Ötödik Fejezet

Sziasztok,

ismét későn, ismét rövidebbet... sajnálom.

- Bírnék egy barátság extrákkal kapcsolatot. - jelentettem ki, miközben edzésre baktattunk.

Először meglepődtem azon, hogy a közlésemet síri csend követte, majd oldalra néztem, és Alíz "tudom, hogy meg akarsz erőszakolni" tekintetével találtam szembe magam.

- Nyugi nem rád gondoltam. - próbáltam nem kiröhögni saját magam.

- Kikire? - húzta fel a szemöldökét.

A lehetőség említésére nem tudtam visszatartani a röhögést, bár elég idiótán nézhetett ki, hogy ő tök normálisan sétál mellettem én meg jelenleg megfulladok.

- Az ilyenekkel mindig kiábrándítasz. - közölte, miután a légzésem visszaállt a normálisra.

- Mert?

- Tisztán látszik, hogy nem bírsz várni egy hosszabb távú kapcsolatra, most szakítottatok, rögtön szexelni akarsz, de nem a személy érdekel, hanem maga a szex. Ez kiábrándító. Legalább bírnád ki addig, amíg találsz valakit. - csóválta a fejét.
- Csak azért nem tudod, hogy megy ez, mert még nem voltál senkivel.
- Igazad van, full értetlen vagyok. - tárta szét a karjait, de még éreztem a hangjában a rosszallást.
- Na és ez a gyerek? Mi van vele?
- Egyszerűen csak azt szeretném, hogy statisztának jelentkezzen a Fűrészbe.
- Milyen szépen fogalmaztál.
- Te még nem hallottál csapkodva káromkodni. Ennek örülhetnél.
- Gondolj arra, hogy nem tudja miről marad le.
- Erre elég nehéz gondolni, tekintve, hogy barátnője van, és csak szórakozott velem.
- Erre nem tudok mit mondani. De legalább érdemesnek tartott arra, hogy szórakozzon veled.
- Ezt most nem mondod komolyan? - kérdezte teljesen kiakadva.
- Tudod, milyen nagy dolog az? Szórakozni nem rossz csajokkal szoktak.
- Ilyeneket ne mondj, elhiszem, hogy tapasztalt vagy benne.
Mióta nem jött neki össze ezzel a gyerekkel, azóta nem lehetett vele normálisan beszélni, Folyamatosan puffogott, minden baja volt, néha már megőrültem tőle, de azzal nyugtattam magam, hogy azért oka van a kiakadásra. Viszont, amit művelt, az lassan kész volt. Nem tudom, a családja hogyan bírt vele, de nekem nehéz volt elviselni, miközben szívesen behúztam volna a gyereknek, hogy Alíz miatta érzi magát szarul.

Az edzés végeztével gondoltam elmegyünk csapatostul kajálni. Alíznak mindenképp enni kellett adni, mert tapasztalatból tudom, hogy ha nem adnak neki junkfoodot akkor megbolondul. A többiek is enni akartak, úgyhogy megtámadtuk a mekit a szokásos kilométeres sorunkkal és valahogy odatömörültünk a legnagyobb asztalhoz. Mindenki valami értelmeset evett, egyedül Alíz rendelt ki hat fagyit, eper, csoki, karemella öntetekkel és közölte, hogy igen, ezt mind meg fogja enni.
- Komolyan. Most már lehetek dagadt, nem kell tetszenem neki. - és konkrétan a szájába borította az első fagyi utolsó negyedét.
- Elég legyen már, a torkod fogja bánni. - próbáltam leállítani, amikor a harmadiknál tartott.
- Mi van, így érdekel a torka? - kérdezte Barna azzal a tipikus nézésével. Alízon csodálkoztam, hogy nem reagált, mert általánosságban utálta a szexista megjegyzéseket, én azonban megjutalmaztam egy "mindjárt megöllek" pillantással, és azt hiszem, vette a lapot.
- Engem aztán nem érdekel.
- Hé, a negyediknek állsz neki, mikor most jöttünk, állj már le! - próbáltam lebeszélni az akut torokfájás előidézéséről.
- Nem, én szeretem a fagyit! A fagyi az egyetlen barátom!
- Én is a barátod vagyok. - közöltem vele, de már kezdtem cikin érezni magam, hogy ezt a jelenetet mindenki előtt csinálja.
- De téged nem ehetlek meg.
- Szerintem átvitt értelemben nincs akadálya a dolognak. - szólt közbe Barna.
- Jó, hazaviszlek. - álltam fel.
- Dehogy viszel, apám nem tudja az egészet, az kéne még csak, hogy el kelljen magyaráznom!
- Jó, akkor máshova megyünk, nem érdekel. Valaki jöjjön és hozza a fagyit! - Barna készségesen felállt és megfogta a maradék három fagyit.
- Vegyünk mééég. - eléggé a sírás határán volt.
- Jó, közben bemegyünk a százforintosba.
Elindultunk kifelé, miután elköszöntünk mindenkitől. Alíz a nyakamba kapaszkodva bőgve sétált mellettem, míg Barna a fagyikat fogta. Olyan volt, mintha részegen mennénk haza, de nem nagyon érdekelt. A kisbolt előtt vállat cseréltünk, Barna fogta Alízt, nehogy összeessen, én meg bementem fagyiért. Az összesírt pólóm szerintem elég sokat mondott szegény pénztárosnak.
- Szerelmi bánatra csoki vagy feketeerdő? - kérdeztem meg tőle.
- Egyértelműen a csoki. - válaszolta.
- Három dobozzal kérek. - kicsit furán nézett rám. - Elég nagy szerelmi bánat van.
Miután megkaptam őket és ki is fizettem, Barna kezébe nyomtam és újra átvettem Alízt.
- Merre megyünk, - kérdezte Barna.
- Hozzánk. Így nem viszem haza az apjához. Majd felhívom és megmondom, hogy marad mert filmet nézünk.
- Szegény miket gondolhat mit művelsz vele. - ingatta a fejét.
Erre nem tudtam mit mondani. Csendben maradtam, és csak az hallatszott, hogy Alíz csapkodva mindennek elmondja a gyereket, Barna meg tehetetlenül sétált öt kiló fagyival az oldalán.
- Segíts, vedd ki a zsebemből a kulcsot. - kértem, amikor a házhoz értünk. Pozitívum volt, hogy apu éjjeli ügyeletes volt, anya meg dolgozott egy sajtóeseményen, úgyhogy csak Balázs olt otthon, Kata a nagyinál.
Miután ügyesen kinyitottuk az ajtót, Balázs és Barna segítettek felcipelni az emeletre.
Ügyesen elhelyeztük az ágy szélén, ahonnan hamarosan legurult és a földön helyezkedett el. Balázs közölte, hogy felhívja Gyulát, Barnával pedig az ajtóban állva néztük a bőgő lányt.
- És most mi a szart akarsz vele csinálni? - kérdezte Barna.
- Tudom, hogy a te elméleted szerint megerőszakoljuk, de szerintem hagyni kéne. Úgyis tudjuk mi a szitu vele. A gyereket meg majd megverjük később.
Miután Barna hazament, mivel amúgy is tíz felé járt az idő, Alíz pedig továbbra is a szobám padlóján bőgött. Nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel, mivel sírt már előttem egy párszor, de mindkétszer mást akart, és nagyon nem tudtam, most mi kell neki. Így hát szereztem két kanalat, leültem mellé, és a kezébe nyomtam a fagyit, mondván egyen. Nem is kellett neki sok, már tömte magába, a dobozt teljesen el is vette tőlem, így kezdtem beletörődni, hogy akkor én ma nem eszek, ha csak nincs energiám felkelni a másik két dobozért. Nem volt.
Valamikor fél tizenkettő körül már láttam rajta, hogy lassul, alig eszik, és a dobozban megolvad a maradék. Elég fáradtnak nézett ki, a végén már a vállamon feküdt, én meg úgy döntöttem, nem kelek fel, mert akkor felébred, és újrakezdi a bőgést.

Másnap reggel vízszintesben találtam magam, az ágy mellett, úgy hogy a lábam az ágyon feküdt. Nem igazán értettem a helyzetet, de a szobába hamarosan belép Alíz megmagyarázta.
- Megpróbáltalak reggel felvonszolni, de nehéz vagy.
- Látom találtál magadnak ruhát. - néztem fel rá, miközben próbáltam felkelni.
- Ja, nem volt nehéz, kinyitottam a szekrényed és a fejemre esett. Szerintem meg is tartom. - vonta meg a vállát.
- Ez mind szép és jó, de már rendben vagy?
- Akkor leszek rendben, ha szépen kibaszhatok vele. Addig nem.
- Helyes hozzáállás. De szerezz nekem kaját.
- Te vagy itthon.
- Te tudsz főzni.
- Lent van anyád, hogy magyarázod ki neki, hogy itt vagyok?
- Jó, megyek.
Valahogy felkeltem, és lementem a konyhába, hogy akkor csempészek fel kaját. Anyám éppen az asztalnál nézegetett valami képeket, mikor meglátott rámmosolygott:
- Alíz felébresztett?

- Ügyes vagy. - közöltem, amikor felértem a sonkás szendviccsel.
- Tudom. - röhögött ki.
- Jó, ezért megérdemled a kaját. De ezek után nem dőlök be neked.
- Be fogsz még dőlni, csak nem tudod. 

Negyedik fejezet

Tudom, rövid lett... Viszont, csak hogy ne haragudjatok rám, írtam egy szupercuki részt, csak az az igazság, hogy a cselekményben az még nem most következik -.-. Így elég nehezen ráztam magam vissza ebbe az időzónába. Remélem azért ez is tetszeni fog, és nagyon sajnálom, hogy nem hoztam előbb... Az én életem történt pár update... Beiratkoztam a gimimbe (vigyázz, matek szak, jövök), vörös lettem... ésmégmás <3 :D. Jó olvasást!

Éppen teljes nyugalomban ültem a kanapén, és dirigáltam Balázsnak, hogy indítsa már el a CSI: Miamit, aki persze pofázott, hogy nem érzékel a lejátszó, amikor a telefonom őrült csörgésbe kezdett mellettem. Lassan kezdett el rezegni a dohányzóasztalon, haladt a széle felé, én pedig hősiesen kaptam fel a - nem tudom, milyen mértékben - törésbiztos IPhone-t, amelynek képernyőjéről Alíz nézett rám.
- Hát te? - kérdeztem.
- Mit csinálsz? - kérdezte szintén köszönés nélkül.
- Miamit akarok nézni. De nem úgy tűnik, hogy elindul. - válaszoltam.
- Jó, mert akkor átmegyek. Reméltem, hogy nem a Szerelmünk lapjai-t nézed.
- Miért nézném a Szerelmünk lapjait?
- Hát valahogy így képzeltelek el szakítás után. - válaszolta.
- Dani, nem indul el a DVD. Most mi a szart csináljak? - kiabált Balázs idegesen.
- Jó, akkor gyere. Nézek veled romantikus filmet, ha a gondolatmeneteddel erre akartál kilyukadni. - tettem le a telefont, majd Balázsra néztem. - Akkor NCIS-t nézünk.
- Felőlem. Abban hol is tartunk?
- Megnéztük a négy per egyet. A második jön.
Balázs elővette a megfelelő DVD-ket, és betette a lejátszóba. Én elterültem a kanapán a már odakészített chips-szel, alig hagyva helyet akárki másnak is. Balázst nem igazán zavarta a dolog, felült a kanapé háttámlájára, és a lábát a combjaimon támasztotta meg.
Már majdnem elfogyott a kaja amíg Alíz megérkezett. Világoskék famer rövidnadrág volt rajta fekete pólóval, hosszú világosbarna haja pedig a vállára hullott. Mikor belépett abban a pillanatban vetette le a fehér tornacipőjét, és a kanapé mellé hajtotta le.
- Dani dobd arrébb magad. - közölte köszönés gyanánt, majd kérdés nélkül ráült a térdemre, ami eléggé fájt, tekintve, hogy bár minden előzetes élményem szerint puha a segge, azért volt egy súlya, a térdem meg sose volt erős, tekintve, hogy repedt már meg. - Miért ezt a szart nézzük? - kérdezte.
- Mert ez egy jó sorozat. - vágta rá Balázs.
- Szerintem szar, kiszámítható, hogy minden részben valami hajós cucc van. És mindig happy end van.
- Mint minden CSI-ban.
- De ez NCIS. A CSI legalább jó. Főleg a Miami, bár Horatio néha az agyamra megy. - fejtette ki a véleményét.
- Jó, akkor mit akarsz? - kérdeztem rá, mert ha nem, akkor csak mondaná-mondaná tovább, ahhoz pedig nem volt kedvem.
- Homeland. - vágta rá.
- Az a sorozat mindig felbassza az idegeimet ha meglátom a tévében.
- Én meg csak az első részt láttam belőle, de...
- De kevesebb benne a szex mint A Trónok harcában ezért abbahagytad. - fejezte be Alíz helyettem. - Hajlandó vagyok első évadot nézni, bár már rég nem ott tartok.
- Nem nézek veled semmiből első évadot, mert lespoilerezed az egészet. - közölte Balázs.
- A tv-ben látod. Ott már a harmadik évad megy... annak is a vége. Főleg nem én, aki a másodikig látta.
- Jó, elég legyen, akkor kalandozzunk el Carrie és Brody még nem létező, de hamarosan kibontakozó románcában. - közöltem, majd felültem, aminek hatására Alíz a kanapéra huppant, és azonnal elfoglalta a helyem, Balázs pedig kinyújtotta a lábát.
Megkerestem a Homeland első évadának DVD-jét, majd kiválasztottam a második részt. Igazából sosem tűnt rossznak, mivel a szerzőpáros előző sorozatát, a 24-et végignéztem, és az tetszett, ez pedig hasonlóak tűnt, csak politikai thrillernek állították be. Alíz megőrült érte, amióta csak megtalálta, nekem pedig a legtöbb napom a sorozatról való hadoválása tette kevéssé elviselhetővé.
Elkezdtük nézni, és valahogy megfértünk a kanapén hárman. Alíz a kinyújtott lábait az asztalon pihentette. Szép lábai voltak, sose tagadtam. A termetéhez képest aránylag hosszúak, a vádlija vékony volt, a combja felső része kissé húsosabb, de hívogató. Akaratlanul is megpihent rajta a tekintetem, és mivel Alíz a sorozatot nézte, nem volt okom aggódni, hogy észreveszi.
Aztán rájöttem, hogy elég beteg a hozzáállásom, elvégre mi csak barátok vagyunk, nem legeltethetem rajta csak úgy a szemem. Így innentől kezdve igyekeztem a filmre koncentrálni.

