meg kell nézni mindet. Így az "összes film, amit láttam" listám mellé felkerült egy "Filmek 2014, amiket meg akarok nézni" is. Az előbbi egyébként hosszabb volt.
Imádtam a filmeket, mindegy, milyenről volt szó. Horror, kaland, pszicho-thriller, vagy akár romantikus. Igen, még azokat is megnéztem. Rendszerint Gáborral, aki szereti őket, mert buzi. Meg a magyar filmekkel is így vagyunk. Így, ha nagyon idegörlő egy film, akkor megy az sms Gábornak, mert ő is mazochista. Alízzal máshogy vagyunk, ő nem hülye, ha nem tetszik neki a film, otthagyja.
Twitteren persze meg is osztottam a listát, így elkezdődött az össznépi "Mondjunk egy filmet, amit Dani nem látott!" játék.
@kkornel: Psycho.
@horvatzelmirazte: Együtt néztük. Legyen, Az a bizonyos első év!
@gaborkiss: Velem nézte. Nem jó. Izé, Fűrész 7!
@kkornel: Még csak at van @gaborkiss.... :D
@gaborkiss: Azért mondom, mert ha még csak hat van, akkor a hetet nem láthatta. :D
@horvathzelmirazte: Nem jött össze, van hét. Írjátok be a filmezz.eu-ra, hogy Fűrész 3D. Az a hetedik, csak nem úgy írták ki. Van egy ötletem: Veronica Mars!
@bandani: Amelyikben magánnyomozó a csaj? Megvolt.
@kkornel: a csaj vagy a film? 
@horvatzelmirazte: @kkornel, hülye vagy. :D Colombus Circle!
@bandani: Veled néztem @horvathzelmirazte. :P
@horvathzelmira: Top Gun-t látta, Airplane!-t is... Mi van még?
@kkornel: Te tényleg azt hiszed, hogy csak repülős filmek vannak? Legyen Rock of age!
@horvathzelmirazte: Velem nézte. Insidius!
@bandani: Láttam. Valami más? :D
@horvathzelmirazte: Álom.net!
@kkornel: Na Dani? :D :P 
@gaborkiss: Azt nem ötösben néztük?
@horvatzelmirazte: Nem, az a Zimmer Feri volt. :D Neeem láttaaaa!! :D Nyeerteeeem! :DD Haha!!!
@bandani: Én nem lennék rá büszke, hogy láttam az Álom.net-et. :P
@horvathzelmirazte: Megnézetem veled. Meccs után megyek, és könyörtelen leszek. Kosaraznak benne am. :DDD
@kkornel: De fáj, ahogy kosaraznak benne.
@bandani: Te láttad? Áruló!
@horvathzelmirazte: Egy hét múlva már te is túl leszel rajta. :D 
Szóval ezek merényletet terveznek ellenem. Nem, nekem nincs bajom azzal a filmmel, csak, izé... Kicsit... Na.
Úgyhogy legfeljebb elviszem Alízt moziba a meccs után, hogy elfelejtse mit akart tenni. Van az a mondás, hogy az "Elefánt nem felejt". Alíz se. Bizonyította már párszor. 

Hatodik Fejezet

Sziasztok,
Képzeljétek, lemaradtam a Zalaegerszegi Megyei Bíróság ingyenes látogatásáról, amire rohadt kíváncsi voltam, de majd bevitetem magam a rendőr-keresztanyámmal (Tündérkeresztanya :D). Amúgy nem azért jön későn a rész, mert nem volt kész (rímekben beszélek! :D), hanem mert Egerszegen voltam Rékával három napot. Jó olvasást Nektek! :)
#Utóirat: A képek a ZTE NKK hivatalos galériájából vannak. :D

Szombat este a gépem előtt ültem, és filmkritikákat olvasgattam, meg a Class FM negyvenes toplistáját hallgattam, meg a csapat Twitter csoportjában beszélgettem. Éppen azon ment az eszmecsere, hogy ki nézte a BL döntőt. Én természetesen néztem, mint mindig. Bár a focit játszani nem szeretem, nézve néha azért izgalmas. 

