Ötödik Fejezet

Sziasztok,

ismét későn, ismét rövidebbet... sajnálom.

- Bírnék egy barátság extrákkal kapcsolatot. - jelentettem ki, miközben edzésre baktattunk.

Először meglepődtem azon, hogy a közlésemet síri csend követte, majd oldalra néztem, és Alíz "tudom, hogy meg akarsz erőszakolni" tekintetével találtam szembe magam.

- Nyugi nem rád gondoltam. - próbáltam nem kiröhögni saját magam.

- Kikire? - húzta fel a szemöldökét.

A lehetőség említésére nem tudtam visszatartani a röhögést, bár elég idiótán nézhetett ki, hogy ő tök normálisan sétál mellettem én meg jelenleg megfulladok.

- Az ilyenekkel mindig kiábrándítasz. - közölte, miután a légzésem visszaállt a normálisra.

- Mert?

- Tisztán látszik, hogy nem bírsz várni egy hosszabb távú kapcsolatra, most szakítottatok, rögtön szexelni akarsz, de nem a személy érdekel, hanem maga a szex. Ez kiábrándító. Legalább bírnád ki addig, amíg találsz valakit. - csóválta a fejét.
- Csak azért nem tudod, hogy megy ez, mert még nem voltál senkivel.
- Igazad van, full értetlen vagyok. - tárta szét a karjait, de még éreztem a hangjában a rosszallást.
- Na és ez a gyerek? Mi van vele?
- Egyszerűen csak azt szeretném, hogy statisztának jelentkezzen a Fűrészbe.
- Milyen szépen fogalmaztál.
- Te még nem hallottál csapkodva káromkodni. Ennek örülhetnél.
- Gondolj arra, hogy nem tudja miről marad le.
- Erre elég nehéz gondolni, tekintve, hogy barátnője van, és csak szórakozott velem.
- Erre nem tudok mit mondani. De legalább érdemesnek tartott arra, hogy szórakozzon veled.
- Ezt most nem mondod komolyan? - kérdezte teljesen kiakadva.
- Tudod, milyen nagy dolog az? Szórakozni nem rossz csajokkal szoktak.
- Ilyeneket ne mondj, elhiszem, hogy tapasztalt vagy benne.
Mióta nem jött neki össze ezzel a gyerekkel, azóta nem lehetett vele normálisan beszélni, Folyamatosan puffogott, minden baja volt, néha már megőrültem tőle, de azzal nyugtattam magam, hogy azért oka van a kiakadásra. Viszont, amit művelt, az lassan kész volt. Nem tudom, a családja hogyan bírt vele, de nekem nehéz volt elviselni, miközben szívesen behúztam volna a gyereknek, hogy Alíz miatta érzi magát szarul.