Este zuhanyzás után éppen be akartam kapcsolni valami filmet, amikor kopogtak az ajtón. lazán kikiáltottam egy "tessék"-et, mire Balázs lépett be. Nem is kertelt sokat, belecsapott a közepébe.
- Látom rajtad a szexmentes napok tüneteit.
Hirtelen nem tudtam hová tenni a megnyilvánulását de lehuppantam az ágy szélére és kényelmesen hallgattam, mi a szart is akar.
- Ahogy rá néztél. Szerintem észrevette.
Megvontam a vállam.
- Dani, én teljességgel megértem, hogy szakítottatok, de szerintem kár lenne szétbaszni a barátságotokat. Maximum ha szerelmes vagy belé.
Erre sem tudtam igazán mit mondani, Balázs is levágta, kiment, én meg egyedül maradtam a gondolataimmal.

Másnap reggel hétfő volt, amit mindig is utáltam. Igen hülye hangulatban keltem, elegem volt a világból. Suliba menni meg főleg nem volt kedvem, de hát ez az élet alapon előszedtem valami ruhát a szekrényből és elmentem zuhanyozni. A meleg víz valamivel jobb kedvre derített, de így se éreztem túl rózsásan magam. Alapfelállásban ilyenkor Eszter körül jártak a gondolataim, de hát ezt el kellett vetnem a szakításunkra való tekintettel. Bevallom, hiányzott a helyzet, hogy akkor mi most járunk, hogy átjön délután, vagy én megyek. Egyszerűen egyetlen veszekedéssel megszűnt az életemből.

Csütörtök felé lazán elegem lett a hétből. Áprilist írtunk, minden tanár szarrá hajtott minket, hurrá. Alízzal szinte minden este beszéltem, egyedül enap nem sikerült, valamiért nem lépett fel. Keservesen lehajtottam a laptop tetejét, és úgy döntöttem, se nőm, se legjobb haverom, inkább kiverem magamnak.

Szombaton a kertben ültem, a sufni falának dőlve, amikor kinyitódott a kerti kapu. Illetve csak hallottam, hogy nyílik, de különösebben nem is érdekelt, gondoltam anyu jön haza. Az ismerős léptek meghallása után azonban rögtön tudtam, hogy ez nem csak az lesz. Amikor felnéztem, máris nem láttam a napot. Alíz volt az.
Sírva borult a nyakamba, amit nagyon nem értettem, de átöleltem. Sőt, mi több, magammal is húztam, így végül a földön fekve öleltem át, ő pedig tovább sírt mellettem fekve. Fogalmam sem volt, mi történhetett vele, de nem tűnt olyannak, akitől ezt éppen meg tudom kérdezni. Mikor kicsit alábbhagyott a sírása, azonban muszáj volt megszólalnom.
- Mégis mi történt? - kérdeztem, majd beugrott a legkézenfekvőbb indok - A Szőkegyerek?
- Ő. - válaszolta és újra kitört rajta a sírás.
Erre nem tudtam mit mondani. Az a gyerek Alíz nagy szerelmes volt már évek óta, folyamatosan ki volt bukva, hogy a srácot biztosan nem érdekli ő, nagyon sokszor volt miatta rossz kedve, de a sírás távol állt tőle.
Percekig feküdtem, átölelve őt. A könnyei már átitatták a pólómat, mire végre felült, a sufninak vetette a hátát, és átkarolta a lábait.
- Írtam neki egy levelet. Leírtam benne, hogy szeretem, és hogy eddig nem mertem elmondani. Szerdán adtam oda neki, mert csütörtökön szünnap volt. Gondoltam lesz ideje gondolkozni. Ma Zsüfi megkérdezte tőle, hogy akkor most mi van. - olyan monoton hangon darálta, mintha tudná, hogy csak fél perce van, és kitör belőle a sírás.
- És mi van? - sürgettem meg a választ, bár abban biztos voltam a reakció alapján, hogy össze nem jöttek.
- Barátnője. - nézett rám.
Nem akartam kimondani neki, hiszen ő is tudta, hogy szórakozott vele a gyerek. Hiszen, teljesen félreérthető jeleket adott neki, ezek alapján én is azt mondtam volna, hogy odáig van érte. Nem. Gondolom a csajával távkapcsolat volt, és a tesztoszteronszintjét meg nem tudta levezetni másképpen. Alíz meg ott volt.
Igazából nem tudtam mit mondani neki. Ő sosem ítélkezett a tetteim felett, maximum utólag, ha megbántam, én sem mondhattam azt, hogy nem kellett volna megírni azt a levelet. Abban azonban biztos voltam, hogy a srácot egyszer péppé verem, ha lehetőségem lesz rá.

Harmadik fejezet

Átkoztam azokat az embereket, akik eljöttek a meccsre. Ott álltam a stadion előtt, a befelé hömpölygő tömeget figyeltem a jegyárusoknál, miközben a bérletemet szorongattam. Alíz már bent volt, és minden bizonnyal síkideg állapotban rugdosott valamit az öltözőben. Még vettem egy mély levegőt, hogy felkészüljek a több órás hisztire, amit a kezdőcsapat mind az öt tagjától meg kell majd hallgatnom, és a bejárat felé indultam. Átverekedtem magam a tömegen, és a bérletet felmutatva kértem egy karszalagot az egyik ott álló diákmunkás csajtól.

A csarnok kezdett megtelni, de még éppen időben értem oda, azelőtt pár másodperccel, hogy elzárták volna a nézőteret a pályától. A gondok köszönt, kitárta, majd utánam végleg becsukta. Lebaktattam a lépcsőn, közben pedig felmértem a terepet. A dobosok a szokásos helyükön álltak, a Sopron kettőt is hozott, a bírók a labdákat ellenőrizték. Egy pillanatra Gállt is láttam, amint a pálya mögötti térbe vonul az egyik újságíróval. Kelemen Kíra, az ellenfél irányítója már kint parádézott, látványosan dobálgatott egy saját maga által hozott labdával. Észrevette, hogy ránézek, így integetett. Nem viszonoztam a kedves köszöntését, inkább elfordítottam a fejem. Az ellenfél az ellenfél.

A nézőtér alatti öltözőbe lépve teljes volt a felfordulás. Persze, húsz lány nem semmi egy légtérbe zárva, de itt most idegesség és taktikai megbeszélés volt. A másod és pályaedző Sziki egy táblán mutogatott, mire mindenki bólogatott, de összességében úgyis tudtuk, hogy vesztes lesz a meccs. A Sopron az örök rivális, és sajnos jobb, a ZTE pedig évek óta az örök második. A lányoknak nem tetszik a megalázó szerep, de ellene elég nehéz tenni.
- Meg fogunk halni. - közölte Alíz gyászos hangon. Neki, akinek fontos volt az egója meg a méltósága, csak a Sopron meccs volt akadály. Általában már előtte hetekkel ki volt akadva miatta.
- Dani. - szólított meg. - Segíts. - felém nyújtotta az izomszorítót. - A lábamra kéne.
Engedelmesen megfogtam a szalagot, és a vádliján a megfelelő helyre illesztettem. Bár Alízt mint haveromat kezeltem, azért fel tudott izgatni egy ilyen helyzet, amikor egy jó csaj (bevallom, annak tartom) lábát fogdoshatom. Azért próbáltam magamnál maradni, nehogy hülyét csináljak magamból, és nagy nehezen kezdtem elválni a lábától. A szexelvonás kezdeti jelenségei.
Idegesen sóhajtva léptem el tőle, és a velük szembeni padra ültem le, felhúzott lábakkal és kissé összegömbölyödve, nehogy valaki is észrevegye, hogy mennyire fel tudott húzni a dolog. A szememet elég nehezen vettem le a lábáról, elvégre megbámulni való volt. Kisalíz észrevette, hogy a barátnőjét bámulom, és felhúzott szemöldökökkel adta a tudomásomra, hogy nem igazán érti a helyzetet. Értékeltem, hogy nem ordította el magát, vagy ilyesmi, de ahogy néztem, okom volt hinni, hogy magyarázkodnom kell majd a dolgok miatt.
Éppen a fejemet ingattam Kisalíz felé, Alíz kérdőn rám nézett.
- Semmi. - legyintettem. Alíz lenyúlt a lábához, hogy megigazítsa a szorítót, közben pedig végigsimította a térdét. Ó, a fenébe!
A legtöbb srác ötödiktől nyolcadikig a lányöltözőben akar lógni, utána viszont szerintem gyökeresen változik a helyzet. Velem is ez volt, inkább kimentem, minthogy lebukjak. Amint az ajtó felé indultam, Kisalíz röhögésben tört ki, mire a legtöbben felé néztek.
- Mégis mi a fenét vihogsz? - kérdezte Fanni idegesen. - Kikapunk!
- Semmi, csak eszembe jutott az a kép a nyúlról... - mentette ki magát elég ügyesen, bár ő sosem volt túl improvizatív jelenség. Miközben magyarázott, egyenesen a szemembe nézett, mint aki tud valamit.
Az öltözőn túl a pályára jutottam, ahol persze a legtöbb embernek csak útjában álltam, így leültem a kispadra, és a takarítókat figyeltem. A pálya mellett labdával ült az utánpótlás kezdőcsapat, akiket arra szedtek oda, ha valaki elesik, akkor töröljék fel az izzadtságot a padlóról, nehogy elcsússzanak. Szegények még nem tudják, milyen csicska munkára fogják be őket.
Alízék hamarosan jöttek kifelé, addig lehűtöttem magam. Beálltak a pályára gyakorolni, és már előre sajnáltam őket, tudtam, hogy veszíteni fognak. Mindezt ők is tudták, úgyhogy nem voltak túl lelkesek. Alíz mozgásán például láttam, hogy a lába erősen megtörten mozog, szinte éreztem, milyen nehéz lehet neki, hiszem nekem is volt hasonló bajom. Arra gondoltam, hogy eltűnök innen, és nem nézem végig a haláltusájukat, de az nekik se esett volna jól, úgyhogy maradni kényszerültem. Alapjáraton szívesen járok a lányok meccseire: bírom is őket, a kosarat meg természetesen favorizálom, sok itt a haver és az ismerős, és a legtöbbször a hangulat is jó. De ez, amit a Sopron meccseken csinálnak ez nyilvános megaláztatás.
A lányok hamarosan felálltak a körgyűrűre, és elkezdődött a meccs. Az első pont a miénk lett, de utána a Sopron látványosan elhúzott. A félidőben Alíz már úgy jött le, hogy ő innen elmegy, nem érdekli. Aztán persze visszament a pályára, de szerencsétlen majdnem elbőgte magát. És, ezzel nem volt egyedül.
Persze, kikaptak a végén. Mindannyian lehúztak a pályáról, amíg én a győztesek fotózkodását néztem. Alíz mellettem állt, és megvárta, míg mindenki bemegy.
- Utolsónak kell elhagyni a süllyedő hajót, nem? - kérdezte, majd megfordult.

