Tizenharmadik Fejezet

Sziasztok,
Elérkeztünk a következő fejezethez. Szinte hihetetlen, hogy már itt tartok a sztoriban, és most így elkezdtem gondolkozni egy bizonyos második évadon is... De ez még csak gondolkozás szintjén van meg bennem, mindenesetre nagyon hozzám nőtt a történet.
Amúgy pedig jó olvasást ehhez a részhez is. :) Remélem tetszeni fog mindenkinek. :)

Mosolyogva néztem a videót a hirfolyamban. Kisalíz tette ki, ezzel a szöveggel "A pillanat, amikor megtudtuk, hogy U16-os bajnokok vagyunk. <3" megjelölve benne Alízt. Nagy pillanat volt: az utolsó negyvenegy másodperc volt levideózva, ebben Kisalíz büntetője és a legvégén Alíz hárompontosa látszik. kettő-kettőben versenyeztek, streetballban, azaz egy palánkra. Amikor lenullázódott a mérő, a két lány egymás nyakába ugrott, a pálya széléről pedig a videóban felismerhetetlen emberek ugráltak oda hozzájuk.
Szóval, ők most éppen magyar bajnokok, a nyáron pedig rengeteg meccset játszanak majd, az Európa-bajnoki címért küzdve. Biztos voltam benne, hogy egyébként megnyerik azt is, így majd jön ősszel a világbajnokság. Na, abban kevésbé voltam biztos, gondoltam, hogy az amerikaiak nem lesznek rosszak. De azt tudtuk, hogy remekül helyt állnak majd.

Annak örömére, hogy végre vége a sulinak, csoportos mozizást szerveztünk, amely először zártkörű lett volna: Alíz, Kisalíz, Kiki meg én, de akkor már Alexa sem hiányozhatott. Tetejébe egy Lacival és egy Gergővel is meg lettünk áldva, mivel ha már Alexa, Petra miért ne jöhetne? Nyolcan már csoportnak számítottunk.
A mozipénztárnál aztán olyan gondba ütköztünk, hogy a társaság egy része még nem töltötte be a tizenhatot. Mi pedig a Szexvideót akartuk nézni, ami meg, ugye tizenhatos.
- Akkor nem kérek diákjegyet, azt mondom, nincs itt a diákom, és akkor nem nézheti meg, hogy hány éves vagyok. - jutott Alíz eszébe a nagy ötlet.
- Jó, ez nem rossz. Ha megkérdezi, melyik középiskolába járunk, akkor Ady. - tervezgetett tovább Kisalíz.
- Már nem azért - röhögött Gergő - de olyan népszerűek vagytok, hogy rólatok még a hülye is tudja, hány évesek vagytok.
- A büdöséletbe. - morgott Alíz. - Mindegy, ha nem tudom igazolni, el kell, hogy higgye. - vonta meg a vállát.
Végül odamentünk a pénztárhoz. Először Petra és Gergő kérték, simán megkapták a jegyet. Majd Laci és Kisalíz álltak oda egymás után. Ekkor kezdődött a probléma.
- Hány éves vagy? - kérdezte a mozis srác Kisalízt.
- Tizenhat leszek a jövő hónapban. - közölte amaz magabiztosan.
- Biztos?
- Igen, '98-as vagyok, csak kissé kisnövésű... - magyarázta. Hát, kapott jegyet.
- Oké, akkor én egy diákot és egy teljeset kérek... - léptem oda a pulthoz.
- Kié a teljes? - kapkodta a fejét a srác.
- Az enyém. - tette fel a kezét Alíz - nincs itt a diákom.
- Elmúltál tizenhat?
- Nem, júliusban töltöm be. - blöffölte teljes komolysággal.
- Jó, vigyétek. Következő!
- Mi két diákot kérünk. - kezdte Kiki, de a mozis gyerek megállította.
- Azért ilyet nem játszunk! Felnőttek nem mehetnek be diákjeggyel.
- Diák vagyok. - erősködött Kiki.
- Igazolványt.
Kiki megmutatta, mire a srác elhűlt.
- Fiam, neked milyen szüleid vannak? Mutánsok?
- Ja, apám Alien. - közölte Kiki, miközben elvette a jegyet.