Közben Kata párszor berontott a szobámba, jó szokása szerint, de úgy körülbelül nem zavart meg. Közben azon gondolkodtam, milyen filmet kéne megnéznem, mert éppen nem volt olyan az újak között, amit nem a moziban terveztem volna, így beírtam a Google-ba, hogy "alap filmek" és hogy "klasszikus filmek". Több listát kidobott, abból csak keveset nem láttam. Azoknak keveseknek az egyike volt A bárányok hallgatnak. Egy rövidített változatot láttam belőle, de zavart, hogy nem az egészet, így el is indítottam Indavideón. Amíg töltött kritikákat olvastam róla, de felugrott a Twitter ablak.
@horvathzelmirazte: Kinél van a melegítőm?
@gaborkiss: Elhiszed, hogy nem nálam?
@horvathzelmirazte: El. De most komolyan. Kell holnapra. Utoljára edzésen láttam.
@kkkornel: Ki mellett ültél?
@bandani: Alíz, Zsófi mellett ültél. Ugyanaz van a mezeteken. Kérdezd meg.
@kkkornel: @horvathzsofia13, nálad van Alíz melegítője?
@horvathzelmirazte: nem fog válaszolni, hagyjad.
Zsófi tényleg nem szándékozott írni, úgyhogy inkább hagytuk az egészet, és folytattuk webkamerán. Alíz folyamatosan azon röhögött, hogy mekkora barom volt az, aki kitalálta, hogy neki meg Zsófinak ugyanolyan melegítője legyen. Igaz, a nevük nem egyezett, de Alízt kosaras körökben Zelmiraként ismerték, így a monogramja H. Z., Zyófinak meg H. Zs. Nos, neki lehagyták az "S"-t, így mivel a mezszámuk is ugyanaz, ha nem nézik a méretet, keverik rendesen.
- Most komolyan. Megnézném egy S-es melegítőben... Százkilencven centi. - röhögött Alíz.
- Viccelsz? Rá se megy. - vetette közbe Kiki.
- Mondja ezt az, akinek hosszában kétszer akkora kellett, mint nekem? - kérdeztem vissza.
- Nem szólunk be a magasnak. Nekem legalább nem kell aggódnom, hogy nálam magasabb csajt találok. - vágott vissza Kiki.
- Nekem se. Mint látod, nincsenek igazán. - húztam ki magam.
- Nem lettél magasabb. - szólt bele Alíz a webkamerába.
- De optikailag igen.
- Pedig nem. - közölte Gábor.
- Tökmindegy. - intette le őket Kisalíz - jöttök holnap, nem?
- Hát hogyisne. Aztán majd a mienkre.
- Persze. - vágták rá egyszerre.
@horvathzsofia13: @horvathzelmirazte, nálam van, holnap viszem.
Senki sem foglalkozott Zsófi üzenetével, pedig biztos voltam benne, hogy mindenki látta már. Zsófi nem egy közkedvelt csaj, legalábbis Alízzal mindig bunkózik, mert ő nem veszi olyan komolyan a meccseket, ha nincs tétje. Zsófi pedig képtelen veszíteni, ezt mindenki tudja róla.
Este elköszöntem tőlük, és mentem lefeküdni. Alíz reggel jön majd busszal, megyek elé, és már délelőtt odamegyünk a csarnokba, hogy a vendég csapat érkezzen előbb. Meg neki ilyenkor mániája segíteni: a pontozási ás aláírási lapokat nyomtatni, az öltözőket ellenőrizni, pályát ellenőrizni, meg amúgy benne lenni a szervezésben. Egy ilyen csaj mellett valahogy nekem is aktivizálnom kell magam, úgyhogy alkalmazkodom a helyzethez.
Amikor lementem a konyhába egy pohár vízért, anyu azért rákérdezett a programra.
- Szóval, holnap reggel háromnegyed tízkor ideér a busza, kimegyek elé, feljövünk ide egy kicsit, kajálunk, aztán már dél körül megyünk le a Gállnak segíteni. - vontam meg a vállam.
- Alíz meddig marad?
- Holnap ugye végig, este már nem akarják hazaküldeni, így reggel megy haza, asszem a harmadik órára ér be, vagy valami ilyesmi.
- Akkor lesz valami utóbuli, ha nyernek a lányok? - kérdezte anyu.
- Úgysem nyernek, úgyhogy nem szerveztünk semmit.
- Nem szép hozzáállás.
- A Sopron mindig leveri őket. De, attól függetlenül meglátjuk, hátha utána eszébe jut valakinek.
Anyu mindig is bírta, hogy csapatjátékos vagyok, szerinte ez fontos a személyiségfejlődében, annak meg pláne örül, hogy lányokkal barátkozok. Hát, tíz éve vagyok velük összezárva, nyilván barátkoznom kell velük, na. Fuck logic.

Reggel kilenckor keltem, mert tudtam, hogy egy órát igénybe fog venni a készülődés. Nem mintha ilyen cicafiú lennék, vagy olyasmi, de mi ketten Balázzsal kemény harcokat vívunk a fürdőért. Nem tudom mi lesz, ha Kata is beszáll a dologba, remélem valahogy megoldjuk.
Miután fél tízkor végre elkészültem, kiléptem az ajtón, és elindultam a buszmegállóba. Nem mintha Alíz nem találna el hozzánk, de én szeretek vele lenni, meg szívesen sétálok, ha kettesben lehetek vele negyed órát.
Amikor leszállt a buszról, szokásához híven megölelt és a nyakamba ugrott.
- Le fognak verni minket. - közölte.
- Hát, még mindig ugyanolyan jók, de ez nem azt jelenti, hogy nincs esélyetek. - próbáltam szépíteni, de mindketten tudtuk, mi lesz ennek a meccsnek a vége.