Másnap tudtam, hogy sokáig fog aludni, mivel ki kell hevernie a dolgot, meg ha otthon volt, az anyjánál, akkor nem engedték meg neki, hogy nyolcnál tovább feküdjön, így az apjánál pótolta be az alváshiányt.
Időzítettem: akkor akartam menni, amikor a nagyapja már elmegy otthonról az apjával együtt. Nos, igen, az apja bírt, főleg a bátyám miatt, aki az ő csapatában játszott, de a nagyapja valahogy mindig olyan furcsa volt. Igazából mindenkivel, de én azért egy kicsit tartottam tőle. A nagymamájától nem kellett, ő egy tündér volt, mindig jól teletömött, ha náluk jártam.
Talán Alízék tudhatják maguknak az egyetlen olyan lakást Zalaegerszegen, ami kétszintes. Eleve beköltöztek a második emelet középső lakásába, de az első emelet jobb szélső lakója eladta nekik a lakást. van egy kisebb csücsök, ahol a két lakás összeér, itt lett kiépítve a lépcső. Az eredeti, második emeleti lakás a társasági központ lett, nappalival, konyhával és a nagyszülők szobájával, az első szinten pedig Alíz és az apja rendezkedtek be. A lakást zuggá alakították, a konyha kis étkező lett, ahol csakis kizárólag chipset és a kedvenc üdítőiket tárolták, volt csocsó és biliárdasztal is.
A másodikon lévő ajtón közlekedett a család, így felmentem oda, majd miután a nagymama beengedett, lementem az alsó szintre. A számításaim bejöttek, Alíz egyedül volt otthon. A negatív dolog az volt, hogy aludt. Így leültem a székébe, és vártam, hogy felébredjen.
Narancssárga virágos takaróját  nyakig felhúzta, pedig nem volt már hideg. A haja összeborzoltam terült szét a párnáján, szóval összességében olyan nyugodt látványt nyújtott. Szerettem nézni az embereket, ahogy alszanak, mert akkor nagyon gondtalannak tűntek. Alízzal is így voltam.
Miközben azon tűnődtem, hogy nem sül meg, felébredt. Először csak mozgolódni kezdett, majd megszólalt.
- Te mégis mit keresel itt? - kedves volt, mondhatom, de ezt betudtam annak, hogy most kelt fel.
- Vidítani jöttem.
- És vetkőzős fiúkat is hoztál magaddal? - kérdezett vissza csípőből, majd lerúgta magáról a takarót. A látványra azért nem voltam felkészülve, hiába vagyunk csak barátok, ő azért mégis lány. Éppen ezért igyekeztem a falra összpontosítani, amikor a virágos rövidnadrágjában és a fehér trikójában felállt, és a szekrénye felé sétált. - Örülnék, ha elfordulnál. - közölte, mire hálásan löktem meg a széket a fal irányába.
Fiú vagyok, abból a fajtából aki látott és hallott már lányt vetkőzni, úgyhogy a hangjaiból ki tudtam szűrni, mit csinál éppen. Pontosan tudtam, mikor veszi fel a melltartót, mikor húzza rá a pólóját.
- Jó, fordulhatsz. - mondta, mire visszalöktem magam. Egyszerű farmer rövidnadrág volt rajta egy sötétzöld ujjatlannal, ami az alja felé bővült. A nyakába akasztotta a repülőgép alakú nyakláncát, közben pedig hátradobta a világosbarna haját. Nem fésülte meg. - Mivel akarsz felvidítani? Három ponttal kaptunk ki azoktól a kurváktól.
- Mutatok egy sokkal elbaszottabb meccset.
- Ha arra gondolsz, amikor a húgod a szomszéd kiscsajt verte meg röpiben, akkor nem vagyok rá kíváncsi. El van cseszve az egész. Idén is csak második hely.
- Jövőre jobb lesz.
- Hát, én nem hitegetném magam. Beszéltél azzal a ribanccal?
- Miért beszéltem volna?
- Mert én igen. Rámírt, hogy kapjam be. Először nem értettem. Aztán leesett. utána összeszidtuk egymást, végül lelépett. Szeretem, amikor azt mondod, megvered, aki bánt, de őt ne verd meg, mert az erőszaknak minősül.
- Nem terveztem többször hozzáérni. - ráztam meg a fejem.
- Helyes. - bólintott. Valamiért összevissza sétált a szobában, nem ült le. - Menjünk valahova, ingerszegény a környezet.
- Pálya?
- Nehogy a kosárlabdával gyere nekem. Tegnap vertek laposra és törték el majdnem még egyszer a lábam. - emlékeztetett. - Jolly?
Bólintottam. A Jolly Ranger az uszoda melletti rockkocsma szerű hely volt, ahol jó zene szólt, olcsó volt a pia (meg az üdítő is), és általában oda jártunk, ha nem a Jókaiban kajáltunk, vagy nem a mekiben reggeliztünk a többiekkel.
- Menjünk. Kösd be a lábad. - emlékeztettem.
- Dobd ide a jégkrémet, légyszi.
- Nincs is itt fagyi. - néztem körbe a rendetlen szobában.
- A jeges krémet, amit a lábamra szoktam kenni. - helyesbített, mire megvilágosodtam, és felvettem az asztalról.
Alíz az ágya szélére ült, és elkezdte belemasszírozni a krémet a lábába. Hülye lennék azt mondani, hogy nem volt szexi, ahogy csinálta, de ismét elhessegettem a gondolatot. Inkább örültem, amikor már bekente és bekötötte. Felállt, hogy indulhatunk, felvette a szemüvegét, majd indulatosan a tükörbe nézett. Benne visszatükröződött mind a 155 centije.
- Tessék, most úgy nézek ki, mint egy divatkurva, akinek csak azért van kötése, mert szexinek hiszi.
- Boldogítson a tény, hogy nem vagy az. - jobbat nem tudtam mondani.
- Hát te tényleg nem vagy együttérző. - bólintott. - Menjünk már.
Az úton szerencsétlen végig sántikált, de közölte, hogy ah meg merem sajnálni, megüt. Engedelmesen viselkedtem, nem ajánlottam fel, hogy megyünk kismotorral, hanem hagytam, hadd legyen a halálán. Ilyenek a jó barátok.
A Jolly-ba érve kint ültünk le. Alíz Fantát rendelt, én meg Colát.
Alíz eléggé csendben volt, de meg is értettem. Lassan kialakult nála egy egyszerű rituálé: a Sopron-meccs után senki se nézhetett tévét, nem olvashatta el a Zalát, és nem nézhette meg a Facebookot. Alíz nagyon jól tudta, mit fog viszont látni a médiafelületeken, így megvárta, míg leül a dolog.
- Én nehezen értem meg azokat az embereket, akik boldogok valakivel, aztán szakítanak. Oké, ha már nem boldogok, akkor oké. De ha boldogok?
- Addig nem is fogod megérteni, amíg nem kerülsz ilyen helyzetbe. - mondtam nagy bölcsen. Nem igazán sikerült játszanom a tapasztaltat, Alíz elröhögte magát, és mire végiggondoltam a szituációt, én is csatlakoztam hozzá.

Második Fejezet

Sziasztok,
nem is lenne ehhez sok hozzáfűznivalóm. Második fejezet, jó olvasást. :)

______________

Minden versenyszezon hasonlóan telik el.

Legtöbbször nincs új ellenfél, ugyanazokkal játszunk, bár néha egy-egy új játékos tud meglepetéseket okozni. Ugyanazok a stadionok vannak, nekünk nem építenek folyamatosan újakat, és a döntőt is ugyanott játsszuk. Sajnos ez van, a profi bajnokság ilyen. Az amatőrön mindig vannak újdonságok, de a profiba nem lehet csak úgy nevezni, és ez minden meglepetésből fakadó vicces helyzetet akadályoz. 

A szezon vége néha már felüdülés: hiszen ekkor nevezünk a nyári versenyekre, már érzeni a végét. Nem, nem szokott elegem lenni a kosárlabdából. Imádom ezt a sportot, de nagyon könnyű benne elfáradni. 

Hétfőn még csak délután volt edzésem, de a közelgő meccs miatt az edzőm közölte, hogy egész kedd délelőttre elkér. Ennek anyám nem igazán örült, mondhatni tombolt: utálta, hogy sportoló vagyok, és ennek hangot is adott. 

Szóval kedden reggel a legtöbb iskolással ellentétes irányban baktattam, ugyanis én a sportcsarnok felé igyekeztem, ők meg a belvárosba. A programom sűrűnek ígérkezett: először volt egy edzésem, majd az edzővel megbeszélésem a taktikáról, és egy találkozó a sportorvossal.
A sportcsarnok felé igyekezve leginkább arra gondoltam, hogy a szerelmespárok azt hiszik, hogy hatalmuk van. Rohadt szerencsése, és ezt tudják is: befurakodnak az ember elé a könyvesboltban, közös tálból eszik a krumplit, meg ilyenek. Nekem meg már legem volt abból, hogy én senkinek se kellettem. Vagyis, oké, nem akartam, hogy mindenki utánam bomoljon. Egy embert akartam, hogy szeressen, de nem úgy nézett ki, hogy érzelmeket táplál irántam.
És persze, bennem volt, hogy szeretném Szeretném megtudni, milyen járni valakivel, és irigyeltem azokat az osztálytársaimat, akik tudták. Egyszerűen akartam, bár lehet, túl görcsösen, ezért nem jött össze.
A sportcsarnok elé érve igyekeztem egy fontosabb problémára koncentrálni: a Sopron elleni meccsre. Ők egy nagyon erős csapat, a korosztály legjobbjai, a válogatottba is általában ők kerülnek. Eleve rengetegen vannak, negyvenen egy csapatban, és az edző ebből választ ki úgy tízet aki játszik, így tényleg a legjobbak kerülnek pályára. Mi tizenöten vagyunk, így kevesebb esély van jobbakat felrakni.

- Na, még két kört! - ordított az edzőm, amikor éppen a huszonharmadikkal végeztem a pálya körül. Mindig arra kért, feszegessem a határaimat, és ez általában be is jött. Nekem, mint irányítónak a legfittebbnek kellett lennem: én futok a legtöbbet.
Lefutottam a két kört, majd újabb kettő gyalog levezető következett. A focistadionban voltunk, mert ott nem olyan élesek a kanyarok, így nem árt annyira a bokámnak. A pálya szélén egyedül én futottam, a közepén a focisták edzettek. Most éppen nem apámmal, pedig amúgy ő az edzőjük, mert ő éppen a válogatottnál volt fent Pesten.
- Jó, menjünk be az épületbe. - intett Gáll, mire elindultam az oldalkapu irányába. Bent labdát adott a kezembe, azzal csináltatott gyakorlatokat. A dobótechnikámat csiszoltuk.
Elég szélsőséges játékos vagyok: a korosztály legjobb irányítója, és a legrosszabb dobója. A játékot általában jól és magabiztosan tudom irányítani, de a bedobásaim általában nem az igaziak, csak pár esetben sikerülnek.
Hihetetlen lehangoló, ha sorban hagyod ki a dobásokat. A csuklód már fáj, a térdeidre századszor ereszkedsz vissza, de nem megy. Aztán megpróbálod a center dobást, a palánk alá befutva, de folyton rosszul esel, a bokád már sajog, és hatodszorra tápászkodsz fel a földről. Hülyék, akik azt hiszik, a kosárlabda könnyű sport. Fenéket, az egyik legfájdalmasabb.
A két órás edzésem végeztével az edző az utamra küldött, hogy öltözzek át és zuhanyozzam le az öltözőben, amíg ő összeszedi a papírokat a stratégiához és felviszi a VIP-ba, ahol általában beszélni szoktunk az ilyesmiről.
Az öltözőbe leérve becsuktam magam mögött az ajtót, és szabályosan ledobtam magamról minden ruhát. A zuhany alatt állva hagytam, hogy a forró víz rám ömöljön, amitől hirtelen álmos is lettem, de nem érdekelt. Annál jobban zavart a bokám, ami iszonyatosan fájt.
A zuhanyból kilépve egyik törölközővel a hajam fogtam össze egy másikkal pedig megtörölköztem. Még ott a fürdőhelyiségben bekentem magam testápolóval. Kilépés előtt körbetekertem magamon a törölközőt, és az öltözőrészben előkészítettem magamnak a ruháim. Felöltözés után egy törölközőt terítettem a vállamra, hogy a vizes hajam ne áztassa el a ruhámat, majd végigcsináltam a szokásos hadműveletet a bokámmal: először egy rövid masszás következett - hiába: a sportoló egyszerre masszőr, krémszakértő és hivatásos pályamester-beugró -, majd rákentem a krémet, és a fáslit erősen körétekertem, hogy mindenképpen tartsa. Ezek után jött rám a cipő. Amúgy nagyon hülyén néztem ki, mert a fekete nadrágomon a fehér fásli a vádlin közepéig felkötve, az bizony nem divatos, de csak így érhettem el, hogy ne legyen kínzás az, hogy lépek.
miután egy hadirokkant sebességével felmentem a VIP-be, Gáll már várt a kikészített: ott volt a gépén megnyitva a Sopron szinte össze szezonbeli meccse, a mienk, a dobóarányok, a lehetséges kezdőcsapat-variációk... Annyiféle neonnal húzta ki a szövegeket, hogy a szemem majd belesajdult. A lábamra vigyázva huppantam le vele szemben egy székre, majd a kezembe vettem egy listát, amire jegyzetelt.
- Semmi értelme zónázni. - kezdte. - A Sopron nagy előnye, hogy a stratégiákat ki tudják játszani, főleg azokat, amiket még egy gimnáziumban is tanítanak. Úgyhogy egy újfajta támadáselméletet próbáltam kidolgozni nektek. A következő edzésen kipróbáljuk. A lényege, hogy kizökkentsük őket a betanult dolgokból. - magyarázta, - A kezdőcsapatról kéne beszélnünk.
Hátradőltem a széken és bólintottam.
- Te mint irányító és csapatkapitány természetesen ott vagy - magyarázta, és a nevem felírta egy papírra - melléd természetesen Kisalíz a jó megoldás centernek, ti össze tudtok dolgozni. Jövőre szeretném megpróbálni azt. hogy valaki mással, mondjuk Fannival edzel együtt, mert ő teljesen más stratégiát követ, így meg lehetne lepni a Sopront, de idén már késő lenne belekezdeni. Centernek még Dorinára gondoltam. Az az igazság, hogy a lepattanóknál szükségünk van a magasságára, mert ti ketten átlagmagasságban eleve leviszitek a dolgot. Bedobót játssz irányítóként, ne centert. Ahhoz, hogy valaki elzárjon neked, és dobjon Héli jön, ő is magas. A másik bedobónak Annát választottam, ő is százhetven felett van, de ha tényleg nem jön be, visszaviszem Tündit. Ez neked rendben van?
- Teljes mértékben. - bólintottam. Sosem volt bajom egy csapattársammal sem, és nyilván az edző tudta a legjobban, ki hova való, de azért örültem, hogy a véleményemet kikéri.
Bólintott, majd elővett egy MKOSZ-os lapot, és elkezdte felvezetni rá a kezdőcsapat és a cserék adatait. Mikor az elsővel, az enyémmel végzett, elém nyújtotta, hogy írjam alá. Alákanyarítottam a szokásos Horváth Zelmirát, bár a végére tettem egy "A"-t, nehogy itt nekem azt mondják, hogy nem hivatalos a nevem. Úgy szól a dolog ugyanis, hogy engem kosaras körökben Zelmiraként emlegetnek, de hivatalosan Alíz nevem, a Zelmira csak a második.
- Hányra kaptál időpontot Majorhoz? - kérdezte. Dr. Major Gábor a mi csodálatos doktorunk volt, mindennek a professzora, aki mindenféle sérülésünkből kigyógyított minket, legyen az lábbaj, törött kéz, vagy gyógytornáztatás, mindent elintézett.
- Délre.