A mozipénztár után rögtön a pulthoz mentünk. Elöl a két Alíz tetemes mennyiségű kaját vásárolt fel, nagy Fantát, nagy popcornt, meg Kisalíz még valami hordónyi nachost. Én értem, hogy egyesek éhesek, de ennyi kaját. Na, azért az sok.
Még volt egy kis idő kezdésig, így leültünk az előtérben egy nagyobb asztalhoz, és már kezdődött is az ipari mennyiségű sztorizgatás. Mindenről. Meccsek és eredmények, tanárok és diákok.
- Még a bajnokságon volt. - közölte Alíz, amikor Gergő valamelyik poén után megkérdezte, hogy ezt hol hallották.
- Tényleg, az hogy sikerült? Láttam a videót, de hogyan győztetek le tizennyolc párost? - érdeklődött Laci.
- Nem egyszerre volt. Sorsolással oldották meg, jó csoportba kerültünk, ennyi az egész. - közölte Alíz. Kisalíz bólogatott.
- Na, de komolyan, meséljetek már! - unszolta őket Laci.
- Oké, szóval a megyei döntőn nem voltak sokan, a ZTE csak minket indított, három párost pedig simán levertünk, az nem volt olyan nehéz, a legtöbben nem is kosaraztak komolyabban, csak kiálltak a versenyen. Aztán következett az, hogy mind az összes megye bajnokait berakták egy kalapba, és kihúzták a csoportokat. Három csoport volt, mi a "B"-be kerültünk. Két baranyai, két békési, két vasi, két fejéri és két zempléni lánnyal együtt. Csoportelsőként már bent voltunk az első háromban. A másik két első az Uniqua meg a PEAC volt. Az Uniqua egyik játékosa nem tudott eljönni, kiestek, ők lettek a harmadikok, a PEAC-ot meg levertük. Aztán a többiek is versenyeztek egymással, a megyei játékosok is, így alakult ki a sorrend. Bár, a mi meccsünk volt az utolsó, a finálé.
- Hányan voltak? - érdeklődött Laci. Úgy néz ki, neki tényleg számított.
- Tele volt a Papp László. Mondjuk, aznap csak döntők voltak. Szóval csak miattunk jöttek el. Sok volt a zalai, meg voltak fotósok, egyéb.
- Kép van?
- Aha. - Alíz elővette a telefonját, húzogatta egy kicsit a kezét a képernyőn, majd mutatott egyet: Kisalízzal ketten állnak sötétkék egyenmezben, ugyanúgy előrefonták a hosszú hajuk, mindkettőjüknek jobb oldalra. Alíz kezében labda van, mosolyognak - Ez előtte készült, de van az eredményhirdetésről is. - Azon a képen a két lány ugyanabban a mezben a dobogó legfelső fokán áll, mindkettőjük nyakában érem, közöttük a kupa, lábuk előtt egy kosárlabda, csak hogy művészibb legyen a kép. A másik két páros már nem mosolyog annyira. Meg is értem őket.
- Na, gratulálok. - nyugtázta Laci. Alíz kifújta magát, láthatólag örült, hogy nem kell a meccs minden pillanatáról beszámolnia. Ma is csodásan festett, ahogy mindig: egy fekete pólót vett fel, kantáros rövid farmerrel. Cipőnek szokásosan a fehér vászoncipőjét húzta, haját kiengedte. Éppen elrakta a telefonját, amikor megakadt a szeme valamin.
- Szerintem mehetünk be. - állt fel és felvette a kajáját. A többiek is szedelőzködni kezdtek, csordában léptünk be a termekhez. A négyesben voltunk, megkerestük a helyünket, és leültünk. Éppen jókor, mert már kezdődött is a sok előzetes. Két igazi filmrajongó volt a társaságunkban - Alíz és én. Végigbeszéltük a trailereket, mindenre rámondtuk, hogy ide is, oda is el akarunk menni. Őt legfőképpen a Lucy érdekelte, engem a Sin City.

Mozi után nem mentünk mekibe, mert mindenki leégettnek számított anyagilag. Közösen inkább a Vizsla Park melletti kosárpálya mellett döntöttünk, szerencsére Laci éppen közel lakott, így hazaszaladt egy labdáért, dobálni is tudtunk. Alízt figyeltem: nem kosarazott, átengedte a terepet a fiúknak, a pálya szélén ült, és gazokat tépkedett. Kiki indult meg feléjük.