Alízzal a meccs tiszteletjegyeit raktuk éppen stócba nevek és képviseltek szerint, amikor a Sopron belépett. Sosem voltak szimpatikusak, főleg ezzel a nagyzoló testtartással meg mozdulatokkal. Alíz először észre se vette őket, a Mighty Wings-et dúdolgatta a Cheap Trick-től, de a bökésemre felnézett. A csapatkapitányok, Kíra ránézett, és szeméből csak úgy sütött a megvetés.
- Horváth. - köszönt.
- Kelemen. - biccentett Alíz is.
Kíra mögött elkezdődött a suttogás, egyre többször hallottam ki a beszélgetésből a "Zel"-t, vagy a "Zelmira"-t. Persze, Alízról beszélnek, őt azonban különösebben nem érdekli, van egy fan clubja.
- Amúgy. - fordult meg, amikor mentünk volna fel a meghívott vendégek ültetőjét intézni. -  Mi sosem beszélünk rólatok, szóba se kerültök, le vagytok ejtve, de nekem legalább van egy fanclubom.. Velem törődnek. - mosolyodott el, aztán otthagyta őket.
Mire mindennel végeztünk és bementünk az öltözőbe a legtöbben már ott voltak, csak a cserék hiányoztak. Alíz simán elkezdett öltözni, levette a cipőjét, meg már húzta fel a felsőjét, a többi lány azért igen ordított, hogy menjek már ki, mire Alíz is észbe kapott, és elkezdett röhögni. Persze, miután kimentem rögtön kezdődött a pletyka, szívatták is rendesen, hallottam. Mialatt ők érkeztek Kiki és a cserék is megérkeztek, teljes lett a létszám.
Olyan fél óra múlva jött ki az egész csapat, élen a két Alízzal. Az enyém - haha - már nyomta is a kezembe az izomra tapadó csíkokat.
- Hátra meg combra. - közölte, és felhúzta a pólóját annyira, hogy a gerince mentén fel tudjam ragasztani. Mellé keresztbe még kettő ment, hogy ne húzza meg a vállát - ezek egészen odáig felértek - majd egyet-egyet raktunk a combjára.
- Köszi. - mondta, és elindult lefelé a lépcsőn. Végig a mezét néztem, pedig egypárszor már elolvastam, mi is van rá írva, attól függetlenül, hogy a fiúmez majdnem ugyanolyan. "Zala Volán ZTE NKK Zalaegerszeg - utánpótlás" alatta "H. Zelmira 13 CsK" majd egy kis kék részen a készítő neve: "RECOP".
- Kérjük a két csapatkapitányt, Kelemen Kírát és Horváth Zelmirát! - kiáltotta el magát a bíró. Alz egy gyors pacsival és pár "Ügyi legyél!" kiáltással búcsúzott tőlünk. Én azért nem hagytam, odamentem vele. Gáll elég furán nézett, gondolom sejtette, hogy ki fogunk kapni, meg az idegen bíró se tetszett neki.
- Oké, a Sopron csapatát ismerjük, a ZTE kezdőcsapatát, és három cseréjét kérném. - nézett Alízra a bíró.
- Csapatkapitány Horváth Zelmira, helyettes csapatkapitány Auer Alíz, a további három... - csak úgy sorolta a neveket, miközben álltam mellette.
- Rendben, egy aláírást kérünk a csapatkapitánytól. - tolta az orra elé a lapot.
- Rendben... - mormogta Alíz, megfogta a tollat, és alápöttyintette a szokásost: Egy H egy A és egy Z egymáson, majd alá kicsiben: Horváth Zelmira. - Kész.
- Köszönöm, mehettek, tíz perc múlva kezdünk. - közölte.
- Oké, gyerekek! - hívta oda a szélső pályarészre a csapatot a Gáll, majd közénk állt. Mi, a fiúk leültünk a melegítőfelsős lányok közé (Alíz is visszakapta végül) és hallgattuk.
- Minden megvan. Először dobálhattok egy kicsit, majd szokásos bevonulás, és kezdődik a meccs, feldobással. Csapatkapitány ugrik csapatkapitánnyal. A körgyűrűre úgy állunk fel, hogy mindenki azzal szemben áll, akit fog. Alíz, visszafelé üsd a labdát, ne a másik térfélre, mert nem tudnak olyan gyorsan átfutni. Alíz - nézett a másikra - Te mindig amellett futsz, aki dob, hogy ha faultolnak, akkor téged, mert te tudsz büntetőt dobni. Ennyi. Jók legyetek. - sóhajtott.
Elkezdődtek a bemelegítések. Én Kiki mellett ülve néztem a lányokat, miközben már elkezdtek kamerázni és fényképezni körülöttünk a Zalai Hírlap fotósai. Sípszó szakította félbe a gyakorlást, a bíró magához hívta a csapatkapitányokat, kezet fogott velük, és azok ketten is egymással. Alít odaszaladt hozzájuk a bevonulásra. A Bíró - mily meglepően - először a másik csapatot szólította, akik hatalmas tapsvihar közepette felálltak. Utána jöttek a mieink, ők is beálltak a körgyűrűre, a bíró befurakodott oldalt, a két csapatkapitány középre ment, megállt a válaszvonalnál, ugrásra készen. Alíz arca feszült volt és figyelmes, nagyon koncentrált a labdára. Végül a bíró kidobta, pontosan kettőjük közé. A Sopron Kírája ugrott, de rosszul ért bele, így a lemaradt Alíz kezébe került a labda, aki rögtön kipasszolta oldalra, hogy nehogy elvegyék a tömegben. Azzal a mozdulattal futni kezdett előre, üres helyre. A Sopron csak loholt utána, Dia lepasszolta neki, Alíz tempóra állt be és már dobta is, csont nélkül. Eleve három ponttal kezdtük a meccset.
Gáll persze örült, de tudta, hogy ez meg fog szakadni, és így is lett. A Sopron vagy húsz ponttal lehagyott minket a második tízperces játékidőre, de amikor felálltak a pályára, Alíz megszólalt.
- Engem nem érdekel. - mondta Kisalíznak - Most megmutatjuk.
És meg is mutatták. Alíz felemelkedett, ugrott, elesett, minden, de valahogy behozták. Nagyon szoros volt, dobálták a hárompontosokat, Kíra nagyon idegesen csinálta, látszott rajta. Röpködtek a pacsik a pályán, az egész olyan orbitális ütemben zajlott. Minden pontnál tapsvihar és örömünnep, mi is beszálltunk, minden passznak örültünk.
De azért kikaptunk. Kemény kilenc ponttal. Alíz csalódottan jött le a pályáról, de ő még ilyenkor sem adta meg az ellenségnek, hogy szomorúan lássák. Afal felé fordultam, ő mellén jött, elvágta magát a földre, és hátrafeküdt az alapvonal mellett, a palánk alatt.

Utána nem csináltunk semmi különöset. A csapatnak nem volt kedve semmi ünnepléshez, csupán elmentek haza. Mi, Alízzal úgy döntöttünk, maradunk egy kicsit. A lelátón ülve néztük a takarítókat. Nem vette át a mezét, csupán az alját egy fekete nadrágra, a rövid ujjú pulóver rajta maradt, a haja csatakosan lógott a vállára.
- Ne legyél szomorú, így a második-harmadik helyért mentek. - simítottam meg a vállát.
- Oké, de ezt megnyerjük, akkor nincs már semmi. Elsők lennénk. Magyar bajnokok. - nézett a szemembe. Persze, neki fontos, mindenkinek fontos.
- Értem, de jövőre legyőzitek őket. Te meg csak ne panaszkodj, nem mindenkit hívnak a válogatottba.
Elmosolyodott, majd visszafordult és a pályát nézte. A takarítók éppen hordták be a labdákat, amiket gyakorláshoz használtak.
- Hát, nem tudom. Ellenük mindig reménytelen a játék. Tudtam, hogy vesztünk, már az elején. - közölte beletörődően.
Nem tudtam, mit tegyek vele. Bár jó ideje barátok voltunk, nekem a női szomorúság olyan volt, mint a lányoknak, ha egy fiú beteg: nem lehet vele mit kezdeni. Így átöleltem a hátát, és úgy üldögéltünk még ott egy darabig.

Ötödik Fejezet

Sziasztok,
megérkeztem újra, és részt is hoztam. Megjött a nyár, kánikula, mi már nem tanulunk, csak a strandon vagyunk a sulival. A ballagás szombaton lesz, szóval két nap múlva minden kiderül, de van egy olyan érzésem, hogy negatív élményem lesz ezzel kapcsolatban. Ma nagyon jó napom volt, olyan igazi, boldog nap a barátaimmal, a haverjaimmal. Jó olvasást, kérlek titeket, kommenteljetek! :)

Reggel egyedül mentem suliba. Úgy vagyok vele, hogy mivel alapjában véve későn kelek, kell egy kis idő, míg valahogy beáll az agyam. Ez pedig a reggeli séta időtartamának felel meg. 

Félkómásan felvettem az egyik térdnadrágomat, mert valami olyasmi rémlett, hogy kezdődik a jóidő, meg felhúztam egy fehér, feliratos pólót. Egészen eltaláltam a színeket, a zöld kockás nadrághoz valahogy ment a felső. Alíz már megdicsért volna, jutott eszembe. 