Az edzés végeztével gondoltam elmegyünk csapatostul kajálni. Alíznak mindenképp enni kellett adni, mert tapasztalatból tudom, hogy ha nem adnak neki junkfoodot akkor megbolondul. A többiek is enni akartak, úgyhogy megtámadtuk a mekit a szokásos kilométeres sorunkkal és valahogy odatömörültünk a legnagyobb asztalhoz. Mindenki valami értelmeset evett, egyedül Alíz rendelt ki hat fagyit, eper, csoki, karemella öntetekkel és közölte, hogy igen, ezt mind meg fogja enni.
- Komolyan. Most már lehetek dagadt, nem kell tetszenem neki. - és konkrétan a szájába borította az első fagyi utolsó negyedét.
- Elég legyen már, a torkod fogja bánni. - próbáltam leállítani, amikor a harmadiknál tartott.
- Mi van, így érdekel a torka? - kérdezte Barna azzal a tipikus nézésével. Alízon csodálkoztam, hogy nem reagált, mert általánosságban utálta a szexista megjegyzéseket, én azonban megjutalmaztam egy "mindjárt megöllek" pillantással, és azt hiszem, vette a lapot.
- Engem aztán nem érdekel.
- Hé, a negyediknek állsz neki, mikor most jöttünk, állj már le! - próbáltam lebeszélni az akut torokfájás előidézéséről.
- Nem, én szeretem a fagyit! A fagyi az egyetlen barátom!
- Én is a barátod vagyok. - közöltem vele, de már kezdtem cikin érezni magam, hogy ezt a jelenetet mindenki előtt csinálja.
- De téged nem ehetlek meg.
- Szerintem átvitt értelemben nincs akadálya a dolognak. - szólt közbe Barna.
- Jó, hazaviszlek. - álltam fel.
- Dehogy viszel, apám nem tudja az egészet, az kéne még csak, hogy el kelljen magyaráznom!
- Jó, akkor máshova megyünk, nem érdekel. Valaki jöjjön és hozza a fagyit! - Barna készségesen felállt és megfogta a maradék három fagyit.
- Vegyünk mééég. - eléggé a sírás határán volt.
- Jó, közben bemegyünk a százforintosba.
Elindultunk kifelé, miután elköszöntünk mindenkitől. Alíz a nyakamba kapaszkodva bőgve sétált mellettem, míg Barna a fagyikat fogta. Olyan volt, mintha részegen mennénk haza, de nem nagyon érdekelt. A kisbolt előtt vállat cseréltünk, Barna fogta Alízt, nehogy összeessen, én meg bementem fagyiért. Az összesírt pólóm szerintem elég sokat mondott szegény pénztárosnak.
- Szerelmi bánatra csoki vagy feketeerdő? - kérdeztem meg tőle.
- Egyértelműen a csoki. - válaszolta.
- Három dobozzal kérek. - kicsit furán nézett rám. - Elég nagy szerelmi bánat van.
Miután megkaptam őket és ki is fizettem, Barna kezébe nyomtam és újra átvettem Alízt.
- Merre megyünk, - kérdezte Barna.
- Hozzánk. Így nem viszem haza az apjához. Majd felhívom és megmondom, hogy marad mert filmet nézünk.
- Szegény miket gondolhat mit művelsz vele. - ingatta a fejét.
Erre nem tudtam mit mondani. Csendben maradtam, és csak az hallatszott, hogy Alíz csapkodva mindennek elmondja a gyereket, Barna meg tehetetlenül sétált öt kiló fagyival az oldalán.
- Segíts, vedd ki a zsebemből a kulcsot. - kértem, amikor a házhoz értünk. Pozitívum volt, hogy apu éjjeli ügyeletes volt, anya meg dolgozott egy sajtóeseményen, úgyhogy csak Balázs olt otthon, Kata a nagyinál.
Miután ügyesen kinyitottuk az ajtót, Balázs és Barna segítettek felcipelni az emeletre.
Ügyesen elhelyeztük az ágy szélén, ahonnan hamarosan legurult és a földön helyezkedett el. Balázs közölte, hogy felhívja Gyulát, Barnával pedig az ajtóban állva néztük a bőgő lányt.
- És most mi a szart akarsz vele csinálni? - kérdezte Barna.
- Tudom, hogy a te elméleted szerint megerőszakoljuk, de szerintem hagyni kéne. Úgyis tudjuk mi a szitu vele. A gyereket meg majd megverjük később.
Miután Barna hazament, mivel amúgy is tíz felé járt az idő, Alíz pedig továbbra is a szobám padlóján bőgött. Nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel, mivel sírt már előttem egy párszor, de mindkétszer mást akart, és nagyon nem tudtam, most mi kell neki. Így hát szereztem két kanalat, leültem mellé, és a kezébe nyomtam a fagyit, mondván egyen. Nem is kellett neki sok, már tömte magába, a dobozt teljesen el is vette tőlem, így kezdtem beletörődni, hogy akkor én ma nem eszek, ha csak nincs energiám felkelni a másik két dobozért. Nem volt.
Valamikor fél tizenkettő körül már láttam rajta, hogy lassul, alig eszik, és a dobozban megolvad a maradék. Elég fáradtnak nézett ki, a végén már a vállamon feküdt, én meg úgy döntöttem, nem kelek fel, mert akkor felébred, és újrakezdi a bőgést.

Másnap reggel vízszintesben találtam magam, az ágy mellett, úgy hogy a lábam az ágyon feküdt. Nem igazán értettem a helyzetet, de a szobába hamarosan belép Alíz megmagyarázta.
- Megpróbáltalak reggel felvonszolni, de nehéz vagy.
- Látom találtál magadnak ruhát. - néztem fel rá, miközben próbáltam felkelni.
- Ja, nem volt nehéz, kinyitottam a szekrényed és a fejemre esett. Szerintem meg is tartom. - vonta meg a vállát.
- Ez mind szép és jó, de már rendben vagy?
- Akkor leszek rendben, ha szépen kibaszhatok vele. Addig nem.
- Helyes hozzáállás. De szerezz nekem kaját.
- Te vagy itthon.
- Te tudsz főzni.
- Lent van anyád, hogy magyarázod ki neki, hogy itt vagyok?
- Jó, megyek.
Valahogy felkeltem, és lementem a konyhába, hogy akkor csempészek fel kaját. Anyám éppen az asztalnál nézegetett valami képeket, mikor meglátott rámmosolygott:
- Alíz felébresztett?

- Ügyes vagy. - közöltem, amikor felértem a sonkás szendviccsel.
- Tudom. - röhögött ki.
- Jó, ezért megérdemled a kaját. De ezek után nem dőlök be neked.
- Be fogsz még dőlni, csak nem tudod.