- Mi szeretnénk látni játszani ezt a nagy bajnoki csapatot! Dani, kihívjuk őket, nem? - nézett felém.
- Hát persze.
A többiek kiálltak a pálya szélére, és érdeklődve figyelték a meccset. Nem volt kemény, tudtam, hogy a két lány simán elverne minket. Lehet, hogy mi ketten magasabbak, erősebbek vagyunk, de ők ketten jobban kiegészítik egymást, jobb a taktikájuk, és többet játszanak együtt. Úgyhogy szorosan bár, de megvertek minket, én pedig büszke mosollyal néztem rájuk.
Lassan sötétedni kezdett, a legtöbbünket hazahívták, Alízt is kereste a nagymamája, így hazakísértem. Az úton végig beszélgettünk, lökdöstük egymást, úgyszólván elvoltunk. A szívem még mindig fájt érte egy kicsit, de megnyugtatott, hogy nem beszélt Zsoltiról. Örültem volna neki, ha elfelejti a srácot, aki valószínűleg nem akar tőle semmit. És mondjuk belém szeret... De nem, ez elég lehetetlenül hangzik.
Miután útjára engedtem egy szoros ölelés után, hazamentem. Kata rögtön a nyakamba ugrott, és miután sikerült levakarnom magamról, bementem a szobámba.
Szokás szerint harci állapot uralkodott, anyu pedig még nem ért haza, így nem kellett rendet raknom, amíg nem szól. Anyu nyáron sokat dolgozik, ugyanis az újság akkor rengeteg programot szervez, és mint újságíró, neki is meg kell jelennie az ilyeneken. Ezek általában minimum sötétedésig tartanak - de van, ami akkor kezdődik - és persze utána még segíteni kell lebontani a helyszínt, és hasonlók. Van, hogy én is kimegyek, de most ugye éppen programom volt. Más kérdés, hogy nemrég beiratkoztam egy intenzív KRESZ-tanfolyamra, augusztusi vizsgával. Ha sikerül, vezethetek kismotort.
Amíg azt vártam, hogy anyu megérkezzen, közölje, hogy pakoljam össze a szobám, filmet néztem. Elkezdtem A Nőt. Mondjuk, nem sokáig jutottam benne, mert apu bekopogott, és közölte, hogy le kéne nyírni majd a füvet, előzőleg pedig Balázs csinálta, rajtam a sor. Rábólintottam, de nem csukta be az ajtót. Innen jöttem rá, hogy beszélgetni szeretne. Csak nagyon reméltem, hogy nem én leszek a téma. Tévedtem.
- Van valaki a láthatáron? - kérdezte, és tudtam, hogy a lányokra gondol. Apámhoz sokkal kevésbé álltam közel, mint anyámhoz, talán amiatt, hogy apu kevesebbet van itthon, és a munkája miatt kevesebbet tud velünk foglalkozni. Persze, az apám volt, szerettem, csak a komolyabb dolgokat nem vele osztottam meg.
- Igen van. - válaszoltam.
- Ismerem valahonnan? - kérdezte, és letelepedett az ágyamra. ebből gondoltam, hogy nem fog hamar elhalni a beszélgetés, pedig már itt cikinek éreztem.
- Igen.
- Alíz az? - mondta ki a bűvös nevet.
- Ő. - tettem pontot a dolog végére. Vagyis, csak az én véleményem szerint. Apu nem így gondolta.
- És mit gondolsz, van esélyed nála?
- Nem hiszem. Egy ideje még egy osztálytársába volt szerelmes.
- Attól még miért ne lehetne?
- Mert egy: ha akármilyen romantikus megnyílvánulásom lenne, ő nem venné annak. Ha mozibe megyünk ketten, az természetes. Ha mekibe az is. Ha megölelem, az is. Tudod, köztünk olyan barátság van, amiből nehéz lenne kapcsolatot csinálni. Tudod, milyen régóta ismerem... Kilenc éve.
- Ez csak kifogás. - csóválta a fejét.
- Miért mondod ezt?
- Mert szerintem van.
- Mim?
- Esélyed.