A kosárlabdámat, amit amúgy szoktam vinni a suliba, egy nejlon szatyorba raktam, mert nem volt kedvem vinni, majd fél nyolc körül elindultam. Kínosan vigyáztam rá, hogy nehogy összefussak valakivel, aki ezen a környéken lakik. A reggelek ugyanis az enyémek voltak. Régebben Alíz elé mentem, de csak egy darabig, mert két irányban laktunk, de mivel ő már nem itt él, és busszal jár be, azért ez megszakadt. 

Mire az iskola környékére értem, a környező parklóhelyek tele voltak olyan szülőkkel, akik még a nyolcadikos gyereket is kocsival hordják. Átgázoltam a szülőktől búcsúzó kicsiken, egészen fel a termünkig, ahol még csak a lányok voltak bent. Egy olyan "menjetek a francba" mosollyal köszöntöttem őket, majd lehuppantam a helyemre, és nagy unalmamban elővettem a bioszkönyvem, hátha a Borka feleltetni akar. Persze, csak elterelés volt, és csak tettettem, hogy figyelek az anyagra.

Háromnegyedkor megérkezett a tizedikesek sleppje: Gergő és Attila a barátnőikhez jöttek, Petrához és Andihoz. A könyvem mögül néztem őket, lopva és abban reménykedtem, hogy Alíz visszajön ide gimibe, és akkor két évig én is járkálhatok le a termükbe. Hihetetlenül irigyeltem a két srácot, ilyenkor, reggel. Nevettek, jól érezték magukat, bezzeg a csaj, akivel én lennék így, ötven kilométerre volt éppen akkor.

Szerencsére nem maradtak sokáig, bejött a matektanár, és kiküldte őket, aztán visszament a tanáriba a cuccáért. Lassan érkeztek a többiek is, Kiki például ötvenegykor lépett be, nagyon menőn beállított hajjal. Felzselézte az egészet, a csajok szerint jól áll neki, én nem nyilatkozom, a végén még buzinak néz valaki. Leült mellettem kettővel, a helyére, és az egyik lábát a széken átvetve elkezdett magyarázni a tegnapi teniszmeccsről, amit természetesen néztem, és ő is, méghozzá Alexával. Kettőnk közé nemsokára megérkezett a két lány. Igen, a bajkeverők mellé mindig csajokat raknak, hátha azok javítanak a magatartásunkon. Hát ez nem sokszor jön össze, de legalább megpróbálják. Csak pont rossz lányokat tesznek mellénk: én kaptam Kingát, aki ribanc, és úgy lohol utánam, hogy olyat még egy tinifilmben sem láttam, Kiki pedig Petrát kapta, akivel elég nehéz normálisan beszélgetni, mert fiúkkal szóba sem áll Gergőn kívül, pedig hányszor magyaráztuk el neki, hogy a válasz a "Hogy vagy?"-ra nem megcsalás. Na, mindegy, az ő kapcsolatukon amúgy is el lehetne vitázni, de látszólag jól megvannak, Petra kissé stréber, de szerintem jó fej lenne, ha beszélne, Gergő meg velem van egy szinten körülbelül a társadalmi ranglétrán, meg egész normális. 

Első órán rögtön kezdtünk egy matekkal, méghozzá a testek geometriájával. Hát, én szeretem a geometriát, térben jobban eligazodok, mint a kétdés füzetlapon a számokkal, de ez egészen jól ment előző félévben is, ez hozta fel a jegyem kemény négyesre, amit tavaly még el sem tudtam képzelni. Ahhoz képest lassan telt az óra, mert untam egy kicsit, így azzal szórakoztam, hogy az osztály másik felébe dobáltam a galacsinokat, azok a böszmék meg vissza is dobták, így ők lettek lecseszve, nem is én. Boldogság, hatalom. 

A második óránk biosz volt, ahol Borka ismét Kiki feleltetésével kísérletezett, hátha csak éppen elkapott egy napot, amelyikre tanult. Hát, mellélőtt, Kiki ugyanis profin olvasta le a mellettem ülő Kinga puskáját aki csak azért akar nála bevágódni, mert a haverom. Valami lányos dolog lehet, mindenesetre, Kiki jól járt vele, ismét ötöst kapott, a héten a másodikat.

- Fiam, ha így folytatod, lehetsz ötös év végén. - szólt utána Borka, Kiki meg villantott neki egy ezerwattos mosolyt, és ezzel le is tudtuk a felelést. Aha. Ha nem röhögöm el magam, Borka nem hív ki a táblához, és nem kapok kemény négyest a szuper makogásomra a rekeszizomról.

Az óra további felében az emberi testről tanultunk, azt hiszem a tüdőről, de sok nem maradt meg, annyi szent. Nem akarta feltűnést kelteni az órán, a gondok is csak az ösztönös megjegyzéseimből eredtek - általában. 

A szünetben azonban egy mozdulat, nem több már keltett akkora feltűnést, hogy Kinga hozzám forduljon.

- Kosaraztok? Jövök. - jelentette ki.

Nem bírtam Kingát, mert menőzött a nagy kosártudásával, ami nem állt többől, mint hogy két méterre a palánktól már be tudta dobni. Persze, van aki akár tíz méterről is megcsinálja a csont nélkülit - Alíz - de inkább nem szóltam be neki, csak röhögtem rajta, mert nem akartam háborút.