Dél előtt tíz perccel már a kórház főépületének lépcsőjén baktattam felfelé. Mondjuk, csinálhattam volna úgy is, hogy megkerülöm az egész kórházat, és közvetlenül az ortopédiára megyek, de az hosszabb lett volna, meg az ember krimirajongóként amúgy is bírja a kórházakat. Szóval miközben központi műtők és mindenféle kórtermek mellett haladtam el, azon szórakoztam, hogy a fáslim hány perc múlva fogja véglegesen felmondani a szolgálatot.
Az ortopédiára beérve leültem a váróban egy csomó néni és lúdtalpas kisgyerek mellé. Ők mind sorban mentek be, azt azonban tudtam, hogy engem szólítani fognak. Nem tudtam, hogy tartsam a lábam, hogy ne fájjon. A fáslin átgennyezett a seb, és iszonyatosan forrónak éreztem. A legtöbben némán nézték a szenvedésemet, de nem is vártam tőlük semmi együttérző dolgot.
12:02-kor Major dugta ki a fejét az ajtón, majd rámnézett:
- Alíz gyere csak.
Nagy nehézkesen felálltam, majd egy pöppet sántítva elindultam az ajtó irányába. Bent a szokásos kezelő fogadott. Már rutinosan ültem fel az ágyra, és vettem le a nadrágom. A legtöbben kiakadnának a dolgon, hogy vetkőzök egy felnőtt férfi előtt, de egy sportoló számára általában nincs olyan, hogy szemérmesség: a karom törésekor például levágták rólam az összes felsőruházatomat, és azóta nem nagyon érdekes, ki mennyit lát belőlem.
Felfeküdtem az asztalra, és vártam a szokásos sebtisztítást, a dorgolását, hogy fejezzem be a mazochizmust. Leült az asztal melletti székre, és szemügyre vette a kötésem, majd lassan kezdte kibontani. A seb láttára felszisszent.
- Ezt helyre kéne hoznunk a Sopron-meccsre, ugye? - tette fel a költői kérdést. - Kitisztítom, feltesszük rá újra a kötést, kapsz egy új fáslit, és akkor megnézzük a forradást.
A legtöbb ember magától értetődőnek tartja, hogy egy sportolónak vannak törései. Azt hiszik, ezek röpke dolgok, amik hozzátartoznak a dologhoz. Az igazság azonban az, hogy egy törés hónapokra eltilt a játéktól, ami, ha éppen te vagy az irányító, a csapat teljesítményének romlásához vezethet. A sportolók számára pedig nem olyan rövid idő az a három hónap. Nekem ebből többször is kijutott: Minden végtagom tört már, illetve zúzódtak a csuklóim is. Mindez egyszerre négy alkalommal, ugyanis a bal lábam és kezem egyszerre szabtam el. A legrosszabbul a jobb lábammal jártam, amin lassú volt a forradás, így érzékenyebb: futásnál például nem tudok vele indítani, mert akkor megfájdul. A csont egy kicsit látszik a bőrömön keresztül, egy friss szem észre is veheti, hogy kicsit ferde. Nekem ezek rengeteg kihagyást jelentettek.
Behunytam a szemem, amíg Major a lábammal foglalkozott. Egy álom volt, ugyanis a kötés kényelmetlen, végig a lábamon kell lennie, sokszor még éjszakára is, nehogy felsértsem alvás közben, így az, amikor fürdéskor és vizsgálatkor levehettem, az fenomenális volt. Gondolom Major direkt nyújtotta a dolgot, mert több mint húsz percet feküdtem az asztalon. Éreztem, hogy fáradt vagyok, hogy el tudnék aludni. Mellettem váltakoztak a betegek, a legtöbb furcsán nézett rám, de Major normális volt, időnként odajött egy kis vízzel hűteni a bokámat - igen, duzzadt is, nem csak sebesen éktelenkedett... - és akkor ejtett el megjegyzést a meccsre, így a legtöbben levágták, miért vagyok ott. Egy nő azt mondta, hogy rám nézve eszébe ötlött, nem a patológiára ment-e. Mondtam, hogy az oda való bejelentkezést nekem is meg kéne ejtenem.
A lábam hűsölésének véget vetve Major megcsinálta a kötést, majd miután magamra húztam a nadrágot, segített felhúzni a cipőt, úgy, hogy ne fájjon. Maga a szenvedés hullámokban tört rám, egyik nap jó volt, a másik nap majd' meghaltam, de aznap úgy nézett ki, hogy meghalok-nap van.
A kórház előtt apám várakozott a kocsijával,a mit a ZTE egyik sofőrje vezetett. Igen, apám nem vezethet. Nem, nem iszik, csupán mozgássérült, de ettől függetlenül edző. Olyan ember, akit a sérülése ellenére is meg akartak tartani a csapatnál, így játékos helyett edzőt csináltak belőle.
- Sziasztok. - pattantam be hátra. Megígértem neki, hogy megnézem az edzését, egyrészt mert nagyon büszke volt a "fiaira" - igen, az egy lánya mellett boldogan tud magának kétszer huszonkét srácot is -, és mert mindig szeretett mutogatni, büszke volt rám, meg nem utolsósorban én is rá. Imádtam nézni, ahogy lefárasztja a srácokat, akikkel szintén jóban voltam, már jó ideje ismertem őket.
A stadion felé menet odaadtam apunak a vizsgálat papírjait, mivel ő edzőként szinte orvosnak is kiképezte magát, úgy értette az ilyen dolgokat.
A stadionba érve már hallottam a srácok hangját, ahogyan üvöltöznek az öltözőkben, így meg sem próbáltam köszönni nekik - úgyse hallják... - hanem lementem az edzők padjára, letettem az apu által kijelölt bójákat.
Nemsokára megérkeztek mindannyian. Apu kiadott nekik húsz kört, és megkért, hogy amíg ő papírokat intéz, helyezzem el a futóiskolához szükséges helyeken a bójákat. Miután mindezzel végeztem, apuhoz sétáltam a pálya közepére.
- Felmegyek a lelátóra, jó?
Bólintott. Onnan szeretem a legjobban nézni az edzést. Nehézkesen átverekedtem magam a pályát a nézőtértől elválasztó drótkerítésen - a lábam miatt tényleg nehéz volt - és annyira ültem csak feljebb, hogy belássam az egész pályát. Közben akaratlanul is átnéztem a stadion szomszédságában található csarnok parkolójába, ahol volt egy kis nyüzsi, de hamar visszafordítottam a fejem a focisták felé, Oké, lehet az ember szerelmes, de ha huszonkét kigyúrt focista srác ugrál előtte lelkesen, akkor azért nem fordítja el a fejét. Így tettem én is.

Az edzés után apuék elvittek az Ady elé. Belépve a volt iskolámba megkérdeztem a portástól, merre van a kilencedik bé terme, mert Dani mesélte, hogy áthelyezték, így nem volt kedvem bolyongani az iskolában, ugyanis ezen a helyen csak pár métert kell megtennem, és máris jönnek a volt tanáraim, és kezdődik az össznépi kérdezősködés. Miután végre kijöttek, persze kaptam pár nézést az osztálytársaktól, akik szerelmesek Daniba, és azt hiszik, a csaja vagyok, de ennyi.
- Kiheverted Esztert? - kérdeztem, amint egy bizonyos távolságra kerültünk a többiektől.
- Ja.
- Vagyis nem.
- Hát nem. - közölte.
- Nem tudok eligazodni rajtad. - ráztam a fejem.
- Pedig rajtam nem nehéz.
- Dehogynem.

Első Fejezet

Megérkeztem. Tudom, legtöbbetekből ez nem váltott ki semmilyen extra kedélyállapoti jellemzőt, és azt is, hogy sokat késtem, de felvételi időszak van, ráadásul a tanárok azt hiszem, most arra verik maguknak, hogy minél több tz-t írassanak egyszerre. Holnap elvileg a kémiával vége, és akkor nagyon boldog leszek. A két nagy álmom közül az egyikbe már felvettek, a kéttannyelvűre, a másik, a matek szak még kérdéses, és azt jelöltem elsőnek. Úgyhogy szurkoljatok! :3 Jó olvasást!

______________

Barna szerintem tartotta a szavát, és még aznap este megfektette Esztert. Mindig is meg akarta, szilveszterkor még a fogadalmai közé is bevette. Ami engem illet, elhatároztam, hogy befejeztem vele. Nem gondolkodom rajta, a nevét se ejtem ki, semmi. Csupán azzal a pár héttel kell számolnom, amíg családi-baráti körben lecseng a szakításunk, és utána élhetem boldogan az életem. 

Szóval este képletesen is lemostam magamról annak a nőnek a mocskát, ittam két méregtelenítő teát - anyám hülyének is nézett, de tizenhárom éves korom óta nem kér különösebb magyarázatot bizonyos dolgokra. Példaképpen vehetjük a felhúzás után két nappal a mosógépben talált lepedőket, vagy amikor még az Eszteres időkben pénzt kértem tőle, megkérdezte, hogy mire, én meg azt mondtam, hogy nem mondom meg. Oké, kérhettem volna gumit Balázstól is, nem feltétlen kellett volna anyámtól pénzt kunyiznom, de ez így jött ki.

Még szerencse, hogy amikor este hazaértem a meki után, nem volt otthon, mert valami eseményre kellett mennie a fotósával cikket írni. Amúgy szeretem, hogy anyám egy újságnál dolgozik, mert rendszertelen időben nincs itthon, ki lehet hagyni az étkezéseket, és egyéb. Oké, a nagymamám is velünk lakik, de ő aznap éppen valami bálon volt a barátnőivel (akikkel a ház előtti padon szoktak ülni és pletykálni...), úgyhogy kihagyhattam a vacsorát, mivel apám nem vette zokon, ha nem tartjuk be az étkezéseket. Szóval én egy köszönés közepette felballagtam a szobámba, miközben ő a húgommal matekozott, még beköszöntem Balázsnak, aztán levágtam a táskám a sarokba, elmentem fürdeni, és bedőltem az ágyba.

Másnap reggel arra keltem, hogy a húgom próbál kihúzni az ágyból. A családunkban megállapodás szerint fél tízkor volt reggeli szombatonként, és a falióra meg negyed tízet mutatott. Nem szeretek korán kelni, de valahogy Kata rángatása elég indok volt ahhoz, hogy lerúgjam magamról a takarót, és lemenni enni.
A lépcsőn leballagva Kata végig a kezem rángatta, és mesélt valamit, de nem nagyon fogtam fel belőle semmit. Addigra sikerült kijózanodnom, amíg megláttam a családot az asztal körül. Persze mindenki tökéletesen éber volt, még Balázs is, csak én ültem úgy, mint aki már a halálra készül.
- És mit csináltatok tegnap? - ez volt anyu kedvenc reggeli kérdése.
- Fociztam.
- Kosaraztam. - kontráztam.
- Röpiztem. - ragyogott Kata.
- Sportos család. - nyugtázta apám.
- Dani, láttam a nőd új képét facebookon... Azon nem gondolkoztál még, hogy... - kezdte, de időben közbevágtam.
- Nem.
- Tudod, az a lány azt hiszi, hogy attól még, hogy te nem vagy fent, az ismerőseid nem látják... - folytatta zavartalanul.
Csak fogtam a fejem, és nem volt kedvem kijelenteni, hogy már nem vagyunk együtt. Nem volt kedvem magyarázkodni, vagy a sajnálkodást hallani. Annak örültem volna a legjobban, ha lett volna valami programom, és akkor elterelhettem volna a figyelmem, és visszazökkenhettem volna a normális kerékvágásba.
- De komolyan, mondd meg neki.
- Jó. - jelentettem ki, és reméltem, hogy leakadnak a témáról. Szerencsére nem feszegették: anyu amúgy sem szeretett velünk a barátnőinkről beszélni, apánknak volt annyi esze, hogy ne anyánk előtt tegye. Balázsról tudtam, hogy négyszemközt meg fogja kérdezni, Kata meg csak annyit fogott fel belőle, hogy Dani fogja egy lány kezét. Előtte mást nem is nagyon csináltunk.
A reggeli hátralévő részében Kata szórakoztatta a családot. Tipikus legkisebb gyerek, imádja, ha rá figyelnek, ha kitűnhet. Nem is nyomjuk el itthon, általában érvényesülhet.
Éppen csendben gondolkozva kevergettem a gabonapelyhet a tányéromban, amikor megszólalt a kapucsengő. Anyu már állt is fel, mert engem pizsamában, nyilván nem kérhetett meg, hogy menjek ki, de nagyon is ajánlottam, hogy valaki olyan legyen, aki nem fog kiröhögni.
- Hoztam kaját! - hallottam Alíz hangját, akit nem zavart különösebben, hogy a családi reggelink közepébe rontott. Mondjuk, anyuék sem akadtak fent rajta, olyan szinten családtag volt, Kata imádta, Balázsnak sem volt vele baja, főleg, ha hozott magával zsömlét is. - Csak csokis volt, lekvárost nem tudtam hozni. - dobta az asztalra a Peck-Snack-es zacskót.
- Te ilyen kurva korán mégis mit érzel? - kérdeztem tőle.
- Nem sokat, ha már így kérdezed. - mondta, és lehuppant egy velem szemben álló székre. - Gondoltam felébresztelek, úgy, hogy fejbeváglak valamivel, de a húgod gyorsabb volt.
Fogalmam sem volt, hogy mit keres itt ilyen korán, hiszen róla mindenki tudta, hogy imád sokáig aludni. Most azonban mégis ott ült előttem, valószínűleg teljes harci tervvel, hogy elterelje a gondolataimat. Kemény csaj, hogy megpróbálja.
Hősiesen kitartott a szobám ajtaja előtt dekkolva, amíg lezuhanyoztam és felöltöztem, bár felajánlottam neki, hogy akár be is jöhet addig, de nem élt vele, azt mondja, hogy "álmodozni szabad.", bár általában az összes perverz megjegyzésre ezt vágja rá, ami kicsit is rá vonatkozik.
Amikor készen lettem, kiléptem hozzá, és elindultunk a városban, csak úgy, céltalanul. Végül úgyis a parkban kötöttünk ki, mint rendesen, a kosárpálya melletti egyik padon ülve eszegettük a péksütit, amit a kedvenc helyéről szerzett.
- Szőkegyerekkel mi van? - kérdeztem.
Alíz azok közé a lányok közé tartozik, akik sok srácot megkaphatnának. Eleve, ahogy kinéz, mert csak ő maga állítja, hogy ronda lenne, meg a stílusa, a hozzáállása... Szóval a legtöbben fantáziáltak róla, meg hasonlók, sokan akarnak a közelében lenni, de ő valahogy egészen beparázott az új emberek megismerésétől: neki elég volt, hogy azokkal nagyon jóban van, akikkel a sors összehozta: velünk a csapat, az apja miatt ismerkedett meg. Viszont ezekhez az emberekhez nagyon ragaszkodott, megbízott bennünk. nehéz is elképzelni, hogy is történhetett az, hogy beleszeretett egy srácba. Még furcsább, hogy a gyerek észre sem vette - legalábbis az állítása szerint. Alíz meg olyat csinált, amit sosem: kétségbeesetten próbálta felhívni magára a srác figyelmét. Egy-egy sikertelen kísérlet után pedig rendszerint sírt, hogy megint hülyét csinált magából előtte, sosem lehetnek boldogok... Az a lány, aki sosem akadt ki egy srác miatt sem, kiakadva ült az ágyamon, és azt mondogatta, hogy "sosem fogunk összejönni...". Én meg azon gondolkoztam, hogy egy ilyen csaj - sztárkosárcsapatban játszik, gyönyörű, vicces, laza és okos, mégis egy falusi bunkó srác kell neki, aki miatt szenved, és a gyerek észre se veszi, milyen szerencsés.
- Újabban felhagytam azzal, hogy megpróbáljam felhívni magamra a figyelmet. - vonta meg a vállát. - Úgyhogy várunk. aztán majd ha nem látom többet, bevallom neki a dolgot, akkor már úgyse számít. Majd ezek után hetvenkét macskával fogok meghalni apám lakásában.
- Na, ott aztán biztos elfér hetvenkét macska. - jegyeztem meg.
- Megragadtad a lényeget. - forgatta meg a szemét. - Olyan jó, hogy tavasz van.
Ja, igen. Alíz tavaszmániás. Ő maga mindig sötétet visel, de maga körül imádja a színeket és a napfényt, a színes kis dolgokat, valami cukit, vagy ilyeneket. De sosem hordja őket, és ezért nehéz kitalálni a szobájáról, hogy valóban az övé.
- Ja, lehet kint játszani. - intettem a pálya felé, majd megrugdostam a labdát, amit a lábával tartott.
- Diszkrét célzás, mi? - kérdezte mosolyogva, mire bólintottam.
- Enyhén.
- Jó, én venni szoktam a lapot. menjünk. - felkapta a labdát a lába alól, és a pálya felé tartott. - Nem mondom, hogy kapj el, mert tudom, hogy gyorsabban futsz, de gyere már, ha így mondod! - kiáltott hátra.
Megfogadtam a tanácsát, és mentem utána.