Kint dobálgattunk, ott volt ő is, inkább fiúk, mint lányok, de mi Kikivel valahogy még így is több figyelmet kaptunk a nagy és pontos dobásokkal. Persze, tudtam én, hogy voltak csajok, akik szerelmesek belém, meg odavannak értem, és őszintén nem akarok bunkó lenni, de nem érdekelnek. Engem egyetlen lány érdekel, és ha ő nincs itt, akkor így jártam.
Csengetés után még dobáltunk pár percet, úgy is tudtam, hogy az angoltanár késni fog. Hát, késett is, kerek negyed órát.
- A mai órán kiegészítő anyagot veszünk, gyerekek. - mondta, mire Kikivel egyszerre horkantunk fel. Minek kell a kiegészítést venni? Alízéknál a fizikatanár úgy oldja meg, hogy aki megtanulja, kaphat rá jó jegyet, de nem kötelező. Mi minek vesszük? - Az angol ünnepekről fogunk beszélgetni, ehhez találok egy ábrát a könyvetekben, a nyolcvanadik oldalon. - közölte, mire mindenki nagyban lapozgatni kezdett. Mellettem Kinga őrült sebességgel nyitotta ki, és olvasta át, hogy úgy tehessen, mint aki művelt, és már előre tudja. - Gábor, olvasd kérlek az elsőt.
- New Year. - kezdte - In Scotland, the people go first footing. They visit friends and take them a piece of coal and a glass of water, as a symbol of good luck in the new year. - fejezte be.
- Nagyszerű. Petra, fordítsd le, kérlek.
- Skóciában az emberek elmennek az első járásra, meglátogatják a barátaikat, adnak nekik egy darab szenet, és egy pohár vizet, mert ez az új évi jószerencse szimbóluma. - közölte, úgy, hogy még én is majdnem hanyatt dőltem. Petra nem volt az a folyamatosan beszélő csaj, így meglepődtem azon az összetett mondaton, amit kiejtett a száján.
- Tökéletes. Következő, Laci. - intett a tanárnő.
- St. Valentine's day. - mondta ki, mire egy pillanatra megfagyott a vér az ereimben. Az óra első fejében, a hülyüléssel együttvéve nagyjából elfelejtettem a nyomoromat, hogy a csaj, aki nekem tetszik, nem szeret, de így a Valentin-nap említésére elő is jött újra. - Valentine is a saint of people in love. They often send each other cards that they not sign.
- Szuper. Ezt gondolom mindenki érti. A hetedikes tankönyvben egyébként ugyanez van bent, de ott bővített változatban, mert az már újradolgozott kiadvány, így nektek nincs meg a másik oldal, amin egyébként egy olyan feladat van, aminek kapcsán nektek kell Valentin-napi képeslapra szövegeket gyűjteni, angolul természetesen. Nos, ezt szóban fogjuk csinálni. Kiki, mondj egyet!
Sosem jöttem rá, miért szívatják a tanárok ezekkel a hülyeségekkel direkt azokat, akik járnak valakivel.
- "I love you"? - kérdezte Kiki, mire az osztály röhögésben tört ki.
- Valami érdekesebbre gondoltam. Laci?
- You captured my heart.
- Ezaz. Így gondoltam. Nem olyan nehéz, gyerekek. Gondolkozzatok például dalszövegekben. Ki ismer sok dalszöveget? Dani! - szólított fel.
Egy pár pillanatig gondolkodtam, elsősorban Alíz nyolcvanas évek beli zenéin, aztán beugrott.
- You can take my breath away.
- Erre gondoltam. Nem kell messzire menni.

Az óra további részében Kinga faggatott, hogy honnan szedtem ezt. Mondtam, hogy van egy lány ismerősöm, aki sokat hallgatja a Top Gun zenéjét, és az egyik számnak majdnem ez a szövege. Erre ő megkérdezte, hogy mi az a Top Gun. Majdnem hanyatt fordultam. Egy klasszikus, alap filmre ezt mondani?
Szünetben bent maradtam az osztályban, de csak miután a többiek elkunyizták a labdámat. Felhúzott lábakkal ültem a széken, és egy Barnitól szerzett szendvicset ettem. Közben mellettem, Kinga helyén Kiki sms-ezett nagy bőszen valakivel.
Nem történt semmi különleges. Gergő eljött Petráért, kézen fogta és megkérdezte, hogy lejön-e vele negyedik óra után kajálni. Petra természetesen igent mondott, aztán eltűntek a folyosón. Szép dolog a szerelem.
Idegesített a tavasz. Körülöttem mindenkinek vagy volt barátnője, vagy reménykedett, vagy szerelmes volt, még Alíz is. Én is, na, csak éppen belé, ő meg másba. És a legdurvább, legelszomorítóbb az volt, hogy ahogy így gondolkodtam azon, amit a srácról mesélt, volt rá esély, hogy összejön neki. Mármint, ha a gyerek a művészeti fesztiválon végig vele volt, vitt neki kaját, meg inni, vele sétált a buszmegállóig... Mármint, én életemben nem kísérnék el egy csajt sem sehova, ha csak nem akarok tőle valamit, vagy nem arra lakok.
Úgyhogy arra jutottam, hogy az élet szívás. Anyám erre azt mondaná, kamaszkor.

Ma csak hat óránk volt, így hamar mehettem haza. Anyu már - vagyis inkább még - otthon volt. Anyu újságíróként dolgozik, övé a közélet rovat a megyei újságban, de néha besegít a kultúrában is, és ír filmkritikákat. Vagyis, azokat én írom, általában átpasszolja, csak annyi kikötése van, hogy friss legyen. Én pedig szívesen megcsinálom neki, elvégre úgyis ismerem az új filmeket.
Ő szívesen veszi a segítségem, én pedig cserébe több zsebpénzt kapok, bár a nevem nem jelenhet meg a cikk alatt, szóval egész Zala megye úgy hiszi, anyám ilyen zseniális.
- Mi volt a suliban? - kérdezte, miközben a laptopján pötyögött.
- Semmi.
- Ezt ismerem. Reggel hatalmas kupit hagytál, rakj rendet. - közölte, én meg inkább nem vitatkoztam vele.
Ahogy felmentem az emeletre, elhaladtam a bátyám szobája mellett. Legszívesebben jól ráijesztettem volna, de eszembe jutott, hogy csak én vagyok ilyenkor még itthon. Ledobtam a táskámat az ágy mellé, és összeszedtem a földre szórt papírdarabokat, meg beágyaztam, és ezzel nagyjából normális állapotba hoztam a helyet.
Bekapcsoltam a gépemet, hogy edzés előtt még megnézzek mondjuk egy sorozatrészt, mert a Trónok harcával eléggé el voltam maradva, pedig szeretem én, csak nincs annyi időm rá, mert van más is, amit nézek.
Edzés előtt általában semmi tanulás-félével nem próbálkozom, úgyis csak éjszaka fog az agyam, vagy még akkor sem. Meg amúgy is, persze nem szép dolog kihasználni másokat, de lemásolom Kingáról. Úgyis odaadja, mert be akar vágódni, úgyhogy éppen jól is jön.
Csak úgy pofavizitre beszélgettem pár osztálytársammal, mintha érdekelnének, de hamar találtam valami indokot, hogy ne kelljen folytatnom az eszmecserét, így abbahagytam a Facebookozást, és azon tűnődtem, hogy melyik filmről is írjak anyunak. Hetente kellett leadnia a filmajánlót, az előző heti A Wall street farkasa sokaknak tetszett, néztem a visszajelzéseket a neten, ezen a héten azonban holnapra kellett valami kézzelfogható anyag, amit anyu legalább meg tud szerkeszteni. Végül úgy döntöttem, a Csajok Bosszújáról írok, úgyis friss élménynek számított.
Hamar összehoztam, megvolt róla a véleményem, majd felkaptam az edzőtáskámat, és elindultam edzésre. 

Könyvborító

Sziasztok, 

mint az oldalsávban már láthattátok, megérkezett az általam rendelt két könyvborító. Mindkettő Samantha Row munkája. Ráadásul, külön megtiszteltetés ért, mert ezek az első könyvborítói, így az én blogomon tudhatom először az ilyen terű munkáját. Nagyon köszönöm, neked Sam a fáradozást, csodálatosak lettek! :)

Negyedik Fejezet

Sziasztok,
megérkeztem a következő résszel. Azért ilyen későn mert két napig meg sem álltam, mentem, jól éreztem maga, és nem volt időm a sok dolog közepette élesíteni ezt a részt. Most egyébként csodás álmodozó hangulatban vagyok. Nemrég említettem, hogy csalódtam, de lehet, hogy felesleges volt, és minden meg fog oldódni, a következő hét folyamán, legkésőbb szombaton, ha az a bizonyos valaki összeszedi a bátorságát. Mert itt már csak rajta múlik.
Tegnap hazajöttek az uncsiim Ausztriából, és egészen késő estig kosaraztunk, trambulinoztunk, filmet néztünk, hülyültünk a kertben stb. Gábor meg Ádám igazi nagy arcok, na :D

Hazaérve nem tettem mást, csak ledobtam a cuccom, köszöntem anyuéknak, majd a szobámba beérve írtam egyet a csapat Twitter-csoportjába, hogy hazaértem. Persze, rögtön megtaláltak, és elkezdtek írogatni, így folyamatosan rezgett a telefonom, de anyuék rám szóltak, hogy hagyjam abba a levelezést, és meséljem el, mi volt. Odavetettem pár szót, aztán a szobámba indultam. Megágyaztam, elővettem a pizsim, kipakoltam a cuccom, kicsit rendet raktam, aztán elmentem zuhanyozni.

Mindig is imádtam a forró vizet, ahogyan végigfolyik a testemen. Igazi feltöltődés volt, élni nem tudtam volna nélküle. Miután végeztem, fogat mostam, felvettem a fürdőköpenyemet, és bebújtam az ágyba a laptopommal. Elindítottam a zenét (Take my breath away), és elindítottam a Gyilkos elmék első évadjának harmadik részét, ugyanis itt tartottam a hétvégén elkezdett nagy maratonomban, aminek célja az volt, hogy a nyár végére mind a kilenc évaddal végezzek. 

Anyu tízkor szólt, hogy ideje lenne aludni. Még kimentem zsepiért, aztán elköszöntem tőlük.

Reggel azzal az érzéssel keltem, hogy semmi kedven az élethez, ahhoz, hogy bemenjek. Tegnap nagyon jól éreztem magam, városban, boldogan, a francnak volt kedve visszamenni a falusiakhoz. Végül azért fél hétre felöltöztem: fekete nadrág, kék, cápás póló "Im Veggie" felirattal, és befont haj, amiről tudtam, hogy kibontom, de addig is göndörödhet magában. 

Anyu már megcsinálta a szenyámat, megettem, miközben a nevelőapám szívta a vérem, de annyira nem érdekelt. Negyedkor Réka várt a buszmegállóban, szótlanul vártuk a tömegközlekedés eme csodáját, míg végül bezötyögött.

Gyenesen én felmentem, Réka le (klassz elrendezés). Az osztályban még csak a kétes életű lányok voltak ott, meg pár fiú,így én felültem a padomra, és vártam Nettit, aki nem sokkal utánam érkezett. Rögtön kajálni kezdett, amit én kiguvadt szemekkel néztem, majd észbe kapott, hogy törit kellene másolnia, így elkérte a füzetemet. Mondtam, hogy nincs kész. Nem lepődött meg. Én szeretem a törit, nagyon, de a tegnapi edzés lefárasztott, és hétfőn szóltam is a tanárnak, hogy nem tudom megírni, mert későn érek haza. Nem vette zokon, elég értelmesnek tart ahhoz, hogy rájöjjön, nem kibúvónak szánom.

Háromnegyed körül Zsolti is megérkezett. Teljes két másodpercig volt az osztályban, azalatt ledobta a táskáját, és kiment a haverjaihoz, akik épp várták. Addig is árgus szemekkel követtem, majd amikor kiment, rájöttem, hogy nem érdeklem, bedugtam a fülembe a telefonom fülhallgatóját. Csak azzal nem számoltam, hogy a Take my breath away fog elindulni. Ettől még inkább letargiába zuhantam, de hamarosan a Góth rázott fel, mert bejött a terembe, és egy rövid felelés után elkezdett magyarázni a dualizmus koráról. Megpróbáltam figyelni, jegyzeteltem a repülős füzetembe, de már az is elvonta a figyelmem. Zsoltitól kaptam, tavaly év végén. Már nem volt tanítás, csak úgy bent voltunk. Nála volt a törifüzete. Megmutatta nekem, hogy repülős, én meg megkérdeztem, hogy nem akarja-e véletlenül nekem adni. Ő csak a kezembe adta, és azt mondta: "de". Az összes ribanc rám volt irigy, én pedig azóta abba írok. Észre is vette, egy hónapja előttem ült, és akkor még rajzolt is a hátuljába (náci jelképet, oké, mindegy), meg végignézegette, hogy itt milyen rondán írt, meg ilyenek.