- Kéne enni valamit. - jelentette ki több mint másfél óra játék után. A betonon feküdt, a fejét a nap felé fordította, de nem sok ideig volt még esélye sütkérezni, mert a fék lassan árnyékot vetettek a testére.
- Jókaizni akarsz, mi? - kérdeztem tőle, bár hülyeséget csináltam: Alíz általában a Jókaiba akart menni kajálni, mert ott lehet kapni a legjobb pizzát Egerszegen.
- Ja, van egy ezresem, adhatsz kölcsön kétszázat, és akkor letudtuk az ebédet. - állt fel.
- Meggyőztél.
A parktól nem messzi Jókaiban szombaton ebédkor voltak egy páran, de egyik sem volt velünk egykorú. Az idősebb párok mind furcsán néztek ránk, amikor én például kihagytam az udvariaskodási köröket - nem húztam ki neki a széket... nagy dolog. - és leültünk egy sarki asztalhoz.
- Mit eszel?
- Kéne kitalálnom egy saját pizzát. Az a baj, hogy olyan nincs, amit az ember enni akar. Paradicsomszósz, sajt, sonka, kukorica, hagymyát most nem eszek, mert még csak ebéd van, de lehet rajta még oregano. A többi fukszot most nem sorolom. - legyintett.
- Ne is.
- Szóval mesélj csak erről a szakításról! - közölte.
- Most?
- Igen, lehetőleg. - könyökölt az asztalra. - Ti folyamatosan veszekedtetek, mégis mi volt olyan gáz, hogy akkor most vége legyen?
- Már megint azt hitte, hogy megcsalom.
- Nézd, ha féltékeny, akkor valószínűleg szeret. - vonta le a következtetést.
- Lányból vagy, ezért mondod. Ez azt jelenti, hogy nem bízik bennem. Én pedig nem leszek együtt valaki olyannal, aki kvázi nem bízik bennem.
- Jó, ez logikus, de esetleg be is bizonyíthatnád neki, hogy nem így van, és akkor minden boldog lenne.
- Nem bírod a csajt, de mégis ki akarsz vele békíteni? - kérdeztem, mert nem igazán értettem a dolgot.
- Nekem sosem Eszter volt a fontos, hanem az, hogy jól éreztétek magatokat együtt. ha szeretted, akkor menj, aztán szerezd vissza.
- Nem. Azt hiszi, befolyása van felettem, csak mert idősebb, vagy nem tudom. Nem érdekel engem az a nő.
- Jó, hát te tudod. Én nem tudom átérezni a helyzetedet, de azt hiszem nem is akarom.  Bár ti nagyon közel álltatok egymáshoz.
- Az nem is kifejezés. Egy réteg ruha nem választott el minket. - motyogtam magam elé, de meghallotta, és felröhögött.
- Perverz célzás arra, mit is műveltetek akkor, amikor nem vetted fel. Értem én.
- Apuci kicsi hercegnője ismer ilyen célzásokat?
- Jajj, anyuci pici fia meg be meri vallani hogy lefeküdt a barátnőjével? Anyádnak is el merted mondani? - vágott vissza. Igen... Apuci kicsi hercegnője anyuci pici fiacskájával vitatkozik. Patthelyzet.
- Szerintem ezt a témát hagyjuk.
- Úgyis sejti, nem hülye. Ha nem, akkor apád már régen elmondta neki. A szülők pletykásak. Ilyenkor szerencsés, ha éppen elváltak. - vonta meg a vállát.
- Ejtsük a témát.
- Persze, még játszod is, hogy magánügy. Nem mintha nem beszéltél volna róla nekem...
- De te nem vagy az anyám.
- Nos, látod, ez a legszerencsésebb motívum az életemben. - közölte.
Nemsokára megérkezett a pincér, felvette a rendelést, így Alíz szerencsére ejtette a témát.
- Kivel játszotok legközelebb? - kérdezte.
- Körmend.
- Abból tömegverekedés lesz. - húzta össze a szemöldökét.
- Tudom. - vontam meg a vállam.

Délután hazaérve anyám megkérdezte, mi van Eszterrel, így kénytelen voltam neki elmondani, hogy szakítottunk. A veszekedésünk témáját azért nem részleteztem, és ő sem kérdezte. Ebben szerencsém volt anyámmal: Balázzsal olyan szinten követelőző volt a részletek szintjén, hogy tőlem sokszor már nem mer kérdezni. Hát, igen, a testvérem azt a taktikát választotta, hogy mindent elmondott anyámnak, akit szerintem emiatt rémálmok gyötörtek, így abbahagyta a faggatózást.
A szobámba érve ledobtam az edzőtáskát az ajtó mellé, majd bekapcsoltam a gépemet. Abban a pillanatban, ahogy ültem volna le a székre, megcsörrent a telefonom, amit tompán hallottam a - természetesen - lent hagyott kabátom zsebéből. Szerencse, hogy a csarnok akusztikája miatt általában a maximumra van hangosítva.
Normális esetben nem rohantam volna, de mivel erősen közeledtünk a szezon végéhez, kialakult egyfajta forródrót a csapattagok között. Ha volt fent új videó arról a csapatról, akivel legközelebb játszottunk, ki kellett elemeznünk egy edzővel, hogy tudjunk ellenük taktikázni. Bár, a mi helyünkön a sorrendben nem volt miért harcolni: húsz csapatból hatodikok voltunk, és ha minden ezután következő meccsünket nyerjük, negyedikek leszünk. A lányok helyzete volt érdekes, ők holtverseny elsők voltak, és hamarosan meg kellett vívniuk a meccset a Sopronnal, ami mindig véres, a mentők jellemzően túlterheltek.
- Haló. - szóltam bele. A csengőhang a Blow volt, így fogalmam sem volt, ki hív. Ez nekem az alapértelmezett, csak néhány embernek van külön beállítva.
- Kinga vagyok. - szólalt meg a hívó, mire ösztönösen vágtam fejbe magam, hogy rá kéne nézni a kijelzőre, mielőtt felveszi az ember.
- Szia Kinga. - erre nem tudtam mit mondani. Oké, ő az, és mit akar?
- Nem érsz rá esetleg holnap? Találkozhatnánk. - vetette fel, mire az agyam rohamosan kereste a megfelelő elutasítást.
- Öhm, anyámnak kell segítenem. A gépén frissítünk egy szoftverprogramot. A HT ONE654-et. Elég hosszú lesz. - nyögtem ki.
- Rendben, akkor majd máskor. Szia! - köszönt el, és letette.
Mi a faszom az a HT ONE654? - gondolkoztam el. A random hazugságok mestere lehetnék, ha lenne ilyen cím, esküszöm. Kinga lerázása elsőbbséget élvez minden létező listán, úgyhogy szerencsére nem vagyok kiakadva magamra, hogy hazudtam neki.
Ezúttal felvittem magammal a telefont. Tanul az ember a hibáiból.
A bátyám szobája a lépcsőn való felérésemmel egy időben vágódott ki, rajta pedig maga Balázs rontott ki. A bátyám elég jellegzetesen hasonlít rám, ahogy a húgom is: bár mindketten inkább arcra és szemre. Kata ugyanis még sötét és bongyor, Balázs valamilyen vörösesbarnás árnyalatú, én pedig a szőkülés szélén álltam. Anyánk szőke, apánk barna, és a születésünkkor mindannyian apánkra hasonlítottunk, de aztán én és Balázs is változtunk. Kata is fog, biztos vagyok benne.
- Dani mi van a csajoddal? - kérdezte a lépcsőfordulóban állva.
- Milyen csajommal? - kérdeztem vissza, és úgy tűnt, ezzel tulajdonképpen meg is adtam a kérdésére a választ, mert továbbindult.
A szobámba érve aktivizáltam magam a Twitteren, majd megnéztem a Torrent letöltéseim között, mi jött le napközben, majd amikor megláttam a zöld karikát, elindítottam a Long way down-t.

Prológus

Gondolom most néztek nagyokat, hogy mi van, mert a huszadik fejezetnek kéne jönnie, de... Én nem éreztem annyira jónak ezt a történetet, ti pedig, akik olvassátok, jobbat érdemeltek. Így átdolgoztam a történetet, így más lett a prológus is. Remélem ez legalább annyira fog tetszeni, mint az előző, és remélem, tudom jobban hozni a részeket! Remélem nem találjátok hosszúnak, de nem szerettem volna kettészedni :)

______________

- Eszter, mégis mi a faszt jelentsen ez? - szinte már ordítottam vele, de nem érdekelt. Nem érdekelt, hogy korábban még dühös sem bírtam lenni rá. Korábban tartottam magam ahhoz, hogy nem káromkodok vele, nem veszekszem vele, de mentségemre, ő kezdte az egészet. Ő kezdett vádaskodni.

- Hát azt, hogy csak a szexre kellettem neked! Oké, vártál kemény két hónapot, volt egy óra vízszintesben, aztán most már le se vagyok szarva? Most már lehet csalni? Dani, "legjobb barátnője" - rajzolt idézőjeleket a levegőbe - a lányoknak van! A fiúknak barátnőjük van, meg haverjaik! - akadt ki teljesen. Akkor már sejtettem, honnan fúj a szél.

- Már megint Alíz a bajod? - kérdeztem ezredszerre, amire ezredik alkalommal is ugyanazt a választ vártam: "Nem.". Most azonban megkaptam.

- Igen! Ő a bajom! Mondhatod, hogy nem, nincs köztetek semmi, de az ég szerelmére, látom! Eléd megyek a suliba, kivel sms-ezel? Vele. Beszélünk, valaki hív, csak nem ő az? Az ég szerelmére, akármilyen páros dolog van, mindig vele vagy! Ha bajod van, anyád inkább hívja őt mint engem! Elmegyek az edzésetekre, mit látok? Vele röhögsz, vele vagy egy csapatban, mindent vele csinálsz! Amikor meg nem egy csapatban vagytok, akkor ölelgeted! És ne mondd nekem, hogy azért, hogy ne kapjon labdát! - teljesen kikelt magából. Ilyennek még sosem láttam, bár mindig tudtam, hogy temperamentumos.

- Az ég szerelmére, Eszter, hétéves korom óta ismerem! Az apja a testvérem edzője, az anyám sportújságíró, Alíz meg egy játékos! Nem lehetek jóban más lányokkal? Csak úgy közlöm, hogy még tizenöttel járok egy osztályba, de azok sose zavartak, csak a csaj, akit ismerek vagy nyolc éve! 

- Persze, hogy szúrja a szemem, hát folyamatosan együtt vagytok! Be lehet mesélni, hogy azért mentek ketten edzésre, mert ugyanarra laktok, de tudod, Dani én ebben nem hiszek. Én sem ölelgetek más srácokat, mióta járunk!