Irodalmon sem volt jobb a helyzet. Tetejébe egy novellát elemeztünk, én pedig már előre tudtam, hogy mi lesz benne, mert elolvastam a tankönyv összefoglalását. Megpróbáltam elfoglalni magam: arra gondoltam, hogy nem leszek sem kémián, sem tesin, közben pedig a kezemet tördeltem, amit az osztályfőnök sikeresen észre is vett.
- Alíz, valami baj van?
- Nem, semmi, csak kicsit ideges vagyok a meccs miatt. - villantottam egy ezerwattos mosolyt. A meccset általában felhasználhattam, ha nem akartam elmondani az igazat. Bár mindenki tudja, hogy én felszabadultan játszok, és sosem idegeskedem rajta, elmondhattam, hogy ez bajnokság, és hogy sok múlik rajta.
Az óra további részében békén lettem hagyva, még Emese se szólt hozzám, aki elvileg a legjobb barátnőm, és mellettem ül év eleje óta. Elvoltam, néha lefirkantottam egy-egy mondatot, így úgy-ahogy eltelt az óra. Az utána következő technikához már nem volt sok kedvem. Sosem szerettem, bár művészeti suliba jártam. Inkább írtam, rajzoltam, elemeztem novellákat, anekdotákat, könyveket. Tavaly, hatodikban majdnem meg is buktam belőle, mert egyetlen jegyem volt: egy egyes, házi feladat hiányból.
Valahogy eltelt, dobozt készítettünk, fűrészeltünk, faragtunk, ilyesmi. Utána egy gyötrelmes etika következett. Ez egy kicsi iskola, ami órát csak lehet, a párhuzamos osztállyal együtt tartanak. Angolt, etikát. Nos, mivel én etikás vagyok, nem hittanos, Zsoltival egy teremben ültem végig azt a negyvenöt percet. De a tetejébe még minden angolon is találkozunk. Igen, tetszik nekem, szeretem, de néha ciki, hogy hallja például a kiejtésemet - ami nem is olyan rossz - vagy ennyit látjuk egymást. Viszont néha ijesztően kevés időt töltünk együtt, és hiányzik. Nincs egyensúly.
A mostani órán a túlnépesedésről kellett beszélnünk. Csengetés után mindenki őrült tempóban vonult le az udvarra, és pedig megfogtam a táskámat, elköszöntem, és edzésre indultam. Szerettem, hogy a sport miatt vannak kiváltságaim: elmehettem az utolsó két óráról, másnapra több tanár mondta, hogy ne tanuljak, inkább eddzek, persze én a másfél órás sport után moziba igyekeztem, a Csajok Bosszújára, amit tegnap egyeztettem le anyuval. Dani csajos mozit akart megnézni, én meg mentem. Érdekes, ez fordítva szokott lenni, de annyira nem érdekelt. Megbeszéltük, hogy edzés után felmegyünk hozzájuk, lerakom a cuccom, utána pedig majd felmegyünk érte. Mindent elterveztünk, ahogy szoktuk.
A buszút csendesen telt, az óraközi szünetekben a többiek üzenetekkel. Háromnegyed tizenkettőkör megnyugodva dőltem hátra, mondván kémián nem engedi a Fejes, hogy üzengessenek, amúgy is sasszeme van, de kaptam egy üzenetet.
Eme üzenete: Az Mg égése milyen reakció??? Vivinek kell felel.
Amilyen gyorsan csak tudtam, írtam.
Alíz üzenete: Redoxireakció.
Nem tudom, hogy tudta kicselezni a tanárt, de még egy üzenetben megkértem, hogy írjon, hogyan felelt Vivi. Jó ideig nem kaptam tőle üzenetet, így valószínű volt, hogy észrevették, vagy nem mer írni, mert éppen rá néz a tanár. Vagy ami még rosszabb: ő a következő felelő.
A buszon figyelgettem az embereket, de inkább a zene kötött le. Éppen a Queen Dont stop me now-ja ment, amit mindig is nagyon szerettem. Ritmusra mozgattam a fejem, ütögettem az edzőtáskámat.
Odaérve Dani szokásosan várt a pályaudvaron. Tetszett ez a mindennap-találkozunk-dolog. Arra az időre emlékeztetett, amikor még én is egerszegi voltam, és minden nap összefutottunk a suliban. Kicsit a réginek éreztem magam, amikor megöleltem, és együtt sétáltunk a sportcsarnok felé. Teljesen máshogy éreztem magam, mint Gyenesen. Ott nehezebb volt: folyamatosan sziporkáznom kellett, hogy szeressenek, kényszeresen akartam jófej lenni. Itt inkább bunkónak volt nehezebb lenni. Akármit mondtam, jól jöttem ki belőle, a csapattársaim szerettek, a helyemen voltam.
Az öltözőben gyorsan bekapcsolódtam a pletykákba. Nem volt túl új a téma: valami Ady-s lányról beszéltek, aki lehet, hogy összejön az egyik csapattársunkkal, Barnival. Barni kicsit alacsony, zárkózott gyerek, nem igazán ismertem, pedig tíz éve egy edzésre jártunk. Mindennek ellenére szurkoltam neki, hogy összejöjjön a csajjal, persze, ha ő is akarja.
Nem csak róla esett szó. Legnagyobb meglepetésemre Daniról is beszéltek, mire mi, Kisalízzal csak hallgattunk. Tudtam, hogy Daninak volt egy barátnője pár hónapig, de szakítottak, viszont a részleteket addig ismertem, hogy a csaj tapadt, és Dani is rájött, hogy csak tetszik neki, és nem szerelmes. Persze itt, komplett találgatásokba kavarodtam.
- Csak azért beszélnek róla, mert te is itt vagy. - súgta nekem. - Azt hiszik, te többet tudsz, és így akarják kiszedni belőled, meg azt hiszik, hogy köztetek alakul valami.
- Szuper. - súgtam vissza. - Egyszerűen szuper.
Hagytam, hadd találgassanak, azért sem szólaltam meg. Elővettem a telefonom, és egy nem létező sms-t kezdtem el olvasni. Azt állt benne, hogy Alíz, szeretlek, csak eddig nem mertem elmondani. És természetesen képzeletben Zsolti írta.
Az edzés kezdetével abbahagytam az álmodozást, és a feladatra koncentráltam. Valahogy végigjátszottam a másfél órát, a szokásos teljesítményemmel, ahogyan mindig is tettem. Utána elsőként öltöztem át, siettünk Danival hozzájuk.
Daniék háza a kertváros szélén, közel a belvároshoz. Kívülről nem látszott nagynak, de belül igenis az volt, hiszen három gyerekkel kisebb nagyon nem is lehetett volna. A kedvencem azért Dani szobája volt: sötétkék falak, körbeposzterezve, egy kosárpalánkkal az ágya melletti falon, egy csomó kis teniszlabda méretű gumilabdával, kosárlabda-színűre festve, szétszórt ruhákkal. Úgy vettem észre, a legtöbb csak zavarba jön attól, ha meglát egy fiú alsót a földön. Nekem kiskorom óta természetes volt, hogy Dani azokat is szétszórva hagyja, így nem rökönyödtem meg rajta. Az asztalát is rendetlenség uralta, amelynek legtetején a kémiakönyve hevert, nyitva valami számára érthetetlen leckénél.
Először ő öltözött át, bár azt előttem. Levette a pólóját, amit szétizzadt, keresett helyette másikat, és neki ennyi volt a nagy toalett. Közben Kata rontott be, hogy köszönjön nekünk, én meg csak mosolyogtam a kiscsajon.
Az én öltözködésem valamivel hosszabb időt vette igénybe: korallszín rövidnadrágot vettem fel, egy lógós, háromszög mintás csontszín felsővel, az elején pedig betűrtem a nadrágba. nagyjából kontyba rendeztem a hajam, mert a mozizáshoz nem szeretem, ha a szemembe lóg, majd megmostam a fekete szemüvegem lencséjét.
Dani az ajtónál várt, és már indulhattunk is. Még zsebre vágtam a telefonomat, és mentünk is.
Danival szerettem mozizni, mert nagy film-őrült, minden érdekli, minden filmre kritikus szemmel néz, meg van róluk a véleménye. És, ami a legfontosabb, akármit megnéz. Akármilyen romantikus vígjátékra el lehet rángatni. A töritanáruk azért szereti, mert egy csomó történelmi filmet látott, mint a például a Karácsonyfát a frontra, vagy a Nyugaton a helyzet változatlan. A Schindler listájából olyan elemzést írt médiára, hogy a tanár csak nézett. Emellett gyakran idézgeti filmekből, amit nagyon bírok benne. És ami a legdurvább, hogy ebben a jellemben semmi erőltetett nincs: neki így esik jól, így csinálja, ezt szereti.
Útközben jött egy üzenetem Nettitől.
Netti üzenete: Hoool vagy?? Azt mondtad, ma fent leszel Fb-n.
Alíz üzenete: Moziba megyek, Zegen vagyok, este érek haza. Akkor meg inkább alszok.
Netti üzenete: Dejóóó!! :) Mit nézel?
Alíz üzenete: Csajok Bosszúja, és Danival. Most megyünk.
Ennyivel le is tudtuk a dolgot.
Az úton inkább Dani kérdezgetett engem: melyik hétvégén jövök, miből írunk tézét, szóval csak a szokásos dolgokat. Azért érdeklődtem egyet a régi sulimról, osztályomról, de ő se tudott sokat mondani, mert mióta gimis, csak Kisalíz miatt szokott lenézni a hetedikesekhez, őt meg rendszerint kihívják, vagy ő megy fel a kilencedikesekhez. Azért annyit mondott, hogy nekik is bele kell húzniuk, meg hogy a Margó meg akarja buktatni Lacit irodalomból, mert Lacit semmi sem érdekli, csak az idegen nyelvek.
A Plázába belépve megvettük a jegyeket, de volt még fél óránk, így beszabadultunk a könyvesboltba. Dani valami életrajzi regényt keresett, én meg az Ötödik Sally-t. Ő hamarabb megtalálta az övét, én még nézelődtem egy kicsit, amíg rábukkantam a Virágot Algernonnak írójának másik könyvére. Nem olvastam még, meg sem akartam venni, csak megnéztem, hogy megvan-e. Dani addig a riportregényeknél nézelődött, aztán odahívott maga mellé.
- Ez neked való lenne. Riportregény a rendőrökről. Moldova György - Bűn az élet. Én ezt néztem magamnak. - mutatta fel a 90 nap a mentők között-öt.
- Az se rossz. Én Gillian Flynn-től akarok olvasni, nagyon dicsérik. - közöltem, és tovább nézegettem a krimi polcot.
Dani maradt a médiaregényeknél. Imádtam nézni, amilyen beleéléssel olvas bele mások életébe, a közéletbe. Mindene volt, hogy mindent tudjon a rendezőkről, filmesekről, producerekről, színészekről. Nem kellett sok, én akadtam bele - bizonyára rossz polcra rakták vissza - arra, amiről biztosan tudtam, hogy még nem olvasta.
- Nézz ide. A díványon - Marilyn Monroe.
- Uhó, mikbe bele nem botlunk. - vette ki a kezemből, és elkezdte olvasni a fülszöveget.

Nem sokkal azután, miután Dani elrakatta magának a könyvet, hogy majd bejön érte, ha lesz nála annyi pénz, megvettük a kaját: neki nagy kóla, nagy popcorn, smarties, nekem pedig ugyanez, csak Fantával. Kicsi korom óta imádtam a Fantát, szerelem volt első kortyra. Azóta ha tehetem, azt iszok.
A filmünk az egyesben, a "Nagyteremben" kezdődött, bementünk, leültünk a helyünkre, és már kezdődtek is a bemutatók. Imádtuk a bemutatókat mindketten. Én azért mert szeretem a színes, figyelemfelkeltő kisfilmeket, Dani meg hogy eltervezze, melyiket nézi meg legközelebb. Természetesen ha ő moziba jön, általában jövök vele én is, mert hozzá hasonlóan nagy mozis vagyok, csak nem értek úgy a filmekhez.
A második reklámnak nagyon ismerős főcíme volt. Majd beugrott.
- Ez az a nő, akit mondtam. Gillian Flynn. Az ő könyvéből csinálták a filmet. - súgtam, miközben a bemondó kimondta a címet: Gone Girl - Holtodiglan.
Nemsokára következett azért a filmünk is, ami nem volt rossz, de azért azt észrevettem, hogy minden nő elhozta a pasiját. Legyen nekik is csajos programjuk.

Miután a filmnek vége lett, Danit hívta az anyukája, hogy eljöjjön-e értünk, mert éppen jön haza a TESCO-ból. Ezzel sokkal jobban jöttünk ki, mint a gyaloglással, mert így biztonságosan el is értem a buszt, ami végül fél kilencre juttatott haza.