- De előtte ölelgetted őket. Ha nem tévedek deréktájban is! - vágtam oda, mire eléggé meghökkent. A kapcsolatunkban mindig is ő volt a domináns, gondolom ilyesféle véleménykinyilvánítást nem várt tőlem. 

- Hogy merészeled! Engem csak ne ribancozz le! - fenyegetett.

- Nem mondtam, hogy ribanc vagy, csak utaltam rá. - közöltem.

- Ennyi erővel három hónapig jártál egy ribanccal! Tessék, büszke lehetsz magadra! 

- Még mindig jobb azt mondani, hogy egy ribanccal jártam, mint azt, hogy ribanc vagyok! És még te kellettél nekem a szexre... Csak azon a héten nem találtál mást, és ott volt Dani, a kis szűz srác, akit biztos lehet bolondítani! Szívesen megkérdezném az osztályodat, ők tudják-e, hogy volt valakid! Vagy jól tudják-e kivel vagy együtt! Nem mindig egyértelmű... - hagytam nyitva a mondat végét. 

- És még te papolsz nekem a hűségről! - förmedt rám. - Neked kéne egyes s mást tanulni a hűségről! Főleg ezt a pedofil hajlamod! Egy két évvel fiatalabb csajjal csalsz meg! De még ha szép lenne, de se melle, se segge, úgyhogy igazán javulhatna az ízlésed! Amíg velem voltál addig legalább tudtam, hogy jó! - fényezte ismét saját magát a támadásaiban.

Eszterék osztálytermében voltunk a Kölcsey-ben, a nyolcadik órájuk után. Rajtunk kívül mindenki hazahúzott, mi is ezt tettük volna, de amikor beléptem, és meghallotta, kivel beszélek, elszabadult a pokol. A padja mellett ordított velem, míg én a tőle legmesszebb eső pad tetején ülve hallgattam a kirohanását. 

- Gyerekek, ti aztán hangosak vagytok! - lépett be egy srác az osztályba, vélhetőleg Eszter osztálytársa lehetett. - Eszti jössz partizni pénteken? 

- Persze. - közölte a megszólított idegesen.

- Ne parázz, rajtam levezetheted a feszültséged. - közölte felkapva a táskáját, és kiindult a teremből, le se szarva, hogy én is ott vagyok. 

- És még én csallak meg. - mosolyogtam gúnyosan. - Figyelj, megkérdezhetsz akárkit. Alízt is, nyugodj meg, nem fogja furcsán érni, ha letámadod ezzel, de nemet fog mondani. Járj utána, aztán majd rájössz!

- Nem mondhatsz el csak úgy mindennek! Kihasználtál! - hisztizett. 

- Na, mesélj még!

- Csak azért kellettem neked, mert a kicsi szűz srác egy idősebb, tapasztaltabb csajjal akarta elveszíteni!

- Azért ne tegyél úgy, mintha kényszerítve lettél volna! Tudtommal te is akartad! Ha ezek után még rám húzod, hogy megerőszakoltalak, akkor már nem tudom, mennyit süllyedsz a szememben! - vágtam a fejéhez a véleményem. Az az igazság, hogy egy Eszter-féle csajt amúgy kurvának néztem volna, csak hát addig egy srác sem néz ribancnak egy lányt, amíg járhat vele. Azután lesz problémás a helyzet, ha már nem vele jársz. 

- Akárkit megkérdezhetnék! Megkérdezhetném a Gállt! A csapattársaidat! mindenki bizonyítani tudná, hogy megcsalsz! Így meg ez az NB1-ben, Dani? Minden sportoló ezt csinálja? - belekezdett a jellegzetes műsírásába. - Ez nektek a fontos? Csak álkapcsolatok vannak?

- Ide ne szarjak, de sajnállak. - közöltem lenézően. teljesen szétesni látszott az idegrendszere, persze csak látszott. Mint mindig, most is arra játszott, hogy bocsánatot kérjek tőle, és meghunyászkodjak előtte. Azt hitte, hogy a szűz egyenlő a félénkkel. Hát velem melléhibázott. Eléggé mellé.

- Félmeztelen lányok szurkolnak neked! Elnézem! Húsz lánnyal jársz egy edzésre! Elnézem! De azt nem, hogy a bátyád edzőjének a lányával csalsz!

- Mi köze ennek Balázshoz? - értetlenkedtem. Vajon jobban degradálna neki, ha egy szurkolóval lennék jóban?

- Nem mentél valami messzire! - ordított. - Fogadjunk, hogy már meg is fektetted! Nem úgy néz ki a csaj, mintha gyorsan ellenkezne!

- Egyáltalán honnan tudod te azt? Honnan veszed, hogy lefekszem vele? Ha mindenkivel ágyba bújnék, akivel beszélgetek, akkor egy kibaszott biszexuális pornószínész lennék!

Erre már nem tudott mit mondani. Ült a helyén, és lefelé nézett. Még mindig meg akart hatni.

- Te már mondtad egyszer, hogy vége. Most én jövök. Azt hiszem, ideje volt. - közöltem, és leugrottam a padról. Felvettem magam mellől a táskámat, majd szó nélkül kimentem a teremből, és becsaptam magam mögött az ajtót.

Komolyan dühös voltam rá. A könyvekben valahogy mindig úgy volt, hogy azok szakítottak, akik csendben és romantikusan megvoltak egymás mellett, és azok maradtak együtt, akik folyamatosan marták egymást. Hát, mi nem így jártunk. Nekünk maximum két nyugalmas hetünk volt, a "rózsaszín köd" időszaka, utána kezdődött Eszter féltékenykedése, aztán jött az első szakításunk, aminek végül mégis az lett a vége, hogy együtt folytattuk. Pedig maga a megismerkedésünk jót ígért.

Esztert egy nagyon jófej, vagány lánynak ismertem meg egy helyi filmes klubban. Vicces volt, merész, és hát, amit először észrevettem rajta, hogy nagyvad. Szexi, rövid szoknyás lány, ráadásul nálam egy évvel idősebb. Folyamatosan nevetett, és elsőre szimpatikus lett, de én nem mertem nyitni, mert akkor volt fél éve, hogy szétmentünk az első csajommal. Ő kérte el a számomat, mert szerette volna, ha letöltök neki egy filmet torrentről, amihez nem értett. Nem furcsálltam a dolgot, mert a " torrent" szóval sokan példálóznak, de a fele azt sem tudja, hogy kell behozni a gépen.

Azonban időről időre lejött, milyen is ő. Az a csaj, aki havernak a legjobb. Vicces, időnként lehet röhögni a perverz poénjain, akivel nem bánod, ha összepletykálnak. Persze az ilyen csajokba mindenki beleszeret. Ha összejön, a legtöbben csalódnak, mert Eszterben is csalódtam. Oké, egy ideig új volt a dolog, mert férfiasan bevallom, előtte sosem csókolóztam, az első barátnőmmel nyolcadik osztály második félévében csak fogtuk egymás kezét. Eszter volt az első "igazi" barátnőm. Oké, a kapcsolatunkat emiatt mindig kicsit többre tartottam, de a negyedik hét körül felébredtem: nem az a vicces, mindig friss lány volt, akit én ismertem. A baj meg abból jött, hogy amikor először veszekedtünk, akkor fel is hoztam ezt neki, hogy védekezzek. Erre teljesen ki volt akadva, hogy mégis mit várok el tőle, ébredés után húsz perccel még nem lehet gyönyörű, meg ilyenek. Megmondtam neki, hogy nem kell, hogy kisminkelve ébredjen, de igenis, lehet valaki normális ilyenkor. Erre ki volt akadva, hogy ő az a fajta csaj, aki a kávéja előtt még nem ébred fel, de hát könyörgöm, bunkózni azért nem kell ilyenkor...

A másik, hogy mindig is lekezelt a kapcsolatunkban, talán mert fiatalabb voltam. Tapasztalatlanabbnak kezelt mindenben, nekem meg már elegem volt belőle. Ezt elmondtam neki. Akkor kezdett azzal jönni, hogy "Ti sportolók így szoktátok?!", azóta is elegem volt ebből a  mondatból. Tény, hogy az ember az NB1-ben sztárolva van egy bizonyos fokon, de ez nem olyan "mi így szoktuk". Minden ember tök máshogy reagál, és attól még, hogy egy csapatban játszunk tizenöt-húszan, nem fogunk ugyanúgy gondolkodni.

Eszter hülyén állt a meccseimhez, az edzéseimhez, de persze nagyon mondta mindenkinek, hogy "az én pasim az NB1-ben kosarazik". Mintha csak dicsekvésre kellettem volna neki.

De akkor ott, péntek délután véglegesen eldöntöttem, hogy ennek vége, én nem csinálom tovább.

A Kölcsey-ből kilépve megfogadtam, hogy én oda sosem teszem be a lábam.

Kifelé menet elővettem a telefonom, hogy megnézzem, mennyi az idő. Lassan negyed négy lett, úgyhogy gyorsabban kezdtem gyalogolni, hogy odaérjek edzésre. Meg sem fordult a fejemben, hogy busszal menjek, mert azon idős nénik utaztak, akik mivel egész nap tévét néznek, képben vannak azzal, ki vagyok, és semmi kedvem sem volt az eredményeinkről beszélni.

Már a város másik nagy hírű gimijénél, a Zrínyinél jártam, amikor anyám hívott.

- Hol vagy? kérdezte azonnal. A hangja mellett még a billentyűzet ütemes ütését hallottam ki, úgyhogy biztos voltam benne, hogy dolgozik.

- A Zrínyinél.

- Mégis hogyan kerülsz te oda? - érdeklődött, szerinte jogosan, mivel a házunktól az én sulim eléggé a másik irányban volt található.

- Eszter elé jöttem. - anyám hajlamos volt elfelejteni, hogy a barátnőm, vagyis volt barátnőm nem velem egy suliba jár, így ezt a vitát már megjártuk egy párszor.

- Rendben. Odaérsz edzésre, vagy kimenjek, és elvigyelek?

- Simán odaérek. - közöltem, és letettem.

Ja, igen, anyám félt, mintha lány lennék. Ennek oka valószínűleg az, hogy ő tipikus fiús anyuka, a bátyám meg mindig is nehezen kezelhető volt, így én lettem a kedvenc gyerek, legalábbis nála. Apám pont a bátyám bírta, mindig őt hívta sörözni, meg természetesen a húgunk, aki igazi apás gyerek.

Alíz hívása akkor futott be, amikor a belváros szívébe értem, már csak pár száz méterre a stadiontól.

- Megvársz? Háromnegyedkor ér be a buszom. - csapott rögtön a közepébe.

- Persze.

- Hallottad már az új ToD-dalt? Odavagyok érte... Basszus, olyan jól hangzik...

- Nem, még nem néztem meg. - válaszoltam.

- Megint szakítottatok Eszterrel. - közölte.

Már egészen megszoktam, hogy kiismer, úgyhogy nem is csodálkoztam a kijelentésén. Ismert, egész régen, úgyhogy szerintem már két szóból kitalálna velem kapcsolatos dolgokat.

- Ez nem "már megint". Most végelegesen.

- Hála a jó égnek. Visszatartottad a keresetét a sarkon állási bizniszben. - jelentette ki, nekem pedig akaratlanul és eszembe jutott, hogy gondolkozik-e ő azon, hogyan néznek az ilyen mondatai közben a buszon mellette állók. Volt egy olyan érzésem, hogy nem. - Mégis min vesztetek össze megint?

- Féltékeny.

- Saját magára? - kérdezett vissza találóan. Ő nagyon is jól tudta, hogy ha azokra akarna féltékeny lenni, akik romantikusan közel állnak hozzám, akkor csakis saját magára lehetne féltékeny.

- Úgy néz ki.

- Ne sajnáld, holnap lesz neki valaki más. Nem úgy néz ki, mintha nagyon összetört volna.

- Ezt honnan veszed?

- Te még sosem csekkoltad a csajod Facebook-profilját... Nézd, én ribancnak szoktam hívni ezt a kategóriát, de majd te is eldöntöd, mit szólsz hozzá. Kép, amit felülről fényképez, nagy valószínűséggel melltartóban van, de innen nem látni jól, kicsi a telefonom képernyője. Alatta az idézet: "Mosolyogj, hogy a világ is mosolyogjon!".

- Kurva.

- Tudtam, hogy neked lesz rá jobb szavad. Szóval, kijössz elém? - kérdezte meg újra.

- Aha. Tíz perc.

- Nekem még negyed óra, úgyhogy ne siess. - közölte, és letette. 

Nem lepődtem meg azon, hogy szidni kezdte Esztert. Mindig is utálta, már azelőtt is, hogy összejöttem volna vele. Először csak az volt a baja, hogy Eszter valóban dekoratív volt. Alíz meg nem. Ő olyan laza csajnak számított, Eszter meg a dögös szexi "dívának" - egyesek ezt a szót aggatták rá -, úgyhogy már emiatt ellenszenves volt neki. Aztán meg a hülyeségei miatt. Különben meg tudta, hogy valójában rá féltékeny, bár nyíltan nem lett kimondva. Utálta, mert meg sem akarta érteni az életet, amit az ilyen magunkfajta emberek élünk, és utálta, mert szerinte engem is meg akart változtatni.

Viszont tök korrekten magába fojtotta az utálatát - pár kivétellel -, mert tudta, hogy szeretem, meg valamiért vele vagyok. Cserébe én sem mondtam semmit arra a gyerekre, akibe ő volt szerelmes, pedig lett volna rá - meg a viselkedésére is - egy-két szavam. Ilyen a véd és dacszövetség.

Elég hamar odaértem a buszmegállóhoz, és azonnal ledobtam a táskámat az egyik székre. Nagy volt, és kék, a ZTE színeivel, és pár száz méter után kellően húzta az ember vállát.

Hamarosan be is gördült a pesti busz a jellegzetes kék színében, belőle pedig Alíz kászálódott ki. Piros katonai kabátban volt, fekete nadrágban, az elmaradhatatlan fekete bakancsában, a haja pedig szokásosan a szemébe lógott. A vállán ugyanolyan táska lifegett, mint az enyém, csak azon meglátszott, hogy több dolog van benne, ugyanis ő egy egész hétvégére jött Egerszegre. Itt lakott eredetileg, de a szülők válása után nyolc évvel az anyjával elköltöztek a Balaton mellé egy faluba.

- Heló! - köszönt, majd diszkréten megölelt. - Majd kihevered. Vagy elég volt ez a negyed óra?

- Adj egy napot. Ha nem én dobtam volna őt, kettő kéne.

- Javíthatatlan vagy. - rázta meg a fejét.

- Ez van. Remélem sír legalább.

- Dehogyis. - vágta rá azonnal. - Előbb küld nekem gyűlölködő üzeneteket.

- Fog, hidd el.

- Nem kell bizonygatni. Sosem leszünk legjobb barátnők. Láttad már a streetball bajnokság kiírását? - váltott témát. Hihetetlen érzéke van az ilyesmihez, szerintem tudta, hogy arra, amit mondott, nem tudnék mit válaszolni.

- Még nem néztem, gondolom a Gáll úgyis ezzel kezdi. - vontam meg a vállam.

- Nekem elküldte. Egy csapatban csak egy igazolt játékos játszhat.

- Ez azt jelenti, hogy kigolyózták az aranycsapatunkat? - kérdeztem rá.

- Ki, hát. Ha menni akarunk, olyan kell, aki tud játszani, de nincs igazolva. Mi meg nem is játszhatunk egy csapatban. - közölte.

- Oké, van benne logika...

- De nem örülünk neki. - pontosan.

- Amúgy miért van megint velünk edzésetek? - nézett rám séta közben. - Hol van Jimenez?

- Spanyolországban. Egy hét. Átvett minket a Gáll.

- Jó, engem nem zavar, de a jövő héten nem nagyon fogtok ezek szerint, mit csinálni. Mi edzünk a meccsre, ti meg valószínűleg szeditek a labdát.

- Sopron?

- Sopron. - bólintott. - Legszívesebben kitépném annak a lánynak a haját. - utalt Kelemen Kírára, a Sopron Uniqua irányítójára.

- Én már el se megyek arra a meccsre. Ha megint a számomat akarja, veled együtt kaparom ki a szemét.

- Kiskanállal, mert úgy élvezetesebb. - tette hozzá.

Az edzésünk a város stadionjában szokott lenni, ahol a hazai meccsek is. Mivel elvileg meccsekre tervezték, így egy pálya volt benne, ami egy tizenöt-húsz fős edzésen kicsit zavaró, de az Ady-iskola tornatermébe csak hétköznap tudtunk bemenni. Főleg akkor volt bajban Alízék edzője, ha a mi edzőnk, Jimenez éppen külföldön volt, a családjával, és neki harminc-negyven gyerek edzését kellett megoldania, egy pályán, úgy, hogy ebből a negyven gyerekből tizenötöt pályára is kell állítania egy hét múlva. Oké, nem mindet, hanem egyszerre csak ötöt, viszont az edzés a cseréknek sem árt.

Beérve mindketten köszöntünk a portásnak, aki a pénztárnál ült, majd felbaktattunk a lépcsőkön, és le a lelátón, köszönve a többieknek, mivel az egyesen az öltözőkbe vezető ajtó megint zárva volt.

A lelátók alatt a kinti jó időhöz képest nem volt annyira meleg, mivel a fűtést már lekapcsolták, de az ajtókat nem hagyják nyitva, hogy terjedjen a meleg.

Alíz balra rögtön bement az első ajtón, a női öltöző ajtaján, míg én tovább ballagtam a miénk felé, ahonnan már ütemes hangzavar volt hallható. Amint beléptem, már képben is voltam a szituációval: Zoli elvette Kiki telefonját, és a barátnőjének, Alexának írt üzeneteket olvasta fel hangosan.

- Mi ez itt, ingyenes szextelefon szolgáltatás? - kérdeztem, miközben a földre dobtam az edzőcipőmet.

- Tudod, barátom, ez egy szép álom. - tette a kezét a vállamra Zoli, miközben felém tartotta a telefont. - De csak álom. Helyette Kornélunk nyálas üzenetei vannak.

- Akkor hagyjuk. - intettem, és az edzőmezemet is kipakoltam a táskából. - Te meg csinálj a telefonodra egy normális jelszót! - fordultam a sértetthez.

- Jó. Zoli, add vissza!

- Még mit ne! - kiáltotta amaz. - Ki nézzek még meg?

- A jó kurva anyádat, azt, meztelenül bazdmeg! - közölte Kiki indulatosan, és a padra felállva kitépte Zoli kezéből a telefont. Azt mondjuk nem értettem, hogy ezt negyed órával ezelőtt miért nem tudta megtenni, de őszintén, nem akartam kiigazodni rajta.

Miután átöltöztem, otthagytam őket az öltözőben, hadd vesszenek össze hatodszorra is. Végig Eszter járt a fejemben.

Egyszerűen utáltam, de azért nem felejtettem el a boldog pillanatainkat. Sokat nevettünk, filmcímekből megértettük egymást...

- Szerintem szard le. - szólalt meg Alíz. Megráztam a fejem, és felnéztem.

Előttem állt, fehér kosaras nadrágban, ami még jobban összenyomta a 155 centijét, felül pedig sötétkék ZTE-es pólóban. A lábám egy régi, elnyűtt Jordan világított az erős neonszínével. Ha jól emlékszem, Szanitól kapta, mert ő már kinőtte, de eladni már nem lehetett. ők ketten meg amúgy is jóban voltak. Haját még nem kötötte fel, a kezén lógott a gumi.

- Mondom. Semmi értelme rajta gondolkodni. - erősítette meg saját magát. - Olyan vagy ilyenkor, mint egy kislány. Basszus, én a helyedben már rég bedurcáztam volna, kitöröltem volna a számát, felégettem volna a képeket róla, meg ilyesmi. Te meg vagy, és magadba roskadsz.

- Nem az a gyerekes viselkedés, ha bedurcázol? - kérdeztem vissza.

- Nevezd,a minek akarod, amit te csinálsz, az akkor is gyerekesebb. - legyintett. - Én már rég elküldtem volna a jó büdös francba azt, akivel szakítottam. Régen kipletykáltam volna az öltözőben. Mindenki szidná. Vegyél példát az érett viselkedésemről.

- És akkor most mit kéne csinálnom? - néztem le rá. - Igyam le magam, vagy mi?

- Pontosan. Menj el Kikiékkel, rúgj be mint állat, hívj fel, hogy menjek érted, én pedig bosszankodhatok, és mondhatom azt reggel, hogy szépen túlléptél rajta. Szerintem ezek után jobb lesz. - közölte.

- Beteg egy ötlet. De nem. Nincs kedvem bebaszni.

- Annyira menthetetlen vagy. Szerintem anyád visszakívánja Balázs gyerekkorát, mert vele legalább lehetett mit kezdeni. Veled semmi gondja sincs. - ingatta a fejét.

- Más szülő lehet, örülne ennek.

- Ugyan már. Akkor piálj be apáddal, ahogyan a bátyád szokta.

- Nincs kedvem piálni.

- Akkor erre nem tudok mit mondani. Mit akarsz csinálni?

- Mindent a fejéhez vágni.

- Tökéletes. Hétfőn megyünk a Kölcseybe.

- De te nem leszel itt hétfőn. - emlékeztettem.

- Ó, dehogynem leszek. Kettőkor már itt is vagyok, edzés előtt lesz két óránk.

- Nem, nem fogom megalázni.

- Akkor mit akarsz? - kérdezte meg újra.

- Filmet nézni.

- Milyet?

- Mindegy. Csak boldogabb legyen a sztorija, mint az enyém.

- Megint kislányt játszol. - jegyezte meg. - Edzés után megyek, és megnézünk valami olyat, aminek semmi köze a romantikához. - jelentette ki.

- Kapd el, Alíz! - hangzott valahonnan a távolból. Alíz rögtön a hang irányába fordult, azonban téves riasztásnak bizonyult a dolog, a felszólítás a másik Alíznak szólt, akit a magassági különbségek alapján Kisalíznak kereszteltünk el. Persze, mindkettő baromi alacsony, de azért a 155 meg a 150 között van különbség.

- Most pedig jössz, és felnősz. - ragadott karon, és a palánk alá vonszolt a labdákhoz.

Néha hálát adtam istennek, amiért ilyen baromi erős személyiségű embert ismerhetek, mint ő. Rengeteg gyengesége volt, és bár mindig volt valami biztató szava, ő maga nem volt pozitív ember, saját magára nem tudott hallgatni, nekem azonban mindig segített. Összesen kétszer: A Petrával és az Eszterrel való szakításunkkor.

A palánk alatt ültek a legtöbben, és érdeklődve néztek az ajtó irányába.

- Mikor jön a Gáll? - kérdezte Barna.

- Juditot kérdezd. - röhögte el magát Alíz.

- Ja, az új nője. Azért sokat elmond rólunk, hogy több nője volt az edzőnknek, mint most nekünk összesen. - jegyezte meg Bálint.

- Ez az élet, emberek. Mindig a pedofiloknak van barátnője... - jegyezte meg Kiki.

- Beszélsz te! - oltották le hatan egyszerre. - Alexára panaszkodsz?

- Ó, hát rá aztán nem. - kacsintott körbe.

Alíz egy labdát pattogtatott mögöttem, miközben időnként felnevetett a társaságunkon. A hangulatnak Gáll vetett véget, aki elegánsan, öltönyben lépett be a csarnokba. A jelenlétére rögtön beálltunk valami tornasor szerűségbe.

- Sziasztok! - köszönt lelkesen. - Ma olyan edzést tartunk,a minek nem fogtok örülni. - közölte, mire a legtöbben felsóhajtottak. - Fiúk futnak hét kört, lányok ötöt. Ma ez megvan, akkor fiúknak jön a szokásos erősítés, a súlyzókat majd hozzátok ki előtte. Lányok beállnak hármasával, gyakorlunk pár formációt. - tapsolt kettőt, és ez azt jelentette, hogy kezdhetjük.

A legtöbben meglódultak, és egy ideig egy kupacban haladtunk, a második körnél azonban kezdett szakadozni a dolog, sokan hátramaradtak, voltak akik nagyon begyorsítottak, de a legtöbben mégis a középmezőnyben maradtunk.

Két okból futok itt. Egyrészt, hátul, lemaradva ciki. Másrészt ha a lányuk előtt futok, az nekem nem élmény. Ha mögöttük, az annál inkább.

Az ötödik kör után a lányok megálltak, következett számukra a gimnasztika és a nyújtás. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tekintgettem hátra rájuk, ahogyan hajolgattak, derékkörzést csináltak, mert akármennyire is sport, akkor is szexik közben.

Alízt kerestem a tömegükben - körülbelül egyszínű ruhák, egyformán felkötött hajak - és elég hamar meg is találtam: a lófarka - amit megint nem tudott normálisan felkötni - a derékkörzésnél ide-oda csapkodott, közben meg Kisalízzal nevettek valamin.

Miután mi is megtettük a hét körünket, következett a fekvőtámasz-felülés-törzsemelés-súlyzózás kvartett, míg a lány labdával dobálóztak a pályán. Egy esetleges törzsemelésből például kiváló kilátás nyílt rájuk, ezt meg kell hagyni.

Nem sokáig csinálták a hármas-nyolcasokat, a Gáll két csapatra osztotta őket, a kimaradt öt ember pedig beállt hozzánk fekvőzni. A felállás többé-kevésbé igazságos volt, a két Alíz külön csapatba került. Ez azért volt fontos, mert mindketten nagyon jó játékosok voltak, és mellette alacsonyak is. Azonban Kisalíz csapata erőhátrányban volt, hiszen Alíz volt a csapat egyetlen és kizárólagos irányítója, ez a játék pedig elég nehezen kivitelezhető irányító nélkül.

Az erősítés végeztével beálltunk a Gáll mellé, aki kritikus szemmel figyelte a lányokat. A magasabbak gond nélkül ugráltak, Alíz volt olyan helyzetben, hogy nem tudott mit kezdeni a 155 centijével, átbújt a kezek alatt, így szerezte meg a labdát. Egy alkalommal éppen ment volna át, azonban Ditta - milyen lánynevek vannak, most komolyan? - lehúzta a karját, így Alíz a lendülettől átesett rajta. Ennek következményeképpen mindketten elestek: elsőként a sprinter Alíz, rá pedig a szerencsétlen Ditta esett. Gáll persze rögtön odakapta a fejét, elvégre a csapatkapitánya nem eshet össze csak úgy, hogy ne adj isten, eltörje valamijét.

- Jól vagyok, nyugi! - kiáltotta Alíz, miközben Ditta lekászálódott róla. - Folytassuk. Te jól vagy? - fordult felé.

- Ja, puha vagy. - röhögött fel amaz.

Alíz felállt, leporolta magát, majd újra beállt a játékba.

Az edzés végeztével a lányok izzadtan, mi meg röhögve vonultunk be az öltözőkbe.

- Isten ajándéka Tünde pucsítása a dobások közben. - jegyezte meg Barna, miközben levette a pólóját.

- És az ilyet mindig meg kell becsülni. - tette hozzá Kiki.

- A családos csak ne beszéljen! - oltottam le.

- A másik se. - nézett rám Barna.

- Én már nem vagyok az. - ráztam a fejem, igyekezve, hogy ne mutassam, azért megrendített a szakítás.

- Na, mi történt? - kérdezte. Úgy nézett ki, tényleg érdekli, úgyhogy röviden elmagyaráztam neki a helyzetet. - Az komoly. Akkor most visszaregisztrál a rosszlányok.com-ra?

- Miért tartjátok kurvának? - kérdeztem körbe.

- Őszintén, Dani, csak te vagy annyira értelmi fogyatékos, hogy még sosem nézted meg a facebook-profilját.

- Talán mert nekem sincs?

- Dani, olyan képei vannak kint. Kettő, amin kurvul, egy, amin ti vagytok, és ez váltakozik.

- Nem jó arány. - vetette közbe Kiki.

- Szóval Kiss Eszter újra szingli lány? - kérdezte Barna.

- Levetett, utcasarki kurva. De tulajdonképpen szabad. - vontam meg a vállam.

- Akkor várok még egy kicsit, nehogy véletlenül elkapjam az AIDS-esedet. - jegyezte meg Barna.

- Hát remélem megfertőztem valamivel. - közöltem.

- No, akkor megfektethetem én is. - rakta össze Barna. - Azt hiszem, megvan a hétvégi program.

Tizenkilencedik Fejezet

Tudom, nem túl hosszú... De remélem azért tetszeni fog...

Ha nem hallottam volna a hangját, lehet, hogy eltévedek. Nem mintha a falusi iskola olyan nagy lett volna, de számomra mégis idegenen hatott a túl barátságos, túl szép környezet, így két sarkonként úgy éreztem, mintha valami elkényeztetett libák kollégiumában járnék. 

Voltak emberek a folyosókon, de tudtam, hogy óra van méghozzá a második. Alíznak biosz. Ha nem ez lett volna, eltökélt szándékom lett volna úgy benyitni az osztályába, hogy hülyét csinálok belőle, de annyira rühellte a biosztanárát, és az is őt, hogy inkább nem csináltam semmit. Átvágtam a hetedik osztályos teremből kizúduló lyukasórásokon, majd benyitottam a 141-es terembe, a 8/b.-be. 

- Jó napot, Alízért jöttem. - csak álltam az ajtóban, és ezt mondtam. A barátnőm a táblánál állt, és éppen tüdőt rajzolt, meg hörgőcskéket. A tanárja kritikus szemmel bámulta, de rögtön rám nézett. - Hát te meg ki vagy? - kérdezte. Úgy tűnt, az emlékei között kutat, hogy vajon ballagtatott-e, de láttam, hogy nem ismer fel. Nem tudtam, mit mondjak, elvégre ha azt mondom, hogy a barátja, akkor csak még jobban elítélheti. 

- Bán Dániel vagyok. - mutatkoztam be illedelmesen. Alíz osztályából többen összesúgtak. Valószínűleg hallották már a nevem. - Alízért jöttem, mert meccsre megyünk a kosárcsapattal. A többiek lent várnak minket a buszban, engem küldtek fel érte. 

A tanár kettőnk között kapkodta a fejét, majd felsóhajtott. Négyötöd, ha kegyelmezel tanulni, jövő órán javíthatod.
Alíz boldogan pattant a helyére, a középső padsor második padjához. A padtársa addigra már nekidobta a tolltartóját. Egy laza mozdulattal a táskájába söpört mindent, ami csak a padján hevert, amit a tanár szörnyülködve nézett, miközben újabb felelő után kajtatott.
A teremben körbenézve megláttam Zsoltit. Tudta, ki vagyok, felismert, én is tudtam, hogy ki ő. Látszott a szemén, hogy tudja, hogy tudom, mi történt anno közöttük.
Alíz mellém pattant, majd boldogan megszólalt:
- Aztán jók legyetek ám! Tudjátok, a szervrendszer az az.... - itt éreztem, hogy szerencsétlen tanár nem volt felkészülve erre a monológra a második órában, így szó szerint kirángattam a barátnőmet a teremből, aki persze a folyosón ordítva fejezte be a definíciót.
- Most már teljes az életük, hogy ezt tudják. - közöltem vele.
- Látod, milyen kedves vagyok? - mosolygott rám.
- Vigyem? - pillantottam a hátizsákjára.
- Jó, hogy mondod, választhatsz. Pöttyös hátitáska, vagy lányneves oldaltáska. - nézett le a ZTE-s névvel ellátott, hatalmas oldaltáskára.
- Add a pöttyöset. - vontam meg a vállam.
Kissé zavaró volt, hogy szinte mindenkit ismert, és másodpercenként odaköszönt valakinek a folyosón. Persze őt mindenki viszont ismerte, engem meg csak bámultak. Főleg a kezeinket. Falusi pletyka.
A parkolóba érve valóban ott volt a busz, már az ajtóból láttam, így gyorsan döntöttem, és magamhoz húztam Alízt, aki nem számított a hirtelen mozdulatra, és a lendülettől a mellkasomnak esett, és a két nyitott tenyerével igyekezett megtámasztani magát.
- Direkt csinálod? - kérdezte, de válasz helyett megcsókoltam. Ez most nem az a gyengéd fajta volt, hanem az, amelyikkel tudatosítottam benne, hogy akarom, hogy régen láttam, és hogy szeretnék kettesben maradni vele. Mikor elhúzódtam tőle kipirulva nézett fel rám, de szerintem nagyon levegőt venni sem volt ideje, mert rögtön kapott egy gyengédet is.
A busz felé sétálva megkértem, mesélje el, hogyan is kezdődött a csodálatos bioszfelelése.
-... és akkor megkérdezte, mi az a laza rostos kötőszövet. - közölte, amikor felléptünk a buszra.
- Az az a rózsaszín hosszúkás, rózsaszín cucc nem, ami a bioszkönyvemben van? - kérdezte Kiki.
- De. Már csak az a kérdés, hogy mit keres a nyolcadikos anyag a tizedikes könyvedben. - röhögte ki a barátnőm.
- Szóval az, ami ott a bőrhám alatt van, nem? - kérdezte Kiki, miközben Alíz leült közé és közém.
- Az irha alatt van a bőralja, és abban van. Elvileg.
- Két zseniális biológus vitatkozik. - sóhajtotta Kisalíz.

- Nem is sejtes mennyire zseniálisak... - vettem közbe Kikire és Alízra nézve, akik még mindig a bőr rétegein voltak kiakadva.
- Mielőtt még akármelyikőtök is elgondolkozna azon, hogy orvos lesz, közlöm, hogy a bőrnek három rétege van! - szólt közbe Kisalíz, megelégelve a dolgot.
- Mondtam!
- Én hétnek tanultam. - duzzogott Kiki.
- Ciki. Kivel is játszunk? - terelte el Alíz a beszélgetést.
- Győrrel nem? - kapcsolódott be Dorina.
- Az ETO-ban úgyis a kézisek a jók. - döntötte el Kisalíz.
- Vélemény az van. De amúgy az ETO-val, vagy a Győrrel? Nem mindegy.
- Fogalmam sincs. - vontam meg a vállam, de annyira nem is érdekelt, ki az ellenfél.
Miután körülbelül kiveséztük a témát a busz egy része elcsendesedett, hiszen a társaság már vagy öt óta ébren volt. A legtöbben zenét hallgattak, de volt olyan, aki tableten nézett letölthető filmet.

Győrbe érve kiderült, hogy a lányok vagy hat csapattal játszanak aznap, mire egyértelműen felsóhajtottak, és legtöbben az ajtó felé nézelődtek.
- A pálya fél óra múlva a miénk, öltözzetek! - adta ki Gáll a parancsot, mi meg jobb híján őt követtük a lelátóra. A Nyíregyháza és a Kecskemét harcoltak éppen a pályán.
- Gyerekek, ingyenmozi van. - jelentette ki Barna a pályára nézve, ahol éppen tíz lány ugrált a labdáért.
- Azért csináljunk úgy, mintha hűségesek lennénk. - tette hozzá Kiki.
- Könnyű nektek, a ti csajotok nem jön ki mindjárt hátulról. - jegyeztem meg, de azért csatlakoztam a lánymeccs bámulásához.
- Azért szerintem téged sem kell félteni. - nézett rám Barna.
A lányoknak tényleg nem kellett sok, már jöttek is ki, a kék-fehér mezben meg a sárga melegítőfelsőben. Alíz a lelátó tetejéről hozzám vágott egy zacskót. - Segíts. - kérte.
Már elég jól tudtam, hova kell neki rakni az izomcsíkokat, így mindet felragasztottam gerincre-vállra. A medencevédőjét is fel kellet húzni még kissé.
- Úgy nézel ki, mint egy hadirokkant.  - vettem oda neki a véleményem.
- Arra gondolj Dani, de mindig arra gondolj, amikor ez a szar leszedte a szőrt a lábadról. - világított rá egy nem túl kellemes emlékre.
Régebben nekem is kellett hordanom a vádlimon ilyen izomszorítót, és egyszer túl erősen nyomtuk rá, amikor levettem, akkor pedig egy furcsa, cikkcakkos alakban szedte le a szőrt a lábamról. Mivel nyár volt, nem maradhatott így, ezért Alíz elrángatott egy kozmetikushoz, aki elég furcsán nézett rám, amikor rájöttem, hogy a gyanta igenis fáj. Alíz egy ideig basztatott is vele, hogy akkor most legalább tudom, mit él át ő.
- Nagyon vicces vagy. - közöltem vele, mire csak mosolygott.
- Lányok, negyed órátok van, és melegítünk! - kiáltotta Gáll. A pályáról már jöttek le a játékosok.
Alíz a ruhám ujjával szórakozott, ide oda tekergette a póló szélét. Tudtam, hogy ideges, és ezzel vonja el a figyelmét, de azért el kell mondani, nem hagyott hidegen a mozdulat. Gondolom, mindezt észrevette, amikor magamhoz húztam, és átfogtam a derekát.
- Gyerekek, ha pornót akarok, akkor azt légyszíves hagyjátok meg a netnek, nem itt élőben vagyok rá kíváncsi. - jegyezte meg Barna.
- Ja, közszeméremsértésért lecsuknak titeket. - tette hozzá Kiki.
- Összefogtak ellenünk. - suttogta Alíz röhögve.
- Lehet.

A bemelegítés után egymás mellett álltak a pályán, a vonalon, és várták az engedélyt a bevonulásra. A kezdőcsapat játékosai Alíz, Tünde, Kisalíz, Dorina és Flóra voltak, ebből ketten nagyon magasak (Flóra és Dorina), Tünde középmagas, de a két Alíz nagyon alacsony. Oké, Kisalízt nem tudom, hány centi lehetett, de Alíz 155 centit számlált, és mivel üt centi minimum van közöttük, így valahol 150 körül lehetett.
- Frissítettem a facebookon, hogy meccsen vagyunk. Most jön a twitter. - közölte Barna.
- Kép van hozzá? - kérdezte Kiki.
- Persze, mit is képzelsz rólam? - kérdezett vissza amaz.
A meccset néztem, ahol Alíznak kellett ugrania, amit sosem értettem, elvégre ő szinte a legalacsonyabb, és mellette mindig magasabb ugrik. Hát, nem is szereztük meg a labdát, az ellenfél irányítója (a meze hátulján M. Fanni névvel) vitte a labdát, de nem sikerült bedobnia, mert Dorina olyan sapkát nyomott neki, hogy kedvem lett volna felugorva éljenezni. A labdát megszerző Tünde rögtön Alíznak passzolta le, aki lévén irányító, vitte-vitte a pálya másik feléig. A labdát a teljesen üresen álló játékosunknak, Flórának dobta, és ezzel elérte, amit akart: minden kecskeméti Flórára rohant, aki könnyen visszadobta Alíznak, aki így, hogy a saját védőjét is lerázta, egy hárompontossal kezdte a meccset.
A Kecslemét egészen szépen játszott, technikai hibájuk nem sok volt, de látszott, hogy nincsen sok meccsgyakorlatuk, nem szokták meg a dolgot. Alízéknak meg hát... Egy elég összeszedett, jó képességekkel rendelkező csapat, akik zsinórban háromszor másodikak a bajnokságon. Látszott is a különbség, Gáll szinte egyszer sem cserélt, amit a padon ülő öt lány nem valami boldogan vett. Persze volt magyarázat is: kellett az első hely a téli tabellán, és mivel tudtuk, hogy a Sopron is veretlen lesz, meg mi is, így a lehető legjobb pontarányt kellett megszereznünk, mert döntetlen esetén azt nézik. Amúgy nem úgy tűnt, hogy nem lesz meg, mert a lányok sorra szerezték a pontokat, folyamatosan nekünk harsant fel a taps, én legtöbbször annak örültem, ha a Horváth Zelmira nevet láthattam a kijelzőn.
Ugyan Alízt sokszor leteremtették azért, mert röplabdázott, de volt egy helyzet, ahol azt hiszem, nagyon jól jött a tudása. A pálya közepe előtt állt úgy egy-másfél méterrel, Dorina pedig kissé túl hosszan dobta neki a labdát. Alíz szerintem tudta, hogy ha elviszi a lendület a labdával együtt, akkor visszajátszás lesz belőle, így leguggolt, úgy fogta meg a labdát, és a hasához szorítva bukfencezett vele egyet. A legtöbben lefagyva nézték a röplabdás gurulást, vagyis azt, amikor az egyik lába oldalra kiállt, és ezt kinyújtva áll fel a végén, a másikon rugózik. Már az, ahogy csinálta fájt, legalábbis nekem, mert ahhoz, hogy egy lábán támasztva felemelje az egész testét, ahhoz erő kellett, de úgy, hogy a másikat kinyújtotta, és nem hajlította be.
Elsőként Kisalíz kapott észre, így Alíz angyon gyorsan bepasszolta neki a labdát, aki center módjára bevitte és bedobta.
- Szép gólpassz! - kiáltott Gáll.

Szép is volt, meg a többi meccs is, ugyanis a lányok mindenkit megvertek. A Kecskemétet, a Debrecent, a Miskolcot, a Nyíregyházát, a Hódmezővásárhelyt, a Győrt és a Szegedet is. Oké, Szeged elleni harc érdekes volt, de végül megnyerték.
Továbbra is veretlenek.